Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-08 / 182. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 8. www.ujszo.cotn RÖVIDEN Művésztelep hetedszer Dunaszerdahely. Tegnap nyílt meg a nyári művésztelep hetedik évfolyama. Az idén 14 magyarországi szobrász vesz rajta részt, akik egy-egy művükkel gazdagítják a Kortárs Magyar Galéria gyűjteményét. Az ajándékozott alkotások holnap 19.30-kor kerülnek bemutatásra, és szeptember 2-ig tekinthetők meg a Vermes-villában. Ugyancsak holnap 18 órakor az ART MA Galériában kiállítás nyílik Robert Jančovič és Németh Géza alkotásaiból. Ma 18 órakor Lóska Lajos budapesti művészettörténész tart előadást Kortárs művészet a múzeumokban és a magángalériákban címmel, augusztus 10-én 18 órakor napjaink monumentális szobrászatáról ad elő Wehner Tibor budapesti művészettörténész. Az előadások helyszíne a Kortárs Magyar Galéria, (vk) Hangversenyek a várudvaron Pozsony. Ma este 20 órakor Marián Varga és a Moyzes kvartett koncertjével nyitják meg a pozsonyi várban a pozsonyi kulturális nyár részeként szervezett Hangversenyek a várudvaron című koncertsorozatot. Rossz idő esetén a hangversenyt a Művelődési és Pihenőpark nagytermében tartják meg. (SITA) Főiskolások kiállítása a Médiumban Pozsony. Ma 18.30-kor nyitják meg a Medium Galériában azt a plakátkiállítást, amelyen képzőművészeti hallgatók munkáit mutatják be. A kiállított anyag, amelyet nyolc uniós ország művészeti főiskoláinak hallgatóitól válogattak össze, a fiatal alkotók uniós egyesítéssel kapcsolatos észrevételeit fejez ki. A pozsonyi tárlat a jövőre Nagyszombatban megrendezendő Plakáttriennále ún. előrendezvénye. (SITA) Olvasási Világkongresszus Budapest. Először rendezi világkongresszusát Budapesten az International Reading Association, az IRA (Nemzetközi Olvasás Társaság), a tanácskozás mától 10-éig az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központjában zajlik. A szervező Magyar Olvasás Társaság a magyar résztvevőkön kívül pedagógusokat, könyvtárosokat, szerkesztőket és egyetemi oktatókat hívott meg az egykori szocialista országokból. A világkongresszusra összesen hatszázan jelezték részvételüket, többségük az Egyesült Államokból érkezik, a magyar szakemberek mintegy százan lesznek. A kongresszuson szó lesz az olvasásról és könyvtárhasználatról a XXI. század elején, az olvasásra nevelés színtereiről, az elektronikus könyvtárról, és a mese szerepéről az olvasni tanításban. (MTI) Vannak, akik kétségbe vonják a Férfifej eredetiségét Vita egy Van Gogh-képről MTl-HÍR Brit szakértők szerint nem Vincent van Gogh festette a Férfifej (Head of a Man) című alkotást, amely a melboume-i nemzeti galéria tulajdona, de most kölcsönkép- ként a skóciai Edinborough-ban látható egy kiállításon. Az ausztrál galéria igazgatója azonban cáfolta a brit feltevést. Mint az ABC ausztrál rádió hétfőn jelentette, az eddigi ismeretek szerint 1886-ból vagy 1887-ből származó mű eredetiségével kapcsolatban az Art Watch UK nevű brit szervezetnek több kételye támadt. Michael Daley, a szervezet vezetője egyenesen azt mondta: „Ez a kép minden olyan ismérvvel rendelkezik, amely arra utal, hogy utólag módosították azzal a céllal, hogy hasonlítson egy Van Gogh-alkotásra.” Daley előtt is voltak már kétkedők. A hamisítás-pártiak főbb érvei: a kép világosabb tónusú és kidolgozottabb, mint Van Gogh egyéb művei. Formátuma (33x40 centiméter) is eltér a németalföldi művésznél megszokott mérettől. A The Sunday Times ez utóbbival kapcsolatban olyan szakértőket idéz, akik szerint a festmény nagyon egyszerű okból rövidebb a szokásosnál: az aljáról levágtak egy csíkot, hogy így távolítsák el az eredeti szignót. Ezenkívül az 1853-tól 1890-ig élt művész egyetlen levelében sem tesz említést arról, hogy Férfifej című festménye lenne. Gerard Vaughan, a melbourne-i National Gallery of Victoria igazgatója továbbra is kiáll a kép eredetisége mellett, hangoztatva, hogy „ha ez hamis Van Gogh lenne - amit cáfolok, bárki bármit állítson is -, a vászon elvesztené minden értékét. Márpedig az embernek bíznia kell saját ismereteiben és abban a képességében, hogy meg tudja ítélni egy festmény kvalitását.” Férfifej (Flead of a Man) (TASR/EPA-felvétel) A 20. század egyik legnagyobb énekesnője volt, nevét Callaséval, Tebaldiéval együtt emlegették Elment Elisabeth Schwarzkopf Sok-sok évvel aktív énekesi karrierje befejezése után Elisabeth Schwarzkopfról portréfilmet készített egy tévéstáb, amely pedagógusként mutatta be. VOJTEK KATALIN Mesterkurzusán egy ifjú énekesnővel ismételtette tó tudja, hányadszor ugyanazt a négy-öt taktust, arcán egyre leplezetlenebb bosszúsággal. Irritálta a külföldi lány kiejtése. Végül ingerülten kifakadt: „Nem tehetek róla, hogy a klasszikus dalirodalom zömét német zeneszerzők írták, én ezen nem tudok változtatni, tessék ezt tudomásul venni!” Ő, aki mindig annyira adott arra, hogy a nyilvánosság csak a napsugaras énjét lássa, most „kiadta” magát a tévénézők milliói előtt, egy pillanatra felfedve lényének kevésbé napsugaras oldalát. Valóban ennyire elvesztette volna a türelmét? Vagy több lehetett a kifakadása mögött, mint az idős ember türelmetlensége? A német Lied interpretálásának titkaiért a világ minden tájáról hozzá sereglő énekespalánták talán azokat a második világháború utáni időket juttatták eszébe, amikor bezzeg nem voltak kíváncsiak Schubert, Schumann, Brahms dalaira a nagy nyugati koncerttermek. Legalábbis egy olyan német énekesnő tolmácsolásában, akinek a náci korszak A szépsége is szerves tartozéka volt énekesi-előadóművészi habitusának, tudatosan használta, beépítette a produkcióiba... alatt is töretlenül ívelt felfelé a karrierje. Angliai turnéja 1947- ben kudarccal fenyegetett, attól lehetett tartani, hogy fellépéseit bojkottálni fogják vagy kifütyülik a németellenesen hangolt angolok. Vendégszereplése előtt ellenséges hangú cikkek jelentek meg (SITA/AP-felvétel) róla a londoni lapokban. (Hogy mennyit árthattak akkoriban az ilyen típusú sajtótámadások, bizonyítja Dohnányi Ernő esete.) Mást talán elriasztottak volna, de nem Schwarzkopfot. Ezt a nád- szálvékony nőt rendkívül kemény fából faragták, őt nem lehetett megfélemlíteni, akadályozni. Nem azért kapta a tehetségét, nem azért tökéletesítette annyi munkával, hogy magának énekeljen - mondta. És győzött. Meghódította a Covent Garden elkényeztetett közönségét. Már a megjelenése is lefegyverezte az indulatokat: törékeny szőkeségében sugárzóan szép volt. (Az 1969-es budapesti fellépéséről készült beszámolók „vakító”, „tündöklő”, „lélegzetelállítóan ragyogó” megjelenéséről írtak, pedig akkor már ötvennégy éves volt.) A szépsége is szerves tartozéka volt énekesielőadóművészi habitusának, tudatosan használta, beépítette a produkcióiba, mint azt a rengeteg hangszínt, árnyalatot, ami a daléneklés mesterévé avatta. Mégis főleg operaszerepeiért, elsősorban Mozart és Richard Strauss nőalakjainak megformálásáért sorolták kora legnagyobb előadó- művészei közé. Felejthetetlen Figaro-Grófné és Rózsalovag- Tábornagyné volt, de minden stílusban teljes otthonossággal mozgott, beleszámítva a 20. század operáinak világát is (ő énekelte először Stravinsky The Rake’s Progress-ének Ann Trulove-ját). Nevét az operadívák sorában közvetlenül a Callasé mellett emlegették. És hogy a céltudatos, kemény énekesnőben volt művészi alázat, bizonyítja, hogy egyetlen energikus mozdulattal kihúzta repertoárjából Verdi Traviatáját, miután Callasszal látta a címszerepben. Azt a tökélyt nem lehet felülmúlni, megközelíteni is csak nehezen - indokolta döntését. A szemtanúk szerint sírt Callas- Violetta haldoklási jeleneténél. Ki tudja, hogy alakult volna a karrierje, ha nem találkozik Ivogün Máriával? A budapesti születésű tüneményes német ko- loratúrszoprán egészségi okokból hamar búcsút mondott a színpadnak, és keresett énekpedagógus lett, Rita Streich is az ő növendéke volt. Schwarzkopfból a berlini Zeneművészeti Főiskolán először mezzoszopránt akartak faragni, később koloratúrszopránná képezték, ebben a szerepkörben működött 1938-as bemutatkozása óta a Berlini Városi Operában. Már első sikereit aratta, amikor Felejthetetlen Figaro- Grófné és Rózsalovag- Tábornagyné volt, de minden stílusban teljes otthonossággal mozgott. Ivogünnél ismét tanulni kezdett. Neki köszönhette, hogy átválthatott a színészileg sokkal több lehetőséget kínáló lírai szoprán szerepkörre, sőt olykor átrándulha- tott a drámaiba is. 1942-ben a bécsi Staatsoperhez szerződött, a háború után pedig Londonban telepedett le férjével, Walter Leggével, az EMI lemeztársaság művészeti igazgatójával, akinek segítségével opera- és dalrepertoárjának jelentős részét lemezre vette. Világjáró művész lett, a legrangosabb operaházak és fesztiválok, köztük a milánói Scala, a New York-i MET, a Salzburgi Ünnepi Játékok visszavárt vendége, minden fellépése eseménynek számított. 1971-ben, 56 évesen visszavonult a színpadtól, 1979- ben egy zürichi dalestjével búcsút mondott a daléneklésnek is. Utolsó éveit a nyugat-ausztriai Schrunsban töltötte, ott érte utol a halál múlt csütörtökön. December 9-én lett volna 91 éves. A Kalligram folyóirat július-augusztusi száma központi helyet biztosít a fordításirodalomnak A költészet otthonossá tett ismeretlen dimenziói LAPAJÁNLÓ A kortárs magyar prózaírók és költők legfiatalabb tagjainak a műveiből is ízelítőt ad a Kalligram folyóirat összevont júliusi-augusztusi - a fordításirodalomnak központi helyet biztosító száma. A folyóirat Dunajcsik Mátyás sokat ígérő, Kosztolányi új- raolvasására ösztönző verseivel indít, melyek elemzésekor Beke Zsolt a lírában (is) megvalósítható emlékezés, az emberi élet számára kulcsfontosságú időbeliség kategóriáinak a fontosságára mutat rá. A következő oldalakon a hazai és a magyarországi alkotók műveivel felváltva találkozhatunk. Bántó Éva novellája a Krú- dy-művekben megőrzött század eleji világ iránt kelt nosztalgiát, írását Juhász Katalin versei követik. A következő, Amparo Mendoza de Soledad élete című regény egy fejezete a spanyol irodalom felé fordítja az olvasó figyelmét; Bárczi Zsófia műve, ez a posztmodem irodalmi eszköztárból válogató szöveg ironikus, játékos hangvételével kényelmesen megfér a hagyományos elbeszélői formákra építő, komorabb végkifejlete novellák között. Lorna Dee Cervantes mexikói származású amerikai költő néhány versét Galácz Karolina fordításában olvashatjuk, majd ismét egy fiatal hang - Gerőcs Péter szinte egyetlen lélegzetvételre elmondott belső monológos technikára épülő novellájának, egyfajta lüktető, áradó vallomásélménynek lehetünk a részesei. Németh Zoltán versei a költészet ismeretlen dimenzióit teszik otthonossá, ösz- szevegyítik és -játsszák, hogy észrevegyük az állatokban az emberit - ellentétben Vincze Ferenccel, aki a próza nyelvén mesél emberben állatiról. Mindketten nagy élményt nyújtanak, akárcsak Kulcsár Ferenc, a mindennapok hangulatát antik és keresztény motívumokkal gazdagító költeményeiben. A kortárs magyar irodalom tarka jelenlétét Tétényi Csaba regényrészlete zárja a fülledt városi „ajzószeres” reggelek és esték életigenlésével, ideális olvasmány lehet buszon, munkába menet vagy orvosi rendelőben - a depresszív hajlamú- aknak inkább csak saját felelősségre ajánlott. A világirodalmi szekció első darabja Daniel Kehlmann fiatal német író egy „több fejezetben kalandregényes tudománytörténete”, az esetleg meghökkentő osztályozás egy olvasmányos történetbe avatja be a kíváncsiakat. A soron következő verseket Jeney Zoltán Szokott-e a mór fiú kefélni? c. bevezető tanulmánya előzi meg, és mint a középkori trubadúrköltészet ellenében/folyomá- nyaként érvényt szerző „ellenverseket” ismerteti, ületve fordítható- ságukat problematizálja. Az említett költemények a középkor sötétségét elhanyagolva inkább annak irodalmi obszcenitásából mazsoláznak, a klasszikus műfajok - mint például a szonett és a motetta - keretem belül. Egy újabb német író, W. G. Sebald regényrészlete, majd a nyitrai Konstantin Egyetem magyar szakos hallgatóinak (Jankó Mária, Juhász Petra, Szabó Éva, Marek Adrienn, Pše- nák Ilona) a vers-, ületve prózafordításai következnek. A további oldalakon a műfordítás műhelyproblémáiról és fontosságáról két szakavatott művelője, Csehy Zoltán és Tőzsér Árpád beszélget, majd Surányi László esztéta tanulmánya következik, aki zene és indulat kapcsolatát vizsgálja a szóban forgó művészeti ág történelmi vetületei, valamint a nyelvvel való kapcsolata mentén. Ferdinand Peroutka, a cseh zsurnalisztika kiemelkedő alakja esszéjében a világirodalmi jelentőségű, a magyar olvasóközönség soraiban viszont kevésbé ismert L. F. Céline regényeinek az olvasásához nyújt támpontokat, Urbanik Tímea pedig a Mészöly-recepció hagyományait gazdagítja tanulmányával. Befejezésként a kritikai rovatból lehet válogatni, Déri Balázs verseiről, John Barth Az úszó opera, ü- letve a közelmúltban olasz irodalmi díjjal kitüntetett Grendel Lajos Mátyás király New Honiban című regényéről olvashatunk recenziókat. (szanti)
