Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-01 / 176. szám, kedd

wvw.ujszo.com ÚJSZO 2006. AUGUSZTUS 1. Gazdaság és fogyasztók 3 A 150-200 új munkahelyet teremtő kanadai Alcan a régió számos vállalatával együttműködik majd Indul a milliárdos lévai beruházás Jahnátek szerint a Fleer (jobbra) vezette beruházás megérdemli a lehető legnagyobb állami támogatást (SITA-felvétel) Léva. A kanadai Alcan társa­ság tegnap megkezdte leg­újabb, alumínium sajtolásá­ra specializálódó üzemének építését. A gyártást a tervek szerint a jövő év első felé­ben indítják be, ami az elkö­vetkező években 150-200 embernek ad munkát a 22 százalékos munkanélküli­séggel küszködő régióban. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Léván a montreali székhelyű cég egyik leányvállalata, az Alcan Ext­ruded Products ruház be 35 millió dollárt, vagyis valamivel több mint egymilliárd koronát. A világszerte 65 ezer embert foglalkoztató Al- cannak ez a társasága Európa leg­nagyobb, félkész alumíniumáru­kat és öntvényeket gyártó cége. Reinhard Fleer, a társaság elnöke, a lévai üzem tegnapi alapkőletéte­le előtt elmondta, az itteni üze­mükben az alkalmazottak 90 szá­zalékát a szűkebb régióból tobo­rozzák. Mivel az automatizált gyártás speciális szakképzettséget igényel, az alkalmazottak féléves kiképzésben részesülnek a cég egyik európai gyárában. A beruhá­zás kihívást jelent a régió egyéb cé­gei számára is, hiszen Fleer szerint számolnak az itteni közlekedési, logisztikai, építőipari és egyéb cé­gek aktív együttműködésével. Ha megfelelő beszállítóra találnak, és az árakkal is meg lesznek eléged­ve, a társaság igazgatója nem zárta ki azt sem, hogy a gyártáshoz szük­séges nyersanyagot is Szlovákiá­ban szereznék be. A lévai letelepedés mellet szól a viszonylag olcsó és jól képzett munkaerő, az itteni vállalkozói környezet és nem utolsósorban a beruházáshoz nyújtott állami tá­mogatások - állítja Fleer. Hogy pontosan mekkora támogatást kap a cég, azt azonban még nem lehet tudni. „Még tárgyalunk róla, szeretnénk azonban elérni, hogy az Alcan a lehető legnagyobb tá­mogatásban részesüljön, mivel egy nagy munkanélküliséggel küszködő régióban teremt mun­kahelyeket” - nyilatkozta Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter. Lé­ván azonban nem ez az egyetlen cég, amely az elmúlt időszakban úgy döntött, hogy a város 65 hek­táros ipari parkjában építi fel gyá­rát. Štefan Misik, Léva polgár- mestere szerint eddig 10 céggel kötöttek szerződést, ezek közül három már megkezdte az építke­zést. Az elkövetkező években így 2 ezer embernek tudnak majd munkát biztosítani. Misik előnyösnek tartja, hogy nem egy nagyobb beruházó érke­zik Lévára, hanem több kisebb. Ez ugyanis csökkenti a veszélyét annak, hogy a jövőben egy-egy cégleépítés után ugrásszerűen nőjön a munkanélküliség. A gaz­dasági miniszter szerint Léva pél­dája mutatja, hogy a kisebb váro­sok is jelentős beruházásokat vonzhatnak, ha a város vezetésé­ben megvan erre az akarat. Jah­nátek szerint a külföldi beruházá­sokat ösztönző SARIO ügynökség képviselői jelenleg is 160 külföldi cég képviselőivel tárgyalnak szlo­vákiai letelepedésükről, ezek kö­zött pedig olyanok is vannak, amelyek több tízmilliárd koronát ruháznának be. (mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Egyre nagyobb hitelkamatok Pozsony. A lakossági ügyfele­iknek a bankok júniusban átla­gosan 8,04 százalékos kamattal nyújtottak hitelt, ami kicsivel magasabb, mint egy hónappal korábban - derül ki a jegybank elemzéséből. Az új hitelekre 9,49 százalékos kamatot szá­moltak fel. A betétekre átlago­san 2 százalékos kamatot kínál­tak, a nem lekötött betéteknél azonban ez csak 0,51 százalékos volt. A pénzügyi elemzők szerint az elkövetkező időszakban a hi­telkamatok további növekedésé­re számíthatunk. Bankszekto­runk az idei első félévben összesen 8,117 milliárd koronás nyereséget ért el. (SITA) Kapós cég a Transpetrol Pozsony. A Transpetrol olaj- szállító társaság 49 százalékos részvénycsomagja iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Ľubo­mír Jahnátek gazdasági minisz­ter szerint a felszámolás előtt ál­ló orosz Jukosz tulajdonában lévő részvénycsomagra az orosz Gazprom és Transznyeft, vala­mint a lengyel Pern mellett egy negyedik cégnek is fáj a foga. Hogy pontosan melyiknek, azt egyelőre nem árulta el. A rész­vénycsomagot Szlovákia is visszavásárolná, a végső döntés­re azonban még várni kell. A szlovák gazdasági tárca a jövő év áprilisáig blokkolhatja a Jukosz döntését. (SITA) MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Valuta ____________Árfolyam Valuta____________Árfolyam Anq ol font 55,695 Cseh korona 1,336 Dán korona 5,107 Japán ien (100) 26,135 Kanadai dollár 26,560 Lenovel zloty 9,682 Maovar forint (100) 14,001 Svéd korona 4,127 Szlovén tollár (100) 15,903 Svájci frank 24,255 USA-dollár 29,849 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,15-39,15 29,00-30,66 1,31-1,37 13,35-14,65 OTP Bank 37,13-39,07 29,00-30,61 1,30-1,37 13,49-14,52 Postabank 37,14-39,08 29,08-30,62 1,31-1,37 12,20-15,80 Szí. Takarékpénztár 37,12-39,02 29,00-30,52 1,30-1,37 13,38-14,64 Tatra banka 37,12-39,10 29,08-30,64 1,31-1,37 13,45-14,55 UniBanka 37,05-38,99 29,07-30,60 1,30-1,37 13,65-14,37 Általános Hitelbank 37,06-39,04 29,09-30,64 1,30-1,38 13,48-14,51 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2006. júl. 30-tól) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 0,90 1,00­1,00­­0,10 Privatbanka 1,15 1,25­1,35­1,50 0,20 OTP Bank 1,50 1,70 1,90 1,95­2,00 0,55 Istrobanka 1,90­­­­0,50 Ľudová banka 1,25 1,35­1,50­1,50 0,50 UniBanka­0,80­1,00 1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 . 1,10­1,20- . 1,30 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,00­1,00 0,40 Tatra banka­­­­­­0,50 Slovenská sporiteľňa 2,15-2,35 2,40-2,60­2,60-2,80­2,60-2,80 0,10 Všeobecná úverová banka 1,25 1,35­1,50­1,15 0,10 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2006. júl. 30-tól) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla ČS0B 0,20-0,50 1,30-1,90 1,70-2,30 2,05-2,65 2,35-2,85 1,05-1,65 0,20 Privatbanka 0,70 1,80 2,40 2,70-2,90 3,00-3,80­0,10-0,50 HVB Bank Slovakia 0,30-1,50 0,90-1,80 1,10-1,85 1,75-2,30 1,75-2,80 2,00-3,00 0,10 OTP Bank 0,50 2,30-2,60 2,60-2,90 2,80-3,10 4,00-4,20 4,00-4,20 0,00-0,75 Istrobanka 0,90-1,05 1,50-1,80 2,10-2,40 2,40-2,70 3,00­0,15 Ľudová banka 0,45 1,70-1,90 2,00-2,20 2,20-2,50 2,55-3,10 2,55-3,10 0,20-0,70 UniBanka 0,80-0,90 0,85-1,00 1,00-1,20 1,70-1,90 1,80-2,00 individuális 0,10 Dexia banka­1,20 2,10-2,60 2,40-3,00 3,20-3,80 2,80 0,10 Tatra banka 0,30 1,65-1,85 1,95-2,15 2,75-2,95 3,45-3,65 0,30 Slovenská sporiteľňa­1,80-2,00 2,15-2,35 2,40-2,60 2,60-2,80 2,60-2,80 0,10-1,10 Všeobecná úverová banka­1,55-2,20 2,00-2,55 2,35-3,25 3,20-4,10­0,10-0,75 PSštová banka 1,30 1,50-1,80 1,60-1,90 1,70-2,00 2,10-2,40 2,20-2,50 0,10-0,60 Kedd 21°/29c Jobbára felhős lesz az ég, keleten csak fokozatosan válik borússá az idő. Helyenként, főleg a nyugati országrészben eső, zápor, időnként zivatar is kialakulhat. (A térképen a legmagasabb napi hőmérséklet látható) IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN A levegő és a víz hőmérséklete az üdülőhelyeken Wm Antalya 28734° Nápoly 27736' Hvar 26°/34° Rimini 26730' Isztambul 26732° Spilt 25°/30' Kréta 25732° Szaloniki 25732' Málta 27732° Várna 24729' SZERDA 21727° 2006. augusztus!., 12:00--------J ( Sok f elhő, csapadé­kos, borús idő. Fő­ként keleten fordul­hat elő eső, zápor. VÁROSOK ■BMBI HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony eső 20° 26° záporok 18° 27° felhős ég 17° 26° Nyitra záporok 18° 26° záporok 17° 26° záporok 16° 26° Dunaszerdahely eső 19° 27° záporok 18° 27° sok felhő 17° 27° Komárom eső 20° 27° felhős ég 18° 27° borús idő 18° 27° Vágsellye záporok 19° 27° felhős ég 18° 26° lelhős ág 17° 26° Rimaszombat záporok 16” 27° sok felhő 18° 25° bonis idő 16° 25° Kassa borús idő 17° 28° záporok 18” 24° borús idő 15° 25° Kírályhelmec felbős ég 18° 29° borús idő 18° 24° borús idő 17° 26° Besztercebánya eső 15° 24° felhős ég 15° 24° borús idő 14° 24° Poprád viharok 13° 22° záporok 14° 21° záporok 11° 21° Szél: NY 5-40 km/h CSÜTÖRTÖK 21727 Változóan felhős eg helyenként zápor, zivatar várható. I Szél: NY 120-40 km/h PENTEK 20/27 IP A levegő hőmérsékleté Jobbára felhős marad az idő, sok helyütt számíthatunk csapadékra. I Szél: DNY 120-40 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f” szél .ä. melegfront N ciklon hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Az SHMÚ készíti ' Pozsony Besztercebánya Kassa 05:29 05:22 05:13 Pozsony Besztercebánya Kassa 20:27 20:20 20:11 C augusztus 2 3 augusztus 16. Oaugusztus9. •augusztus23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom