Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-28 / 173. szám, péntek
„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; Spályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne." (Petőfi Sándor) ÍZVILÁG „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello) 2006. július 28., péntek ' 6. évfolyam 15. szám 10-11. oldal Süssünk a szabadban! Grillkavalkád Mi kell a jó grillpartihoz? Jó idő, jó társaság, jó sütni való hús vagy zöldség. Készítsen f üszerpolcot az ízvilággal Friss fűszernövények vagy szárított őrlemények - fűszerábécénk 1. része 12. oldal 12. oldal Az én reggelim: Eredményhirdetés A hat szerencsés névsora és olvasóink reggelireceptjei Kolovratnik Krisztián: „A bár a fontos, nem a kaja. Az a fontos, hogy jól érezzem magam, ahhoz pedig másra van szükségem, nem egy megrakott tányérra." A színész, aki nem csak zarándokként eszik keveset „Kaját nem viszek, illetve csak annyit, ami az útra kell" Kétszer tette meg a Santiago de Compostellába vezető zarándokutat. Kolovratnik Krisztián, akit legközelebb a Szabadság, szerelem című Goda Krisztina rendezte filmben az 56-os válogatott magyar vízilabdacsapatjátékosaként láthatunk a moziban, ősszel egy évre Barcelonába költözik. SZABÓ G. LÁSZLÓ Spanyolországban már amúgy is otthon érzi magát. Beszéli a nyelvet, szereti a spanyolokat, s nem utolsósorban az ottani ízeket. Két kedvence a gazpacho és a boca- dillo. Bár az ételek nevével hadilábon áll, ezt a kettőt megjegyezte. Ha egy itthoni étteremben böngészi az édapot... ... akkor is bajban vagyok. Nem ismerem a kaják nevét. Kint inkább. Ott rá vagyok kényszerítve, hogy megjegyezzem, mert rendelnem kell. Itthon nem voltam nagyevő sosem. Kamaszkoromban is csak úgy dobáltam magamba, mintha nem lett volna időm enni. Nekem az evés mindig olyan felesleges dolognak tűnt. Ma sem nagyon járok étterembe. Unom a várakozást, és azt a másfél-két órát, amit ott töltök, szívesebben fordítom valami másra. Ezek szerint nem egy nagy ínyenc. Hát nem! Anyámék látják, hogy ha megjövök külföldről, mindig jobban nézek ki, mint itthon, de csak azért, mert külföldön új ízekkel találkozom, és jólesik enni. Délelőtt tízkor csokitorta kávával. Ez a reggeli? Nem bíztam a melegszendvicsben, ezért rendeltem csokitortát. De nem tudtam, hogy azt Sacher- nek hívják. Kérdezte a pincémő, hogy akkor azt, én meg csak néztem, miről beszél. Inkább odamentem, és megmutattam. Nekem tényleg mindegy, mit eszem, mert nem vagyok a kaja megszállottja. Sokat dohányzom, és nem igazán érzem az ízeket. Anyám sokáig nem is tudott mit kezdem velem, mert nem ettem meg semmit. Rá kellett szoktatnia a kajálásra, és azt találta ki, hogy kártyákat csinált, képekkel. Minden kártyán más kaja volt, és azt kaptam, amelyiket kihúztam. így tudott csak rászedni, hogy egyek végre. Játékosan. Elfogadja azt a megállapítást, hogy egy népet, egy nemzetet az ételeiről lehet megismerni? Az tuti, hogy a spanyolokra is jellemző a kajájuk. Például a paella. Az miből is áll? Hal, rizs, paradicsom? Talán. Vagy kagyló, csirke. Tessék! Azt sem ismerem. Pael- lát én csak a spanyol útikönyvben láttam. Még nem ettem. Vagy ha igen, nem emlékszem. Ami az én szememben sokkal inkább meghatározza a spanyol népet, az nem is annyira a kaja, hanem az étkezési kultúrájuk. Ok ugyanis szendvics- bárokban kajálnak. Ki van téve a croissant, a kis bagett, abba sütnek rántóttát, de tehetsz bele sonkát, sajtot, nagy szelet húst, vagyis te magad rakod össze, mit eszel. Nálunk konzervatívabb az étkezési mód. Ott nem kell beülni és várni, hanem odamész, és te, egyedül elkészíted, attól függően, mire vtm gusztusod. Nekem húsra, mindig csak húsra. Én nagy húsza- báló vagyok. Főzésben meddig merészkedik? Megismerkedtem vele, próbáltam megszeretni, felkészültem rendesen, aztán mégis szakítottunk. Mármint a főzés meg én. Anyámtól még recepteket is kértem. Megtanultam palacsintát csinálni. Aztán elmúlt, ez is elmúlt. Nem élveztem. És azóta sem durálta neki magát? Rakott krumplival kedveskedtem nemrég a barátaimnak. A Szabadság, szerelem forgatására készültünk, vízilabdaedzésről jöttünk, és felhívtam őket, hogy majd nálam eszünk valamit. És mivel kolbász is volt otthon, és a rakott krumpli halál egyszerű, nekiálltam. Sajt, tejföl, ami van, rakod és rotyog. Ne gondoljam akkor, hogy elveszett ember a konyhában. Ha rá vagyok szorulva, össze tudok dobni valamit. De nem vagyok, vagy ha mégis, akkor sincs hozzá kedvem. Tudniillik nem élvezem. Egy húslevesre sem vállalkozna? Sok hússal, igéző darabokkal. Inkább ötszáz forintért megveszem. És ha vendég jön a házhoz? Jöjjön csak egy kávéra. Azt főzök neki. Pontosabban folyatok rá forró csapvizet. Nem mintha nem lenne kávéfőzőm, de minek szedjem elő? A kávé is lehet három az egyben, vagy egy a háromban, tudom is én! Utána úgyis iszom még vagy nyolc erőset. Kenyérpirítója is van? Az micsoda? Külön kis szerkentyű? Teát tart otthon? Elvileg igen. Biztosan kaptam valakitől. Nagyon sok dologgal csak akkor szembesülök, ha pakolok. Befőtt? Az biztos nincs. Dzsem? Csak úgy tartalékban? ínséges napokra? Lehetséges, hogy van. Nem tudom. Múltkor találtam egy mézet. Csak néztem. Egészen meglepődtem, hogy került oda. Só, fűszer? Felesleges. Minek? Például a paprikás krumplihoz. A kolbász sós is, meg fűszeres is. Tojás? Az van, sajnos. Miért sajnos? Mert már régóta ott van. Hozzá sem merek nyúlni. Akkor tehát hűtőszekrénye is van. Hogyne lenne?! Az a lakásfelszerelés része. Hozzátartozik. Még akkor is, ha csak tojás van benne. És milyen a konyha? Kicsi. Nagyon pici. Nem is kellene. Felesleges. Úgyse használom. Mosogatni sem szeretek. Tele a lakás pohárral és csészével. Olyankor szoktam összeszedni őket, amikor már egy sincs a szekrényben. A spanyolországi zarándokúira mit pakol a hátizsákjába? Kajában? Semmit. Korábban, amikor vonattal utazgattam Európában, mindig rengeteg kaját vittem magammal. Főleg konzerve- ket. Nem akartam ilyesmire pénzt költeni. Sajtot és téli szalámit is vittem mindig, mert az, ugye, búja a meleget. Búja, de hogyan? Két nap után tocsog a leve. Időbe telt, míg rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Ugyanezt megkapod bárhol, frissen. Kaját azóta sem viszek, ü- letve csak annyit, ami az útra kell, vezetés közben. De ahogy megérkezem Spanyolországba, már ott eszem. A halételeket itthon soha nem szerettem. Kint sem akartam megkóstolni. Én csak a csirkét és a marhát imádtam. Ma már a polipot is meg tudom enni. Vagy a tintahalat, meg az osztrigát. Mocskosul ízlik. Vagy a cölöpkagyló. Az a nagy kékes fekete. De az olívára is kint kaptam rá. Tekeri a kilométereket valahol Santiago de Compostella felé, s ha megéhezik, letámasztja a bringáját, és betér egy fogadóba? Itthon csirkeszendviccsel sétálok végig az utcán, vagy ülök az étteremben, és várom, hogy kiszolgáljanak, de Spanyolországban ezer módja van, hogy gyorsan és finomat ehessek. Minden utcasarkon választhatsz a kajáldák között. Egy kis faluban is be tudsz ülni egy bárba. Kiskocsmába. Nem. Bárba, ahol a férfiak kockáznak, kártyáznak, közben megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat. A bár igazi találkahely. Füstös is, hangos is, mégsem kocsma. Más a hangulata. Olyat is láttam már többször, hogy a nő betolja a babakocsit, a fallal szembe állítja a sarokban, hogy kevés helyet foglaljon, és több órán át otthagyja. EÍvan a gyerek akkor is, ha nem alszik. Akkor ez nem is annyira zarándokút, mint inkább egy kalandos biciklitúra? Én eddig azt hittem: három hétig úgy él, akár egy aszkéta. Nekem az első út tizenhárom nap volt, a másik tizenegy. Kocsival mentem a francia-spanyol határig, onnan pedig kerékpárral tovább. De nem kenyéren és vízen? Van, aki így csinálja végig, pont ezért megy. En nem. Én azt élvezem, hogy a bárokban jókat dumálhatok a zarándokokkal, átgondolom, hol tartok, mit láttam, és megyek tovább. Útközben tök jó, hogy magadban vagy, nincs is kedved beszélgetni, de ha szünetet tartasz, jólesik az emberi szó. A hatodik-hetedik napon, gondolom, már sült libapecsenyére és vörös borra vágyik. Libapecsenye helyett inkább Pick szalámira, kenyér nélkül, nagy darabokban. A bort pedig fizikailag nem bírom. Nekem savas. Úgyhogy átszoktam a sörre, de abban sem vagyok válogatós. Nem iszom any- nyit. Kútvizet igen. Főleg ötven fokban, két falu között, Spanyolországban. Már ha iható. Nekem az a csúcs, nem a sangria. Spanyolországban egyébként nincs „nagy nehéz kaja”. A gazpacho a kedvencem. Az tipikus andalúz kaja. Lényegében egyszerű zöldségleves. Paprika, paradicsom, uborka, nem tudom, mi még, azt összemixelik, de nem tesznek bele tejszínt, tehát nem krémleves lesz, hanem valami hígabb, aztán pirított kenyérdarabkákat tesznek bele, és jégkockákat. Pillanatok alatt összedobják, és van vagy nyolcféle belőle. Igazi kuriózum a gyomornak. ízvüágban is. Sokat költ kajára az úton? Nem, mert vidéken olcsón étkezhet az ember. A következő évadot Barcelonában tölti. Annyira megszerette a spanyolokat, hogy képes kilépni a Vígszínház kötelékéből? Egy év fizetetten szabadságot kértem. Barcelonában vannak a barátaim, nem először megyek oda. Szeretném kipróbálni magam ott is. Mivel beszélem a nyelvet, nem titkolom, színészként is szeretnék valamilyen lehetőséghez jutni. Én a spanyolt mindig imádtam. Ha bekapcsolom otthon a tévét, elsőként a spanyol televízió adása jön be. Kedvenc napüapom az El Pais. A szótár mindig ott van a kezem ügyében. Barcelonában fotókiállításom lesz nemsokára. Kezdetnek ez is nagyon jó. A többit majd meglátjuk. Itthon mi a kedvenc eledele? Nincs olyan. Bárhol, bármit megeszem. Régen nagyon finnyás voltam. Ma már egyáltalán. Ha hosszabb időt töltök külföldön, anyám mákos gubájára vágyom. Spanyolországban is mindegy, miből választhat? A bár a fontos, nem a kaja. És ott sem válogatok. Az a fontos, hogy jól érezzem magam, ahhoz pedig másra van szükségem, nem egy megrakott tányérra. Voltaképpen tényleg mindegy, mit tesznek elém. Megeszem és kész. Csak a hangulat, az legyen remek. Meg az emberek. Spanyolországban ezer módja van, hogy gyorsan és finomat ehessen az ember, minden utcasarkon választhat a kajáldák között (A művész archívumából)
