Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-31 / 124. szám, szerda

rza SZÜLŐFÖLDÜNK 2006. május 31., szerda 3. évfolyam, 21. szám A Betléri Kastélymúzeum újabb kiállítása Budapesten A tárlat Andrássy Dénes grófot mutatja be mindeddig kevésbé ismert oldaláról 30. oldal Első szlovák-magyar egyháztörténeti konferencia Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Vili­am Judák nyitrai megyés püspök találkozott Szálláshelyet és irodát alakítottak ki a tetőtérben 31. oldal Emléktáblát avattak Feketeházy Jánosnak, Vágsellye neves szülöttének 31. oldal Kilencven éve halt meg Ortvay Tivadar. Sok területen alkotott maradandót, egyike volt a leggyakrabban idézett kútfőknek, legfőbb műveit Pozsonyban alkotta. A régi Pozsony krónikása Pozsonyban írta életének egyik legkiemelkedőbb helytörténeti művét, a Pozsony város történetének hét kötetét (Képarchívum) Kilencven évvel ezelőtt, 1916 nyarán hunyt el Buda­pesten Ortvay Tivadar. A mai kor emberének lehet, hogy keveset mond a neve. pedig korának jeles tudósa volt, helytörténész, egyik utolsó tagja annak a nagy történészgenerációnak, amelyet olyan nevek képvi­selnek, mint Rómer Flóris vagy Ipolyi Arnold. KÖVES Dl KÁROLY A középkori magyar történelem, a várostörténet és archeológia jeles kutatója félszázados pályafutásá­nak legmaradandóbb műveit Po­zsonyban alkotta, ahol harminc évig volt tanszékvezető tanár. A káplánságtól a királyi akadémiáig Ortvay a Krassó-Szörény megyei Csiklovabányán született 1843- ban. Német gyökerei voltak; a csa­ládot Mária Terézia telepítette le a Temesi Bánságban. Ortvay a te­mesvári gimnáziumban érettségi­zett, majd teológiát tanult. Pappá szentelése után káplánként műkö­dött szűkebb pátriájában, de ha­mar a történelem felé fordította fi­gyelmét. 1866-ban kiadja Bél Má­Ortvay Tivadar tyás De servitute Hungarica c. kéz­iratát. 1870-től a lugosi katolikus gimnázium tanára. 1872-ben böl­csészeti doktorátust szerez, majd két év múlva régészetből és művé­szettörténetből is doktorál. 1873- tól a Magyar Nemzeti Múzeum ré­giségtárában dolgozik, ekkor költö­zik fel Budapestre. Életében fordulatot jelentett a pozsonyi meghívás, amikor kineve­zik a Pozsonyi Királyi Akadémia történelemtanárává. Ettől fogva harminc esztendeig tanított, nyug­díjba vonulásáig, 1906-ig Pozsony­ban. Mikor a tanszékét elhagyta, tisztelői összeállították negyven­éves irodalmi működésének bibli­ográfiáját. Ha csak a Pozsonyról írt hétkötetes monográfiája maradt volna az utókorra, már akkor is fel­becsülhetetlen lenne az általa vég­zett munka. Ortvay azonban sok területen alkotott maradandót. „Polgártársait könyvvel ajándékozza meg” A Pozsonyban eltöltött három évtized termékeny időszaka volt Ortvaynak: a város történetével foglalkozó közleményeinek hosszú sora jelent meg a lapokban, párat­lan szorgalommal gyűjtötte az anyagot a város történetéhez. A munka, amely a város külső és bel­ső történetét egyaránt ismerteti, csonka maradt, az újkori résznek csak első kötetéig, a XVI. század kö­zepéig jutott el. A városról annak előtte összefüggő, rendszeres tör­téneti munka nem jelent meg. Ortvay tehát úttörő munkát vég­zett. Munkájának alaposságához nagy segítséget jelentett egy kora­beli szerző szerint az a tény, hogy „Pozsonynál gazdagabb levéltári anyaggal egyetlenegy magyar vá­ros sem dicsekedhetik”. A város polgársága igényelte a művet, és divatos kifejezéssel élve „szponzori’ is akadt: a vállalkozást a Pozsonyi Első Takarékpénztár fi­nanszírozta. A pénzintézet 1885- ben félszázados működésének kí­vánt emléket állítani. Egy kortárs leírása szerint: „Dr. Gervay Nándor javaslatára a Pozsonyi Első Taka­rékpénztár 1885-ben nagy lelkese­déssel elhatározta, hogy félszáza­dos működésének emlékére Po­zsony város történetét meghalja s polgártársait oly könyvvel ajándé­kozza meg, amelyből szülővárosa múltját alaposan megismeije.” Jellemző, milyen szeretettel írt Ortvay Tivadar például a ferenciek templomának Szent Jakab-kápol- nájáról: „Ez a kápolna a gót ízlés re­meke, egy építészeti bijou, amiért még Francia- és Németország is megirigyelhetne bennünket. Pedig e kápolna már régen ki van vetkőz- tetve eredeti szépségéből, melyben a XV. században pompázott. Földig leszálló boltgerinczek, czímeres zá­rókövek, formás, karcsú árkádok, finom pálcatagok, lóhereleveles zárványok, négyszirmú rózsadí­szek, csinos, kúszó levélcsokrok al­kotják az omamentácziót. Három- és négylombos lóhereívek zárják a nagyszerűen tervezett ablakok ősz» tályainak mindegyikét. Csupa ihlet és költészet, áhítat és fenségesség mindenfelé; a hatalmas támpillé- rek pedig külsőleg fejezik ki a kis épület monumentális jellegét.” A hely szelleme Ortvay műve itt sorakozik a könyvespolcomon. Kemény, foszla­dozó szélű papírlapok sok-sok küó- ja. „Stampfel, Eder és társai könyv­nyomtató intézetéből Pozsonyban.” Olykor vigyázva, óvatosan leeme­lem a polcról egyik-másik darabját. Belelapozva arról is tudomást sze­rez az olvasó, hogy akkoriban a vá­ros más lokálpatriótáknak sem volt híjával. Ilyen volt például Batka Já­nos levéltáros, akinek Ortvay így fe­jezte ki köszönetét: „Valamennyinél még inkább érdemesítette magát városunk fennkölt szellemű levéltá­rosa, Batka János, nemcsak az által, hogy a városi gazdag archívumot számunkra bármely időben is hoz­záférhetővé tette, hanem főleg az által is, hogy magyar művünket tel­jesen önzetlenül s csupán szülővá­rosa iránt való szeretetből német nyelvre fordította.” Pozsony város utcái és terei A hétkötetes, tudományos igé­nyességgel készült nagy munka után Ortvay 1905-ben megírta an­nak rövidített, népszerűsítő válto­zatát, a Pozsony város utcái és terei című könyvét. Azzal a nem titkolt szándékkal, mely szerint „Az a vá­rosi ember, aki mitsem tud szülő­helye hírneves férfiairól és neveze­tes eseményeiről, az szülővárosát szintén nem szeretheti igazán. (...) Ezt pedig egyszerűbben és sikere­sebben alig tehetjük máskép, mint mikor az utca- és témeveket az el­mék kioktatására felhasználjuk.” A kötet 1991-ben jelent meg új kiadásban a Püski-Régió gondozá­sában. Abban az évben, amikor Pozsony a III. Andrástól kapott vá­rosi privilégiumok hétszáz éves évfordulóját ünnepelte. Bár a ki­adó kétségeit sem titkolta, jelezve, hogy a könyv „ma már »csak« do­kumentum, s számot kellett ma­gunkban vetni azzal, hogy a város utca-, térneveinek a trianoni dön­tés után a fokozatos feledtetés lett a sorsuk, s hogy 1945 után már nemcsak a neveket, hanem az egyes utcákat, tereket és jeles há­zaikat is eltüntették a föld felszí­néről. Van-e értelme a könyv meg­jelentetésének?” A válasz egyér­telműen: igen. A pozsonyi, immár elenyésző kisebbséget alkotó ma­gyarság, azon túl, hogy hálás szív­vel gondol vissza az utolsó nagy történészek egyikére, ennek a könyvnek köszönhetően legalább emlékezhet. Persze, ugyanolyan indulattal teheti fel az Ortvay által több mint egy évszázada megfo­galmazott kérdést: „A városi privi­légiumokat osztó III. Endre király nevével hol találkozunk? (...) És kérdem, melyik utca hirdeti annak a nagy Hunyadi Mátyás királynak a nevét, ki a városnak aranybullát, vörös viasszal való pecsételési és pallos-jogot adott, városunkban egyetemet állíttatott, fényes műal­kotásokat létesített, ragyogó ud­vartartásával azt a nagy politikai események élére emelte?” Az Ortvay által felvetett kérdé­sek brutális aktualitással köszön­nek vissza, ha lehet, még hatvá­nyozottabban. Míg Ortvaynak „csak” az fájt, hogy András király neve helyett miért fontosabb gróf Andrássy Gyuláé, számunkra úgy áll a kérdés: mit keres a pozsonyi utcanevek közt a sok szerb és orosz tábornok? Palócország ünnepelt, a Pátria rádió kétnapos médiatalálkozót szervezett Lukanényén. A becslések szerint jó másfél ezernyi ember vett részt a rendezvényen. Pongrác-napi palóc majális az Ipoly mentén SZÁSZl ZOLTÁN Lukanénye. A községben ren­dezték meg május 12-én és 13-án az első palóc majálist. Az Új Szó egyik januári számában megjelent statisztika szerint az Ipoly mentén a jó vételi lehetőségek ellenére ke­vesen hallgatják a Pátria rádió adását, ezért született az ötlet, hogy el kell vinni a rádiót az Ipoly mentére, az ott élők gondjairól, örömeiről kell beszélni. A Pátria rádió főszerkesztője kétnapos mé­diatalálkozót szervezett, jelen vol­tak a Kossuth Rádió munkatársai is. A vidék településeit bemutató riportműsorok, az itt élők problé­máit elemző beszélgetések hang­zottak el a rendezvény ideje alatt. Miklós László környzetvédelmi és Simon Zsolt mezőgazdasági mi­niszter ült be a lukanényei község­háza esketőterméből kialakított alkalmi stúdióba, hogy elmond­ják, mit tudtak, mit lehet és mit kell tenni azért, hogy az Ipoly mente, ez az elfeledett régió fel­lendüljön, megerősödjön, az itt élő palócok pedig szülőföldjükön jobban éljenek. A lukanényei kultúrházban a be­térőt már 12-én délelőtt nyüzsgés fogadta. Műszakiak építették a Pátria rádió nyilvános felvételéhez szükséges hangosító berendezése­ket, folytak a térpróbák, folyama­tosan érkeztek a vendégek, nem maradt el a borkóstoló sem. Bemu­tathatták tudásuk legjavát a nagy- csalomjai hagyományőrzők és a ci- terazenekar, a lukanényei citerá- sok, akik az idén hanghordozót is kiadnak egy sikeres pályázat ered­ményeként a Plectrum Kiadóval közösen, valamint az ipolybalogi Szent Korona Kórus. Ipolynyék színjátszói az operettekből és slá­gerekből összeállított műsorukkal arattak sikert. A kassai Thália szín­ház művészeit mostanában ritkán látni ezen a vidéken, Bocsárszky Attila vezetésével erre az alkalom­ra mégis eljöttek, hogy egy bő órán át szórakoztassák a közönséget. A Kossuth rádió munkatársai Merza Jenő főszerkesztőhelyettes vezeté­sével napokig járták a vidéket, ri­portokat készítettek. A palócság megmaradásáért könyörgő misén, amelyet Stella Leontin balassa­gyarmati pap celebrált, több mint kétezer hívő imádkozott együtt. Ezt a szentmisét a Pátria rádió a későbbiekben sugározni fogja. A Palóc Majálison a becslések szerint jó másfél ezernyi ember fordult meg. Kitartott a jó idő is, ezúttal a fagyosszentként számon tartott Pongrác napján nyári melegben mulatott az Ipoly mente az első Pa­lóc Majálison. Több mint kétezer hívő imádkozott együtt (Szekeres Éva felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom