Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-25 / 170. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 25. Gazdaság és fogyasztók 3 Épülhet a déli autópálya 2008-ban 406 km autósztráda Pozsony. Az új kormány nem változtat az autópályák és gyorsfor­galmi utak finanszírozásának a koncepcióján - nyilatkozta Ľubo­mír Vážny közlekedési miniszter. A sztrádaprogramra fordított pénz 60%-a menne a Pozsonyt Kassával összekötő északi autópályára, míg a déli gyorsforgalmi utakra jutna a pénzösszeg 40%-a. Az RI-es gyors- forgalmi utat (Nagyszombat-Nyit- ra-Besztercebánya) 2010-re fejezik be. Az északi sztráda építését vár­hatóan 2013-ra fejezik be, amihez 130 milliárd koronára lenne szük­ség. 2009-ben vezetik be az elektro­nikus autópályadíj-rendszert a te­herautók számára. 2013-tól a sze­mélyautók számára is bevezetnék a megtett kilométer alapú autópálya­díjat. Egy km 85 fillér lenne. 2008 végén Szlovákiában 406 km autó­pálya és 172 km gyorsforgalmi út áll a járművek rendelkezésére (most 329 km a sztráda, 125 km gyorsforgalmi út van), (p, t) Világkereskedelem Kifulladt a piac liberalizációja? Genf. A kereskedelmi nagyha­talmak tegnapi tárgyalásai sem ve­zettek eredményre a világkereske­delem liberalizációjának folytatá­sáról. A világ befolyásos kereske­delmi hatalmai képtelenek voltak megállapodni a mezőgazdasági termények és iparcikkek kereske­delmi liberalizációjának mene­téről, vagyis a genfi tárgyalássoro­zat kudarcba fulladt. Kamal Nath India kereskedelmi minisztere be­jelentette, hogy a tárgyalásokat felfüggesztették, és azokat „hóna­pok, évek múlva indíthatják be új­ra”. Az USA nem volt hajlandó mérsékelni az amerikai farmerek­nek juttatott támogatásokat, illet­ve ezt csak abban az esetben tette volna meg, ha az Európai Unió mérsékelte volna a mezőgazdasági termények importvámját. (MTI) A korona folyamatosan zuhanó árfolyama és az infláció „meghozta gyümölcsét" Ma nőhet az alapkamat A Szlovák Nemzeti Bank sötéten látja a korona helyzetét. Ezért ma nagy valószínűséggel alapkamat-emeléssel próbálja megszilárdítani a hazai fizetőeszköz pozícióját. (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. A pénzügyi elemzők a jegybank mone­táris tanácsának mai ülé­sétől az alapkamat fél szá­zalékpontos emelését vár­ják. A jelenleg 4 százalékos alapkamat az előrejelzések szerint az év végére egy szá­zalékponttal nőhet, a hitelt felvevők így semmi jóra nem számíthatnak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az elmúlt hetekben a pénzpiac meghatározó játékosai többször is figyelmeztettek, hogy a jegybank mai ülésén már kikerülhetetlen lesz a kamatemelés. Ezt elsősor­ban a korona folyamatosan zuha­nó árfolyama és az infláció teszi szükségessé. Épp ez utóbbi, vagy­is a várakozásokat meghaladó ár­emelések a jegybankot idén már kétszer arra kényszerítette, hogy megemelje az alapkamatot. Az év elején azonban a jegybanknak még besegített az erős korona, ami mára a múlté. A választáso­kat követő politikai fejlemények bizalmatlanná tették a pénzpiaco­kat, ami a korona drasztikus gyengüléséhez vezetett. Mára így fizetőeszközünk árfolyama nem hogy nem segít az infláció elleni harcban, hanem az egyik kiváltója az újabb kamatemelésnek. Ha a kormány nem mond le ar­ról, hogy az eurót már 2009-ben bevezetik, a jegybanknak min­dent meg kell tennie azért, hogy az inflációt féken tartsa. Mindez problémás lett volna már akkor is, Mekkora az alapkamat? Szlovákia 4,00% Magyarország 6,75% Lengyelország 4,00% Csehország 2,00% Eurózóna 2,75% ha nem került volna sor a kor­mányváltásra, vagyis egy eny­hébb kamatemelést akkor sem ke­rülhettünk volna ki, ha Dzurinda marad a kormányfő, a Fico-kor- mány által keltett politikai bi­zonytalanság azonban a várható emelés mértékét megsokszorozta. A piac által várt mai fél százalé­kos kamatemelés azonban nem biztos, hogy az idei utolsó lesz. Több elemző már most jelzi, hogy az év utolsó negyedében újabb fél százalékpontos emelésre számít­hatunk. Ha ez valóra válik, akkor a jelenlegi 4 százalékos alapka­mat az év végére 5 százalékra nőhet. Mindezt azzal magyaráz­zák, hogy az infláció várhatóan az idei év végén és a jövő év elején is meghaladhatja a jegybank előre­jelzéseit. Már ősszel sor kerülhet ugyanis az újabb energia-áreme­lésekre, ami áttételesen a többi áru drágulását hozhatja magával. A mai kamatemelést már csu­pán az hiúsíthatná meg, ha a jegy­bank úgy döntene, hogy kivárja a kormányprogram közzétételét, ez ugyanis hozhat olyan elemeket, amelyek lényegesen megmozgat­hatják a pénzpiacot. Ezt azonban épp a pénzpiac tartaná rossz meg­oldásnak, hiszen a kamatemelés hatása nem egyik napról a másik­ra érvényesül. így ha a jegybank azt szeretné, hogy a kamatemelés minél hamarabb meghozza gyü­mölcsét, nem szabadna késleked­nie. (mi, hn, t) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Slovnaft: folynak a tárgyalások Pozsony. A Fico-kormány a múlt héten jelezte, tárgyalást kezdeményez a Slovnafttal az üzemanyagárak csökkentéséről. Hana Šimková, az olajtársaság szóvivője lapunk érdeklődésére közölte: valóban megkezdődött a két fél közötti információcse­re, egyelőre konkrét eredmé­nyekről nem lehet beszámolni, ám a kormány részéről rövide­sen személyes kapcsolatfelvétel­re is sor kerül, (shz) USA: nekik ez a magas benzinár New York/Pozsony. Az Egye­sült államokban 25 éves csúcsra, gallononként 3 dollár fölé nőtt a benzin kiskereskedelmi ára. Egy liter benzinért így 17,6 szlovák koronának megfelelő összeget kémek. Összehasonlításképpen Szlovákiában jelenleg a legkere­settebb, 95-ös oktánszámú ben­zin ádagos literenkénti ára 42,6 korona, több benzinkútnál meg­haladja azonban a 43 koronát is. A két ország közötti hatalmas ár­különbség az adók számlájára ír­ható. Míg az USA-ban csekély mértékű adót vetnek ki a benzin­re, nálunk ez a benzinár több mint felét teszi ki. (ČTK) Alacsonyan száll a SkyEurope Becs. A SkyEurope szlovák fapados légitársaság az első fél­évet 33,6 millió eurós, vagyis mintegy 1,288 milliárd koronás veszteséggel zárta. Saját tőkéje 53 millióról 300 ezer euróra esett. A társaságnak egy 6,66 milliárd koronás hitelt kell visszafizetnie, az idei gazdálko­dásukra pedig rányomja bélye­gét a repülőgép-üzemanyag 50%-os drágulása is. A társaság társtulajdonosa, Christian Mandl cáfolta a 16 géppel évente 2,25 millió utast szállító SkyEurope végnapjairól szóló híreket. (TASR) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 38,377 Lengyel zloty 9,740 Anqol font 56,357 Magyar forint (100) 13,918 Cseh korona 1,350 Svéd korona 4,148 Dán korona 5,148 Szlovén tollár (100) 16,026 Japán ien (100) 26,073 Svájci frank 24,391 Kanadai dollár 26,657 USA-dollár 30,387 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,43-39,43 29,62-31,28 1,32-1,38 13,25-14,55 OTP Bank 37,38-39,34 29,53-31,17 1,32-1,38 13,43-14,46 Postabank 37,41-39,35 29,62-31,16 1,32-1,38 12,12-15,72 Szí. Takarékpénztár 0,00-0,00 0,00-0,00 0,00-0,00 0,00-0,00 Tatra banka 37,33-39,33 29,51-31,12 1,31-1,39 13,41-14,51 UnlBanka 37,34-39,30 29,53-31,08 1,31-1,38 13,60-14,31 Általános Hitelbank 37,34-39,34 29,54-31,12 1,31-1,39 13,45-14,48 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2006. júl. 23-tól) Bank Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla ČS0B 0,20-0,50 1,30-1,90 1,70-2,30 2,05-2,65 2,35-2,85 1,05-1,65 0,20 Privatbanka 0,70 1,80 2,40 2,70-2,90-3,00-3,80­0,10-0,50 HVB Bank Slovakia 0,30-1,50 0,90-1,80 1,10-1,85 1,75-2,30 1,75-2,80 2,00-3,00 0,10 OTP Bank 0,50 1,90-2,20 2,10-2,40 2,30-2,60 2,75-3,00 2,90-3,15 0,00-0,75 Istrobanka 0,90-1,05 1,50-1,80 2,10-2,40 2,40-2,70 3,00­0,15 Ľudová banka 0,45 1,70-1,90 2,00-2,20 2,20-2,50 2,55-3,10 2,55-3,10 0,20-0,70 UniBanka 0,80-0,90 0,85-1,00 1,00-1,20 1,70-1,90 1,80-2,00 individuális 0,10 Dexia banka­1,20 1,90 2,40 2,80 2,80 0,10 Tatra banka 0,30 1,65-1,85 1,95-2,15 2,75-2,95 3,45-3,65­0,30 Slovenská sporiteľňa­1,80-2,00 2,15-2,35 2,40-2,60 2,60-2,80 2,60-2,80 0,10-1,10 Všeobecná úverová banka­1,55-2,20 2,00-2,55 2,35-3,25 3,20-4,10­0,10-0,75 Poštová banka 1,30 1,50-1,80 1,60-1,90 1,70-2,00 2,10-2,40 2,20-2,50 0,10-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2006. júl. 23-tól) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slevakia 0,90 1,00­1,00­­0,10 Privatbanka 1,15 1,25­1,35­1,50 0,20 OTP Bank 1,50 1,70 1,90 1,95­2,00 0,55 Istrebanka 1,90­­­­­0,50 Ľudová banka 1,25 1,35­1,50­1,50 0,50 UniBanka­0,80­1,00 1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 1,10 1,20­1,30 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,00­1,00 0,40 Tatra banka­­­­­­0,50 Slovenská sporiteľňa 2,15-2,35 2,40-2,60­2,60-2,80­2,60-2,80 0,10 Všeobecná úverová banka 1,25 1,35­1,50­1,15 0,10 VARHAT0 IDŐJÁRÁS: SOK NAPSÜTÉS. KÁNIKULA; 29 - 33 FOK A Nap kel 05.20-kor - nyugszik 20.36-kor A Hold kel 05.01-kor - nyugszik 21.14-kor A Duna vízállása - Pozsony: 295, árad; Medve: 195, apad; Komárom: 180, apad; Párkány: 100, apad. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Jobbára derűs idő várható, csak elvétve sűrűsöd­het meg a felhő­zet, helyenként pedig akár zápo­rok, zivatarok is kialakulhatnak. A legmagasabb napi hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul, azon­ban az északi országrészben leg­feljebb csak 22 fok várható. Gyen­ge, változékony marad a szél, éj­szaka sem hoz felüdülést, 16 és 20 fokra hűlhet le a levegő. Hol­nap szintén fülledt meleg várha­tó, melyet csak időnként szakít­hat meg egy-egy zápor, zivatar. Az időjárás job­bára kedvező ha­tást gyakorol a szervezetre, fő­ként a vérkeringé­si zavarok kiúju- lására számíthatunk, de gyakrab­ban jelentkezik a fáradtság és a le­vertség is. Szervezetünk nehezeb­ben viseli a terhelést, elvétve alvási zavarok is előfordulhatnak és megnő a balesetveszély. A rekkenő hőség hatására légzési problémák léphetnek fel, érdemes sokat inni, kerülni a napfényt, valamint betar­tani a diétát. Holnap hasonló hatá­sokkal számolhatunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom