Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-10 / 133. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 10. www.ujszo.com CSALÁDI KÖNYVESPOLC Már nyugosznak a völgyek KR1ST0F0R1 SZILVIA Egy jó könyv születéséhez mindig szükség van erős érzelmekre, jelen esetben sajnos ez egy haláleset. Hajtman Béla Már nyugosznak a völgyek című könyvével édesapjának állít emléket, napló formájában, ami hozzásimul a gyász bensőséges hangulatához. Az egyik kulcsszó számomra a csönd. Túlvüági, emberfölötti nyugalmat érzek ebben az egyszerű fogalomban, melyet kevés ember élhet át. A világban az emberek keltenek zajt, Isten csöndességet nyújt annak, aki el tudja fogadni sorsát, hitét. Hajtman Béla nem belenyugvást kér, hanem megbékélést, lelki nyugalmat, csöndet. Mindannyian megkérdezzük egyszer, „Miért pont velem történik mindez?” Csak akkor tudjuk elfogadni sorsunkat, ha megtanuljuk, mi az alázat a felsőbb hatalom iránt. Ezt a hitet erősítette bennem ez a könyv. Azt hiszem, Hajtman Béla olyan ember, aki nem fél megmutatni magát a világnak. Nem akar megfelelni, csak magának és Istennek, „...csak önmaga iránt van az embernek kötelessége”- írja du Gard. Fontosnak tartom ezt, hiszen lassan szinte már csak a külsőségek számítanak világunkban. A belső értékeket felváltja a külcsín imádata. A szépség, a megjelenés, fontosabb a lélek tisztaságánál, a szavak tartalmánál. A gyász olyan lelkiállapotot eredményez, melyben el kell merülnünk legbelsőbb gondolatainkban, meg kell vizsgálnunk viszonyunkat a vüággal, az elhunyttal, a környezetünkkel. Fájdalmas számadás ez, ugyanakkor minden ilyen lelki munkával finomodunk, fejlődünk, átalakulunk. „A gyászban értettem meg, hogy egyszer mindenki magára marad... ki hosszabb ki rövidebb idő alatt küzdi le az életét.” Talán ez a legnehezebb küzdelem, mert nincs igazi ellenfél, nem segít a diplomácia. Egyedül állunk egy olyan felsőbb hatalommal szemben, amelyet csak sejtünk, de igazán nem ismerünk. Másfél nap alatt olvastam el a könyvet. Könnyed, olvasmányos stílusa röpíti az olvasót. Az első és utolsó oldal között bepillantunk egy életbe. Valóság ízű minden, mert tényleg a mindennapok képeit kapjuk vissza. Nem fiktív, erőltetett izgalmakat, hanem valós mintát, egy olyan ember mindennapjait, akinek több fronton kell megállnia a helyét. A napi fohász is helyet kap a gondolatok áramlatában. Ettől olyan bensőséges, mintha csak hárman lennénk, az író, az olvasó, és maga Isten, vagy ahogy a könyvben olvashatjuk, a Mester, a lélek, a világ Mestere. Azt úja Hajtman Béla, hogy elvesztett szerettünk bennünk él mindörökké, erről József Attila szavai jutnak eszembe: „Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. / Elszomorodom néha emiatt - / ez az elmúlás. Ebből vagyok. »Meglásd, / ha majd nem leszünk...« - megszólítanak.” Igen, talán mi vagyunk az élő sírkövei szüléinknek, bennünk van, ami bennük élt, mi visszük tovább, ami a pusztulásnak ítéltetett. Persze, mindenki hagy maga után űrt, mértéke attól függ, hogy mennyien, mennyire szerették, milyen életet élt. A hiány nem pótolható sohasem, mert „a, szeretteink után maradt űrnek betöltetlennek kell maradnia. Még ha fáj is.” (Hajtman Béla: Már nyugosznak a völgyek, AB-ART Könyvkiadó 2005) A pozsonyi Sklodowska utcai alapiskola 3. A osztályosai nyerték meg A világot körbejáró rajz nemzetközi pályázatot, melyet a Veolia Environ- nement hirdetett mega világ9—11 éves korú gyermekei részére. A szlovákiai győztest az UNESCO és a környezetvédelmi minisztérium képviselőiből álló zsűri választotta ki a párizsi kiállításra. A tervezet célja, a gyermekek ráébresztése a természet, környezetünk létünket biztosító fontosságára. Szülők könyve - értelmileg sérült kisgyermekek neveléséhez Megtorpanhat-e a fejlődés? A cél a társadalmi befogadás és nem az elkülönítés (Képarchívum) A fejlődés üteme az akadá- lyozottság jellegétől, súlyosságától, a fizikai-egészségi állapottól és a környezeti tényezőktől függően nagyon eltérő. Az ép fejlő- désű gyermekhez viszonyítva sokkal nagyobbak lehetnek a különbségek az egyes fejlődési területeken elért szint között (például a nagymozgások lényegesen jobb szintje mellett nagyon alacsony játék- vagy beszédszint). BORBÉLY-JÁSZBERÉNYl-KEDL A nehezen észrevehető, apró változások miatt gyakran úgy tűnik, mintha időnként megállna, majd hirtelen újra indulna a fejlődés. Egyébként megfelelően fejlődő gyermekeknél is előfordul, hogy pl. súlyos betegség, hosszas kórházi tartózkodás vagy esetleg testvér születése miatt a fejlődés megtorpan, sőt esetleg egy vagy több területen vissza is esik: pl. a már járó gyermek ismét csak mászva közlekedik, vagy nem használja a már elsajátított szavait stb. A súlyos álla„ Az emberek nem tudnak viselkedni a fogyatékos emberek társaságában. Pedig csak annyit kellene kérdezni: hogy vagy?" pót megszűnése, az érzelmi egyensúly helyreállása után azonban e gyermekek rövid idő alatt ismét elérik és meghaladják a korábbi szintet. Az értelmi fejlődésben akadályozott gyermekek sokkal sérülékenyebbek, érzékenyebbek e zavaró tényezőkre és lényegesen lassabban tanulják meg ismét azt is, amit már egyszer elsajátítottak. Ráadásul náluk gyakoribbak a különböző testi megbetegedések, kórházi tartózkodások. A visszafejlődés, a már megszerzett képességek elvesztése szerencsére nagyon ritka: például csak egyes, ma még nem kezelhető anyagcserezavaroknál és a gyógyszerrel nem befolyásolható súlyos epüepsziáknál fordul elő. Ez a helyzet a család számára különösen nehéz. Ezért nagyon fontos a megfelelő érzelmi támogatás. Mit tehetünk az előítéletekkel szemben? „Ezzel nem lehet megbarátkozni... De emberi lény, sok örömet okoz. Sokkal segítőkészebb, mint egészséges nővére.” „Soha nem rosszindulatúak, csak akkor agresszívek, ha bántják őket. Egy jó szóért, mosolyért nagyon hálásak.” „Az emberek nem tudnak viselkedni a fogyatékos emberek társaságában. Nem tudnak velük mit kezdeni. Jobbra néznek, balra néznek, zavarban vannak. Pedig csak annyit kellene kérdezni: hogy vagy?” A mai értelmileg akadályozott gyermekek nem azért különböznek a régen nevelt, most már felnőtt sérült emberektől, mert ma már léteznének speciális fejlesztési módszerek, amelyek csodákra képesek, hanem azért, mert a mai szülőknek - bármennyire fáj, hogy gyermekük nem olyan, mint a többi - már nem kell szégyellniük, elrejteniük gyermeküket. Szülők és szakemberek közös érdeke, hogy a sérült gyermek fejlődésében, fejlesztésében másságán kívül hasonlóságára is hangsúlyt helyezzenek, azt várják el, hogy a sérült gyermek is képessé váljon arra, hogy másokkal együtt éljen, csoportokban, közösségekben. A cél a társadalmi befogadás és nem az elkülönítés. A rendszeres tapasztalatcsere szülők és szakemberek között, a csoportos beszélgetések, a szülő- csoportok egyszerre több célt szolgálhatnak: tájékozódást és tanulságot jelenthetnek (mások miképpen oldják meg ugyanazokat a helyzeteket), továbbá erőt, pozitív megerősítést adhatnak. Mindezeket egy szülő évekkel később így fogalmazta meg: „Nagy öröm volt számomra, amikor hasonló gondokkal küszködő családokkal ismerkedhettem meg. Kis csoportunk állandó létszámmal, rendszeresen találkozott... Ez a kis közösség vált olyan közeggé, ahol őszintén lehetett beszélni, ahol őszülte érdeklődéssel várták a beszámolót az eltelt időszakról a szakemberek és a szülők. A felgyülemlett feszültségek egy része már azáltal levezetődött, hogy beszélni lehetett róla, és a segítő észrevételek, ötletek újabb lökést adtak, hogy mit, hogyan lehet megpróbálni. Ezek a beszélgetések műidig új erőt adtak ahhoz, hogy nem szabad feladni a reménytelennek látszó kísérleteket sem... Számomra ezek a csoportos foglalkozások jelentették egy ideig az egyetlen kikapcsolódási lehetőséget.” Tágabb összefüggésben mondhatjuk, hogy a társadalomban végbement elkülönítési gyakorlat után a szülők és a szakemberek együtt talán képesek lesznek arra, hogy a közvélemény megváltozzon. Tárgyüagosabb közvélemény tárgyilagos tájékoztatás és a szülők bátor fellépése nyomán alakulhat ki. Ennek alapjait tehát együtt rakhatjuk le, Önök, szülők és mi, a korai nevelésben dolgozó szakemberek. Egyrészt azáltal, hogy a lehető legjobban megszervezzük a sérült gyermekek családi nevelését, másrészt azáltal, hogy másoknak is megmutatjuk őket. Ilyenkor nemcsak a sérült gyermek világa tágul, hanem azoké is, akik (még) nem tudják: milyen is egy „üyen gyermek”. Az előítélet mentes társadalom azt jelenti, hogy benne nem az az ember igazán „más” és így csökkent értékű, akinek külseje, szemvágása, mozgása vagy nyelvjárása más, az átlagostól eltérő, hanem az, aki nem fogadja el az emberek sokféleségét - a fogyatékosokat is beleértve. Akik számára egy kiállítás, fellépés annyit jelent, mint az egészséges gyermek számára az államvizsga Boldog, szerető, támogató családban élni A gálán fellépett Herencsár Viktória, a Cimbalom Világszövetség elnöke és Hirosi Szaito japán zeneszerző (Képarchívum) TÁJÉKOZTATÓ A Carissimi nonprofit alap az Európai Parlament néppárti csoportjának a támogatásával szakmai konferenciát és jótékonysági gálaműsort szervezett Füleken. A tanácskozáson a salgótaijáni Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központ három munkatársa és hazai szakemberek a halmozottan sérült s az autista gyermekek iskolai és társadalmi integrációjával kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg a gyógypedagógusokból, pszichológusokból, gyógytornászokból és sérült gyermeket nevelő szülőkből álló hallgatósággal. A jelenlevők egy ritka, de súlyos rendellenességgel, az Angelmann-szind- rómával és kezelési lehetőségeivel is megismerkedhettek. A délutáni gálát megelőzően a városi művelődési ház előcsarnokában Jozef Fryčnek, egy Down- szindrómás fiatalembernek a rajzkiállítását nyitotta meg Mázik István, a művelődési ház igazgatója. A rajzok egy boldog, szerető, támogató családban élő ember belső világát tükrözik, aki érzéseit szavak helyett alkotásaiban tudja kifejezni. Ahogy édesanyja hangsúlyozta, számukra ez a kiállítás egy egészséges gyermek államvizsgájához mérhető. ,A gálaműsort úgy készítettük elő, hogy megmutassuk a világnak: a fogyatékosok között is vannak nagyon tehetséges emberek, akik képesek alkotómunkára” - mondta Zupkó Mária főszervező, a Carissimi kuratóriumának tagja. Elsőként egy értelmi fogyatékos kislány szavalatát hallhatta a nem túl nagy számú közönség, majd két vak fiatal lépett a színpadra: Váradi Attila szintetizátoron játszott, Kvetka Balázsová énekelt. A gála csúcspontját Herencsár Viktória, a Cimbalom Vüágszövetség elnöke és Hirosi Szaito japán zeneszerző egyórás cimbalomhangversenye jelentette. Mindkét művész lemondott honoráriumáról a Carissimi javára. „Nagyon szívesen jöttem, mert úgy érzem, ezzel egy picit hozzásegíthetek ahhoz, hogy ezek a gyerekek boldogabbak legyenek, hogy jobb körülmények közé kerüljenek. A zene terápia is - sérült gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, zeneterápiával nagyon sokat lehet segíteni a halmozottan sérült gyermekek esetében. Fontos dolog, hogy van itt egy üyen szervezet, amely ezzel foglalkozik, és szeretném, ha a jövőben a zeneterápiát is belevennék a munkatervükbe” - mondta Herencsár Viktória. A gála fővédnöke Bauer Edit európai parlamenti képviselő, a Carissimi egyik alapítója, kuratóriumi tag: ,Addig, amíg rászorulók vannak, akik nyelvi korlátok vagy más akadályok miatt nem érik el a nagyvállalatok és médiumok által fenntartott alapítványokat, mindig szükség lesz az üyen civü kezdeményezésre, mert ennek is helye van nálunk. Tevékenységünk annak a Pál apostoli gondolatnak a megvalósítása, hogy »egymás terhét hordozzátok«. Vannak, akik önhibájukon kívül kerülnek rendkívül súlyos helyzetbe, amelyet nem tudnak egyedül megoldani. Ilyenkor annak, aki bármüyen formában segíteni tud, meg kell adni a lehetőséget, hogy megtegye. Azt hiszem, mi megtaláltuk azokat a nem a pompára, médialátványosságra törekvő formákat, amelyekben kérünk, de nem saját magunknak, hanem csak azért, hogy segíteni tudjunk.” (-te-) Fogyatékos gyermeket nevelő családok a következő címre újanak: Carissimi, nám. 1 mája 10-12,815 57 Bratislava e-maü: carissimi@carissimi.sk honlap: www.carissimi.sk számlaszám: 5345665/5200
