Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-21 / 167. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 21. www.ujszo.com még ennél is keményebb intelme- zések, de ezekre enyhe gúnnyal azt is mondhatnám, már több is veszett a Trencsén-Zsolna tengelynél. Az állam fejlődésére, a társadalmi szabadságra, az emberi jogokra szinte minden tettével kártékony Mečiar-Slota-kormányzás idején Szlovákia- demokratikus érzelmű lakossága a szankciók túlélésében szerzett már némi tapasztalatot, NATO- és EU-tagként pedig már igazi vesztegzár aligha fenyegethet bennünket. Az ország képére kerül némi maszat, pocsék lesz a hangulat, kissé média- és demokrácia- és nyilvánosság-, kissé magyar- meg romaellenes, de oktatási és kulturális téren a kisebbségek feltehetően megkapják mindazt, amit képviselőüt eddig kiharcoltak számukra. A társadalmi békét garantáló ideológiai értékrendek egyensúlyának megteremtése szempontjából a legitimációs kétségeknél nagyobb bajt hozhat a szlovákiai társadalomra az, hogy sokáig nem lesz még korszerű, nyitott szociáldemokráciája. A felháborodott európai szocialisták is leginkább ettől tartanak. Ellentétben Ficóval, ők érzékelik a látszólagos paradoxont: a szlovákiai demokratikus baloldal kultiválódásának esélyét egyedül a szlovákiai demokratikus jobboldallal kötött koalíció garantálhatta volna. Ha tehát nem is volt morális tétje az idei szlovákiai parlamenti választásnak, Robert Ficónak „sikerült” morális tétet konstruálnia belőle. A kialakult helyzetben az okozhat majd leginkább drámai izgalmakat, hogy Ficónak, a Smer nacionalista szárnyának és két koalíciós számysegédjének emlékezete nem a jövőre, hanem a múltra orientálódik. Szerintük a szlovák társadalom még nem készült fel arra, hogy kilépjen a nemzeti romantika és a husáki federáció eredményezte nemzeti „felvirágzás” korszakának elegyéből, s belépjen a vüágméretű migráció korszakába. A szlovák múltból a szlovák jövőbe, ahogy azt a Dzurinda-kormá- nyok tették, mindvégig mobüizáló elemnek tartva azt, hogy az ország lakosságának mintegy 15 %-a nem szlovák nemzetiségű. Nemcsak a társadalmi béke, hanem a többségi lakosság mentális pozíciójának módosulása szempontjából is történelmi tény annak a politikai rendnek a legitimizálódása, amelyben a Szlovák Köztársaság arculatáért, jellegéért és sorsáért az őslakos magyarok is hajlandók és képesek felelősséget vállalni. A szlovák államiság utóbbi nyolc esztendejében ennek a politikai rendnek a legitimitását sem külföldi, sem belföldi politikai tényező nem vonta kétségbe, kivéve Ján Slotát és vérrokonait. Hogy a szlovák demokratikus politikai rendnek szerves eleme a többségi szlovákok és a kisebbségi magyarok együttműködése, azt már nem lehet az eufória irracionalizmusára fogni, ahogy azt néhány szlovák közíró az 1989-es első szlovákiai rendszerváltással kapcsolatban még ma is teszi. Ez az 1998 őszétől 2006 nyaráig működő, a kulturális identitás vonatkozásaiban nemzetileg duális szlovákiai politikai rend garantálta a szlovák történelemben először, hogy a szlovák nemzet kollektív habitusát uraló megkésettség-érzetet fölváltotta a történelmi eseményekkel való együtt haladás érzete. A kollektív nemzeti tudat mélyén a passzív jelenlét helyére az aktív jelenlét érzete került. Szlovákia aktív részese, bizonyos vonatkozásokban pedig mobilizáló eleme lett az európai történéseknek. Ehhez az első lépéseket 1989-ben elsősorban a Nyüvánosság az Erőszak Ellen Mozgalom és a Független Magyar Kezdeményezés vezető személyiségei tették meg. Az 1998-as második szlovákiai rendszerváltást követően ennek a mentális küzdelemnek a sikere kivált Mikuláš Dzurinda és pénzügymiGoiSiu nisztere, Ivan Miklós, valamint Bu- gár Béla és Pavol Hrušovský személyének, az általuk vezetett pártoknak, azok kulcsembereinek, holdudvarának köszönhető, és tör- ténelmüeg nem kevésbé elvitathatatlan érdeme a folyamatosan kritikai magatartást tanúsító demokratikus szlovákiai médiának. A nemzeti megkésettség-érzet legyőzésében nagy szerepet játszott a szlovák nemzet két kanonizált érzelmi kötődésének radikális módosulása. Mindkettőnek előfeltétele volt a vasfüggöny lehullása. Az egyik a csehektől való elszakadás tényéből fakad. Ez az állami A szlovákiai baloldal kultiválódásának esélyét egyedül a demokratikus jobboldallal kötött koalíció garantálhatta volna. szuverenitás felelősségén túl 1998- ban olyan jellegű felnőttségre kötelezte az ország demokratikusan gondolkozó politikai, gazdasági és értelmiségi elitjét, amelynek eredményeképpen a szlovákok ma már nemcsak a szívükkel, hanem az eszükkel is szerethetik a cseheket. A másik az őslakos magyar társadalom politikai képviselőinek ugyancsak 1998-as koalíciós partnerré választásából fakad. 1989-ben, a Nyüvánosság az Erőszak Ellen és a Független Magyar Kezdeményezés jóvoltából erre volt már ugyan precedens, de a Mečiar-Slota kettős ezt az együttműködést legszívesebben kiirtotta volna a szlovák nemzet kollektív emlékezetéből. Nem is szabadítottak fel senkit, legkevésbé önmagukat, és a múltbéli traumák állampolitikává tételével, a nacionalizmus és az idegengyűlölet köz- helyszerűsítésével a mindennapi neofasizmus és a látens despotizmus szellemének lidércével kísértették Szlovákia lakosságát, a szlovákiai demokráciát pedig zsákutcába juttatták. A szlovák-cseh és a szlovák-magyar érzelmi viszonyt a szlovák européer eliteknek 1998- ban sikerült új pályára helyezniük, s ezzel az önfelszabadító gesztussal kitágult számukra a vüág. Mobüi- tást nyertek, kezdeményezőkészséget, baráti szellemet, alkotói vitalitást. Habermasszal szólva: elismerésre méltóvá tették az általuk megteremtett politikai rendet. Kollektív identitásképzésükben már nem a szlovák nemzetállam, hanem a szlovákiai politikai nemzet jelenlétének, erejének, hitelességének ténye volt a meghatározó. És ez már több, mint az új európai rend kedvéért megtett gesztus. A demokratikus szlovák államrendnek ez az értelmezése a szlovák nemzeti lélek önfelszabadításának talán legfontosabb eleme. A szlovák társadalmi elitek érettsége jóvoltából ez ma már garantáltan visszafordíthatatlan folyamat, és nem csak itthon, Európában is sokak számára érthetetlen, hogy ezt a nemzeti identitásmódosulást, a történelmi idővel pulzáló, lelküeg és szellemüeg felszabadító államértelmezési eszményt Fico és csapata miért nem érzékelte? Miért nem érzékelték, hogy az extrém nacionalizmus és a többségi nemzet identitásának pozicionálásában etatista szellemiségű állam, a nemzetállam mečiari-slotai anakronizmusa ma már nem jelenthet esélyt Szlovákiának? Walter Benjamin mondja az államról, hogy a fenyegetés révén nem másra, mint az erőszak monopóliumának kisajátítására törekszik. A demokrácia politikai kultúrájának jelenlegi állása szerint az etatizmus legfőbb ellenszere az önmérséklő állam, a decentralizáció és a nemzeti kisebbségek politikai integrációja. Még ha e téren lapszusokat, sőt, visszaéléseket követett is el, ezeket praktizálva rakhatta le a nemzetileg duális szlovákiai demokratikus jobboldal a modem, prosperáló, nyitott, a tágabb vüággal is koegzisz- tens Szlovák Köztársaság alapjait. Kormányzása idején nagyon sok morális, etikai eredetű kétely övezte ezt a jobboldalt, de ezek egyike sem a köztársaság politikai rendjét vonta kétségbe, hanem képviselőinek emberi gyengéit. „Mi mindig mindenről elkésünk”, intelmezi Ady a múlt század elején a magyarokat. A felvilágosodás és a nemzeti romantika magyar kisebbségpolitikája csak tovább növelte a szlovákok megkésettség-ér- zetét. Ez egy máig tartó, szerencsére már nem hosszú lejáratúnak mutatkozó negatív kölcsönhatás, amire a cseh polgárságnak talán az volt a legtapintatosabb válasza, hogy a szlovákok nem rendelkeznek olyan erős politikai demokratikus hagyományokkal, mint a csehek. Ez igaz, elsősorban a magyarok miatt nem, de a csehek is, sőt, maguk a szlovákok is ludasak voltak ebben. Ám Ficóra nem csak a magyar-szlovák, hanem a szlo- vák-cseh viszonyból fakadó nemzeti megkésettség-tudat is erős hatással lehet. A múlt század derekán a szlovák forradalom lemaradásáról, a hatvanas években a szlovákiai demokratizáló folyamatok meg- késettségéről beszéltek a csehek. 1968-ban a csehek demokratáknak, a szlovákok federalistáknak tudták magukat, és a kor reform- mozgalmát cseh ügynek könyvelték el. Igazából a Charta 77-et is. S amíg 1989-ben a csehek a kétségbevonhatatlan demokratát, Václav Havelt emelhették fel a prágai, a szlovákok csak a kétes politikai hitelességű Dubčeket tuszkolhatták fel a pozsonyi néptribünre. Nem tudni, hogy ez a megkövült megkésettség-tudat - a szlovák nemzet már említett két, traumákban ka- nonizálódott érzelmi kötődése, amelyek fölött nem csak az új európai rend, nem csak a posztmodem bölcselők, hanem a szlovák demokratikus jobboldal szerint is eljárt az idő - müyen mértékben volt kihatással Fico legitimitásértelmezésének hevenyészettségére, koalíciós partnerválasztásának cinikus- ságára - és nem utolsó sorban: hatalomvágyának mohóságára. Azt viszont majd megtudhatjuk, miről maradtunk le, s mit kell majd újrakezdeni, ha a Smer kulcsemberei mihamarabb nem veszik elő józan eszüket. Már csak azért is, mert a hatalom megőrzésének titka az önkorlátozó mértékletességben rejlik. Minden jel arra mutat, hogy ez az új európai rend Fico baloldalisá- gával sem lesz elégedett. Mert Fico nem csupán nemzeti habitusával, baloldaliságával is a múltra orientálódik. Nem kommunista, mint sokan hiszik, csak megrögzött konzervatív baloldali, mérhetetlen fesztávolságra az európai szociáldemokrácia liberális szárnyától. Nem érzékeli, hogy Európában még az egykor példaszerű szociális politikát folytató jóléti államok szocialistái is egyre jobban szűkítik a bőség kosarát, hogy az amortizálódott jóléti szociális állam sosem látott államháztartási átalakulásokat eszközöl. Fico baloldalisága alig tartalmaz korszerű elemeket. A baloldali politikát a szociális és regionális problémákra redukálja, s eközben nem veszi figyelembe, hogy a szociális gondokat, a szegények egzisztenciális biztonságát, a méltányos foglalkoztatottságot, a lakosság életkörülményeinek javítását nem lehet kizárólag a szociális tárcán keresztül, a kiegyenlítő intézkedések élvével megoldani. Azt sem veszi figyelembe, hogy erre a komplex problémacsomagra az európai politika mobüizálása nélkül a jövőben egyetlen uniós állam sem lesz képes önmaga megoldásokat kínálni. Az esélyegyenlőség kényes kérdésköre, a tudásalapú gazdaság kritériumrendszere, a környezetvédelem mint állam- és létezésfüozófia és a jogállamiság nyűgössége is meglehetősen idegenek lelki-szellemi alkatától. Meg- nyüvánulásai alapján úgy tűnik, marginálisnak vélelmezi az emberi jogok második és harmadüt nemzedékét is. A vüágot egységes piacnak és kommunikációs hálózatnak tekintő globalizáció pedig egyelőre totális tabu a Smer háza táján. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen míg a Smer szolidárisabb, igazságosabb és bőkezűbb államot ígér, a modem baloldal vüágszerte megszorításokkal kénytelen válaszolni a globalizáció kihívásaira. Ezt a megkésettséget még a legpontosabb fogalmakkal is nehéz lenne feloldani. Holott a Smer politikusainak és tanácsadóinak kivált a globalizáció kérdéskörében nem szabadna tartamuk a fogalmak pontos használatától. Már csak azért sem, mert a globális vüág jövője éppen a globalizációs identitás pontosabb meghatározásában rejlik. Miként a korszerű társadalmi szolidaritásé és a vüágméretűvé dagadó szegénységé is. Fico államigazgatási felfogásában nem a decentralizáció, hanem a centralizáció a domináns elem, s az etatizmusnak ez a szelleme nyüván gazdaságfüozófiai értékrendjére is hatással van. Noha ez utóbbi mindabból, amit eddig medializált, lényegében olvashatatlan maradt, a kormányprogram pedig csak augusztus 1-jén kerül a parlament elé. Váijuk ki. Annyi azonban már most is elmondható: ha Fico betartja összes választási ígéretét, közel százmilli- árd koronával terheli túl az állami költségvetést. Ebből a legkockázatosabb tételt a kedvezményes áfakulcs bevezetése jelentené, évente 33 milliárd szlovák koronát. Összehasonlításként: tavaly 34 milliárd volt a szlovák költségvetés, s ezzel együtt közel 60 milliárd az állam- háztartás hiánya. A bruttó hazai össztermék elérte az 1400 milliárd szlovák koronát, hiánya pedig a 2,95 százalékot. Vagyis 3 százalék alá került, ami a monetáris unióba való belépés maastrichti alapfeltétele. A második legveszélyesebb tételként, mintegy évi 20 milliárddal, a piacgazdasági elvek alapján rendkívül kifogásolhatónak mutatkozó fiatalok lakásprogramja fenyeget. De erre még azt mondja a bennem hunyorgó pragmatikus családapa, akinek két egyetemista fia van: ámbár legyen, költsünk rá, ha van honnan elvenni. Kölcsönökből ne! A bőkezű osztogatásban Jirí Pa- roubek Fico példaképe. Nem véletlen, hogy az EU-politikusok tablóján ő az egyetlen, aki kiállt az SNS- szel megkötött paktuma mellett. Paroubek annak a Csehországnak a miniszterelnöke, ahol az elemzések szerint a költségvetési hiány idei tervezete 74,4 milliárd cseh korona, jövőre pedig 88 milliárd hiánnyal számolnak. Egyes elemzők szerint Paroubekék államháztartási fegyelmezetlensége folytán ez 170 milliárdig is elszabadulhat, s akkor a bruttó hazai össztermék hiánya Csehországban elérné az 5,1 százalékot. És altkor oda a csehek monetáris uniójának. Mi tagadás, Csehország áüamháztartási hiánya még ebben az esetben sem lenne annyira égbekiáltó, mint a 9 százalék körül mozgó Magyarországé, Fico baloldalisága alig tartalmaz korszerű elemeket: a baloldali politikát a szociális és regionális problémákra redukálja. ahonnan Ficónak sikerült a rend- szerzüáló volta miatt nagy politikai és államháztartási ostobaságról tanúskodó 13. havi nyugdíjat kiszemléznie. Ez évi 10 milliárdjába kerülne a szlovákiai adófizetőknek. Azaz sokkal többe. Mivel a ficói ígéretlista felsorolt és itt említetlen tételeire nincsen pénz a bevételi oldalon, meghirdetett szolidáris állama csak kölcsönökből tudná fedezni megígért kiadásait. Ami már csak azért is igazságtalan, mert az állami kölcsönöket és kamatait nem csak a személyenként neve- síthető kedvezményezetteknek, hanem az összes adófizetőnek kellene majd visszafizetnie. Félreértés ne essék: nem tagadom a szolidaritás kohéziós erejét. A 2002-es befutók az öröm perceiben (bár a két szélső mintha máris sejtene valamit) Századunkban két téma fogj. ni a civüizációs diskurzust, v.z egyik Isten létezését, pozícióit, a másik a szolidaritást mint elemi emberi szükségletet tárgyalja majd. Nem kétlem a közjó hangsúlyozásának fontosságát, Fico eddig ismertetett „reformjai” azonban torz szolidaritásképről tanúskodnak. Ez a kép nem tükrözi azt, hogy Európában nem csak gazdasági és kulturális téren, hanem a szolidaritás vonatkozásában is megrendültek a tradicionális érvényességi igények. Míg Fico Szlovákia gazdasági szerkezetében és a közigazgatásban nem találja meg a tradíció azon pontjait, amelyekhez a mobilizálás irányába változó szolidaritási elvek és megoldások illeszkedhetnek, addig jó szándékával csak az államadósságot növeli. Némi reményt sugall Robert Fico azon bejelentése, hogy kormánya ragaszkodik az euró 2009-es bevezetéséhez, vagyis hogy az állam- háztartási hiányt három százalék alatt tartja. Ha ezt komolyan gondolja, az áüamháztartás kezelését illetően szigorú önmérsékletre kötelezi magát. S ezzel már meg is tette az első lépést ahhoz, hogy pártját a korszerű, jelennel pulzáló baloldaliság irányába terelje. Az általános vélekedés szerint az ország jövőjét meghatározhatja az ország kormánya és annak miniszterelnöke. Mi tagadás, az új szlovák kormány összetétele felveti a kérdést: a nacionalizmus, vagyis a szlovák nemzetáUam eszménye vagy a nacionalizmusellenesség, azaz a szlovák politikai nemzet eszménye lesz-e a kormányzati és a parlamenti munka értékalapja? Ez, posztjából eredően, elsősorban a miniszterelnök jellemétől, politikai fegyelmezettségétől függ. Szlovákia modernizálódása szempontjából elég nagy kockázat az is, hogy a legfőbb alkotmányos székben, a köztársasági elnök székében nacionalista ül, akinek rendkívül nagy szerepe volt abban, hogy a koalíciós partnerek kiválasztásakor a Smer vezetésében nem a józan ész képviselői nyertek. Lukács György 1954-ben közreadta a német irracionalizmus történetének kritikai elemzését. Vaskos dolgozata nem remekmű, de kivált a parlamentáris védintézkedések elmaradása és a hitleri őrület politikai aspektusai szempontjából ma is nagyon tanulságos. A szlovák irracionalizmus történetének kritikai feldolgozása még nem kezdődött el, Szlovákiában még várat magára Az ész trónfosztása - és jelenleg nem is aktuális, mondhatná Fico. És ha ezt mondaná, biztosan ezt is gondolná... A szerző az Új Szó szerkesztő- bizottságának elnöke (Somogyi Tibor felvétele)
