Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-27 / 172. szám, csütörtök
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 27. TALLÓZÓ ROMÁN SAJTÓ Vitát váltott ki Calin Tariceanu román miniszterelnök motorkerékpár-balesete a miniszterelnök testőrei és a rendőrség között a romániai médiában megjelent szerdai beszámolók szerint. Az 54 éves miniszterelnök kedd este Harley Davidson motorkerék- pátjával, testőrei kíséretében hazafelé tartott egy motoros találkozóról, amikor egy kanyarban áttért a szemközti sávba, és nekiütközött egy vele ellenkező irányban haladó személyautónak. A médiában megjelent hírek szerint a rendőrség szóvá tette, hogy nem lehet megállapítani, milyen sebességgel haladt a kormányfő, ugyanis mire a rendőrök a helyszínre értek, a testőrök eltávolították a motorkerékpárt. A rendőrség szerint a baleset csak a sebességkorlátozás jelentős túllépése mellett következhetett be. Ha ez bebizonyosodik, három hónapra elvehe- tik a kormányfő jogosítványát. USA TODAY Az amerikaiak többsége a Hezbollahot tartja felelősnek a libanoni konfliktusért - ez derül ki a Gallup intézet felméréséből, amelyet a USA Today című lap szerdán hozott nyilvánosságra. A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 53 százaléka véli úgy, hogy a Hezbollah „nagy felelősséged’ visel a konfliktus kirobbanásáért. Csak 15 százalék említi Izrael hasonló mértékű felelősségét, messze a 39 százalékot kapott Irán, Szíria (29) és Libanon (27) mögött. A felmérésben többféle válaszadás is lehetséges volt. Harminchárom százalék indokoltnak tartja az izraeli katonai akciót, 50 százalék ugyan igazoltnak tekinti, de szerintük „túlságosan messzire ment”. Csak 7 százalék véli úgy, hogy az offenzíva indokolatlan. A felmérés, amelyet még a múlt hét végén készítettek 1005 felnőtt bevonásával, azt is elárulja, hogy az amerikaiak 49 százaléka attól tart, hogy az amerikai haderők is belekeverednek a konfliktusba, míg 44 százalék szerint a válság erősítheti az Egyesült Államok elleni terrorcselekményeket. NYEZAV1SZ1MAJA GAZETA A Hezbollah képes arra, hogy tartósan ellenálljon - jelentette ki a Hezbollah síita szervezet központi vezetőségének egyik tagja. „Számtalan spekuláció látott már napvilágot arról, hogy milyen fegyveres ereje van a Hezbollahnak és milyerLjnértékben pusztították el ezt az arzenált az izraeli csapatok. Egyet bizton tudok állítani: a Hezbollahnak, még elegendő ereje van arra, hogy ellenálljon, s ne csak egy hétig” - fogalmazott Amin Sari, aki egyben a libanoni parlament képviselője is. A Hezbollah képviselője azt hangsúlyozta, hogy nem lát „könnyű kiutad’ a libanoni-izraeli konfliktusból. Szavai szerint a válság rendezésének elengedhetetlen előfeltétele az, hogy Izrael szüntesse be a fegyveres támadást Libanon ellen. A tárgyalások csak ezt követően kezdődhetnek, de a Hezbollah ebben az esetben is csak a libanoni kormányon keresztül hajlandó szóba állni Izraellel.- Ez egy csodás nyár, drágám! Ott éppen egy politikai ellenfelem fuldoklik. (Peter Gossányi rajza) Oroszország az oroszoké! - legalábbis a lakosság ötvennyolc százaléka szerint Merre tart Oroszország? A G8 csoport vezetőinek szentpétervári tanácskozásán Vlagyimir Putyin elérte, amit évek óta akart: végre elismert és „nehézsúlyú” partnerként ülhetett a többi hét állam- és kormányfővel egy asztalnál a gyönyörűen felújított Konstantin-palota márványtermében. MTl-ELEMZÉS A korábbi G8-találkozókkal ellentétben Putyin ezúttal nem Hamupipőke volt az ipari termelést, az egy főre jutó GDP-t vagy az innovációt tekintve jóval fejlettebb Hetek vezetői mellett - és ez nem csak házigazdái szerepének volt tulajdonítható. Erős Oroszország, de miben A nyersanyagok - elsősorban is az energiahordozók - világpiaci árának drámai mértékű emelkedése súlyt és tekintélyt kölcsönzött az orosz államfőnek, aki egyes megfigyelők szerint máris újra világhatalomként látja és akarja láttatni a hazáját. Egy erős, fejlett és demokratikus Oroszország kétségtelenül jót tenne a nemzetközi politikának, amelyben az „egypólusú” világrend körvonalainak kirajzolódása óta számos negatív tendencia figyelhető meg. Oroszország fejlettsége ma még jócskán elmarad a Hetek tagjaiétól; a lakosság 25 százaléka a létminimum alatt tengődik. Az ország ereje pedig inkább csak nukleáris potenciáljának és gigantikus nyersanyagkészleteinek tulajdonítható (az utóbbiak dúsan csordogáló exportbevételeiből bőven jut a fegyveres erők fejlesztésére is). Ám a demokrácia még ma is gyerekcipőben jár orosz földön, és tartani lehet attól, hogy olyan szintet, mint Nyugat-Európában, soha nem is fog elérni. Elemzők szerint ez nem is lehet cél, mert az orosz lélektől idegen a demokrácia, a pluralizmus szellemisége. A cári abszolutizmus évszázadai, majd a kommunizmus hét évtizede egyszerűen kiölte az emberekből a vitakultúrát, a mások meghallgatásának, véleményük tiszteletben tartásának az igényét. A többség úgy gondolja: akkor lesz jólét, rend és biztonság a társadalomban, ha „odafönt” egy erős vezető (és annak pártja) kézben tartja a gyeplőt, és megadja a szekér haladási irányát. Putyin a saját képére formálta Jól példázza ezt az Állami Duma összetétele. A Kreml által létrehozott Egységes Oroszország párt - szabad választások eredményeként - kétharmados többséggel bír az alsóház padsoraiban; a nyugati szellemiségű liberális pártok be sem jutottak legutóbb a parlamentbe, ami részben a médiaszereplés egyenlőtlen feltételeinek is tulajdonítható. A kommunisták ott vannak ugyan, de súlyuk jelentéktelen, és egyre csökken. Putyinnak sikerült karcsúsítania az ország politikai intézményeit, nem tagadva meg saját (KGB-s) múltját: a kormányzati tisztviselők, hivatalnokok 77 százaléka a hadsereg és a titkosszolgálatok soraiból származik. Saját maga által szerkesztett párttörvénnyel a politikai formációk zömét jelentéktelenségre kárhoztatta. „Kiherélte” a parlament felsőházát, a szövetségi tanácsot, amidőn előírta, hogy a régiók (88) kormányzói nem lehetnek tagjai e kamarának. Ezzel éppen a testület föderatív jellegére mért halálos csapást. Ráadásul a kormányzók közvetlen megválasztását is eltörölte: a jelölteket maga az államfő választja ki, a polgárok erre csak rábólinthatnak. Mintegy a „nemzet lelkiismerete” gyanánt Putyin létrehozta a társadalmi kamarát, amelynek határozatai azonban senkit nem köteleznek semmire. Amidőn az amerikai elnök Szentpétervárott Putyinnal folytatott eszmecseréje után, a közös sajtóértekezleten, a demokrácia terjesztésének szükségességét Irak példájával ecsetelte, orpsz kollégája csípősen visz- szalőtt: mi nem kívánunk Oroszországban iraki típusú demokráciát! Putyin ezzel a riposzttal alighanem tovább növelte népszerűségét. Az orosz lakosság fele- az 1990-es évek hanyatlása után- ma ismét úgy gondolja, hogy hazájuk egyenrangú az Egyesült Államokkal. 38 százalékuk szemében pedig ez egyértelműen Putyinnak köszönhető, akit az ország legsikeresebb vezetőjének tartanak 1917 óta - megelőzve még Sztálint és Brezsnyevet is. A nyugati demokrácia meghonosításával próbálkozó Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin a népszerűségi lista végén kullog. Izolacionizmus, idegengyűlölet Az erős kézbe vetett bizalom együtt jár a befelé fordulás tendenciáinak az erősödésével. Isaiah Berlin, a száműzetésben élő orosz politológus már 60 évvel ezelőtt rámutatott: Oroszország népe nem szereti, ha mások érdeklődnek a dolgai iránt, ő maga pedig szeret a többi nép elől egyfajta szigetre húzódni. A fenti nézetet megerősítik aktuális vizsgálatok, amelyeket a moszkvai Levada Intézet végzett. Eszerint az orosz társadalomban folyamatosan erősödik az izolacionizmusra és az idegenellenességre való hajlam. 1998-ban még 43 százalék volt az „Oroszország az oroszoké” jelszót helyeslők aránya - mára ez 58 százalékra nőtt egy olyan országban, amelyben 160 nép és etnikum él. Az ország jövőjét megtestesítő fiatal nemzedék - felülve a Kreml által propagált és az általa fizetett vagy támogatott médiumoknak - buzgón szajkózza a nagyhatalmi, nacionalista lózungokat, és tömegesen csatlakozik (az egykori Komszomol mintájára alapított) ifjúsági mozgalmakhoz, mint a Nasi, az Ifjú Gárda vagy a Mesztnije. Ezek egyúttal - külföldi utak és állami ösztöndíjak biztosítása révén - mintegy zálogát is képezik a társadalmi előrejutásnak, érvényesülésnek. Friss felmérések tanúsága szerint a 25 év alatti orosz nemzedék politikai szempontból a legapatikusabb az utóbbi két évtizedben. A fejbólintó nemzedék kinevelésében nagy szerepe van a sajtónak is. Cenzúra ugyan már 15 éve nincs - legalábbis a szovjet értelemben. Az állam csupán 10%-át birtokolja az elektronikus médiumoknak, miközben az olvasók 53 ezer újság, hetilap és folyóirat közül válogathatnak. Ám a Riporterek határok nélkül nevű szervezet jegyzékén, amely a sajtószabadság és -sokszínűség fokmérőjének számít, Oroszország csak a 138. helyen szerénykedik, • olyan államok előtt, mint Fehéroroszország, Kuba vagy Szaúd-Arábia. KOMMENTÁR Zsigervizsgálat MAL1NÁK ISTVÁN Felháborítónak és szándékosnak nevezte Kofi Annan ENSZ-főtitkár azt az izraeli csapást, amely négy ENSZ-megfigyelő halálát okozta. Az eset rendkívül sajnálatos, minden emberélet súlyos veszteség. Ez háborús körülmények között elkövetett katonai hiba következménye, Izrael az esetet alaposan ki fogja vizsgálni. Az ügyben a legfelháborítóbb Annan primitív reagálása, a szándékosság buta vádja. A főtitkár ezzel a szélsőséges iszlámista propagandagépezet kiszolgálójává vált. Libanonban a háború két hete alatt hozzávetőleg négyszázan vesztették életüket. A tüzérségi és légicsapásokban lerombolt épületek, utak, Hezbollah- állások száma ezrekre tehető, s ha e támadások megtervezésekor nem az lenne az izraeliek egyik alapvető célja, hogy a dril áldozatok számát a minimumra szorítsa, akkor már több ezer halottról beszélnénk. Izrael minden eddigi háborúját megnyerte az arabok ellen, de a propagandában - nevezhetjük verbális háborúnak is - rendre alulmaradt. Legalábbis az európai - elektronikus és írott - sajtóban. Pedig egyik háborút sem Izrael kezdte-provokálta. Az ún. békeidőszakokban az Izrael ellen elkövetett öngyilkos merényletekről - emlékezzünk pl. a diszkó- és buszrobbantásokra - tényszerű hírek, tudósítások jelentek meg, de az „aránytalan” izraeli válaszcsapásokról hetekig szóltak a riportok. így van ez most is. Izrael 2000-ben kivonult Dél-Libanonból, ezt a területet törvénytelenül megszállta a Hezbollah, iráni és szíriai segédlettel rendkívül erős hadállásokat épített ki - és mindezt itt a kutya sem ugatta meg. Az sem volt hír, hogy 2000 óta a Hezbollah több ezer rakétát lőtt ki Észak-Izraelre, primitív, irányítadan eszközöket, ami azt jelend, hogy nem katonai objektumokra akartak célzott csapást mérni, hanem a lehető legtöbb izraeli drilt megölni. Sokkal aljasabb dolog ez, mint például gránáttal halászni. Legfeljebb a legnagyobb uborkaszezon idején közöltek pár sort a lapok arról, hogy egy-két izraeli gép libanoni Hezbollah-állásokat bombázott. Azt mindenki tudja, hogy Dél-Liba- nonból 600-700 ezer ember menekült el eddig, de az nem olyan látványos téma, hogy Észak-Izraelt az utóbbi hetekben legalább ugyanannyian hagyták el, az egymilliós Haifából aki csak tehette, délebbre küldte családját, gyerekeit. A nyolc izraeli katona megölése és kettőnek az elrablása is csak egy hír lett volna, ha nincs az izraeli válaszcsapás. Tavaly hatalmas nemzetközi hajdhővel kényszerítették rá Szíriát a kivonulásra Libanonból. Az iráni atomprogram fenyegetése több mint egy éve vezető téma Európában is. Ugyanakkor az Irán és Szíria idegenlégiójának tekinthető Hezbollahot az Európai Parlament nem volt hajlandó felvenni a terrorszervezetek listájára. Az utóbbi egy-két évben izraeli vezetők többször figyelmeztettek: Európában erősödik a zsidóellenesség, s az európai vezetők mindannyiszor sértődötten reagáltak. Nos: az antiszemitizmus nemcsak a rabbiverésekben, zsidó temetők lerombolásában, falfirkákban nyilvánul meg, s nem is ezek a legveszélyesebb formái. Hanem a körmönfontak. Mi, itt: nézzünk már bele egyszer a zsigereinkbe! JEGYZET ' Köszönöm, Janko! PUHA JÓZSEF Ezt is megéltem! Bevallom, sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer öntől kölcsönvett aranyköpéssel próbálom meg magam kimagyarázni. Remélem, a szókincséből származó - ahogy mifelénk hallani sokszor aktuális, bár korábban nem hangoztatott mondat, amely most meglepetésre elhagyta a száját, segít rajtam. TUdja, Janko, én tévedtem. Nem buzdítottam ugyan Szlovákia polgárait, hogy üljenek tankokba, és romboljanak, még csak nem is jelentettem ki olyat, ami felháborodást keltett volna, csupán a munkámban tévedtem. Nem nagyot, mondjuk olyan közepeset, kára sem lett belőle senkinek. Azt hittem, jó lesz, ahogy én gondolom, ám bebizonyosodott: úgy lett volna jó, ahogy a többség gondolta. Szóval magyarázkodnom kell. Önnek ez biztos értheteden, hiszen ahogy hallani, meg van győződve arról, hogy sosem téved, hosszú nyelvű alattvalói szerint is mindig jól cselekszik, még akkor is, ha rosszul. Két nap múlva találkozom munkatársaimmal, és magyarázkodhatom. Még most is törném a fejemet, mit mondjak nekik, ha ön nem nyilatkozott volna olyan érdekeset és kölcsönvételre késztetőt a cseh Lidové novinynek, amivel kimagyarázta elhíresült tankos sztoriját. Ha megengedi, én is ezt az egyszerű mondatot hozom fel mentségemre. Hogy részeg voltam. Csak van néhány bökkenője a tervemnek. Túdja, az ön szájából nem, az enyémből viszont furcsa lesz, mivel engem még senki sem látott részegen, és továbbmegyek: sosem fogyasztok alkoholt, a vulgarizmu- somról sem regélt egyeden kocs- máros sem. Lelki fülemmel hallom, ahogy most konstatálja, milyen félresikerült vagyok. Hogy élethű legyen a magyarázkodásom, ígérem, holnap jól berúgok valamelyik kocsmában, hogy legyen honnan lepisilni a jónépet. Ahogy annak idején ön is megtette. Holnapután aztán másnaposán kihúzom magam, s bejelentem: hölgyeim és uraim, részeg voltam. Ehtézést nem kérek, ön sem folyamodott ehhez még sosem. Jobban belegondolva, félek, hogy én mégsem takarózhatok ezzel, nem fogadják el a magyarázatomat. Tudja, Janko, nekem ilyen kollégáim vannak. Hiába, magyarok. Most önnek mondjam, hiszen állítólag ismer bennünket?! Pedig egyértelmű: nemcsak mi, magyarok, hanem további nemzetiségek és emberszerű lények is hálásak lehetnének kiváló ödetéért. A történelem is sajnálhatja, hogy ön nem az őskorban élt, azóta sok száz személyiség magyarázkodhatott volna vele. Igaz, most sem jött későn, hiszen a nagyvilágban nem ön az egyeden pályát tévesztett és tűzhöz engedett politikusféleség, ők mostantól tisztára moshatják magukat a „Részeg voltam”-mal. Csak tényleg félek, hogy nekem mégsem bocsátanak meg a társaim...
