Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-14 / 136. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 14. www.ujszo.com RÖVIDEN A Ford térségünkben tapogatózik Detroit. A Ford Motor Company autógyártó megerősítette azt az értesülést, hogy a tágabban értelmezett térségünkben a későbbiek­ben egy autógyárat építene fel. A SARIO hazai állami beruházástá­mogató ügynökség viszont azt állítja, jelenleg egyeden autógyártó­val sem folytat tárgyalásokat. Lapértesülések szerint a Ford látóme­zőjében Szlovákia mellett Csehország, Bulgária, Románia és Hor­vátország szerepel. (HN) A világhálón a bírók vagyonbevallása Pozsony. Tegnaptól az interneten böngészhető a bírók vagyon­bevallása, sőt összehasonlítható az egy évvel korábban benyújtot­tal is - tájékoztatta lapunkat Ľubomíra Miklovičová, az igazság­ügyi minisztérium sajtóosztályának munkatársa. Március 31-éig kellett elszámolniuk mindazon ingó és ingatlan vagyonukkal, melyek értéke meghaladta a 200 ezer koronát. A bevallások a www.justice.gov.sk honlapon a bíróságok címszó alatt vannak. Március végéig a parlamenti képviselőknek is le kellett adniuk va­gyonnyilatkozatukat, az övékét a választásokig már nem hozzák nyilvánosságra, (-sza) Elnapolták a Lexa elleni panaszt Pozsony. Még el sem kezdte, határozaüan időre tegnap máris elnapolta a Legfelsőbb Bíróság Dobroslav Trnka indítványának a megvitatását - a főügyész Ivan Lexa egyik ügyének újratárgyalását követeli. A halasztás oka, hogy a titkosszolgálat volt főnökének ügyvédei panaszt tettek a bírói tanács elfogultsága miatt. Erről a legfelsőbb instancia másik bírói testületé fog dönteni. Trnka sze­rint abban az ügyben kér perújrafelvételt, amely a volt államfő fiá­nak elrablásakor használt gépkocsi megsemmisítésével kapcso­latos; Lexát - Vladimír Mečiar egykori kormányfő amnesztiájára hivatkozva - ebben az esetben is felmentették. Trnka szerint vi­szont erre az ügyre nem vonatkozik az amnesztia. (SITA) Szlovákiai bankrabló Ausztriában Bécs. Szlovákiai férfi rabolt ki két társával hétfőn egy bankot Ausztriában, az illető tegnap került rendőrkézre. A férfi az osztrák hatóságoknak azt állította, hogy két társa cseh volt, de egyelőre nem tudni, mennyire megbízható ez az információ. A szlovák rendőrséget az osztrák szervek egyelőre nem vonták be a nyomo­zásba. (SITA) Megint higanyt találtak Pozsonyban Pozsony. Ismét higanyt találtak a fővárosban, ezúttal Pozsony- püspökin, fűnyírás közben került elő a mérgező anyaggal teli, fél - literes palack. A higany szerencsére nem jutott ki a környezetbe. Áprilisban három alkalommal is ilyen anyagra bukkantak a fővá­rosban. A rendőrség két fiatal ellen eljárást indított, mostanáig nem érkezett hír újabb esetről. (SITA) Pozsony elismerte Montenegrót Pozsony. Szlovákia tegnap hivatalosan is elismerte a független Montenegrói Köztársaságot, a hivatalos diplomáciai kapcsolatfelvé­telre néhány napon belül sor kerül. Pozsony a jövőben tovább szeret­né szélesíteni kapcsolatait Szerbiával és Montenegróval is. (ú) Felmérés: a többség nem változtatna a korhatáron Tizennyolc vagy huszonegy TASR-HÍR Gyurcsány Ferenc nem hív össze kompromisszumra képtelen Máért-ülést Meddig tart a toporgás? Bugár Béla szerint Gyurcsány Ferenc megegyezésre törekszik a magyar­magyar kapcsolatokban (Somogyi Tibor felvételei) Pozsony. A lakosság többsége, 72,5 százaléka szerint megfelelő a jelenlegi szabályozás, mely sze­rint a választójog elérése a 18. életév betöltéséhez kötött. Mind­össze a megkérdezettek 21,3 szá­zaléka emelné 21 évre a határt. Elenyésző, 2,2 százalék azoknak az aránya, akik már a 16 évesek­nek is megadnák a választáshoz való jogot. A közvélemény-kuta­tást a TNS SK társaság végezte áp­rilisban és májusban 1135 polgár bevonásával. Ä 18 éves kort a fia­talabb, a jobban kereső, a kisvá­rosokban és a Trencséni kerület­ben élő, a 21 évet az idősebb, a nagyvárosokban élő és 20-25 ezer koronát kereső megkérdezet­tek tekintik megfelelőbbnek. Pozsony. Kompromisszum­képtelen és megállapodáso­kat felmutatni képtelen Ma­gyar Állandó Értekezletet (Máért) nem hív össze Gyurcsány Ferenc, Magyar- ország miniszterelnöke ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ezt László Boglár kormányszóvi­vő közölte arról a hétfői tárgyalás­ról és vacsoráról, amelyen a mi­niszterelnök és a határon túli ma­gyarság vezetői vettek részt Buda­pesten. Ez nem jelenti azt, hogy semmiképpen nem lesz Máért- ülés, hiszen ha esély van arra, hogy az asztalon lévő problémákról le­het megállapodás, akkor van értel­me ilyen keretek között a tanácsko­zásnak, azonban úgy tűnik, erre most nincs esély., Akkor inkább ke­ressünk olyan formát, amely az egy helyben topogást feloldja” - tette hozzá a kormányfő sajtófőnöke. A megbeszélésen állítólag arról is szó volt, jót tesz-e a határon túli magyarságnak, hogy egy ennyire átpolitizált, ráadásul a magyar pártpolitikától sem teljesen mentes szervezet legyen a magyarság ügyének csúcsintézménye. A mi­niszterelnök sajtófőnöke elmond­ta, a hétfői konzultáció előtt több informális egyeztetés volt, mint ahogy nyilvánvaló módon lesznek ilyenek a jövőben is. „Hosszas és nagyon sok egyeztetésnek a követ­kezménye lesz az, amikor oda jut­Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja nem tesz beválthatatlan ígé­reteket, mondta Bugár Béla, az MKP elnöke a párt kampányértéke­lő tájékoztatóján. ,A kampány so­rán nem mosolygunk többet, mint amennyit a megelőző négy évben” - közölte a pártelnök. Hangsúlyoz­ta, az MKP ingadozásoktól mentes pártként állt helyt a kormányzati ciklus során, mindvégig jelentős stabilizáló erőt képviselt. Úgy látja, Szlovákia jó úton halad, sikerült beindítani a gazdasági fejlődést. Pozitívumként könyveli el, hogy számos reformintézkedést hajtot­tak végre, valamint erősödött az ország nemzetközi tekintélye. Az MKP mindenekelőtt az egyenadó megőrzését tartja fon­tosnak, emellett kiemelt jelentősé­get tulajdonít az ország déli régió­inak felzárkóztatását célzó és a ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Továbbra is érzékel­hető különbség van a régi és új tagállamok lakosságának érték­rendje között, állítja Jozef Výrost professzor, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa az Európai Szociális Szonda (ESZSZ) kereté­ben végzett felmérésekre hivat­kozva. „Például az unió jelenlegi tagállamainak további integráció­ját is eltérő módon látják, az új tagállamok erősíteni szeretnék az integrációt” - mondta lapunknak a szociológus. A program célja ké­pet kapni arról, hogyan változik az európai államok polgárainak ál­láspontja, szociális helyzete. Euró­pa kettéosztottságára természete­sen a szociális különbségek mutat­nak a határon túh magyar szerve­zetek vezetői és a magyar kormány, hogy azt mondják, a Máért kell-e, vagy sem” - közölte. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, a munkavacsorán nem merült fel a Máért esetleges megszüntetése: „Mindenekelőtt ar­ról volt szó, hogy lendíteni kellene a határon túli magyarok és a ma­gyar kormány kapcsolatán. Az eh­hez szükséges eszköztár kialakítása azonban egyelőre a jövő zenéje.” Bugár szerint Gyurcsány megegye­zésre törekszik. A magyar miniszterelnök a talál­kozóval kapcsolatban internetes naplójában így fogalmazott: „Te­munkahelyteremtésre irányuló tö­rekvéseknek, szorgalmazza továb­bá a tervezett déli gyorsforgalmi út mielőbbi megépítését. Bugár je­lezte, a későbbi koalíciós tárgyalá­sok alapját csakis a programpon­tok összeegyeztethetősége képez­heti, vagyis az MKP a választáso­kat követően azokkal a pártokkal hajlandó együttműködni, melyek hasonló célokat szeretnének elér­nak rá leginkább. Výrost szerint azonban a különbségek csökkenő­ben vannak. „Az unió multikul­turális jellege ellenére érzékelhető a nézetek egymáshoz való közele­dése, a különbségek csökkenése” - állítja a szociológus. Szlovákia la­kintsük természetesnek a demok­ratikus vitát a határon belül és ha­táron kívül élő magyarok között - ahogy természetesnek tekintjük or­szágainkon belül - és ezek a viták ne legyenek magyarságpróbák (...) Hogyan venné az ki magát, ha ne­kem véleményem lenne a szlováki­ai magyarság képviselőinek belső vitáiról. Hogyan venné az ki magát, hogy ha mi próbálnánk meg be­avatkozni az erdélyi magyarság képviseletén belüli konfliktusok­ba? Sok év távlatából is úgy látszik, inkább ártott, mint használt, hogy voltak, akik korábban Magyaror­szágon ezt megpróbálták és el­mondták, hogy határon kívül ki a jó magyar és ki a rossz.” (cze, m) ni. Elméletben a Smert sem zárja ki a lehetséges partnerek sorából, a feltétel egy ilyen esetben is a program összeegyeztethetősége, valamint az, hogy a Smer kikkel képviseltetné magát a kormány­ban. Az sem lenne mindegy, hogy harmadikként vagy negyedikként mely párt csatlakozna még egy üyen esetleges koalícióhoz, fűzte hozzá Bugár. kosainak véleménye sok minden­ben egyezik a szomszédokéval, de vannak eltérések is. Példa erre a vallásosság: Szlovákia a legvallá­sosabb országok közé tartozik, vi­szont a csehek az ellenkező pólu­son vannak. (1. p. j.) Opaterný-platform Húsz koronát követel Zajac Pozsony. Rudolf Zajac egészség- ügyi miniszter is a Szabad Fórumot vette célba, becsületsértésért pert indított Zuzana Martináková egyik kijelentése miatt. A pártelnök sze­rint az utóbbi időben feltűnően sok támadás éri a Szabad Fórumot, a héten a HZD kampánylapja vájkált magánéletében, most az egészség- ügyi miniszter feljelentése miatt ke­rülhet negatív fénybe. „Míg mások nyugodtan kampányolhatnak a vá­lasztások előtt, nekem a bíróságo­kat kell járnom” - panaszolta Mar­tináková. A bíróság ugyanis ma reg­gelre tűzte ki az ügy tárgyalását. A feljelentés alapja, hogy a Szabad Fórum elnöke pártja égjük sajtótá­jékoztatóján kijelentette, az egész­ségügyi miniszter nem törődik a la­kosság egészségével, csak a pénz és az üzlet érdekli. „Kitartok vélemé­nyem mellett, kijelentésemet akár a bíróság előtt is megismétlem” - mondta tegnap Martináková. Zajac bocsánatkérést és szimbolikus 20 koronát követel a Szabad Fórum el­nökétől. Az egészségügyi minisz­terrel azonban más ügy miatt is perben áll Martináková: a Szabad Fórum ugyanis az év elején feljelen­tést tett a mentőállomások üzemel­tetésére kiírt pályázat tavalyi fordu­lójának egyik nyertese miatt. „Ru­dolf Zajac miniszter üzemeltetési jogot adott egy olyan cégnek is, melyet mindössze 3 nappal a dön­tés meghozatala előtt jegyzett be a cégbíróság” - állítja Zuzana Marti­náková. Az említett cég az Urgent Kft., melyet valójában 2005. no­vember 26-án jegyzett be a cégbí­róság, de az alapítólevele szerint 2005. március 4-én jött létre, s a minisztérium ezt vette figyelembe. Martináková azonban valószínű­leg pártja belső viszályát is külső támadásnak tartja. A képviselője­löltségtől megfosztott Branislav Opaterný önálló platformot szeret­ne alapítani a pártban, és ehhez ál­lítólag már 200 aláírást is szerzett. Támogatja őt ebben a párt több ke­let-szlovákiai vezetője, akik kifogá­solják a jelöltlista összeállítását. Róbert Kotian pártszóvivő szerint a platform létrehozásában senki sem akadályozza meg Opatemýt és tá­mogatóit. (lpj, s) Náci jelképeket rajzolt Falfirkáiét fogott Kaliňák Pozsony. Pórul járt az a 22 éves fiatalember, aki két horogkeresz­tet rajzolt a Smer székházának a falára. Nem sokkal azután, hogy befejezte a falfirkálást, az éppen arra járó párttag, Robert Kaliňák, a védelmi bizottság elnöke elfogta és rendőrkézre juttatta. „A fiú megpróbált elmenekülni a hely­színről, de talán hosszabb lábaim vannak, így gyorsan utolértem. Nem teszünk feljelentést ellene, elég büntetés volt neki, hogy a rendőrségre került. A horogke­resztet ráadásul krétával rajzolta, így könnyen le lehetett mosni a fal­ról, semmilyen kárt nem okozott” - árulta el lapunknak Kaliňák. A rendőrség viszont szélsőséges esz­mék teijesztésének megalapozott gyanújával indított eljárást. „A fia­talembert pénzbírságra vagy egy­től öt évig terjedő szabadságvesz­tésre ítélhetik” - pontosított Alena Toševová fővárosi kerületi rendőr­szóvivő. Egyébként ha a falfirka miatt is felelősségre vonnák, azért is rács mögé kerülhetne. A kisebb kárt okozókat egyévi szabadság- vesztés vagy pénzbírság fenyegeti, de a visszaesőkre, a különösen nagy kárt okozókra és szervezet­ten falat firkálókra három évet is kiszabhatnak. (D. P) PÁRTOK TÁMOGATOTTSÁGA A felmérést május második felében 1482 megkérdezett bevonásával végezték. Az adatok százalékban értendők. (Forrás: KEY MEDIA) Mennyire elégedett az életével?* Dánia 8,55 Hollandia 7,6 Görögország 6,4 Izland 8,55 Belgium 7,5 Franciaország 6,4 Svájc 8,0 Ausztria 7,45 Lengyelország 6,2 Finnország 8,0 Spanyolország 7,15 Észtország 5,85 Svédország 7,8 Nagy-Britannia 7,05 Magyarország 5,7 Luxemburg 7,8 Szlovénia 6,9 Portugália 5,65 Írország 7,75 Németország 6,8 Szlovákia 5,6 Norvégia 7,7 Csehország 6,4 Ukrajna 4,3 * a legjobb érték 10, a legrosszabb 0 Az MKP elnöke elméletben a Smert sem zárja ki a lehetséges partnerek közül Bugár: nincs csak kampánymosoly ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Folytatás csak a választások után Pozsony. „Kampányrendezvényeink résztvevői szinte kivétel nél­kül hangot adtak felháborodásuknak Ján Slota magyarokat sértő ki­jelentései miatt. Az MKP és választói mélyen elítélik a gyalázkodást. Nem szabad elfelejteni ugyanakkor, hogy Slota provokál, nyilván azt szeretné, ha még a parlamenti választások előtt feljelentenénk, mert úgy eljátszhatná a mártír szerepét” - nyilatkozta lapunknak Bugár. Áz ügynek szerinte ezért csak a voksolás után lehet folytatá­sa. Az MKP elnöke ismét figyelmeztetett, ha a nemzetiek bekerül­nek a parlamentbe, a Házból eltűnik a nemzetiségi türelem, (-cz-e) Szlovákia lakosainak véleménye (nem) mindenben egyezik a szomszédokéval Szociális szonda: régi-új eltérések

Next

/
Oldalképek
Tartalom