Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-09 / 132. szám, péntek

16 Kertészkedő ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 9. www.ujszo.com Hajtáskurtítással átmenetileg módosíthatjuk a szénhidrátok áramlási irányát a virágzó fürtök felé Termeljünk minőségi szőlőt A túlterhelt gyümölcsfák gyorsabban károsodnak A termőegyensúly fenntartására törekedjünk A jól termékenyülő, tömör fürtszerkezetű szőlőfajták esetén is csak a virágok 30-60 százaléka terméke- nyül meg (Fotó: Hocsij TÓTH MIKLÓS A gyümölcstermő növények hajlamosak a túlkötődésre, vagyis olyan mennyiségben kötődik raj­tuk termés, amit nem tud kinevel­ni, a termés minősége, elsősorban a mérete miatt, messze elmarad a várakozásoktól. A jelenség nem növényvédelmi probléma, de a következményei lehetnek azok. Ezek közé tartozik a vesszők, ágak letörése a gyümölcs terhelése alatt, és a sérüléseken farontók, ágelhalást okozó kórokozók tá­madhatják meg fáinkat. A túlter­helt fa tápanyagait a termés kine­velésére fordítja, egyéb részei nem növekednek megfelelően, le­gyengül, s fogékonyabbá válik a különböző károsításokra. Gazdaságilag a túlkötődés ki­vált a fában egy csökkentett termőrügy képződést, tehát a kö­vetkező évben csekély termés mu­tatkozik. Ha nem avatkozunk be, akkor kialakul az alternancia je­lensége, vagyis egyik évben sokat terem a fa, másik évben szinte semmit, és ez ismédődik többszö­rösen. Erre különösen hajlamosak a csonthéjasok, pl. kajszibarack, őszibarack. A beavatkozás a koro­naforma kialakításával és a met­széssel kezdődik. A szuperintenzív ültetvények­ben már a metszéssel meghatá­rozzák, hogy mennyi termés lesz majd a fákon, de a kiskerti műve­lésnél is törekedni kell a termőegyensúly elérésére és fenn­tartására. Természetesen a met­szés után még igen sok tényező befolyásolja, hogy sok lesz a ter­més vagy kevés. Idén a kajszifák - ott, ahol a monüia nem vitte el a virágokat - bőségesen virágoztak, jól kötődtek, s biztatóak a termés­kilátások. Az őszibarack is átia- gos, vagy átlag feletti terméssel biztat bennünket. Ilyen esetben a kézi termésritkítás a megoldás. A fák először a virágzás után, a rosszul termékenyült gyümölcs­kezdeményeket dobják le, majd a termés nevelése során egy máso­dik időszakban ismételten ledob­ják a kevésbé életerős gyümölcsö­ket. A kézi termésritkítás során, ebben az időszakban a láthatólag fejlődésében elmaradt gyümöl­csöket vegyük le, majd azokat, amelyek a növekedés során egy­mást nyomják el. Mostanra már látszik, hogy a kajszi fa melyik ága van túlterhelve, abból kell le­szedni. Általános elv szerint annyira ritkítsuk meg a gyümölcsöket, hogy azok érett állapotban se ér­jenek össze. Ez fajonként, sőt faj­tánként is eltérő távolságot jelent a maradó gyümölcsök között, kaj­szinál kb. 5 cm, míg őszibaracknál ökölnyi távolság maradjon két gyümölcs között. Nem érdemes túlzottan „kíméletesnek” lenni, ilyen esetben előfordulhat, hogy pár nap elteltével ismételten ritkí­tani kell gyümölcsöket. Jelenleg a kajszi ritkítása a feladat, pár nap elteltével az őszibarack is sorra kerülhet. Hasonló elvet követve az almát is sorra vehetjük. Az éréskor, az utolsó napokban ismét sokat gyarapodnak a gyü­mölcsök, ilyenkor érdemes alátá­masztással megelőzni az ágak le­törését. Léteznek vegyszeres ter­mésszabályozásra is megoldások. Én kiskertekben nem ajánlom al­kalmazását, rendkívüli precizitást igényel a dozirozásban, az időzí­tésben, s ezek betartása mellett is némi kockázatot hordoz magában használata. (MR) A szőlő termésmennyiségé­nek szabályozására számos megoldás kínálkozik. Alkal­masak rá a virágzás idősza­kában végzett zöldmunkák is. Szakszerű beavatkozás­sal a kívánalmak szerint nö­velhető vagy mérsékelhető a hozam. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül az alkalmazás körülményeit. ZANATHY GÁBOR Akkor tudjuk céltudatosan alkal­mazni az egyes zöldmunkákat, ha pontosan ismerjük hatásuk élettani vonatkozásait. Az ismeretek közül talán az a legfontosabb, hogy hol hasznosulnak a levelekben megter­melt asszimiláták, amelyek túlnyo­mórészt szénhidrátokból, kisebb részből aminosavakból állnak. E szerves anyagok szállítása a le­vélből többek közt a hajtáscsúcsok­ba és a fürtökbe irányul. A tápanyagok nem azonos mér­tékben jutnak el a szőlő egyes szerveihez. A szénhidrátok a rügyfakadástól a virágzás végéig zömében a hajtáscsúcsokba ván­dorolnak, és csak a kötődés után szállítódnak nagyobb mértékben a termésfürtökbe. Az intenzív haj­tásnövekedés idején tehát a leg­fontosabb felvevőhelynek nem a fürtök, hanem a hajtáscsúcsok te­kinthetők. A megtermékenyítésre váró virágok asszimilátákkal való ellátása ezért a virágzás kezdetén könnyen háttérbe szorulhat. A vi­rágzat kedvező szénhidráttartal­ma esetén a virágok jelentős része bogyóvá fejlődhet, a hiányos táp­anyag-ellátottság azonban kóros elrúgáshoz vezethet. A jól termé­kenyülő, tömör fürtszerkezetű faj­ták esetén is csak a virágok 30-60 százaléka termékenyül meg. A termőhajtás bekurtítása Hajtáskurtítás alatt a termőhaj­tások virágzáskor, vagy legkésőbb a virágzás után történő visszacsí- pését értjük. A módszert a kötődés fokozása céljából már régóta al­kalmazzák. Elvégzésével átmene­tileg módosíthatjuk a szénhidrá­tok áramlási irányát a hajtáscsú­csok helyett a virágzó fürtök felé. A kurtítást nem célszerű túlzás­ba vinni. Ügyeim kell arra, hogy a felső fürt fölött legalább 4-5 levél maradjon. Tanulmányok tanulsá­ga szerint a legkedvezőbb megol­dás a termőhajtás utolsó fürtjétől számított 5. szárcsomónál való visszavágás. A kurtításnak elsősor­ban erősen növekvő szőlőben van jelentősége. Tápanyagban gazdag, fiatal ültetvényekben, ahol gyak­ran számottevő a terméselrúgás, e kezelés általában jótékony hatású. Olyan szőlőkben hajtható végre eredményesen, ahol a tőkék jól át­láthatók. Sovány talajon, gyenge erőnlétű tőkék esetén nem ajánlott e zöldmunkával kísérletezni. A ke­zelés során ne kurtítsunk meg vá­logatás nélkül valamennyi ter­mőhajtást. Az ugarcsapon fejlődő, illetve a következő évben metszési elemként felhasználható hajtáso­kat jobb fejlődésük érdekében ne csípjük vissza. Ä módszer előnyeként említ­hető, hogy a hajtásvégek kurtítá­sával a peronoszpórára legérzéke­nyebb leveleket vágjuk le. A lomb­felület csökkentésével a levélzet kevesebb vegyszer felhasználásá­val, tökéletesebben bepermetez­hető. A bekurtított hajtásoknak köszönhetően aszályos időjárás esetén kevésbé lépnek fel a szá­razság káros következményei. Törzsültetvényekben az eltávolí­tott hajtásvégek zöldoltás céljára is felhasználhatók. Virágzáskori levelezés A virágzás kezdetén csak né­hány levél látja el szénhidrátokkal a fürtöket. Ezek eltávolítása átme­neti alultápláltságot, rossz termé­kenyülést eredményez. Aki ilyen­kor leveleket tép le, az a hagyo­mányos szőlészeti felfogás szerint durva hibát vét. A terméskorláto­zás érdekeit nézve azonban át kell értékelnünk ezt a szemléletmó­dot. A gyenge kötődés ugyanis a termésszint visszafogását, á mi­nőség javítását jelentheti. A bea­vatkozás végeredményeként la­zább szerkezetű, kevesebb bogyó- jú fürtöket kapunk. Az eljárás kétségtelenül koc­kázatos, viszont több előnnyel is kecsegtet. A fürtöket fejlődésük során mindvégig jól éri a nap­fény, a bogyók ezért nagyobb su­gárzást képesek elviselni, héjuk vastagabbá válik, mint az ár­nyékban fejlődő társaiké. A ho­zam a kezeletlen tőkékhez viszo­nyítva kisebb-nagyobb mérték­ben kiegyenlítődhet. A lelevele­zett tőkék mustfoka általában nagyobb, de ez nem feltétlen csak a kisebb termésmennyiség­gel áll összefüggésben. Erre az asszimiláták sajátos összetétele, érés alatti átalakulása adhat ma­gyarázatot. A virágzáskori levéleltávolítás nyomán a laza fürtökről a ned­vesség hamarabb felszárad, így kisebb lesz a botrítisz fellépésé­nek a veszélye. Emellett javul a növényvédelem, különösen a fürtvédelem hatékonysága. Álta­lában a fürtök közelében lévő, al­só 4 kifejlett levelet érdemes el­távolítani. Vörösborszőlő-fajták- nál előnyös lehet a lombfal mind­két oldalán elvégezni a művele­tet. Fehérborszőlő-fajtáknál in­kább csak a lombozat egyik olda­lán ritkítsuk a leveleket. A szőlő számára a lombfelület hirtelen elveszítése kétségtelenül stresszhelyzet. Ez a levélfelület- veszteség hátrányos, de a kiesést a szőlő a későbbiekben képes pó­tolni. A művelet ettől függetlenül megzavarhatja a rügyek kialaku­lásának folyamatát. A beavatko­zást csak jó kondícióban lévő, erőteljesen növekvő ültetvény­ben hajtsuk végre. Ellenkező esetben a kedvezőtlenre forduló termés/levélfelület arány miatt gyengébb minőség várható. A munka elvégzésével fokozódhat­nak a jégveréskor fellépő károk. A hátrányok közt megemlít­hető a munkavégzés jelentős munkaerőigénye, ami német ta­pasztalatok szerint 70 munkaóra hektáronként. (KÉSZ) Túlkötődés esetén az őszibarackot is gyéríteni kell (Fotó: Hocsi) A konténeres kertészkedés nagy szabadságot ad művelőjének, az edények és az éppen virágzó növények cserélgetése kellemes feladat Milyen egynyári vagy évelő virágot, cserjét ültethetünk edénybe? ÖSSZEFOGLALÓ A konténer szó alatt a kertészet­ben különböző méretű, formájú, anyagú, növénynevelésre alkalmas edényt értünk. Tulajdonképpen egyéni ízlés függvényében és az új­rahasznosítás jegyében bármilyen kiselejtezett vödröt, edényt, hordót kinevezhetünk konténernek. A számunkra szimpatikus edény kiválasztása nem túl bonyolult és megerőltető, az utána következő feladat azonban igényel némi ké­zügyességet. Ha az edény alját megvizsgálva úgy tapasztaljuk, hogy nincsenek rajta lyukak, akkor megfelelő célszerszámok alkalma­zásával célszerű nyílásokat készíte­ni, ezek nélkül ugyanis az öntözés során felhalmozódott felesleges víz nem tud eltávozni és elrothasztja a gyökereket. A konténer készülhet például agyagból. Előnye, hogy természe­tes anyag, a nedvességet gyorsan elvezeti, ezért nem kell tartani a túlöntözéstől. Hátránya, hogy drága, és a fagy is károsítja, ezért ősszel ajánlatos védett helyre vin­ni. A kőből készült konténer szin­tén mutatós és tartós, a virágföld is lassabban szárad ki benne. Ugyanakkor nehéz a mozgatása, csapatmunkát igényel, és általá­ban szintén nagyon drága. A fa alapanyagú konténer természetes hatással bír, akár házilag is elké­szíthető. Viszonylag könnyű, ám könnyen elrohad, beültetés előtt a fát páccal, olajjal kell kezelni. A fém konténer fagyálló, viszonylag könnyű, ám rozsdásodásra hajla­mos, könnyen karcolódik, behor­pad. A szintetikus anyagból (műanyag, üvegszál és műgyan­ta) készült konténerek köny- nyűek, és viszonylag olcsók is, ugyanakkor kevésbé tartósak. Ha kiválasztottuk a megfelelő konténert, nyílásokat is vágtunk rá, akkor még az ültetés előtt praktikus a végleges helyét kita­lálni és odahelyezni, hacsak nem családtagok, rokonok, barátok stb. bevonásával végezzük a mun­kát, mert például egy beültetett kőkonténer mozgatása nem kife­jezetten könnyű feladat. A súly csökkentésének érdekében alkal­mazhatunk egy-két házi praktikát is: használhatunk könnyített, kó­kuszrost vagy tőzeg alapú virág- földkeveréket, kerámiagyöngyö­ket, illetve a legtakarékosabb megoldás, ha az edény aljára szá­jával lefele fordított műanyag cse­repet helyezünk. Ha mindezek megvannak, kez­dődhet az ültetés. A konténer aljá­ra kavicsot rétegezzünk, ez bizto­sítja a megfelelő vízelvezetést. Er­re tegyük a laza virágföldet (komp- osztot). Ültessük el a növényeket olyan mélyre, ahogy eredeti csere­pükben is voltak, majd alaposan öntözzük be. A növények ültetése­kor nem árt figyelni arra, hogy kö­zéppontból kifele haladjunk, illet­ve középre ültessük a magasabb növényeket, a szélére pedig az ala­csonyabbra növőket, pusztán az esélyegyenlőség érdekében. Az ültetéssel nem fejeződött be a munka, a növényeket rendszeresen locsolni kell, forró napokon leg­alább naponta egyszer. A nyári időszakban heti egy alkalommal pótoljuk az elhasznált tápanyagot a megfelelő koncentrációjú tápoldat­tal. Ha ültetéskor vízmegkötő anyagot is kevertünk az ültetőkö­zegbe, akkor a locsolás gyakorisá­gát valamivel csökkenthetjük. Eh­hez hasonlóan, ha lassan lebomló műtrágyát tartalmazott a földkeve­rék, akkor a tápanyag-utánpótlást elég pár hónappal később elkezde­ni. A rendszeres öntözés hatására a termőföld gyakran összetömörül, amit időnként nem árt fellazítani. Az érzékeny vagy egzotikus növé­nyek számára keressünk fagymen­tes telelőhelyet. A virágfajta választása egyéni íz­lés kérdése. Gyakorlatilag bármit ültethetünk konténerbe, amit ker­tekbe is lehet. Kezdő kertészek először kevésbé igényes, a környé­ken már bevált fajokkal próbálkoz­zanak. Később lehet nehezíteni a feladatot egzotikus növényekkel is. Az egynyáriak közül szinte az összes faj alkalmas konténeres ne­velésre: bojtocska (Ageratum), cserjés margitvirág (Argyranthe- mum frutescens), háromszínű szu- lák (Convolvulus tricolor), csep­pecskevirág (Oestospermum), szalmagyopár (Helichrysum petio- lare), büdöske (Tagetes sp.). Konténerbe is ültethető évelők: árnyékliliomok (Hosta sp.), leven­dula (Lavandula angustifolia), roz­maring (Rosmarinus officinalis), kutyatej félék (Euphorbia sp.), szegfű (Dianthus sp.), deres csen- kesz (Festuca pallens), örökzöld zabfű (Hehctrotrichon sempervi- rens). Konténerbe ültethető cseijék:- Japán juhar (Acer palmatum ' Dissectum') - a savanyú talajt, fé­lárnyékos helyet kedveli;- Puszpáng (Buxus sempervi- rens 'Angustifolia') - félámyékba való;- Kefevirág (Callistemon citri- nus) - napos, meleg helyet, fagy­mentes teleltetést igényel;- Kamélia (Camellia sp.) - ár­nyékos, párás helyre, fagymentes teleltetést kíván;- Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) - félárnyékos helyet, télen takarást kíván;- Bunkóliliom (Cordyline austra­lis ' Red star') - napos helyet és sok öntözést, télen fagymentes helyet igényel;- Orbáncfű (Hypericum forres- tii) - napos helyre kívánkozik;- Leander (Nerium oleander) - igényli a meleget és a rendszeres tápanyag-utánpótlást;- Angyaltrombita (Brugmansia sp.) - nagyméretű cserépbe ültes­sük;- Murvafürt (Bougainvillea sp.) - kerüljön meleg, védett helyre;- Golgotavirág (Passiflora sp.) - félámyékos védett teraszra ülik;- Japán dérbabér (Skimmia ja- ponica) - félámyékba, télen védett helyre kerüljön;- Szárnyas feketeszem (Thun- bergia alata) - napra, támrendszer meüé helyezzük, (edenkert.hu)

Next

/
Oldalképek
Tartalom