Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-10 / 184. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 10. Sport 23 Maratoni tárgyalások után jött létre a megállapodás Priskin aláírt a Watfordhoz ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS London. Priskin Tamás tegnap délután aláírta a szerződését az angol élvonal újoncához, a Watford futballcsapatához. A komáromi származású, háromszoros magyar válogatott csatár négy évre kötelezte el magát a London melletti kisváros együtteséhez. „Több mint kéthetes, nehéz tárgyalások után végre sikerült megegyeznünk az angolokkal - kezdte Csontó Károly, a támadó menedzsere. - Hétfőn úgy utaztam ki a szigetországba, hogy másnap le- záijuk az ügyet, hiszen a Győr és a Watford már korábban megegyezett a lelépő összegéről. Ehelyett kedd délelőttől este hétig vitáztunk védencem anyagi feltételeiről, mégsem jutottunk dűlőre. Ezért Tamás nem is játszott az Internazio- nale elleni előkészületi mérkőzésen. Adrian Boothroyd edző szívesen pályára küldte volna, ám féltettem, nehogy megsérüljön. Szerdán folytattuk a tárgyalást, a brit klubvezetők továbbra is makacskodtak, de végül kompromisszumos megoldás született. Biztos vagyok benne, hogy Priskin a Premiershipben is megállja helyét - mondta lapunknak Csontó Károly. A hírek szerint a Watford 1 millió fontot fizetett Priskinért a Győrnek. Kérdésünkre, hogy mennyi lesz a futballista angliai fizetése, így válaszolt a menedzser: „Úgy egyeztünk meg, a szerződés anyagi részleteit nem hozzuk nyilvánosságra, ezért többet nem mondhatok.” „Mindenki tudja, hogy a Premier League a legerősebb bajnokság a vüágon, és tudom, hogy a fejlődésemhez a Watford ideális csapat” - jelentette ki a Priskin első, Watford-játékosként tett nyilatkozatában. (sz. z.) BL-selejtező: CSZKA Moszkva-Ružomberok 3:0 (0:0) Orosz henger - szünet után ÖSSZEÁLLÍTÁS Moszkva. „Nem kirándulni megyünk Moszkvába!” - hangoztatták a Ružomberok futballistái a CSZKA Moszkva elleni BL-selejtező 3. fordulójának első mérkőzése előtt. Nos, a hazaiak is egyértelműen ellenfelük tudomására adták, hogy ők sem baráti kiruccanásra hívták a szlovák bajnokot, hiszen rögtön a kezdőrúgás után ostrom alá vették a rózsahegyi kaput. Gólt azonban nem sikerült rúgniuk, Térfélcsere után ott folytatták a három brazilt is felvonultató moszkvaiak, ahol a szünet előtt abbahagyták: Olic közeli fejesét Hajdúch védte, Krasics meg ajtó-ablak helyzetben mellé bombázott. Már-már úgy látszott, hogy a második játékrész elején is túléli a nagy orosz rohamokat a Komňacký-legénység, mikor Olic újonnan megvillant. Ezúttal már nem hibázott (1:0). Hét perccel később ugyancsak ő volt eredményes, mikor a csereként beállt Vagner Love átadását higgadtan értékesítette. A pontot az i-re Dvorník hibája után az előbb még Olicot kiszolgáló Vagner Love a 83. percben tette fel (3:0). Nem sikerült hát a bravúr a rózsahegyieknek, s a visszavágó előtt a minimumra csökkentek a továbbjutási esélyeik. CSZKA MOSZKVA-RUŽOMBEROK 3:0 (0:0), góllövők: Olic (58., 65), Vagner Love (83.). Játékvezető: Florian Meyer (német) . Sárga lap: A. Berezuckij, Aldonyin, Sem- berasz, ül. Laurinc, Žofčák. CSZKA: Akinfejev-Ignasevics, Semberasz, A. Berezuckij-Kraszics, Carvalho (86. Guszjev), Aldonyin, Rahimics, Zsirkov-Olic (74. Dudu), Joao Alves (60. Vagner Love); RUŽOMBEROK: Hajdúch-Siva, Laurinc, Dvomík, Pospíšil-Žofčák, T. Sed- lák, Sapara, Božok (63. Tomčák)- Nezmar, Rák (84. Rýchlik), (t-up) BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐK Már kedden elkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának első felvonása; a késő esti meccsen: Dinamo Zagreb-Arsenal 0:3. Tegnap a CSZKA Moszkva-Ružomberok találkozón kívül még 13 mérkőzést játszottak: Dinamo Kijev-Fenerbahce 3:1, Lille-Rabotnicski Szkopje 3:0, Sahtyor Donyeck-Legia Warszawa 1:0, Galatasaray-Mladá Boleslav 5:2, Levszki Szófia-Chie- vo 2:0, Liberec-Szpartak Moszkva 0:0, St. Liége-Steaua Bucuresti 2:2, FC Koppenhága-Ajax Amsterdam 1:2, Hamburg-Osasuna 0:0, Salzburg-Valencia 1:0, AC Milan-CZ Beograd 1:0, Hearts- AEK Athén 1:2. A Liverpool-Mac- cabi Haifa találkozó lapzárta után ért véget. A visszavágókat két hét múlva bonyolítják le. (t-zsi) Grúz után fehérorosz akadály vár az Artmediára Erőfoci, skót felügyelettel ÚJ SZÓ-ELŐZETES Pozsony. A grúz akadályt követően ezúttal fehérorosz ellenfél vár az Artmedia együttesére a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének 2. fordulójában. A ligetiek ma (17.30) hazai pályán a Dinamo Minszket fogadják. „A legnagyobb gond, hogy nem sokat tudunk ellenfelünkről. Az ilyen meccseken inkább a küzdőszellem dominál. A hangulattal nincs gond, bizalommal telve várjuk a mérkőzést, és mindenképpen némi előnyt szeretnénk kiharcolni a visszavágóra, hogy a következő fordulóban már talán neves csapat ellen léphessünk pályára” - mondta Straka Gábor, aki alapembernek számít Jozef Adamec vezetőedzőnél. A ligetieknek nem igazán sikerült a főpróba, a bajnokságban csak döntetlent játszottak odahaza, a Ružomberokkal pedig több mint egy órát emberelőnyben futballoztak. „Balszerencsés meccset játszottunk vasárnap, remélem, ma sokkal eredményesebb lesz a helyzetkihasználásunk. Nehezebb meccsre számítok, mint a Georgia Tbüiszi ellen, a Dinamo jobb játékerőt képvisel. Abból a kevésből, ami eljutott hozzánk, róluk kiderül, hogy a siker érdekében remekül megszervezett védőfalat kell majd áttörnünk” - jegyezte meg a támadásokat is gyakran segítő jobbhátvéd Marián Čišovský. A ligetiek nem számíthatnak az eltütását töltő Oravecre, Halenár játéka is kérdéses, Kubalát pedig gyenge teljesítménye miatt a tartalékcsapatba száműzték. A találkozót a skót Douglas McDonald vezeti. AZ ARTMEDIA VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATA: Kollár-Čišov- ský, Debnár, Čvirik, Tchuŕ-Bur- yán, J. Kozák, Straka, Halenár- Reiter, Hartig. (sk) Az orosz Andrej Szilnov rendezvénycsúccsal nyerte a göteborgi kontinensviadal férfi magasugrását (SITA/AP-felvétel) Atlétikai Eb, Göteborg: Zuzana Malikova 13. lett 20 km-es gyaloglásban Gevaert a leggyorsabb nő EB-KRÓNIKA NŐI 20 KM-ES GYALOGLÁS: 1. Rita Túrává (fehérorosz) 1:27:08; 2. Olga Kanyiszkina (orosz) 1:28:35; 3. Elisa Rigau- do (olasz) 1:28:37;... 13. Zuzana Malíková (szlovák) 1:32:14 - új országos csúcs. NŐI HÁRMASUGRÁS: 1. Tatyja- na Lebegyeva (orosz) 15,15; 2. Hriszopiji Deveci (görög) 15,05; 3. Anna Pjatyih (orosz) 15,02. FÉRFI 1500 M: 1. Mehdi Baala (francia) 3:39,02; 2. Ivan Hesko (ukrán) 3:39,50; 3. Juan Carlos Higuero (spanyol) 3:39,62. NŐI 100 M: 1. Kim Gevaert (belga) 11,06; 2. Jekatyerina Grigor- jeva (orosz) 11,22; 3. Irina Haba- rova (orosz) 11,22. NŐI 400 M GÁT: 1. Jevgenyija Iszakova (orosz) 53,93; 2. Fani Halkia (görög) 54,02; 3. Tatyja- na Trescsuk-Antipova (ukrán) 54,55. FÉRFI MAGASUGRÁS: 1. Andrej Szilnov (orosz) 236 - rendezvénycsúcs; 2. Tomáš Janku (cseh) 234; 3. Stefan Holm (svéd) 234. FÉRFI 400 M: 1. Marc Raquü (francia) 45,02; 2. Vlagyiszlav Frolov (orosz) 45,09; 3. Leslie Djhone (francia) 45,40. FÉRFI GERELYHAJÍTÁS: 1. Andreas Thorküdsen (norvég) 88,78; 2. Tero Pitkämäld (finn) 86,44; 3. Jan Železný (cseh) 85,92. Göteborg. A belga Kim Gevaert nyerte a női 100 m-t a svédországi atlétikai Eb-n, így Európában továbbra is ő a leggyorsabb nő. Szép sikert könyvelhetett el a szlovák Zuzana Malíková, aki 13. lett 20 km-es gyaloglásban. ÖSSZEÁLLÍTÁS Malíková igencsak elégedett volt a 13. hellyel, annál is inkább, mert megjavította az országos csúcsot: „Nem gondoltam volna, hogy rekordot gyalogolok. Ez főleg azért sikerülhetett, mert jól taktikáztam, s maradt még erőm a hajrára.” Az orosz Tatyjana Lebegyeva nagy csatában, utolsó kísérletével harcolta ki a női hármasugrás aranyérmét. Meglepetésre az orosz Andrej Szilnov győzött férfi magasugrásban. Ebben a számban az olimpiai bajnok Stefan Holm és a címvédő Jaroszlav AMA! DÖNTŐK 9.45: férfi 50 km-es gyaloglás; 18.50: női 400 m; 19.30: női diszkoszvetés; 19.40: férfi 400 m gát; 20.05: női 800 m; 20.45: férfi 200 m. Ribakov párharcára lehetett számítani, de ezúttal felborult a papírforma. Az athéni ötkarikás játékokon aranyérmes norvég Andreas Thorkildsen végzett az élen férfi gerelyhajításban. A háromszoros olimpiai és világbajnok, vüág- csúcstartó, 40 esztendős Jan Železný lett a 3. A cseh klasszis már korábban bejelentette: az Eb lesz az utolsó fellépése. Kalapácsvetésben a magyar Pars Krisztián csoportjából a második helyen (77,20) bejutott a pénteki döntőbe. Viszont egyik szlovák versenyzőnek sem sikerült kiharcolnia a fináléba kerülést. Miloslav Konopkának (74,64) mindössze 5 centiméter hiányzott ahhoz, hogy ott legyen a legjobb tizenkettő között, végül 13. lett a selejtezőben. Libor Charfreitag (74,13) is rossz napot fogott ki, ő sem jutott tovább, csupán a 14. helyet szerezte meg. A rúdugró Molnár Krisztina viszont kiharcolta a szombati döntőbe jutást, Petráhn Barbarának azonban ez nem sikerült 400 méteren. (m, t) A Fehérvár a magyar csapatok becsületéért küzdhet Csertői Aurél edző óvatos MTl-ELŐZETES Székesfehérvár. Ma 20 órától egyetlen talpon maradt magyar klubként a Fehérvár csapata a svájci Grasshoppers Zürich együttesét fogadja a Sóstói-stadionban a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójában. A párharc tétje hazai szempontból az, hogy marad-e magyar csapat a nemzetközi porondon augusztust követően. „Igencsak balszerencsésen sikerült a bajnoki rajtunk, sajnos, nem tudtuk átmenteni a tavaszi formánkat. Ennek az is oka, hogy a hosszadalmas, kazahsztáni út nagyon sokat kivett a játékosokból. A Grasshoppers jobb csapat, de remélem, tisztességgel helyt áll az együttesem. Az első, hazai mérkőzésen olyan eredményt szeretnénk elérni, hogy ne kerüljünk hátrányba, azaz megmaradjon az esélyünk a továbbjutás kivívására” - mondta Csertői Aurél vezetőedző. A svájci rivális négy fordulót követőn két-két győzelemmel és döntetlennel a harmadik helyen áll a tabellán, de igencsak figyelmeztető lehet a fehérvári labdarúgóknak, hogy a legutóbbi két meccsét, az elmúlt években a Bajnokok Ligájában remekelt Thun és az FC Basel ellen nyerte meg. Ugyanakkor a Borsodi Liga bronzérmese, egyben kupagyőztes gárda a Zalaegerszeg és a Sopron elleni bajnokiját is elveszítette, így jelenleg utolsó előtti helyen áll a tabellán. A párharc visszavágóját augusztus 24-én rendezik. A győztes az UEFA-kupa első fordulójábajut. A FEHÉRVÁR VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATA: Sebők Zs.-Csizma- dia, Kuttor, Koller (Horváth G.), Vincze Z.-Schwarcz, Bozsics, Dvéri (Lattenstem), Alumona, Sitku, Győrök (Horváth F.). UEFA-KUPA További mai UEFA-kupa-selejte- zők - 17.00: Kazany (orosz)-BATE Boriszov (fehérorosz), Karvan (azeri)-Slavia, Csemomorec-Wis- la Plock; 17.30: KF Tirana-Kayse- rispor; Artmedia-Dmamo Minszk; 18.00: Roeselare (belga)-Ethni- koss (görög), Ried-Sion, Bnei Je- huda-Lok. Szófia (a meccs Szen- cenlesz); 18.30: CSZKA Szófia-Ku- la; 19.00: Bergen-Atvidaberg, Mol- de-Skonto Riga, Hertha-Ameri Tbiliszi, Zimbru Kisinyov-Metal- lurg Zaporozsje, Start-Drogheda (ír), Odense-Iianelli (walesi), Ran- ders (dán)-FBK Kaunas, Hapoel Tel-Aviv-Domzale (szlovén) (a találkozó TUlburgban lesz); 19.30: Young Boys-Marseille, TWente-Le- vadia, Ventspils-Newcastle; 20.00 Din. Bucuresti-Beitar (izraeli), Partizán Beograd-Maribor; FK Szara- jevó-Rapid Bucuresti; Fehérvár- Grasshoppers, FC Basel-Vaduz, Flora-Bröndby, APOEL Limasszol- Trabzonspor; 20.45: Gretna (skót) -Derry, Mattersburg-Wisla Krakov; 21.00: Suduva-FC Bruges, (ú) EGY MONDATBAN ♦ Miroslav Barčík, a zsolnai labdarúgócsapat 28 éves középpályása a görög élvonal újoncához, az Ergotelisz együtteséhez igazolt. ♦ Ismét a Slovak Telecom lett a jégkorong extraliga névadó főszponzora. ♦ Miroslav Klosét, a világbajnokság gólkirályát választották az év legjobb labdarúgójának a német sportújságírók. SPORTHÍRADÓ ♦ Torontói tenisztorna, férfi páros (1. forduló): Hrbatý, Arthurs (szlovák, ausztrál)- Acasuso, Nalbandian (argentin) 6; 1,4:6,10:1. ♦ Női vízüabda Világkupa, Kína - B csoport: Magyaror- szág-Kanada 10:9. ♦ Stockholmi tenisztorna, 2. forduló: Suchá (szlovák)- Gagliardi (svájci) 4:6, 7:5,4:0 - Gagliardi sérülés miatt feladta. ♦ Nyári síugró Vüágkupa-via- dal, Val de Fiemme: 1. Malysz (lengyel) 265,5 (128,5+129); 2. Küttel (svájci) 262,6 ' (126+128,5); 3. Janda (cseh) 254,7 (125,5+126); ... 24. Mesík (szlovák) 228,8 (122,5+118,5). Két verseny után: 1. Malysz 140, 2. Kofler (osztrák) 130,... 34. Mesík 7. ♦ Vigói teniszviadal, 1. felvonás: Mertiňák (szlovák)-Guc- cione (ausztrál) 7:6,6:3. ♦ Jomville-i tenisztorna, 1. forduló: Klec (3., szlovák)-San- tos-Fo (brazil) 6:3,6:1. SPORTFOGADÁS 32. játékhét: TIPOS BINGO - NÉGY SAROK: 69, 34, 67, 75, 74, 9, 16, 55, 31, 71, 20, 51, 11, 24, 10, 52, 62, 13, 40, 61, 70, 66, 39, 64, 33, 7, 32, 14. NYEREMÉNY: 44 korona (3722 nyertes). ÁTLÓS (DIA- GONÁLIS) SZÁMOK: 29, 58, 35, 23, 46, 73, 38, 1. NYEREMÉNY: 2462 korona (17 nyertes). TIPOS BINGO: 41, 59, 5, 6,63,17,47,42, 57,28, 53,2, 36, 37, 49, 26. NYEREMÉNY: 62 806 korona (2 nyertes). AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 5881, 3815, 9475, 2779, 3918. SZERENCSÉS SOR: 4. STOPLABDA: 48. Az átvitt nyeremény: 197 462 korona. LOTO (szerda) - I. HÚZÁS: 10, 12, 23, 32, 37, 40; pótszám: 19. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 16 601 korona (18 nyertes); 4. díj: 515 korona (837 nyertes); 5. díj: 90 korona (14 615 nyertes). JACKPOT: 7 691 138 korona. 11. HÚZÁS: 1, 10, 17, 21, 32, 43; pótszám: 11. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 14 941 korona (20 nyertes); 4. díj: 486 korona (888 nyertes); 5. díj: 86 korona (15 323 nyertes). JACKPOT: 48 642 759 korona. JOKER-SZÁM: 036 467. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 000 korona (9 nyertes); 4. díj: 1000 korona (88 nyertes); 5. díj: 100 korona (890 nyertes). JACKPOT: 2 356 075 korona. A KENŐ 10 szerdai nyerőszámaid, 4,7,15,17,29,33,44, 45, 46, 47, 49, 55, 58, 65, 68, 70, 74, 78, 80. (SITA, ú)