Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-22 / 194. szám, kedd

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 22. www.ujszo.com RÖVIDEN Esterházy új darabja a Ruhr-vidéken Berlin. Rubens és a nem-euklideszi nő címmel írt darabot a hétvé­gén megkezdődött Ruhrtriennale 2006 című színházi-zenei fesztivál felkérésére Esterházy Péter. A háromévente a német iparvidék ipar- történeti emlékeiben, nagyipari létesítményeiben rendezett, jobbára avantgárd estek sorát Bernd Alois Zimmermann A katonák című ope­rájának bochumi előadása nyitotta meg. Az október 15-ig tartó feszti­válra várják többek között Günther Grasst, aki önéletrajzi könyvéből olvas fel részleteket - a mű nagy felzúdulást váltott ki, mivel a Nobel- díjas író elismerte benne, hogy a Waffen-SS tagja volt. Az idei triennále A barokk ember gyűjtőcím alatt mintegy 30 produkciót állít színre, közülük hat bemutató lesz. Rubens, a nagy flamand festő em­léke előtt Esterházy darabjával tiszteleg a fesztivál. (MTI) A rítus állandóságát és összetartó erejét analizálja 90 évig tartó vacsora CSEHY ZOLTÁN Képzeljünk el egy kilencven évig tartó karácsonyi vacsorát 47 perc 27 másodpercbe sűrítve. A Bayard család karácsonyaiból komponált operát 1960-ban Paul Hindemith, a XX. század egyik meghatározó ze­neszerzője. A bemutatóra 1961- ben került sor Mannheimben a szerző vezényletével. A zenemű a rítus állandóságát és összetartó erejét analizálja bámulatos rugal­massággal, s a darab gyakorlatilag a reális felszín és a misztikus mély kiegyensúlyozott megjelenítésén alapszik. A forrás Thornton Wilder 1931-ben írt egyfelvonásosa, A hosszú karácsonyi ebéd volt, me­lyet Peter Szondi találóan „drama­tizált montázsnak” nevezett el. Az opera librettója olyan, mint egy kondenzált Thomas Mann-család- regény, egy ponttá sűrített roppant tér. Hindemith kérésére maga a szerző dolgozta át operalibrettóvá a drámát, mely az ünnep illúziója révén megálh'thatónak tűnő idő megállíthatadanságát foglalta filmszerű képekbe. Hindemith zse­nialitása épp e filmtechnika felfo­kozásával tudta Wilder darabját (mely librettóként jelentős mérték­ben egyszerűsödött) még eleve­nebbé tenni, s az ismédődés, a re­miniszcencia, az allúzió zenei gesz­tusait, hiszen az egy-egy szereplőre lebontott karakterisztikus énekszó­lamok a zenei memóriát intenzí­vebben képesek aktiválni, s átlátha- tóbbá teszik a konstrukciót. Egy ha­talmas ebédlőasztalnál ül a Bayar- dok több nemzedéke, persze, szi­gorú egymásutánban, a történeti idő logikáját követve, ám egy átfo­góbb történés idejében. Ezt az összefüggésrendszert a vissza-visz- szatérő zenei karakteijegyek eme­lik ki, s bekövetkezik az, amit Eric Salzman Hindemith zenei eljárása­it vizsgálva úgy fogalmazott meg, hogy a lineáris hagyomány „kro­matikusán hangsúlyozott tonalitás- sal” ötvöződik. A terem két oldalán egy-egy ajtó áll: a születés ajtaján lépnek be az új Bayardok, a halál ajtaján hagyják el a színt a megbol­dogultak. A beszélgetés teljesen hétköznapi, csiszoladan nyelvű, létrehoz egy erős dramaturgiai ívet, amit a zene még kifejezőbbé tud tenni. A mű épp ezért nevezhe­tő szűkszavúnak a szó szoros értel­mében és áttételesen is: a zeneszer­ző viszonylag kevés motívummal dolgozik, kerüli a látványos, teátrá- lis operai megnyilvánulásokat, de a lineáris narrációt számos idézettel (pl. a God rest you merty, Gentle- man... kezdetű karácsonyi dal mo­tívumainak beiktatása), ismédéssel tagolja és teszi időtienné a szerep­lők közti zenei kommunikációt, mintegy túllépve egy-egy karakter időben behatárolható létén (pl. Lu­cia és Lucia II alakja). Ezt a szemé­lyiségen való túllépést segíti elő, hogy egy-egy szereplőt ugyanazok az énekesek jelenítenek meg a da­rab egy későbbi pontján, a hang te­hát átöröklődik az emberéleten túl­ra és hordozója lesz annak a re­ménynek, mely az embert a halál legyőzésére ösztönzi. Hindemith operája legutóbb 2005-ben jelent meg a WERGO kiadásában, az élet­műkiadás keretei közt, olyan kitű­nő énekesek tolmácsolásában, mint a Mozart-előadóként is ismert Rudi Ziesak, a más Hindemith- szerepeiről is nevezetes Arutun Kotchinian vagy a finn bariton, Herman Wallén. A CD-n a berlini Rundfunk-Sinfonieorchester ját­szik a Wagner-mterpretációiról is híressé vált Marek Janowski ve­zényletével. (Paul Hindemith: Das lange Weihnachtsmahl, CD, Wergo, 2005.) Távoli néptörzsek a modern világban Fordított antropológia MT1-H1R London. Távoli néptörzsek tag­jait viszik Nagy-Britanniába egy do- kumentumfiim-sorozat készítői, hogy megvizsgálják, milyen módon reagálnak a modem világra. A dokumentumfilmekben általá­ban a fejlett országok forgatócso­portjai utaznak távoli, egzotikus helyekre, ahol feltérképezik az ott élő népek szokásait, kultúráját. A Channel 4 televízió Reverse Anthropology (Fordított antropoló­gia) című sorozatában ennek ép­pen az ellenkezőjére vállalkoznak - olvasható a BBC brit közszolgálati televízió és rádió honlapján. „Miközben gyakran meghök­kentenek a bolygó más részein élő népek hagyományai, itt az ideje, hogy tükröt mutassunk magunk­nak, és végre megtudjuk, más tár­sadalmakban - a miénkkel ellen­tétben - mennyire ritkák az olyan szokások, mint a középiskolába já­rás, a sorban állás, a pénteki buli­zások, a golf, az idősek tiszteleté­nek hiánya” - mondta Simon Dickinson, a Channel 4 dokumen- tumfilm-szerkesztőségének he­lyettes vezetője. A jövőre induló sorozatban a né­zők láthatnak többek között brit va­dászatokon részt vevő pigmeuso­kat, és Nagy-Britanniába látogat­nak a Csendes-óceáni Tanna sziget őslakói is, akik II. Erzsébet brit ki­rálynő férjét, Fülöp herceget tekin­tik isteni vezetőjüknek. Szergej Eizenstein orosz rendező rajzaiból páratlan kiállítást rendeztek Karlovy Vary idei fesztiválján A leplezett vágyaival küzdő zseni Skiccek, vázlatok szinte minden filmrendező forga­tókönyvében találhatóak. Peter Greenaway állítólag rajzok százait készíti el egy-egy filmjéhez, ponto­san ábrázolva helyszíne­ket, kosztümöket és figu­rákat. Ezt tette Fellini, Tarkovszkij és Fábri is. SZABÓ G. LÁSZLÓ ­Folyamatos rajzbeszédük a film- készítés megszokott velejárója volt. Operatőrnek, díszlet- és jelmezter­vezőnek, sminkesnek és fodrásznak papíron mutatták meg elképzelése­iket. Fellini rajzaiból az egész Róma „kirakható”. Tarkovszkij vonalai va­lósággal égnek a megmaradt forga­tókönyvek oldalam. Huszárik Zol­tán nemcsak hőseit, a saját életútját is megörökítette. Fábri Zoltán fes­tett is, alkotásaiból kiállítást lehetne rendezni. Szergej Eizenstein a (szlovákiai filmklubhálózatban újra műsorra kerülő) Patyomkin páncélossal (1925) és a Rettegett Ivánnal (1944-45) felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a filmművészet fejlődésé­re. Előbbit már 1958-ban, egy brüsszeli szavazáson minden idők legjobb filmjévé választották, utób­bit, munkásságának fényes koroná­ját teljes egészében csak Sztálin ha­lála után mutatták be. Eizenstein azonban nemcsak filmrendező­ként, filmpedagógusként, filmíró­ként alkotott maradandót, rajzaival is tetemes életművét gyarapította. Ezekből áhítottak ki 75 darabot az idei Karlovy Vary-i fesztiválon, a Thermal Szálló első emeletén, ahol eddig neves fotósok és plakátterve­zők munkáit láthatta a közönség. A Montázsaival, képi szim­bolikájával, érzelmi fűtött­ségével valóságos forradal­mat teremtett az egyete­mes filmművészetben. rajzokat a moszkvai Muzej Kino kölcsönözte a fesztiválnak, meg­idézve a rendező moszkvai, alma- ata-i és mexikói éveit. Ezek a párat­lan értékű jelmeztervek, illusztráci­ók a ’30-as, ’40-es években kerültek ki Eizenstein kezéből. Színpadi ren­dezéseihez és filmjeihez ugyanis ő maga készített kosztümterveket. Macbeth, Hamlet, Rettegett Iván, Orfeusz és a többiek, Apolló, Ni- zsinszkij, Rimbaud így elevenednek meg egy-egy pillanatra, megidézve hatalmi harcot, érzéki és gyilkos vá­gyakat, táncot, repülést, egy ka­maszzseni szellemi erejét. Szergej Eizenstein kerek ötven évet élt. Rigában született, mérnök­képző intézetben tanult Petro- grádban, majd Moszkvában végzett felsőfokú rendezői kurzust. Montá­zsaival, képi szimbolikájával, érzel­mi fűtöttségével valóságos forra­dalmat teremtett az egyetemes filmművészetben. Járt Amerikában is, 1930-ban Walt Disney meghívá­sára Hollywoodba is ellátogatott. A Disney kutatáshoz című, 1932-ből származó írásában Mickey Mouse képlékenységét sem hagyja figyel­men kívül. Halála után húsz évvel Moszkvában hatkötetes gyűjte­ményben adták ki válogatott műve­it. Ha rajzait gyűjtenék össze, azzal is könyvek sorozatát tudnák meg­tölteni. Moszkvában halála után ki­lenc évvel csodálhatta meg először grafikai tehetségét a közönség, a rajzaiból összeállított első album pedig 1961-ben jelent meg Hogyan tanultam rajzolni? címmel. Önéletrajzi írásainak egyikében A huszonkilenc éves Eizenstein, až orosz film „cárja Ez a rajza is Cocteau érzéki világát idézi (Képarchívum) az áll: „Én már a bölcsőben is rajzol­tam.” Egykori barátai, munkatársai szerint halála napjáig rajzolt, ezért is furcsa, hogy életében csak egy ki­állítása volt, s az sem a hazájában, hanem egy New York-i moziban, 1946-ban. A New York Times hírül is adta tehetségének ezt az oldalát, az elismerő kritika nem kis örömet jelentett Eizenstein számára. Ceru­zái, ecsetei mindig vele voltak. Raj­zolva gondolkodott, rajzolva taní­tott, rajzolva rendezett. Még önma­gát is rajzokban elemezte. Kamasz­fejjel szatirikus lapokban jelentette meg karikatúráit. Pályakezdő szín­házcsinálóként díszlet- és jelmez­terveket készített, pedagógusként a növendékeit ajándékozta meg raj­zaival, filmrendezőként a munka­társait. Elsősorban természetesen azzal a céllal, hogy pontosan jelez­ze: mit kér, milyen képsorokat. Nem volt nap, hogy ne rajzolt vol­na. Rajzolt altkor is, ha vonatra ült, vagy ha hajón utazott, rajzolt kávé­házakban, vágószobákban, forgatá­si szünetekben, műidig és minde­nütt. Folyamatosan „kivetített”, me­sélt, szórakoztatott. Vágyait, legbel­sőbb érzelmeit ugyanúgy megmu­tatják ezek a rajzok, mint pontosan körvonalazott gondolatait, elvárá­sait. Finom iróniából fakadó karika­túrái mellett a drámai pillanatokat és a pajzán történeteket, a bizarr helyzeteket is zseniálisan ragadta meg. Szakmabeliek állítása szerint több mint tízezer rajz maradt utá­na, de ugyanennyit nyeltek el a pa­pírkosarak, vagy vesztek el más mó­don. A megmaradt, mindent túlélt alkotások azonban így is tiszta ké­pet adnak Eizensteinről. Az ő vona­lai valóban a lélek legmélyebb rejte- keiből születtek, úgy futnak a papí­ron, olyan természetes könnyed­séggel és olyan elemi erővel, ahogy az csak a legnagyobbaknak adatik meg. Hangulatában nem egy rajz Jean Cocteau érzéki világát idézi, de Picasso hatása is szembetűnő. Ez utóbbit bizonyítja az a vázlat is, amelyet a Rettegett Iván tüzeske- mence-jelenetéhez készített. (Egy dúskeblű nő ölében fallikus testű angyalok többek között az önkielé­gítés gyönyöréről énekelnek.) A túl­fűtött érzékiség egyébként is fontos A túlfűtött érzékiség egyébként is fontos moz­gatórugója Eizenstein fan­táziájának. Nem egy rajza „erotikus őijöngés". mozgatórugója Eizenstein fantáziá­jának. Nem egy rajza „erotikus őr­jöngés”. A szexualitás valósággal tombol a képein. Pánerotizmusát több írásában magyarázza: „A ja­pán szamurájok harci felszerelése között mindig volt egy tok, pornog­ráf rajzokkal. A szamuráj, amikor már dőlt a vér a sebeiből, bevetette magát sátrába, és elővette a rajzo­kat, hogy a rájuk vetett pillantás ré­vén felszabaduló erotikus energiá­kat átfordítsa harci hősiességbe. E múzeumokban is látható rajzokon gyakran még ma is ott van a vér nyoma.” Mexikóba vezető útja so­rán, 1929-ben néhány hétre Berlin­ben is megállt. A város leghíresebb kabaréjában, az Eldoradóban a fes­tett arcú férfiak látványa annyira felkavarta, hogy ott döbbent rá ket­tős énjére. Titkos álmairól a Pa­tyomkin páncélosban látható ágyúk felmeredő csöve, Rettenetes Iván kegyencének dionüszoszi tán­ca, a Bezsini rétben az ifjú rituális meggyilkolása is árulkodik. Nem egy rajza ezen képzelgéseinek kitá­rulkozó folytatása. Ifjú Dávidjában, Faunjában, Poszeidonjában ő maga is ott van. A leplezett vágyaival küzdő zseni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom