Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-02 / 126. szám, péntek
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 2. FIGYELŐ Gyurcsányhoz kerül a HTMH Miután az Országgyűlés elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, életbe léptek azok az átszervezések is, amelyek a Határon Túli Magyarok Hivatalát érintik. A HTMH ugyanis a Külügyminisztérium fennhatósága alól visszakerült a Miniszterelnöki Hivatal (MÉH) hatáskörébe. Ezt Komlós Attila HTMH-el- nök is megerősítette. „Az átszervezés a kormány döntése volt, valószínűleg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még nagyobb figyelmet kíván szentelni a határon túli magyaroknak. Szervezeti kérdésekről még nem esett szó, így az adminisztratív jellegű változtatásokról csak június 9-e, a kormány hivatalba lépése után tudok nyilatkozni”. (Krónika) (Elek Tibor rajza) Képviselőjelöltként én is esedezhetnék a választók kegyéért, s közben még mozoghatnék is hozzá a buszon Pompásan buszozunk Mivel naponta busszal utazom be munkahelyemre, s még lehetőségem van kitekinteni a hatalmas ablaküvegen, a már elvirágzott repcetáblákon kívül egyre nagyobb izgalomban tartanak mostanság az út melletti táblákra ragasztott óriásplakátok. HEGYFARKI VALENTIN Igaz, meglétük és puszta látványuk nem járnak a lekaszálatlan árokpartok és különböző mezei vadvirágok és vadon termő gizga- zok allergén pollenjei által kiváltott örrfacsarással, torokviszketéssel és percenkénti tüsszögések- kel. Sőt, nemcsak a busz üvegén, hanem a reggeli olvasásra szánt könyvecskéből is kitekintvén tartogatnak egy-két meglepetést az újabbnál újabb plakátok és falragaszok is. Inkább a nagyságuk miatt vagyok kénytelen rájuk tekinteni. A megyei választások előtt sokkal kevesebb volt a magukat kiárusító politikusok reklámjainak a száma. Ez témaszegény útvonal és időszak volt. A városhoz közeledvén csak két óriásplakát jelezte, hogy komoly tétje van a választásoknak. Az egyik csak szöveggel, a másik a járás képviselőjelöltjeinek fotójával esedezett választóik kegyéért. Erre a csoportképre minden nap fentem a fogam, mert egyetlen alkalommal sem sikerült mindegyikőjüket külön-külön szemügyre vennem. Vagy a busz ment gyorsan, vagy túl sokan voltak a képen. Egyformák is voltak, talpig feketében, gyászos azért nem volt az ábráza- tuk, úgy néztek ki, mint egy többször kitapsolt, sikeres fellépésük után lévő énekegyüttes. A King Singersnél többen, a hajdanvolt Ifjú Szivek kórusánál azért kevesebben voltak. Hirtelen ránézésre azt is megkockáztattam volna, hogy szólót is énekel egyikük-má- sikuk a kórus és saját örömére. Mire mindegyiket végigmértem volna, lekerültek a tábláról. Igaz, a sikertelen megyei választások után is sokáig kinn hagyták őket a határban, lett volna alkalmam megszámolni őket, de ahogy mondom: gyorsabban haladtunk a kelleténél. Jó tanácsom a kampányfőnököknek: ha azt akarjátok, hogy közúton utazók, autózók, buszozók felfigyeljenek a politikai hirdetéseitekre, olyan helyekre kell tennetek óriásplakátjaitokat, ahol sebességkorlátozás van érvényben, vagy legalábbis ott a helyük, ahol kénytelen lassítani a járgány. Vasúti átjárók, a negyven kilométeres sebesség betartására figyelmeztető táblák, a talponállók és buszmegállók előtti terek a legideálisabbak. A naponként megtett útvonal mentén van is egy-két ilyen kitűnő hely. Már több mint egy hónapja hazafelé szinte majdhogynem neki nem ütközünk a köztársasági elnök bizalmát élvező muzsikuscigánybandá- nak tűnő csoportképnek. A legtöbb busz ez előtt az óriásplakát előtt szállítja ki és fel utasait. S nem beszélve azokról, akik nem a buszukra, hanem a sorukra és sörükre várnak az óriás-plakát előtt. Meg is jegyeztem őket. Belém ivódtak. S még sok időnek kell eltelnie a választások után ahhoz, hogy ne legyenek hétköznapjaim velejárói. Szinte velük ébredem s fekszem le. Annyira bizalmamba férkőztek, hogy már velük is utazom a szó szoros értelmében. A legtöbb busz hátsó felében ők kívánnak nekem jó reggelt, s ha későn érek haza, el is köszönnek tőlem az elnök emberei. Bárcsak a hangszereikhez ülnének, s játszanának nekem! Egy ideig azt hittem, kizárólag az elnök szlovák címerrel fémjelzett muzsikusai bérelték ki maguknak a kampány idejére a közlekedési vállalat buszait. A minap elcsodálkoztam azon, hogy az MKP élvonalbeli politikusai is buszoz- nak. Ez ám a reklámfogás! Egy-egy politikus fizimiskája naponta bejárja a térség városait és falvak. Persze az sem mindegy, hogy merre vezet az útvonal. Vannak előnyösebbek és kevésbé előnyös járatok. De mindenesetre bevált módszer lehet. Újabb ötlet: a változatosság kedvéért egy-egy aktivista eltéríthetné a naponként ugyanazon az útvonalon közlekedő buszt, hogy még többen megismerjék az ablaküvegre ragasztott politikus számát és képmását. Mindenesetre semmi okunk a panaszra, egyre kulturáltabb nemzetté kezdünk válni. Megfigyeltem, hogy a reggel a falumból elinduló buszra kiragasztott em- kápés politikus plakátarca többszöri téréssel sértetlenül és egészben érkezett vissza a buszmegállóba. Ez annál is inkább meglepőbb, mivel a megnevezett busz többnyire nem kizárólag a magyarok lakta településeken megy végig. Csak egy várost kiragadnék az útvonalból: Nagysurány. S itt még várakozási idő is van. S a magyarul megszólaló plakát a magyar tekintettel sértetlen marad! Hát nem csodálatos? Ki beszél itt nacionalizmusról és magyargyűlöletről? Vagy már annyira belefáradtak a plakátszaggatók a tépelődésükbe? Vagy már a kutya se veszi figyelembe a menetrend szerint velünk utazó politikusainkat? Az én buszomból egyelőre én is ki tudok sértetlenül tekinteni. Ha viccesre akarnám fogni: képviselőjelöltként én is esedezhetnék a választók kegyéért, s közben még mozoghatnék is hozzá, mint az Eötvös-féle inga, vagy legalább úgy, mint a letűnt rendszer KGST- tagállamaiban gyártott autók hátsó részében lévő, fejüket ingató műkutyák. S a végére egy idill: találkozik tekintetem a bennünket kielőző busz ablaküvegéről rám mosolygó politikustársam tekintetével. S aztán jóleső érzéssel, önelégült mosollyal a soron lévő könyvembe temetkezem. A városhoz közeledvén már az ismerős szlogenek és alakok üdvözölnek, pompásan buszozunk, tesszük, amit kell. A szerző álnevet használ Pénzzel bőségesen ellátott török alvilági körök irányítják a szállításért felelős albán bandákat Egyre több kábítószer érkezik a Balkánról AATl-FIGYELŐ Egyre több kábítószer érkezik a Balkánon keresztül az Európai Unió területére az ENSZ adatai szerint. A Die Presse című osztrák napüap emlékeztetett az ENSZ kábítószer-csempészettel foglalkozó 2005-ös jelentésére, amely szerint például ma már az unió területére kerülő heroin 61 százaléka érkezik a délkelet-európai országok területén keresztül, míg néhány évvel ezelőtt „csak” a 40 százaléka. A napüap beszámolt arról, hogy az osztrák fővárosban a kábítószer-csempészet elleni küzdelemjobb összehangolásáról tartanak tanácskozást péntekig az EU, a balkáni országok, valamint az Egyesült Államok és Oroszország képviselői. A szakértők szerint kétoldalú alapon már kiváló együttműködési eredményeket tudnak felmutatni, multinacionális szinten azonban nem mindig. Herwig Haidinger, az osztrák szövetségi rendőrség igazgatója szerint az utóbbi időben mindenekelőtt Albánia jelent nagyon komoly problémát a kábítószer európai terjesztésével összefüggésben. Elmondta, hogy az albán bandákat pénzzel bőségesen ellátott török alvüági körök irányítják, akiknek „képviseleteik” vannak már Albániában, a helyismerettel rendelkező albánok így főképpen csak a kábítószer továbbszállításáért felelősek. Max-Peter Ratzel, az Europol igazgatója szerint a szervezett bűnözés legveszélyesebb ágává buijánzott a kábítószercsempészet. Nemcsak a kábítószer társadalmi veszélyessége miatt, hanem azért is, mert az illegális drogkereskedelemből terrorista- csoportokat finanszíroznak. Az unió a partnerországokkal együtt arra törekszik, hogy már a kábítószer előáüításának a színhelyén megpróbálja megakadályozni a heroin előállítását. Viktor Cskeszov, az orosz kábítószer-ellenes szolgálat vezetője például elmondta, hogy Afganisztánban évente mintegy 10 ezer tonna vegyi anyagra van szükség a heroin előáüításá- hoz. Ezeket a vegyi anyagokat úgy csempészik be Afganisztánba, és a kábítószer-csempészet elleni küzdelemben az utóbbi időben mind nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy ezek a vegyi anyagok ne juthassanak Afganisztánba. A lap megszólaltatta Liese Prokop osztrák belügyminisztert, aki kijelentette, hogy már e hét végéig egyeztetett kábítószer-ellenes stratégiáról szeretne dönteni az EU a partnerországokkal karöltve. KOMMENTÁR , Gyermeknapi adószabi MOLNÁR IVÁN Tegnaptól magunkra dolgozunk! A hangzatos kijelentés június elején évről évre elhangzik a Szlovákiai Adófizetők Szövetsége és az F. A. Hayek Alapítvány részéről. 1999-ben ők vezették be az adószabadság napját, hogy a lakossággal érzékeltessék, mekkora összeget vesz ki az állam a zsebünkből. Az adószabadság napja eszerint minden évben az a választóvonal, ameddig képletesen szólva csak az államra dolgozunk, ezt követően pedig már magunkra. Idén az elmúlt hét év legjobb eredményét értük el, hiszen csak május végéig tömtük az áüam zsebét, míg tavaly június 7-ig, 2000-ben pedig június 9-ig. Az állam a lakosság és a cégek által kitermelt minden egyes koronából 41,40 fillért vesz el... Legalábbis a Hayek Alapítvány elemzése szerint, hiszen az Európai Bizottság nemrég közzétett jelentése már 2004-re csak 30,3 százalékos adóterheket jelzett. Hogy ez sok-e vagy kevés, nehéz eldönteni, hiszen ahány ország, annyi fajta adózási rendszer, és persze az ezzel együtt járó adóterhek. Vannak országok, ahol a mi adóterheinket elviselhetetlennek tartanák, vannak azonban olyanok, amelyek nem is álmodnak üyen „alacsony” adókról. Míg az Egyesült Államokban és Japánban például az állam a kereseteknek csak a 25 százalékára teszi rá a kezét, Svédországban és Dániában több mint a felére. Nincsenek jobb helyzetben a csehek sem, ahol Szlovákiához képest minden évben két héttel többet dolgoznak az áüamra. Egy azonban biztos: az Európai Unió jelenlegi 25 tagországa közül az elmúlt tíz évben Szlovákiában csökkentek leginkább az adóterhek. Az Európai Bizottság jelentése szerint csaknem 10 százalékponttal. Nem csoda, ha a kormány évről évre tiltakozik a Szlovákiai Adófizetők Szövetségének jelentése eüen, hiszen a pénzügyminisztérium szerint a valóságban jóval korábban ünnepelhetnénk az adószabadság napját. A kormány optimizmusát persze részben cáfolni látszik a tény, hogy Európában még mindig nálunk fizetjük a második legmagasabb járulékokat, az áüam pedig több területen továbbra is gátlástalanul szórja az adófizetőktől beszedett pénzt. Több reformországgal ellentétben azonban az elmúlt négy évben legalább megpróbáltuk visszafogni a pénzherdálást. Hogy az adóterhek csökkentésének akár csak a szándéka fennmarad-e a pár hét múlva megtartott választásokat követően is, az most teljes mértékben a választóktól függ. Néhány kormányra törő esélyes párt programját lapozgatva azonban fennáü a veszélye annak, hogy pár év múlva a november eleji halottak napján „emlékezzünk” meg az adószabadságról és persze a gazdasági reformokról. JEGYZET folytatás azonban ledöbbentett. A sztori előzménye az volt, hogy az elárusító kivette a fiú kosarából a lityi tömény alkoholt, mivel még pár év elválasztotta a tizennyolctól. Munkatársa falfehéren rohant oda hozzá, s remegő hangon vonta kérdőre, hogy tudja-e, kinek az életébe avatkozott be. Nem volt ideje elgondolkodni rajta, a bejáratnál feltűnt a vastag nyakláncos felbőszült fater, s futtában akkora pofont lekent az elárusítónak, hogy az ráborult a pénztárgépre. Mivel a kővé dermedt publikum egyik tagjának fejében sem fordult meg, hogy hívni kellene a rendőrséget, s a pórul járt sem szorgalmazta, a történet itt véget ért. Tizenhat év telt el azóta. Gyakran felmerül bennem a kérdés: mi lehet ezzel a fiúcskával? Talán az említett műsorban választ kapnék rá. Az már helyben egyértelművé vált, hogy folytatja édesapja mesterségét. Szerintem időközben * még nagyobb ismertségre tett szert, ebből kifolyólag biztosan könnyen rátalálnának. A tévéműsor postása, Janko valószínűleg százhússzal menekülne a városból, ha a helybéliek felvüágosítanák, kit keres valójában. Az is lehet, hogy tnár alulról szagolja az ibolyát, az üyen emberek áüítólag korán halnak. Persze elképzelhető, hogy az évek során, vagy épp a közelmúltban megváltozott, tisztességes állampolgár lett belőle, segített magán, felhasználva kapcsolatait vett egy diplomát meg néhány nyelvvizsgát, az isten is megsegítette, és felvitte a dolgát. Számtalan lehetőség mutatkozik. Csuda, hogy ennyire kíváncsi vagyok?! De inkább mégsem jelentkezem a műsorba. Mondják, szükségem van arra, hogy engem is pihentagyúnak nézzenek? Pihentagyú ötlet? PUHA JÓZSEF Ismerőseim szerint néha olyan pihentagyú ötleteim vannak, amelyek épelméjű emberekben sosem fogalmazódnának meg. Pedig a legújabbal még nem is hozakodtam elő nekik. A hírműsorokat leszámítva ritkán nézek tévét, így csak a napokban szereztem tudomást arról, hogy a szlovák közszolgálati televízióban létezik egy Posta neked című szórakoztató műsor. Lényege: a jelentkezőt összehozzák a kívánt féllel, mondjuk az egykori katonatárssal, vagy megbocsátás reményében a megcsalt asszonnyal. Mégpara- normális jelenségeket is vállalnak, a csinos műsorvezető hölgy szerint bárkit felkutatnak, akár ezer éve (!) nem látott ismerőst is... Nos, én is szeretnék találkozni valakivel. Létezik egy személy (de lehet, hogy már nem), akire még osztálytársaimnál és köddé vált szerelmeimnél is kíváncsibb vagyok. Fiú az ülető, egy-két évvel fiatalabb tőlem, és ő nem ismer engem. Tizenhat évesen, a bársonyos forradalom utáni év júniusában mély nyomokat hagyott a lelkemben. Ő döbbentett rá először, hogy bimbódzó demokráciánkban érhetnek keüemetlen meglepetések. Az egyik pöstyéni vegyesboltban történt. Azon még nem lepődtem meg, hogy a pökhendi srác beszólt a pénztárosnőnek, hogy: „Várjál csak vénasszony, mindjárt jön a fater, és megveszi egész Pöstyént veled együtt”. Akkortájt már szokás volt előrukkolni a régi rendszerben megszerzett vagyonnal, vagy legalábbis dicsekedni vele. Á
