Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-31 / 175. szám, hétfő

Közélet ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 31. www.ujszo.corr RÖVIDEN Meghaltak a kórházban a rendőrök Pozsony. Meghalt a ružinovi kórházban az a két rendőr, aki júli­us 20-án súlyos sérüléseket szenvedett Bazinban. Szolgálati kocsi­juk egy, nagy valószínűséggel szabálytalanul közlekedő tartályko­csinak ütközött, majd egy ház falának csapódott. Az épület előtti gázcsap az ütközés következtében megsérült, lángok csaptak fel, s mindketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Az egyik rendőr 39, a másik 27 éves volt. A tartálykocsi 55 esztendős vezetője ellen halált okozó súlyos testi sértés miatt indult eljárás, szabadlábon védekezhet. Robert Kaliňák belügyminiszter tegnap látogatást tett a kórházban, s bejelentette, hogy a két rendőr családja anyagi kár­pótlást kap. (SITA) Halott férfi a sztráda pihenőhelyén Nagyszombat. Egy, kocsijába zárt halott férfit találtak szomba­ton a Dl-es autópálya zeleneči pihenőhelyén. Az Ausztriában élő 34 éves lengyel férfi osztrák rendszámú autója a pihenőhelyen lévő vendéglő személyzetének tűnt fel, ugyanis a jármű már napok óta ott állt. A rendőrségnek fel kellett törnie a belülről lezárt kocsit. A helyszínelő orvos a nagy hőség miatt már erősen oszlásnak indult holttesten nem talált idegenkezűségre utaló külsérelmi nyomokat; a halál pontos okát boncolással próbálják megállapítani. (TASR) Iraki misszió: (még) folyik a kiképzés Pozsony. Augusztus és szeptember fordulóján újabb száz fő váltja'az Irakban állomásozó szlovák alakulatot. A békemisszióra készülők kiképzése már folyik, sőt keresik a féléves szolgálatuk után helyükre lépő újabb száz hivatásos katonát is. Milan Vanga, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, egyelőre semmilyen pa­rancsot nem adtak ki a felkészítés korlátozására. Erre azért lehet számítani, mert Robert Fico miniszterelnök kilátásba helyezte: Szlovákia kivonja az Irakban tartózkodó katonáit. (TASR) A statisztikák szerint a legveszélyesebb nap a péntek Kirabolták. Mit (ne) tegyen? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A nyári hónapokban több rablótámadás történik ország­szerte. Az év elejétől csak Pozsony­ban kilencven ilyen támadást je­gyeztek fel. A rendőrségnek átlago­san minden második esetet sikerül felderítenie, azaz az elkövetők felét soha nem sikerül előkeríteni. A hatóságok szerint a rablótáma­dás a leggyakoribb erőszakos bűn- cselekmény. Az esetek többségében idős polgárok, nők, fiatalkorúak és kisgyermekek esnek áldozatul. „Te­kintettel korukra és fizikai képessé­geikre, épp őket szemelik ki. Az el­követők elsősorban készpénzt, aranytárgyakat és mobiltelefono­kat visznek el” - magyarázta érdek­lődésünkre Dáša Kollárová, a Po­zsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. Az esetek többsége éjszaka törté­nik, a statisztikai adatok szerint a legveszélyesebb nap a péntek. Akik későn járnak haza, jobb, ha elővi­gyázatosak és minden gyanús do­logra odafigyelnek. Tanácsos a be­járati kulcsokat a nadrág zsebében hordani, hogy szükség esetén gyor­san ki tudják nyitni az ajtót. A lép­csőházba vagy liftbe még nappal sem ajánlott idegen személyekkel belépni. Hívjanak inkább taxit! Ha mégis megtörténik, próbáljanak higgadtak maradni és védekezni. „Ezért jó, ha előre meggondolják, hogyan viselkednének hasonló esetben. Azt kell tudatosítani, hogy az elkövetők célja a zsákmány, a pénz” - pontosított Kollárová. Bármilyen eszközt felhasználhat az áldozat ahhoz, hogy megvédje saját életét, de például nem taná­csos kergetni azt, aki az utcán el­lopta a pénztárcáját. Inkább azon­nal hívja a rendőrséget! Azok az el­követők, akik pénztárcák ellopásá­ra összpontosítanak, nagyon gyak­ran kisebb csoportokban támadnak - a bűnbanda mindig jól összehan­golt. Az esetek többségében úgy vi­szik el a pénztárcát vagy értéktár­gyakat, hogy az áldozat észre sem veszi. Az elkövető felkutatása ilyen esetben szinte lehetetlen. „Ha valaki szemtanúja rablás­nak, jól fontolja meg, képes-e ártal­matlanná tenni a támadót. Ha nem, akkor haladéktalanul hívja a rendőrséget, és lépjen kapcsolatba az áldozattal, hogy később esetleg tanúként is vallomást tehessen” - vélekedik a szóvivő. A legtöbb elkö­vetőt az riasztja el, ha az áldozat el­kezd kiabálni. Ha nincs módjukban kiabálni, sőt védekezni és elmene­külni sem tudnak, inkább tegyék azt, amit a támadó parancsol - nem egy esetben ez mentheti meg az életüket, (dem) Versenytraktor. Csaknem húszán dagasztották a sarat házilag össze­szerelt erőgépükkel a hét végén az árvái Habovkában. A győztes kar­dántengelyt vihetett haza magával trófeaként. (TASR-felvétel) Közhasznú társaságként működő egészségbiztosítók, alacsonyabb adó a gyógyszerekre, béremelés ígérgetések az egészségügyben Pozsony. Béremelés, az egészségügy magasabb költségvetési támogatása, közhasznú társaságként működő egészségbiztosí­tók, alacsonyabb forgalmi adó a gyógyszerekre és az egészségügyi felszerelésre, a járulék-elszámolás meg­szüntetése, szoros együtt­működés a szociális part­nerekkel. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Lapunk információi szerint ezt tartalmazza majd a kormányprog­ram egészségüggyel foglalkozó ré­sze, melyet a szakminisztérium dolgozott ki. Az egészségügyi ér­dekegyeztető tanács tagjait erről Ivan Valentovič tárcavezető tájé­koztatta, a szociális partnerek a minisztérium közlése szerint elé­gedettek a tárca elképzeléseivel. „Jövőre az állam az átlagbér 4 százaléka helyett 5 százalékot fi­zet majd saját biztosítottjai után” - mondta lapunknak Andrej Kučin- ský, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a mi­niszter tájékoztatására hivatkoz­va. Ez a rendelkezés közel hatmil- liárd korona pluszbevételt jelente­ne az egészségügynek, ha a gyógy­szerekre kivetett általános forgal­mi adó a jelenlegi 19-ről a Robert Fico által hangoztatott 5 százalék­ra csökkenne, akkor ez további 3,5 milliárd korona megtakarítást eredményez. Ez a néhány intézkedés egyben azt is jelentené, hogy a költségve­tést az ideihez képest 10 milliárd korona plusszal terhelné meg az egészségügy, ami közel egy száza­lékkal növelné a büdzsé GDP-ará- nyos hiányát. Ha az új kormány be akarja tartani a maastrichti fel­tételeket, akkor a hiány nem lehet nagyobb a GDP 3 százalékánál. Kučinský bízik benne, emelkedik az egészségügyi alkalmazottak bére is, mivel a tervezet - igaz, csak általános megállapítás for­májában - tartalmazza azt is, hogy fizetésük túlságosan ala­csony. Idén csak arra a béremelés­re számíthatnak a kórházak alkal­mazottai, melyet a májusban megkötött kollektív szerződése) tartalmaznak. A szakszervezet el­nöke szerint a tárca által elkészí­tett tervezet a szakszervezet vala­mennyi fontos követelését tartal­mazza. Ivan Valentovič csak felol­vasta a tárca által elkészített ja­vaslatot, arra hivatkozva, hogy a pénzügyminisztérium még nem értett egyet vele. (lpj) Kevés konkrétumot tartalmaz Pozsony. „A nyilatkozattervezet kevés konkrétumot tartalmaz - mondta lapunknak Viktor Kráľ, a Magánorvosok Társulásának képvi­selője. - Az előteijesztett anyagban szó van a térítési díjak megszün­tetése miatt várható bevételkiesés pótlásáról is, ezért elfogadhatónak tartjuk.” Szinte biztosra vehető azonban, hogy a kormány átalakítja a két állami biztosítót, az Általános Egészségbiztosító és a Közös Egész­ségbiztosító nem részvénytársaságként, hanem közhasznú szervezet­ként működik majd. Az egyetemi kórházak költségvetési szervezetek maradnak. (1-p-j) MIT TERVEZ AZ ÚJ KORMÁNY? OKTATÁS ♦ modern oktatási törvény elfo­gadása ♦ az oktatásügyre a bruttó hazai össztermék (GDP) öt szá­zalékát kell elkülöníteni, ebből 1,2 százalékot a felsőoktatásra szánnak ♦ külön törvényt kell elfogadni a pedagógusokról, szakmai elő­menetelüket biztosítani kell ♦ az oktatásügyben az átlagfize­tést a mindenkori országos át­lagbér szintjére kell hozni EGÉSZSÉGÜGY ♦ megszüntetnek néhány egész­ségügyi illetéket ♦ az állam a saját biztosítottjai után többet fizet ♦ csökkentik a gyógyszerek árát ♦ átalakítják az orvosok hálóza­tát SZOCIÁLIS ÜGYEK ♦ az első gyermek megszületé­sekor 15 ezer korona támogatás jár ♦ a nyugdíjakat legkevesebb a létminimum szintjére kell emel­ni, karácsonyi ajándékpénzt kell nekik adni ♦ megtartják a nyugdíjrendszer második pillérét, de önkéntes lesz IGAZSÁGÜGY ♦ csökkentik az előző megbíza­tási időszakban megemelt bíró­sági illetékeket ♦ emelik a bírók számát ♦ átértékelik a speciális bíróság és ügyészség munkáját ♦ némileg átszervezik az ügyészséget RENDŐRSÉG ♦ új törvényt fogadnak el a szél­sőséges megnyilvánulások elleni harcról ♦ 2010-ig a felére csökkentik a halálos kimenetelű közúti bal­esetek számát ♦ javítják a rendőrök szociális helyzetét VÉDELEM ♦ Irakból hazahívják a katoná­kat ♦ a kormány alakulatokat fog küldeni a NATO kérésére ÁLLAM-ÉS KÖZIGAZGATÁS ♦ csökkentik a bürokráciát, a hi­vatalokban egyszerűbb lesz az ügyintézés ♦ spórolni akarnak, könyvvizs­gálatot terveznek a közigazga­tásban KULTÚRA ♦ a kultúrára évente a GDP 1 százalékát szánják ♦ új törvényt hoznak a kultúra finanszírozásáról, ennek egyik fejezete lesz a kisebbségi kultú­rák támogatása ♦ a kulturális tevékenységet adókedvezmények bevezetésé­vel fogják támogatni ♦ új médiatörvényt szeretnének, bevezetik a digitális műsorszó­rást ♦ új jogszabályt fogadnak el a TASR állami hírügynökségről, szeretnék megoldani a közszol­gálati média helyzetét, a Szlovák Rádióval és a Szlovák Televízió­val a parlament szerződést írhat­na alá KÖRNYEZETVÉDELEM ♦ ökológiai programokkal csök­kentik a munkanélküliséget ♦ jobban felkészülnek a termé­szeti katasztrófákra, például az árvizekre, hogy az emberek éle­tét ne veszélyeztessék ♦ piaci mechanizmusokat pró­bálnak majd bevezetni ♦ el kell teijeszteni a megújítha­tó energiaforrásokat ♦ a védett területek felújítása GAZDASÁG ♦ teljesítik az euró 2009-ben va­ló bevezetéséhez szükséges fel­tételeket ♦ bizonyos termékek esetében módosítják a hozzáadottérték- adót ♦ a gazdasági növekedés évente meghaladja az 5 százalékot ♦ kevesebb lesz az adó- és vám­csalás ♦ átalakítják az adóhatóságot VÁLLALKOZÁSOK ♦ olyan stratégiát dolgoznak ki, hogy újabb lendületet kapjon az innováció ♦ támogatni fogják, hogy Szlo­vákia kevésbé függjön az orosz kőolajtól ♦ be kell fejezni a mohi erőmű­vet ♦ a vállalkozások alapítását elő­segítő tanácsadó központokat hoznak létre ♦ vállalkozóbarát környezetet teremtenek, főleg a szolgáltatá­sok fejlesztését ígérik LAKÁSFEJLESZTÉS ♦ támogatni fogják a fiatal csa­ládokat ♦ előnyös hiteleket nyújtanak nyugdíjasotthonok létreho­zására és lakásfelújításra ♦ a lakásépítésekkel kapcsolat­ban fontolgatják a hozzáadottér- ték-adó csökkentését ♦ támogatni fogják a jelzáloghi­teleket ♦ fokozatosan emelik a lakásta­karék-pénztárak állami támoga­tását KÖZLEKEDÉS ♦ a lehető leggyorsabban meg­építik a Pozsonyt és Kassát ösz- szekötő Dl-es, a Nagyszombat és Besztercebánya közötti RI-es utat, valamint befejezik az R-es út kritikus szakaszait ♦ modernizálják a vasúti folyo­sókat, vasútállomásokat - főleg az idegenforgalmi központok­ban ♦ néhány útszakaszon bevezetik az elektronikus vámot ♦ folytatódik a hatáskörök átru­házása az önkormányzatokra ♦ előnyben részesítik a tömeg- közlekedést az egyénivel szemben ♦ új légiforgalmi stratégiát dol­goznak ki MEZŐGAZDASÁG ♦ az ágazatot prioritásnak tart­ják ♦ a lehető legtöbb pénzt különí­tik el - hazai és uniós források­ból egyaránt ♦ biztosítják a Bős-Nagyma­rossal kapcsolatos bírósági ítélet végrehajtását ♦ törvényes úton orvosolják a nevesítetlen földek kérdését ♦ hatékonyabb védelmet bizto­sítanak a kistermelőknek és a fo­gyasztóknak a nagy üzletláncok­kal szemben Csáky Pál szerint a titkosszolgálat élén ismert embernek kellene állnia, nem pedig Jozef Magalának Pavol Hrušovský: ellenzéki nem támogathatja ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A KDH nem támogat­ja majd a parlamentben az új kor­mány programnyilatkozatát - je­lentette ki tegnap Pavol Hrušov­ský pártelnök a közszolgálati te­levízió 5 perc múlva 12 című vita­műsorában. „A kormányprogra­mot nem támogatjuk, mert ellen­zékben vagyunk. Ez minden egyes parlamenti képviselőnek az ellenzéki küldetése” - nyilatkoz­ta. Sajnálatosnak tartja, hogy a képviselőknek gyakorlatilag csak egyetlen éjszakájuk lesz a doku­mentum áttanulmányozására. Pavol Paška házelnök biztosítot­ta: a képviselők a kormányprog­ram szövegének elektronikus vál­tozatát már ma dél körül meg­kapják, méghozzá nemcsak a par­lamenti, hanem a magán e-mail címükre is. Csáky Pál, az MKP alelnöke a vitaműsorban aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a Robert Ficóhoz hű Jozef Magalát nevezték ki a titkosszolgálat élé­re, mert e poszton olyan ismert embernek kellene állnia, akinek személyisége szavatolja a szerve­zetjó működését. Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettesnek (Smer) ellenben meggyőződése, Magala tisztességes módon és ki­válóan végzi majd a munkáját. Čaplovič miniszterelnök-helyette­si elődjének, Csákynak azt mond­ta, hogy „nincs jó érzése” a ma­gyar politikus egyes, még a kor­mányhivatalban tett lépéseivel kapcsolatban. Példaként az uniós strukturális alapok, a roma ki­sebbségnek szánt alapokban lévő pénzek felhasználását említette, valamint azt, hogy szerinte előny­ben részesült az egyik kisebbség. (Nem mondta ki, hogy a magyar­ról van szó, de a kontextus alap­ján nagy valószínűséggel erre gondolt - a szerk. megj.). Csáky Čaplovič módszerét nem tartja tisztességesnek: amíg nem szolgál bizonyítékkal, nem hajlandó részt venni ilyen vitában, (s, t, ú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom