Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-08 / 156. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 8. Sport -18. FUTBALL-VB 23 Labdarúgó-vb-döntő: megismétlődik a 2000-es Eb fináléja, Barthez, Thuram, Vieira, Zidane, Henry most is itt van, Cannavaro, Nesta, Del Piero, Totti bosszút forral Az olaszok negyedszer vagy a franciák másodszor? Berlin. A 2000-es Európa- bajnoki döntő visszavágójá­nak ígérkezik a németor­szági labdarúgó-világbaj­nokság vasárnapi fináléja Franciaország és Olaszor­szág között, amely egyben az erős védelmek összecsa­pása is lesz. MT1-ELŐZETES (TASR/AFP-felvétel) jelentette ki Patrick Vieira, a fran­ciák egyik 1998-as világbajnoka. Azzal számolnak a rendezők, hogy legalább egymilliárdan né­zik majd meg a döntő televíziós közvetítését. Wolfgang Niers­bach, a szervezőbizottság alelnö- ke azt is közölte, hogy a közvetíté­si jogokat több mint 200 ország­nak adták el. A berlini stadionból több mint 3000 újságíró tudósít majd: 1800-an képviselik az írott sajtót, ezren a rádió- és televízió- állomásokat, a fotósok száma 300 körül lesz. Olaszország eddig há­rom (1934,1938,1982), Francia- ország pedig egy világbajnoki címmel (1998) büszkélkedhet. Az egymás elleni vb-mérleg 1938, Franciaország - negyeddöntő: Olaszország-Franciaország 3:1 (1:1), g.: Colaussi (9.), Piola (51., 72.), ill. Heisserer (10.). 1978, Argentína - alapcsoport: Olaszország-Franciaország 2:1 (1:1), g.: Rossi (29.), Zaccarelli (52.), Ul. Lacombe (1.). 1986, Mexikó - nyolcaddöntő: Franciaország- Olaszország 2:0 (1:0), g.: Piatini (15.), Stopyra (57.). 1998, Franciaország - negyeddöntő: Franciaország-Olaszország 0:0, ll-esekkel4:3. 2006, Németország - döntő: Olaszország-Franciaország? Ki lesz a nyerőember: az olasz Francesco Totti vagy a francia Zinedine Zidane? Hat évvel ezelőtt a holland-bel­ga közös rendezésű Eb-n az ola­szok az utolsó percekig vezettek, de Wiltord találata a hosszabbí­tást, majd Trezeguet aranygólja a győzelmet jelentette a franciák­nak. Az akkor pályára lépők közül a két hős mellett Barthez, Thu­ram, Vieira, Zidane és Henry ezúttal is kulcsjátékos, a másik ol­dalról Cannavaro, Nesta, Del Pie­ro és Tóttá maradt hírmondónak. A közelmúlt statisztikája most is Zidane-ék sikerét ígéri, hiszen Olaszország az 1978-as vb óta nem tudta legyőzni mostani riválisát. Azóta hat találkozón négy francia győzelem és két dönteden a mér­leg. Összesítésben azonban az itáliai gárda a jobb, 32 összecsa­pás közül 17-et megnyert, míg a másik oldal csak hét diadalt jegyez. Marcello Lippi vezérletével az olasz válogatott még nem kapott ki, s 24 meccs óta őrzi veretlensé­gét, a vb-n mindössze egy gólt ka­pott - igaz, az ellenfél is csak kettőt. A szakvezető a fináléban sem számíthat a sérült Alessandro Nesta játékára. „A franciák a gyen­ge rajt után ismét megtalálták régi formájukat Zidane-nal együtt, ezért nagy csatára számítok - mondta lippi. - Játékosaim azon­ban rendkívül motiváltak, mentáli­san és fizikálisán is felkészültek, a fantasztikus csapatszellem pedig döntő lehet kiélezett helyzetek­ben.” „A legjobbak játszanak a leg­jobbak ellen, s talán Franciaor­szág az esélyesebb” - vélekedett a németek elleni második gólt szerző Alessandro Del Piero. Az olaszoknál 100. válogatott mérkőzésére készül a torna leg­jobb játékosa címre pályázó Fabio Cannavaro. Raymond Domenech-et a vb rajtnál még rengetegen bírálták, de a brazilok búcsúztatása óta el­hallgattak a kritikus hangok. Az edző a két sárga lapja miatt eltil­tott Louis Sahát kénytelen nélkü­lözni a döntőben. „Az a fontos, hogy most ne álljunk le, ne elé­gedjünk meg azzal, hogy bejutot­tunk a döntőbe. Mindent ld kell adnunk magunkból, hogy utólag ne legyenek rossz érzéseink” - nyilatkozott a francia szövetségi kapitány. „Az olaszok nagyon magabizto­sak, de az a csapat, amely kiverte Spanyolországot, Brazíliát és Por­tugáliát, szintén büszke lehet ma­gára, és hihet a végső sikerben” ­OLASZORSZÁG-FRANCIAORSZÁG n VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSOK-OLASZ- H jjl ORSZÁG: Buffon-Zambrotta, Materaz- I zi, Cannavaro, Grosso-Perrotta, Pirlo, ____....] Ga ttuso-Camoranesi-Totti, Toni. FRANCIAORSZÁG: Bart- hez-Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal-Vieira, Makelele-Ribery, Zi­dane, Malouda-Henry. Játékvezető: Horacio Elizondo (argentin), Berlin, 20.00. (mti) ÚT A DÖNTŐIG Olaszország CSOPORTMECCSEK: Ghána 2:0, Egyesült Államok 1:1, Csehország 2:0. NYOLCAD­DÖNTŐ: Ausztrália 1:0. NEGYEDDÖNTŐ: Ukrajna 3:0 ELŐDÖNTŐ: Németország 2:0 Franciaország CSOPORTMECCSEK: Svájc 0:0, Koreai Köztársaság 1:1, Togo 2:0. NYOLCADDÖNTŐ: Spanyol- ország 3:1 NEGYEDDÖNTŐ: Brazüia 1:0 ELŐDÖNTŐ: Portugália 1:0 A 3. helyért: már a negyedik „kisdöntőjére" készül a házigazda német labdarúgó-válogatott Oliver Kahn utoljára védhet a Nationalelfben ÖSSZEÁLLÍTÁS Stuttgart. Negyedik vüágbaj- noki „kisdöntőjére” készül a há­zigazda német labdarúgó-váloga­tott, amely ma Portugáliával száll szembe a bronzéremért. A Natio- nalelfnél többször egyetlen csapat sem lépett pályára a vb-k utolsó előtti meccsén, eddig kétszer (1934, 1970) sikerült, egyszer (1958) viszont nem ,jött össze” a dobogós hely. A portugálok mind­össze egyszer jutottak be a legjobb négy közé, és 1966-ban megsze­rezték a bronzérmet. Az otthoná­ba, Stuttgartba visszatérő német kapitány, Jürgen Klinsmann gond­jait fokozza, hogy csapata - amely hosszabbítás után maradt alul 2:0- ra az olaszok elleni elődöntőben - Per Mertesacker, Ame Friedrich és Michael Ballack nélkül kényszerül kiállni. Az eddig egyetlen percet sem hiányzó hannoveri hátvédre ugyanis sarokműtét vár, míg védőtársa és a csapatkapitány a térdét fájlalja. Még egy helyen bi­zonyosan változik a gárda összeté­tele, ugyanis a tornát végigvédő Jens Lehmann a szombati mérkő­zésre - nemes gesztussal - lemon­dott helyéről nagy ellenlábasa, az eddig a cserepadon ücsörgő Oliver Kahn kedvéért. A Bayern München hálóőre 86., és valószínűleg utolsó válogatottbeli találkozóján áll majd a kapuba. A túloldalon Ricar­do Carvalho eltiltás miatt nem játszhat, s kétséges Miguel szerep­lése. Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány pedig közölte: felrázza a franciák elleni 0:1 után melankóli­ába zuhant együttesét, mert győzelemmel akarja befejezni a vb-t. A négy éve világbajnok brazil szakember vezetésével 19 meccs után kapott ki Portugália. (m,s) ÚT A BRONZMECCSIG Németország CSOPORTMÉRKŐZÉSEK: Costa Rica 4:2, Lengyelország 1:0, Ecu­ador 3:0 NYOLCADDÖNTŐ: Svédország 2:0 NEGYEDDÖNTŐ: Argentína 1:1,11-esekkel 4:2 ELŐDÖNTŐ: Olaszország 0:2, hosszabbítás után Portugália CSOPORTMÉRKŐZÉSEK: Angola 1:0, Irán 2:0, Mexikó 2:1 NYOLCADDÖNTŐ: Hollandia 1:0 NEGYEDDÖNTŐ: Anglia 0:0,11-esekkel 3:1 ELŐDÖNTŐ: Franciaország 0:1. Ballack sérülés miatt kihagyja a mai helyosztót (SITA/AP-felvétel) NÉMET0RSZÁG-P0RTUGÁLIA H A várható kezdőcsapatok - NÉMETOR­SZÁG: Kahn-Nowotny, Metzelder, Huth, Lahm-Schneider, Kehl, Schwe­insteiger, Borowski, Podolski, Klose. PORTUGÁLIA: Ricardo-Fer­reira, Meira, Costa, Valente-Costinho, Maniche, Figo, Cristiano Ronaldo, Deco-Pauleta. Játékvezető: Toru Kamikava (japán); Stuttgart, szombat 21.00. NYOLCADDÖNTŐ Németország-Svédország 2:0, Argentína-Mexikó 2:1, Ang- lia-Ecuador 1:0, Portugália- Hollandia 1:0, Olaszország- Ausztrália 1:0, Svájc-Ukrajna 0:0 - 11-esekkel 0:3, Brazí- lia-Ghána 3:0, Spanyolor- szág-Franciaország 1:3 NEGYEDDÖNTŐ _ Németország-Argentína 1:1 - 11-esekkel 4:2, Olaszország-Uk- rajna 3:0, Anglia-Portugália 0:0 - 11-esekkel 1:3, Brazüia-Fran- ciaország0:l ELŐDÖNTŐ Németország-Olaszország 0:2 - hosszabbítás után; Portugá- lia-Franciaország 0:1. HELYOSZTÓK A 3. helyért Július 8., szombat, 21.00: Né- metország-Portugália Döntő Július 9., vasárnap, 20.00: Olaszország-Franciaország GÓLLÖVŐLISTA 5 gólos: Klose (német) 3 gólos: Crespo (argentin), Po­dolski (német), Rodriguez (ar­gentin), Ronaldo (brazil), Tor­res (spanyol), Villa (spanyol), Henry (francia) 2 gólos: Adriano (brazü), Bosac- ki (lengyel), Bravo (mexikói), Cahill (ausztrál), Delgado (ecua­dori), D.indane (elefántcsontpar­ti), Frei (svájci), Gerrard (an­gol), Maniche (portugál), Ro­sičky (cseh), Sevcsenko (ukrán), Tenorrá (ecuadori), Vieira (fran­cia), Wanchope (Costa Rica-i), Toni (olasz), Zidane (francia). Miroslav Klose (SITA/AP-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom