Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-15 / 188. szám, kedd

2 Közélet RÖVIDEN Magyar pártok egyeztetés az EP-ben Brüsszel. Egyeztetést kezdeményezett az Európai Parlament­ben tevékenykedő magyar pártdelegációk vezetői között Szent- Iványi István (SZDSZ), a magyar európai parlamenti képviselők úgynevezett állandó fórumának soros elnöke, az EP szeptember 4- én kezdődő első plenáris ülésszakának hetére. A tárgyalás fő napi­rendi pontja a közlemény szerint a szlovák kormányalakítást köve­tően kialakult politikai helyzet értékelése, illetve e tekintetben a közös fellépés lehetőségeinek megvitatása. (MTI) Több pénz a külhoni szlovákoknak Pozsony. Lehetővé kell tenni vagyonuk visszaszerzését azoknak, akik a restitúció lezárása után kapták meg (vagy vissza) szlovák ál­lampolgárságukat - véli Dušan Čaplovič. A miniszterelnök-helyet­tes Vilma Prívarovával, a Külhoni Szlovákok Hivatalának elnökével ennek érdekében külön törvénytervezetet dolgoz ki. A külföldi szlovákoknak járó támogatás összegét jövőre az idei 19,5 millió ko­ronáról 40 millióra emelnék. Ennyiből több jutna azoknak az épü­leteknek a felújítására is, amelyekben a külhoni szlovákok intézmé­nyei működnek. Jövőre arról is tárgyalásokat kezdenek, hogy a Kir- gíziában élő szlovákok hazatelepülhessenek. (SITA) Bugár és Fico szócsatája Pozsony. Robert Fico szerint az MKP korántsem volt olyan elv­hű a koalíciós tárgyalások során, mint ahogyan azt elnöke, Bugár Béla állította egy tegnapi interjújában. „A tárgyalások alapján egy­értelmű, hogy az MKP feláldozta volna az előző kormány úgyneve­zett reformjainak szinte mindegyikét” - állítja a miniszterelnök. Bugár Béla a Smenek adott interjújában azt mondta, a tárgyalások során egyik feltételük volt a reformok megőrzése, csak a hibák ki­javításába egyeztek volna bele. Elismerte, hogy - a szükséges elemzések elkészítése után - elképzelhetőnek tartották egy máso­dik, alacsonyabb áfakulcs bevezetését. Cáfolta azonban, hogy pártja feltétel nélkül vállalta volna a kormányszerepet, mint aho­gyan azt Fico állítja, (s, ú) Csökkenő munkanélküliség Pozsony. Júliusban újra, ezúttal 0,16 százalékponttal csökkent a munkanélküliség mértéke, a Központi Munka-, Szociális és Család­ügyi hivatal adatai szerint elérte a 10,2 százalékot. Szinte minden járásban kevesebb az állástalan. A munkát keresők aránya továbbra is a Rimaszombati (28,73), Nagyrőcei (27,76) és a Tőketerebesi (23,14) járásban a legmagasabb, a legalacsonyabb értékeket Po­zsonyban és Szlovákia legnyugatibb régióiban mutatják ki. (lpj) Útját akarják állni a magyarellenes indulatoknak Egy magyarországi párt is feljelentette Ján Slotát ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Faji, nemzetiségi és emberiség elleni bűntett elkövetése miatt büntetőfeljelentést tett a ma­gyarországi Magyar Vidék és Pol­gári Párt Ján Slota, a Szlovák Nem­zeti Párt elnöke ellen. A magyaror­szági parlamenten kívüli párt 2002-ben alakult, Torgyán József- Független Kisgazdapártjának né­hány tagja hozta létre. Két alelnö- ke, Paulina László és Mészáros László tegnap a feljelentést szemé­lyesen adta át a pozsonyi Legfőbb Ügyészségen. „Úgy gondoltuk, Slo­ta sorozatos magyarellenes kijelen­tésébe valakinek reagálnia kell az anyaország részéről. Figyelmeztet­ni szeretnénk, hogy az uszításnak büntetőjogi következményei van­nak”. A két politikus szerint a szél­sőséges gondolatoknak nincs helye sem Szlovákiában, sem Magyaror­szágon, a feljelentéssel útját akar­ják állni a magyarellenes indula­toknak. Értesüléseik szerint több magyar állampolgár lemondja szlo­vákiai sítúráját, mert atrocitásoktól tart. Lapunknak elmondták, a felje­lentés megszövegezésében egy ne­ve elhallgatását kérő szlovák ügy­véd segített nekik: „Előzőleg több ügyvéddel is felvettük a kapcsola­tot, egyik sem merte vállalni, azt mondták, félnek.” A két politikus cáfolta, hogy az őszi magyarországi helyhatósági választás kampányá­nak része lenne a Slota elleni felje­lentés. (-cz-e) Több mint tízmilliárd koronás beruházásba kezdett az osztrák Bilfínger Berger kivitelező cég a Duna bal partján, a pozsonyi belvárosban. A Presscentrum közelében 2008 és 2009 fordulójáig hatalmas épület- együttes nő ki a földből, amelynek része lesz egy ötcsillagos luxusszálló, számos lakó- és irodaház, valamint szórakoztató- és bevásárlóközpont (TASR-felvétel) ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 15. www.ujszo.com 1500,1750, illetve 2000 koronát kapnak a nyugdíjasok karácsonyra, járadékuk nagyságától függően Korkedvezményesek hátrányban Pozsony. A decemberi nyug­díjukkal kapják meg a ka­rácsonyi kiegészítést a nyugdíjasok, melynek ősz- szege megfelel lapunk múlt heti, előzetes számításai­nak. A részletekről tegnap tájékoztatott Viera Toma- nová munka-, szociális és családügyi miniszter. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A karácsonyi ajándék azonban nem jár mindenkinek, csak azok kapják, akiknek nyugdíja nem éri el a 10 365 koronát. Nem jár a korengedménnyel nyugdíjazot­taknak, az özvegyeknek és az ár­váknak sem. „Három sávot hatá­roztunk meg, a határokat 3455, 6910 és 10 365 koronánál szabtuk meg” - mondta Viera Tomanová, munka-, szociális és családügyi miniszter. A decemberi nyugdíj­kiegészítés összege 2000,1750 és 1500 korona lesz. A sávhatárokat a tavalyi átlagbér 20,40 és 60 szá­zalékánál húzta meg a tárca. „Nyugdíj-kiegészítés ezután min­den évben lesz, a pontos összeget mindig kormányrendelet határoz­za majd meg” - tájékoztatott a mi­niszter. A karácsonyi pénzt az öregségi, a rokkantsági és a szociális nyug­díjból élőknek viszi majd a postás. Természetesen jár a kiegészítés azoknak az özvegyeknek is, akik alanyi jogon öregségi nyugdíjat kapnak. Az egyes kategóriába való beosztásánál az októberben kifize­tett nyugdíj összegét veszik figye­lembe, akik több címen is kapnak nyugdíjat - például öregségi és öz­vegyi - azoknál a nyugdíjak együt­tes összegét veszik figyelembe. Az egyéb szociális kiegészítések - pél­dául botpénz - összegét, melyek állami szociális támogatásnak szá­mítanak, most nem számítják be. Nem jár kiegészítés azoknak, akik korkedvezményes nyugdíjat kapnak. A miniszter szerint az ő járadékuk magasabb az ádagnál, ezért nem szorulnak rá a kiegészí­tésre. Ennek ellentmond, hogy a korkedvezményes nyugdíj átlagos összege tavaly 8500 korona volt, ami jóval a 10 365 koronás határ alatt van. A Szociális Biztosító adatai szerint 2005-ben az öregsé­gi nyugdíj összege 7713 korona volt, vagyis csak 787 koronával alacsonyabb a korkedvezményes nyugdíjnál. Megkapják a kiegészítést azok a nyugdíjasok is, akiknek van mun­kájuk, a minisztérium szerint ugyanis a Szociális Biztosító nem rendelkezik rájuk vonatkozóan pontos adatokkal. Sárközy Klára (MKP) a sávos beosztást bírálta, mivel így például 250 koronával kevesebbet kap az, akinek nyugdí­ja akár csak egy koronával is túllé­pi a határt. Az államnak 1,7 müliárd koro­nájába kerül ez az „ajándék”, az összeget a központi költségvetés állja, a megvalósítást a Szociális Biztosítóra bízza a kormány. A biz­tosító kifizetéssel kapcsolatos költ­ségeit is a kormány biztosítja, (lpj) a nyugdíj nagysága karácsonyi kiegészítés 3455 korona vagy kevesebb 2000 3456-6910 korona 1750 6911-10365 1500 10365 korona felett 0 Forrás: szociális ügyi minisztérium Eddig csak a SÍM kártyát tiltották le, hamarosan a készüléket sem használhatja majd a tolvaj Az 02 jövetelével megszűnnek a mobillopások SZABÓ LÁSZLÓ Pozsony. Megkeseríti a mobilte­lefon-tolvajok életét az 02. A harr madik mobilszolgáltató ugyanis a hírek szerint olyan szolgáltatást is bevezet majd, amely letiltja az ello­pott készülékeket. Lopás esetén eddig csak a SÍM kártyát tiltotta le a szolgáltató, egy másik kártyával bárki használhat­ta a mobiltelefont. Az IMEI azono­sító alapján azonban le lehet tiltani magát a készüléket is, így a szol­gáltató ügyfeleitől ellopott telefo­nokat nem lehet majd Szlovákiá­ban használni. Miután a tulajdo­nos bekapcsolja mobütelefonját, az elküldi a készülék IMEI számát a hálózatba. Csak azt követően tud majd telefonálni az adott hálózat­ból, ha a készülék száma nincs úgynevezett fekete- vagy szürke listán. Ezzel értelmét veszti majd a mobiltelefon-lopás. Persze ahhoz, hogy le lehessen tiltatni egy készü­léket, fel kell jegyezni annak IMEI számát. Egyelőre nem tudni, mikor veze­ti be ezt a szolgáltatást a december­ben induló harmadik mobilszolgál­tató. Várható azonban, hogy a má­sik két operátor is csatlakozik eh­hez a kezdeményezéshez. Ha valaki mobiltelefont vásárol, azt mindenképpen ellenőrizze, hogy egyezik-e a készülék dobozán található IMEI szám a készülék számával. A legtöbb készülék a *#06# kód beírásakor visszaadja az IMEI kódot. Általában minden készüléken rajta is van a kód, gyakran az akkumulátor alatt he­lyezkedik el. Fekete, szürke, fehér Fekete lista: A készüléket lopottnak minősítették, vagy nem megfe­lelő a típuskódja. Ebben az esetben a központ nem engedi a készülék hálózati csatlakozását, tehát nem kezdeményezhető hívás és nem is hívható a készülék. Szürke lista: A készülékkel vagy használatával problémák adódhat­nak, ezért a központ figyeli a használatot. A SÍM információit tárolja. Fehér lista: Hálózati csatlakozás engedélyezve Regisztrált partnerség - nem annyira égető kérdés Čaplovič Gačparovičnál S1TA-HÍR Fordulat a csodadoktor ügyében Nem emberrablás a vád a királyhelmeci V. Arnold ellen Pozsony. Az azonos neműek re­gisztrált partnerségének kérdése nem olyan égető probléma, hogy azonnali megoldást kell rá találni - erről Ivan Gašparovič államfő és Dušan Čaplovič miniszterelnök­helyettes nyilatkozott egyetér- tőleg kettejük tegnapi eszmecseré­jét követően. A megbeszélésen részletesebben ez a téma nem ke­rült napirendre. „Sokkal több megoldandó prob­léma van, de az erről folytatott vi­ta szükséges” - mondta Gašparo­vič. Čaplovič már korábban kije­lentette: nincs ellenére, hogy az azonos neműek kapcsolata hivata­los partneri viszonynak minősül­jön. „Ezt természetes jognak te­kintem” - mondta a kormány alel- nöke, aki szerint egyetlen csopor­tot sem szabad a társadalom peri­fériájára taszítani. Ugyanakkor hangsúlyozta: a személyes véle­ményéről van szó, nem pedig az egész kormány állásfoglalásáról. Az ügyben széles társadalmi vitát kezdeményez, mert úgy véli, nem elég akkor véleményt alkotni, amikor már valamilyen törvény- tervezetet terjesztenek a kormány vagy a parlament elé. Čaplovič annak is tudatában van, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) való­színűleg ellenezne egy ilyen jog­szabálytervezetet. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Kassa/Királyhelmec. Nem iga­zolódott be az a gyanú, hogy a ki­rályhelmeci V. Arnold fogva tartot­ta a magyar állampolgárságú S. Mónikát - tájékozatta tegnap a saj­tót az ügyészség. A hatóságok sze­rint a körülmények alapján arra le­het következtetni, hogy a nő ön­ként, szabad akaratából tartózko­dott V. Arnold farmján. Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapi­tányság szóvivője megerősítette: a Mesterként emlegetett 34 éves férfi ellen a továbbiakban csupán közeli személy zaklatása, kábítószer bir­toklása és tiltott fegyvertartás miatt folyik eljárás. Az ügy kapcsán őri­zetbe vett további három személyt kihallgatta, majd szabadon enged­te a rendőrség. A királyhelmeciek egy része egyébként kételkedett ab­ban, hogy V. Arnold erőszakkal tar­totta fogva az asszonyt, mivel az el­múlt napokban többen is látták őket együtt a városban, s nem tűnt úgy, hogy kényszerűségből tartana a férfival. Egy magát megnevezni nem kívánó helybélitől tudjuk, egy helyi étteremben együtt is vacso­ráztak. (ú, leczo) A lehető legrosszabb, ha éjjel megérkezünk a nyaralásból, és reggel azonnal munkába állunk Szabadság utáni stressz a munkahelyen ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ha tehetjük, a nyári szabadság után ne álljunk azonnal munkába, hagyjunk magunknak két-három napot a visszaállásra. Az utazás fáradalmainak kipihenésére is kell egy kis idő, stresszt okozhat, ha a nyaralást átmenet nélkül vált­ja fel a munkába lépés. A levertséggel, kedvetlenséggel, erőtlenséggel, akár állandó álmos­ságérzettel járó tünetegyüttes a szakirodalomban post-holiday back-to-work bluesként vagy nya­ralás utáni szindrómaként ismert. A tünetek rosszul hatnak az elvég­zett munka minőségére is, mondja Hunčík Péter pszichiáter. Igyekez­zünk úgy beosztani szabadságun­kat, hogy ne kelljen a hazaérkezés után pár órával, már másnap reg­gel a munkahelyünkön lennünk! A pszichiáter szerint a gondot az okozza, hogy a szabadságon eltá­volodunk itthoni munkánktól, ked­vünk szerint osztjuk be időnket és energiánkat, s nehezen hangoló­dunk rá a hétköznapokra. „Az át­menet nélküli visszatérés a szigorú munkahelyi kötöttségekhez gyak­ran stresszeljár. A felszabadultság érzése az ellenkezőjébe csaphat át. A nyaralásból hazatért munkavál­laló tipikus panasza így hangzik: újra valaki más dönt az időbeosztá­somról.” A nők, mivel affektívebb alkatok, még érzékenyebben rea­gálnak a váltásra. Az effajta stressz a fiataloknál figyelhető meg a leg­Természetesen nem törvényszerű a szabadság utáni stressz, depresszió­ról pedig túlzás lenne ez esteben beszélni. kevésbé, több frusztrációt elvisel­nek, jobb az ellenálló képességük, jobban tűrik a hőmérséklet-válto­zást vagy az időeltolódást. Persze nem törvényszerű a sza­badság utáni stressz, és a lélek­gyógyász szerint túlzás volna dep­resszióról beszélni: , „Amellett, hogy nyüvánvalóan egyre több a de­pressziós, főleg a civilizált orszá­gokban, nagyon gyakran vissza­élünk a kedélybetegség fogalmá­val. Emberek tömegei hiszik el ma­gukról alaptalanul, hogy depresszi­óban szenvednek. A kényszerű át­állás az itthoni életstílusra legfel­jebb stresszt válthat ki egyeseknél, depressziót aligha.” A kedélybeteg­ségnek nem csupán a rosszkedv a velejárója, jelentkezhet akarat­gyengeség, összpontosításhiány formájában, (-cz-e) A karácsonyi nyugdíj-kiegészítés összege

Next

/
Oldalképek
Tartalom