Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-07 / 181. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 7. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Kimerült brit csapatok A teljes kimerülés szélére ju­tottak az Afganisztán déli ré­szén harcoló brit alakulatok - írta a The Sunday Telegraph. A parancsnokok attól tarta­nak, hogy lehetetlen tartani a tálibok elleni hadműveletet, ha a 3600 katona nem kap ezer főnyi gyalogsági erősítést - túl azon a 900 főn, amelyet a védelmi minisztérium három hete megígért. Május óta a bri­tek 25 nagy ütközetet vívtak, 700 tálibot öltek meg. Egyelő­re nem világos, hogy valóban tálibok voltak-e, vagy mint a felderítés sugallta, tapaszta­latlan zsoldosok, akiknek havi 200 fontot üzemek azért, hogy brit katonákat öljenek. A „si­kernek” nagy ára van: kedden egy gondosan előkészített tá- lib rajtaütésben három brit ka­tonát öltek meg, ezzel 9-re emelkedett a brit erők veszte­sége Helmand tartományban, 2001 óta egész Afganisztán­ban 16 katona esett el. Gondot okoz az is, hogy kevés a szállí­tó helikopter azokon az „isten háta mögötti” területeken, ahol az alakulatok mozognak. Ha a háború így folytatódik, akkor Izraelre történelmének legsúlyosabb katonai megaláztatása vár Sok forog kockán Libanonban Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia komoly koc­kázatot vállalt, amikor ki­állt a Libanon ellen indított izraeli invázió mellett, mert az izraeli hadsereg esetle­ges kudarca alááshatja a két angolszász állam közel- keleti pozícióit. MTl/REUTERS-ELEMZÉS A két nyugati szövetségesre, imelyek sebezhetőek Irakban és :söppet sem népszerűek a térség­ben, az a veszély leselkedik, hogy nég inkább elveszítik befolyásu- cat és barátaikat, miközben nem cépesek sikert elkönyvelni a ter­heiket ellenző arab és muzulmán (ormányokkal és szervezetekkel izemben. Condoleezza Rice amerikai kül- igyminiszter a Libanonban tom­boló harcokat „egy új Közel-Kelet izületését kísérői fájásoknak” ne­bežte. A brit hírügynökség által dézett elemzők szerint a Bush- cormányzat úgy tekinti a Hezbol- ah milícia és Izrael közötti konf- iktust, mint esélyt a Hezbollah le­fegyverzésére és az őt támogató Izíria és Irán megbüntetésére. A Az ENSZ közel-keleti határozat- tervezetének fő pontjai Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Franciaország és az Egyesült Álla­mok által benyújtott közel-keleti határozattervezetről tárgyal, amelynek célja, hogy véget ves­sen az Izrael és a Hezbollah fegy­veresei között több mint három hete tartó harcoknak. A határozattervezet fő pontjai: Felszólít az „ellenségeskedések teljes beszüntetésére”, a Hezbol- lahnak azonnal be kell szüntetnie valamennyi támadást, Izraelnek pedig azonnal véget kell vetnie a offenzív hadműveletnek. Felkéri a 2000 fős libanoni béke­fenntartó erőt, az ENSZ Libanoni harcokkal Izrael ráadásul megfé­lemlíthetné a Hamászt, amely nem hajlandó elismerni a zsidó államot, sem pedig lemondani a fegyveres harcról a megszállt te­rületek visszaszerzéséért. Csakhogy Izraelnek időközben módosítania kellett stratégiáját, lehűtve az abba vetett reménye­ket, hogy a Hezbollah ellenszol­gáltatás nélkül szabadon engedi a július közepén elhurcolt két iz­raeli katonát, illetve hogy a liba­noni kormány kezdeményezést tesz a síita milícia lefegyverzésé­re. Izraeli illetékesek ma már azt vallják: az offenzíva közvetlen célja, hogy a majdani tűszünet előtt a lehető legsúlyosabb kárt okozzák a Hezbollahnak, mivel annak összes rakétáját képtelen­ség megsemmisíteni. Kétséges az is, hogy a támadók képesek-e olyan távolságra visszaszorítani a síita milíciát a libanoni határtól, hogy annak rakétái nem tudják többé elérni Izraelt. Vezető amerikai és izraeli kom­mentátorok máris megkérdőjele­zik a libanoni hadjárat sikerének valószínűségét.' Neves lapokban párhuzamot vonnak az USA és Nagy-Britannia kudarcával, ame­lyeknek nem sikerült katonai erővel békés, demokratikus, Nyu­Ideiglenes Haderejét (UNIFIL) a fegyverszünet ellenőrzésére. Dél-Libanonba telepítendő nem­zetközi erő létrehozására szólít fel, amely azután vonulna fel Dél- Libanonban, hogy a felek elvi be­legyezésüket adják meghatáro­zott követelésekhez. A dokumentum felszólítja Izraelt és Libanont a tartós tűzszünet tá­mogatására, és a következő elve­ken alapuló tartós megoldás elfo­gadására: Izrael és Libanon szuverenitásá­nak és területi épségének szigorú tiszteletben tartása; A Libanon és Izrael közötti „kék vonal” néven ismertté vált elvá­lasztó vonal maradéktalan tisz­gat-barát országgá alakítaniuk Irakot. Bret Stephens, a konzervatív The Wall Street Journal vezér- cikkírója szerint „ha a libanoni háború úgy folytatódik, ahogy ed­dig zajlott, akkor Izraelre törté-, nelmének legsúlyosabb katonai megaláztatása vár”. Aluf Benn, a liberális izraeli Háárec elemzője úgy véli: Ehud Óimért miniszter- elnök még egy utolsó erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy győzelemnek állítsa be a döntet­lent; az aktuális célkitűzés pedig annak elérése, hogy európai ha­derők vonuljanak be a libanoni határtól északra kijelölendő üt­közőzónába. Csakhogy a Hezbollah számára a konfliktus bármilyen kimenete­le, amelynek nyomán a szervezet fennmarad és megőrzi támogatói­nak hatalmas táborát, győzelem­mel ér fel. A Hezbollah nem csak milícia, de politikai és vallási mozgalom is egyben, amely mély gyökerekkel rendelkezik a libano­ni síiták körében - márpedig ez utóbbi képezi a kis ország legna­gyobb vallási közösségét. A milí­cia pedig - dacára az átfogó sike­rekről beszámoló izraeli híreknek - tovább harcol, és könnyedén ké­pes pótolni a veszteségeket. teleiben tartása mindkét fél ál­tal; Libanon nemzetközi határának kijelölése, különös tekintettel a vitatott területekre, így közöttük a Sebaa-tanyákra; Valamennyi libanoni fegyveres csoport lefegyverzése; Fegyverembargó elrendelése an­nak megakadályozására, hogy a libanoni hadseregen kívül mások­nak is szállítsanak fegyvert. A határozat bevezetője, nem pe­dig a fő része szorgalmazza az el­hurcolt izraeli katonák feltétel nélküli szabadon bocsátását, és bátorítja az „Izraelben fogva tar­tott libanoni foglyok kérdésének rendezését célzó erőfeszítéseket”. Az Egyesült Államok, Izrael és Nagy-Britannia abban reményke­dik, hogy nemzetközi haderő vo­nul majd fel a határ mentén, és se­gítséget nyújt a libanoni hadse­regnek a gerillák lefegyverzésé­ben. Csakhogy az efféle külföldi haderők története Libanonban nem bővelkedik sikerekben. Washingtonra és Londonra rá­adásul az a veszély is leselkedik, hogy egy majdani libanoni komp­romisszumos megoldás - oly sok ember halála és mérhetetlen pusztítás után - aláássa hitelüket a Közel-Keleten, és még inkább megkérdőjelezi politikai vezetőik ítélőképességét. Az utóbbi napok­ban kényelmetlen helyzetbe hoz­ták azt a kevés arab országot, amelyet még a barátjuknak ne­vezhetnek. Egyiptom, Szaúd-Ará- bia és Jordánia konzervatív ve­zetőire széles körű felháborodás zúdult annak nyomán, hogy a li­banoni tűzszünetet sürgető felhí­vásaik süket fülekre találtak Lon­donban és Washingtonban. Az Egyesült Államoknak, amely a korábbi konfliktusokban képes volt megőrizni közvetítő szerepét, miközben Izrael érdekeit szem előtt tartva cselekedett, egyálta­lán nincsenek magas szintű kap­csolatai a jelenlegi háború főbb szereplőivel: Iránnal, Szíriával, a Hamásszal, a Hezbollahhal és az iraki felkelőkkel. „Ha azt mond­juk, nem vagyunk kíváncsiak a szí- riaiak véleményére, akkor ezzel sehová sem fogunk eljutni” - mu­tatott rá Thomas Friedman, a The New York Times kommentátora. Július végén még Fuad Szinjóra libanoni miniszterelnök, a térség egyik leginkább Amerika-barát- nak mondható politikusa is kosa­rat adott Condoleezza Rice-nak. A külügyminiszternek üzenve érté­sére adta: ne is jöjjön Bejrútba, ha tárgyalási ajánlatában nem szere­pel a tűszünet. Ha pedig bekövet­kezik az elképzelhető legrosszabb eshetőség, akkor a Hezbollah szimpatizánsai az iraki síita kö­zösségen belül fegyvereiket az amerikai és brit katonák ellen for­díthatják, katasztrófává változtat­va a nyugatiak iraki kudarcát. HÁTTÉR KOMMENTÁR Kaliňák keresztje BARAK LÁSZLÓ A kormányprogramról folytatott múlt heti parlamenti vita hevé­ben azt találta Robert Fico fejéhez vágni az igazságügyi tárca ex- minisztere, Dániel Lipšic, hogy az általa fémjelzett kormánykoa­líció az alvilággal fraternizál. Azaz a kormányprogramban előirányzott intézkedéseivel tetten érhetően igyekszik a „maffia” kedvébe járni! Lipšicnél elsősorban a Speciális Bíróság szerkezeti átalakítására irányuló szándékok verték ki a biztosítékot. N.em tudhatta még akkor, hogy az új belügyminiszter, Robert Kaliňák, órákon belül meneszti majd a komplett rendőri vezér­kart. Vélhetően csak azért, hogy eltávolíthassa Jaroslav Spišia- kot, az országos rendőrfőkapitány első helyettesét! Aki ezidáig a szervezett bűnözés elleni harc irányítója volt, s mint ilyen, a la­kossági biztonságérzet legfőbb letéteményesének számított a rendőri testületben. Egyszersmind olyan megbízható és népszerű személyiséggé nőtte ki magát ötévesf!) hivatali ideje alatt, hogy képes volt tartást adni valamennyi, jobbára tisztességes rendőrnek. Hiszen; ha csak egy kicsit is tárgyilagosan igyekszünk vizsgálni Spišiak eddigi tevékenységét - különös tekintettel az ál­tala vezényelt testületek eredményességére - világos, hogy csak jó adag rosszindulattal lehet érdemi kifogást emelni ellene. Joggal vetődik hát fel a kérdés, vajon mi késztette, kik késztet­hették mégis Kaliňákot, hogy megváljon reszortja leghatéko­nyabb, bel- és külföldön egyaránt elismert szakemberétől?! A kérdésre kézenfekvő és stílusos válasz kínálkozik: Alapos a gyanú, hogy Spišiak eltávolítása csak az általa folyamatosan sakkban tartott alvilági csürhe érdeke lehetett! Közvetve pedig azon közszereplőké, akiknek valamilyen módon közük volt és van az efféle érdekcsoportokhoz! Vagy csupán alkalmatlansága motiválta volna Kaliňákot a döntésben? Eme feltételezések kizá­rólag abban az esetben lennének tárgytalanok, ha legalább Spišiak menesztésére nem kerül sor! Ficóék Lipšic vádjával szem­beni vehemens tiltakozása tehát nem több átlátszó bizonyítvány­magyarázatnál. Erről tanúskodik a szóban forgó döntést követő indoklás is, amely szerint Kaliňák ugyan kellőképpen méltányol­ja az általa menesztett rendőrök eddigi eredményeit, ám hiányol­ta azt a testületi „felépítményt”, amely az elvégzett munka társa­dalmi eredményességét fokozhatta volna... Úgymond, e „felépít­mény” majdani megteremtése érdekében volt szükséges a vonat­kozó „vérfrissítés”... Mi másnak nevezhetnék ezt a primitív süke­telést, mint primitív süketelésnek. Amely csak a miniszter kény­szerhelyzetét vagy éppen szimpla butaságát bizonyítja. Másrészt pedig azt sejteti, hogy előadója hülyének nézi a hallgatóságát. Lévén, egy tömény „vérfertőzésnek” minősíthető intézkedést akart általa jótékony „vérfrissítésként” eladni. Öreg hiba ez, amely általában nem marad következmények nélkül. Hiszen az alvilággal akarva-akaratlanul lepaktáló politikusok napjai általá­ban épp úgy meg vannak számlálva, mint pártfogoltjaiké... Hosszú távon ugyanis a mégoly naiv tömegeket sem lehet hazug sóderolással kielégíteni. Olyan tettek ellensúlyozása céljából pe­dig a legkevésbé sem, amelyek következménye a szinte szó sze­rint vérrel-verejtékkel kimunkált közbizalom, és a lakossági biz­tonságérzet totális lerombolása. JEGYZET Bomba üzlet HORBULÁK ZSOLT Néhány nappal ezelőtt szinte csak Ján Slota volt műsoron, mit mondott itt, miként nyi­latkozott amott a jól ismert té­máról. Követői a legnagyobb nemzetféltőnek tartják, má­sok csak sovinisztának, útszéli hordószónoknak, de Slota ne­ve mindenki számára a nem­zeti-nemzetiségi kérdést je­lenti. Pedig a dolgok mögött valami más rejtőzik. Néhány héttel ezelőtt egy vá­lasztási műsorban kétszáz ma­gyar ügynököt emlegetett. (Miért pont 200-at, nem lehe­tett volna csak 187-et vagy mondjuk 204-et? Mindegy.) Fel is kapta ezt a sajtó és a ki­jelentés hálás bulvártémát kí­nált néhány napig. De ebben a műsorban a vezérnek volt egy másik kijelentése is, amely nem keltett feltűnést. A műsorban visszajátszottak egy néhány évvel ezelőtti adást, melyben Slota nyíltan kijelentette, hogy a Mečiar- kormányokban kurtán-fur- csán folytatott magánosítás a „vagyon újraelosztása” volt. Látszott rajta, hogy a bejátszá­son maga is meglepődött, mert ebben a témában nem szokott ilyen szabad szájú len­ni. Valahogy próbálta is magát mentegetni. Akárhogy is van, kibújt a szög a zsákból. Aki eddig azt hitte, hogy Ján Slota minden gon­dolata saját nemzete, nagyot tévedett. Az önálló szlovák ál­lam megteremtése sem vala­milyen nemzeti felbuzdulás­ból született, hanem rideg ér­dekből: ezen a kis szemét­dombon most én lehetek az úr! Ma a helyzet egyértelmű: Csehországban magasabb az életszínvonal, az emberek job­ban élnek ott, mint itt. Slotáék annak idején megadták a nép­nek (vagyis inkább kö­vetőinek) amit kért, önálló ál­lamot, maguknak viszont meghagyták az állam vagyo­nának jelentős részét. Ma újra hatalmon van, a népnek cir­kuszt kínál, de magának meg­hagyja a kenyér nagy részét. Ne higgyük tehát, hogy Slota önzetlenül, honfiúi hévből játssza szerepét. Nem csak ké­tes dicsőségvágya hajtja előre. A fő ok a hatalom és a befo­lyás, de mindenek felett mégis a pénz! Mert nemzetve­zetőnek lenni egyben bomba üzlet is. Ma is aktuális Samuel Johnson (1709-1784) angol költő és esszéista mondása: A patriotizmus a csirkefogók végső menedéke. (Gyenes Gábor karikatúrája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom