Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-24 / 145. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 24. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK A menedékvárosok Ige: „Azután így beszélt az Úr Mózeshez:... válasszatok ki olyan városokat, amelyek menedékvárosok legyenek. Oda meneküljön a gyilkos, ha nem szándékosan öl meg valakit. Legyen ez a város menedékül a vérbosszuló elől, hogy ne haljon meg a gyilkos, amíg oda nem áll a közösség elé ítéletre.... Lakjék ott, amíg meg nem hal a szent olajjal fölkent főpap... Csak a főpap halála után térhet vissza a gyilkos a saját földjére... Ne tegyétek tisztátalanná azt a földet,... mértén, az Úr, Izrael fiai között lakozom. ” (4 Mózes 35, 9-34) A vérbosszú intézménye szinte egyidős az emberiséggel. A testvérgyilkos Káin már attól retteg, hogy bárki, ha rátalál, megölheti, hogy ő is ugyanazt kapja visz- sza, amit testvérével tett. Noé történetében pedig az özönvizet követően olvashatjuk a vérbosz- szú alapjául szolgáló ősi alapelvet: „Aid ember vérét ontja, annak vérét ember ontja.” (1 Mózes 9, 6) Ez az alapelv mindmáig a Föld sok területén élő hagyományként megmaradt. Olyannyira, hogy a vérbosszú nem csupán lehetősége a legközelebbi rokonnak, hanem szinte kötelessége. Függetlenül attól, hogy az első gyilkosság aljas, előre megfontolt szándékból fakadt-e, vagy csupán véletlen baleset következménye volt. Az ígéret földjének határához érkező Izrael fiai között is élt ez a gyakorlat. Ám Isten nem akarta, hogy a fékevesztett emberi bosz- szú irányítsa csupán, és mindenképpen különbséget kívánt tenni a szándékos gyilkosság, és a nem szándékos emberölés közt. Ha valaki „szántszándékkal dobja meg úgy, hogy belehal, vagy ellenséges indulatában kézzel üti meg a másikat úgy, hogy belehal, halállal kell lakolnia annak, aki megütötte, mert gyilkos az.... De ha úgy ejtette rá a másikra, hogy nem látta, és az belehalt, pedig nem is volt ellensége, és nem kereste a vesztét, akkor a közösség ítéljen a tettes és a vérbosszuló ügyében.” (1 Mózes 21-24). Isten tehát kiveszi az önbíráskodás lehetőségét a vérbosszuló kezéből, és a közösségre hagyja. Ott A szerző református lelkész sem bármelyik oldalon érintett vagy elfogultsággal vádolható emberek közösségére, hanem a menedékváros véneinek közösségére. Ezek a menedékvárosok pedig minden egyes esetben lé- vitavárosok voltak. Mi is hát e menedékváros intézménye? Isten egész Izrael területén hat olyan helyet rendelt arányos eloszlásban, ahova menekülhetett az, aki gyilkossá vált. Tudatosítania kellett tettének súlyát és annak következményét is. De azért ezek a menedékvárosok mindenki számára elérhetőek voltak. Itt is az elmarasztaló ítélet csak tanúk vallomása alapján volt lehetséges: „Egy tanú vallomása azonban nem elég a halálos ítélethez” (1 Mózes 35, 30). Akik pedig az ítéletet meghozták, Isten törvényében jártas, az Ő szolgálatában álló léviták voltak. A menedékváros oltalmába küldték a vérbosszuló elől a szívében és szándékában „tiszta” gyilkost. Mindaddig ott kellett maradnia, amíg életben volt a tette elkövetésekor szolgálatban lévő, szent olajjal fölkent főpap. A főpap halála jelentette a szabadulást, és a menedékvárosból való hazatérés lehetőségét. Az Újszövetségben Pál apostolnál azt olvassuk, hogy a bűn zsoldja a halál. A vádló pedig Isten előtt az ördög, az az ősi ellenség, akit Péter apostol ordító oroszlánhoz hasonlít, aki azt keresi, kit nyeljen el. Van-e az Újszövetség népének menedékvárosa, ahol e vádlóval és bosszúállóval szemben oltalmat nyer? Ez már nem csak a gyilkosságra vonatkozik, hanem minden bűnre, amit Isten és egymás ellen elkövetünk. Krisztus mint a jövendő javak főpapja, egy új szövetség közbenjárójaként meghalt a bűnök váltságáért. Keresztségünk (amely a Krisztus vérével való közösségünk jele) és hitvallásunk által nyerünk bizonyosságot, hogy megváltottja- inak közösségébe tartozunk. „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözül- jünk.” (Róma 10,10) LOCSOGÓ TOTYOGOK Kedves Szülők, Nagyszülők! Szülők könyve - értelmileg sérült kisgyermekek neveléséhez Alkalmazkodás családtól iskoláig OLVASÓINK ÍRJÁK Változatlanul szívesen fogadjuk totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos mondatát. A legeredetibbekért továbbra is egy szép könyvet küldünk, mi viszont leveleiket a Családi Kör címére várjuk, valamint e-mail címünkre: csaladivilag@ujszo.com Szeretném megosztani az olvasókkal gyermekeim vicces-mókás megnyilvánulásait. Palika most kilencéves, Réka kettő. ♦ Palika háromévesen óvodába ment. A szlovák foglalkozások után sokat panaszkodott itthon, hogy csúfolják az ovisok.- Hát, hogyan csúfolnak? - kérdeztem őt.- Pali učiteľka, Pali učiteľka! - ezt kiabálják. ❖ Palika, amikor elsős volt, fogorvoshoz ment az osztállyal megelőzésre, klórozásra. Izgatottan vártam haza.- Mit csinált a fogorvos bácsi?- Á, semmit, csak klónozta a fogaimat! ❖ Réka nagyon örül, ha sikerül a bilibe belepisilnie. Még rajta ülve kiabálja:- Anya, már van egy korty pisi! A Réka nagyon szereti a kirántott húst, csak úgy minden nélkül. Vasárnaponként alig váija, hogy megsüljön. Az asztalra teszem a csibecombot meg egy kis kenyeret. Mire ő:- Anyu, csak a husit kérem, a kenyértől én meghalok! Temetőben a nagypapa sírjánál nagyanyjával:- Látod, Réka, itt alszik a papa, kár, hogy nem ismerhetett téged meg.- Nem baj, mama, majd én felkeltem! Somogyi Mária, Csallóköznádasd „A probléma életfogytiglan tart, s a szembesülés is. Az utcán, az üzletben megnéznek bennünket, mint csodabogarakat, gátlástalanul megbámulják a gyermek »rosszalkodását«.” BORBÉLY-JÁSZBERÉNY1-KEDL A gyermekkor változások, tehát alkalmazkodások sorozata, amelyben nagy szerepet játszik a gyermek temperamentuma is. Az alkalmazkodás kétirányú folyamat, a környezetnek, tehát a családnak, majd később ideális esetben a közösségnek is kell bizonyos mértékben idomulnia a gyermekhez. Az újszülött mint új családtag minden család számára komoly alkalmazkodást jelent, különösen, ha első gyermekről van szó. Az új időbeosztás, a megrögzött szokások átalakítása nagy megrázkódtatás lehet. Ugyanakkor a csecsemőnek is alkalmazkodnia kell, például a táplálkozások időpontjához, amelyet a környezet szabályoz, természetesen jó esetben a gyermek igényeire figyelve. A csecsemőnek bizonyos periodicitásokat is meg kell tanulnia, például a nappalok és az éjszakák váltakozását, de ugyanígy a tanulás része a környezetben lévő személyek megismerése. A passzívnak tűnő fekvő helyzet után, az önálló helyváltoztatás kialakulásával jelentősen bővül a tér, amelynek sajátosságait ki kell ismernie a gyermeknek. A feladatok jellege, összetettsége tehát változik. A családok hagyományai, nevelési szokásai szerint eltérő, hogy mennyire rugalmasak, mikortól kezdve támasztanak igényeket a gyermekkel szemben, milyen területeken és milyen mértékben. Az értelmileg érintett kisgyermek fejlődésében a környezethez való alkalmazkodás nehézségei bizonyos - és nemcsak mindig súlyos - esetekben már korán megmutatkozhatnak. Feltűnik például, hogy a csecsemő nem néz a szülő arcára, nem követi tekintetével, ha otthagyja őt, nem figyel fel az anya hangjára, nem élénkül fel, ha foglalkoznak vele. Észrevehető esetleg a mozgásfejlődés meg- lassúbbodása is. A másik szélsőség az állandó felfokozottság, nehéz nyugtathatóság, ami szintén tanácstalanná teheti a környezetet. Az első életévek alkalmazkodási nehézségeinek - nevezzük egyelőre így a magatartási problémákat - befolyásolására általában keveset és elég ellentmondásos javaslatokat tud adni az orvos, de még a pszichológus is. A csecsemő alkalmazkodása szüleihez, a család más tagjaihoz, és azok életrendjéhez a szociális alkalmazkodás első fontos állomása, ezt később egyre több, a család keretein már túllépő változás követi. Ajátszótér, a rokoni látogatások ideiglenes, rövid környezetváltozásait követhetik a bölcsőde, majd az óvoda rendszeres, huzamosabb ideig tartó, a családétól gyökeresen eltérő hatásai. Ezeken a helyeken már sokkal több személy nyújt kapcsolatteremtési és -tartási lehetőséget. Ez nemcsak új arcokat, hanem új napirendet is jelent. A helyzetet pozitívan megközelítőjó hangulatú gyermeknek ez kisebb megpróbáltatást, sőt kimondott örömet jelenthet. A visszahúzódó, bizalmatlan gyermekeknek a bekapcsolása a közös tevékenységekbe, játékokba kifejezett ellenállásukat is kiválthatja. Értelmileg sérült gyermekeknél az állandóan új elemek felismerése, a változások lényegének megragadása nemcsak érzelmileg, hanem értelmileg is megterhelő. Értelmi sérülés esetén megjelennek bizonyos közös, nem a temperamentum által meghatározott személyiségvonások, többé- kevésbé eltérő erősséggel. Jellemző lehet a túlzott merevség, vagy más szóval rigiditás, és a nehezebb befolyásolhatóság. Ha az értelmüeg sérült gyermek elkezd egy tevékenységet, nehezebben telítődik vele, nem hagyja abba, vagy éppen minden átmenet nélkül belefárad, mintegy megcsömörlik attól, amit addig nagyon szívesen csinált. Megint más jellegű a gond, ha túl hamar felhagy tevékenységével a gyermek. Ha el kell vennünk tőle egy tárgyat, nem oldja meg a helyzetet az elvett tárgy kiváltása más tárggyal, vagy a nem kívánatos cselekedet helyettesítése más, a szülő számára hasonlónak tűnő de elfogadható cselekvésekkel. Nagyon alacsony a helyettesítő értéke a más, az új játéknak vagy programnak. Nagyon hasonló vagy szinte csak azonos műveletekkel lehet felcserélni a szülő által helytelennek tartott elfoglaltságot. Ha például az asztalra vagy a falra akar firkálni a gyermek, nem biztos, hogy a felkínált papírt is elfogadja, és hajlandó lesz azon folytatni a korábban más helyen nagy kedvvel végzett rajzolást, pedig a tevékenység ugyanaz. Ez a nehéz el-, illetve átterelhető- ség, valamint a rigiditás, a túlzott ragaszkodás megszokott, gyakorlott dolgokhoz a lelki struktúrák, idegrendszeri folyamatok merevségén alapul, s ez okozza a gyermek látszólagos makacsságát, nehéz irányíthatóságát. Előfordul egy kritikus helyzet egyetlen, esetleg teljesen lényegtelen mozzanatának átvitele más hasonló, de lényegében eltérő helyzetekre is. Itt a tapasztalatok indokolatlan, túlzott átvitele lesz az újhoz való alkalmazkodás akadálya. A rossz élmény, például a kórházba kerülés - és ezzel a szülőtől való elszakítás - emléke esetleg minden új, ismeretlen helyre való bemenetelt megakadályoz akkor is, ha az épület csak egy kicsit is emlékeztet a kórházra. Á heves tiltakozás nem szerelhető le, jóllehet a felnőtt úgy érzi, a gyermek számára is nyilvánvalónak kell lennie, hogy más helyen járnak. Ha például az orvos szemüveges volt, akkor ez a mozzanat más esetekben is túlzott jelentőséget nyer, s a gyermek elutasít olyan új személyt, aki szemüveget hord. Természetesen nagyon hasonló reakciók ép értelmű gyermekeknél ugyanígy felléphetnek, de az értelmileg sérülteknél ezek a reakciók időben elnyúlnak és nehezebben befolyásolhatók. Az értelmi sérülés nem záija ki a szociábüis, nyitott, barátságos viselkedést. Ez főként akkor alakul így, ha a gyermeknek kedvező temperamentumvonásai vannak (például könnyen oldódik, szereti a mozgalmasságot stb.) és ezek a vonások találkoznak a szülő hasonló jellemzőivel. Jellegzetes személyiségvonássá merevedhet a fokozott függés vagy más szóval dependencia. Az értelmi probléma tekinthető önszabályozási zavarnak is. Mivel az értelmileg sérültek nem képesek elég hatékonyan szabályozni saját viselkedésüket, és feldolgozni a kudarccal kapcsolatos kedvezőtlen következményeket, másokhoz fordulnak segítségért, gyakran olyan esetekben is, amikor a problémát önállóan is képesek lennének megoldani. Ennek egyik viszonylag könnyebben orvosolható oka lehet, hogy a család vagy a tágabb közösség csak korlátozott igénnyel fordul az értelmi sérült gyermek vagy felnőtt felé, és ezért hamarabb nyújt támaszt és segítséget, mint szükséges lenne. Az önszabályozás összetett készség, amely alapvetően nyelvileg irányított, ezért az értelmi problémákhoz gyakran társuló beszédfejlődési elmaradás miatt késve alakulhat ki. Az önszabályozást a beszéd mellett az akarat és a motiváció is nagyban befolyásolja. Az ön- szabályozás folyamata különösen nehezen alakul ki értelmi sérülés esetén, hiszen a folyamat koncentrált figyelmet, folyamatos döntés- hozatalt, önmegfigyelést és önértékelést igényel, tehát nagyon eltér a megszokott, begyakorlott, automatikusan kivitelezhető teljesítményektől. Az önmegfigyelés során az egyénnek önmaga viselkedésével kell foglalkoznia, vagyis el kell döntenie, hogy az mennyire elfogadható mások számára is. Az ilyen ösz- szetett folyamat kialakítása elősegíthető megfelelő igényekkel, telje(Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) síthető feladatokkal, a szükségesnél nem nagyobb óvással, a döntés- hozatalt elősegítő ismeretek és módszerek megtanításával. Az önszabályozás gyakorlásával lehet csökkenteni a külső irányítás mértékét, s így később a személy az értelmi sérülés ellenére képes lehet arra, hogy olyan helyzetben is boldoguljon, amikor nincs szoros felügyelet alatt. A sérült gyermekek sok mindenre megtaníthatok, de számolni kell azzal, hogy az ismeretek, a kedvező változások időnként nem maradnak fenn, vagy ami gyakoribb, nem válnak általánossá a különböző környezetekben és problémamegoldási helyzetekben. Ennek ellenére az önszabályozás mint távlati és lényeges cél kitűzhető, a megvalósítás pedig már a kisgyermeknél elkezdhető a megfelelő önkiszolgálási szint kialakításával. (Medicina, 1998) Az értelmi sérülés nem zárja ki a nyitott, barátságos viselkedést
