Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-31 / 124. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 31. Tippverseny 25 Tippelők Új Szó-fociligája: Felsőszeliben a heves esőzés mosta el a vágaiak elleni rangadót, ezért szokatlanul, május végén is a paneltipp lépett érvénybe Gömöri László és Három találkozó, amely teljesen felborította tippelőink elképzeléseit a 27. fordulóban: a Tekovské Lužany hazai botlását mindössze hatan, a gól­totóban a pozsonyi fakócsapatok (Inter B-Slovan B 1:4) rangadóját csak öten találták el. De még ennél is rosszabb volt a helyzet a hetes sorszámú mérkőzésnél, a krasznahorkaváraljaiak vendéggyőzelmére érkező négy helyes tipp több mint szerény mérleg. Mindezek tükrében a nagyölvedi Molnár Klára - a forduló legjobbja - kilenc pontja már dicséretet megérde­mel. Három körrel tippversenyünk vége előtt nagyon úgy néz ki, hogy a fődij a perbetei Gömöri László és a nagykaposi Kis Berta Terézia között fog eldőlni, bár a hajrában bármi megtörténhet, volt már rá példa. A tavaszi idény hajrája is tartogat még biztosan meglepetéseket. Jelenleg egy haj­szállal a most nyolc pontot gyűjtő érsekújvári Valkó László vezet az össze­tett verseny éllovasai előtt. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 191 pontosok Gömöri László, Perbete; Kis Berta Terézia, Nagykapos 187 pontos Roskó Róbert, Tardoskedd 186 pontosok Bačkovský Viktória, Komárom; Fógel Pál, Ipolyság; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Valkó László, Érsekúj­vár 185 pontosok Sámson Róbert, Nána; Struhár Ti­bor, Csata 184 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Fónad Ferenc, Tornaija; Struhár Péter, Csata 183 pontosok Bugár Attila, Felsővámos; Kovács Tamás, Rété 182 pontosok Bagócsi István, Sáró; Csóka Gizella, Egyházgelle; Jakab István, Perbete; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Orlai Zsófia, Ipolyság 181 pontosok Bubenko András, Buzita; Kozics Er­zsébet, Illésháza; Kristóf József, Alistál 180 pontosok Duffek József, Bánkeszi; Fógel Andrea, Ipolyság; Gömöri Anna, Per­bete; Kysler Veronika, Kisújfalu; Mocsi Attila, Lakszakállas; Nagy Attila, Alsó­szeli; Németh Géza, Alistál; Sáfrány Magdolna, Szete 179 pontos Somogyi János, Vezekény 178 pontosok Agg Norbert, Komárom; Dobai Tünde, Kisújfalu; Molnár Gyula, Na- gyölved 177 pontosok Kis Berta Terézia csatája a fődíjért Csank István, Nagybalog; Csóka Mária, Egyházgelle; Gatyás János, Perbete; Hegyi János, Jóka; Izsák Mária, Vágfarkasd; Kis Berta Éva, Nagykapos; Németh Zsolt, Alistál; Orlai Ottó, Ipolyság; Stambauer György, Ebed 176 pontosok Ambrus Mária, Baka; Fitos László, Szilas; Molnár Mónika, Komárom; Si­mon Tamás, Nemesócsa; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat 175 pontosok Árgyusi Katalin, Negyed; Bakos Jó- zsefné, Dernő; Bózsing Csaba, Vízke­let; Fitos Klára, Szilas; Gatyás Terézia, Perbete; Méry Tamás, Somorja; Uzsák Miklós, Perbete 174 pontosok Bráz Andrea, Tornaija; id. Ligárt József, Rimaszécs; Kristóf Tamás, Al­istál; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Tapló László, Helemba; Trhaj József, Felsővámos; Vörös Claudia, Nyárasd; Zahorcsek Zoltán, Perbete; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 173 pontosok Fógel János, Ipolyság; Kiss Bálint, Búcs; Kosik Alajos, Szímő; Lozsy Lász­ló, Vághosszúfalu 172 pontosok Bartek Krisztián, Pózba; Győri Pé­ter, Nádszeg; Ondró Erzsébet, Ké- ménd; Petényi Ferenc, Ipolynyék; To- masovics József, Vásárát; Uzsák Nor­bert, Perbete 171 pontosok Csóka Róbert, Egyházgelle; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Győri Zoltán, Nádszeg; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Hegyi Sarolta, Jóka; ifj. Tomasovics József, Vásárút; Kosa József, Gömör- sid; Lakatos Katalin Nagymegyer; Lel­kes Boglárka, Hodos; Polák Dániel, Vezekény; Száraz István, Nagykér; To­masovics Ilona, Vásárút; Urbán Lajos, Nagyölved 170 pontosok Antalik Imre, Érsekújvár; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Czetli István, Tak­sony; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszer- dahely; Mészáros Ilona, Csallóközná- dasd; Molnár Szilvia, Megyercs; Pup- kai Mihály, Dunaszerdahely; Zahor­csek Sebastian, Perbete 169 pontosok Bálint István, Nagykér; Balogh Gá­bor, Gúta; Csank Istvánná, Nagybalog; Doró Zoltán, Tornaija; Gróf Barnabás, Bős; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Nagy Miklós, Alsószeli; Nagy Rozália, Ekecs; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Sám­son Imre, Párkány; Somogyi Valéria, Vezekény; Süli Éva, Sárosfa 168 pontosok Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Bubenko Ilona, Buzita; Fógel Icka, Ipolyság; Gombos László, Jányok; Há­jas László, Gúta; Kosik József, Szímő; Német Margit, Pózba 167 pontosok Ambrus László, Baka; Fógel Bar­bara, Ipolyság; Fógel Dávid, Ipoly­ság; Gyurkovics Gyula, Szentmihály- fa; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; Hor­váth Lajos, Ifjúságfalva; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; István Darina, Má- las; Kajtor Pál, Ipolyság; Kocsis Jó­zsef, Buzita; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Stefik József, Perbete; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Vanya József, Tardoskedd; Zsigrai Béla, Nagybodak 166 pontosok Bartalos János, Lég; Farkas Ferenc, Gútor; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Jakab Igor, Perbete; Jancsó Miklós, Vágfar­kasd; Nagy Barnabás, Ekecs; Obertol Géza, Búcs; Trhaj Zsuzsanna, Felsővá­mos 165 pontosok Bukai Lambert, Pozsony; Csölle Eri­ka, Nyárasd; Deák Zoltán, Jóka; Fógel Ábel, Ipolyság; Kapa Zoltán, Tesmag; Lelkes László, Hodos; Mics Béla, Ipolynyék; Soós József, Nagybodak; Soós Robert, Nagybodak; Szamec Já­nos, Somodi; Tőre Ildikó, Füleksávoly 164 pontosok Agócs Erzsébet, Gömöralmágy; Álló József, Béke; Árgyusi János, Ne­gyed; Bartek Margit, Pózba; Csicsay László, Medve; Csóka Péter, Egyház­gelle; Gergely Attila, Sajógömör; Há­jas Tamás, Gúta; Hornyák János, Szolnocska; ifj. Fekete Tibor, Du- natőkés; ifj. Zimerman Géza, Ipoly­szakállos; Kajtor Ilona, Ipolyság; Molnár István, Tejfalu; Obertol Noé­mi, Búcs; Ölvedi György, Párkány; Santúr Ottó, Komárom; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Zimerman Géza, Ipoly­szakállos 163 pontosok Ádám László, Újbást; Bálint Gábor, Nagykér; Bráz Róbert, Tornaija; Gáspár István, Ragyolc; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. Márkus László, Csallóköztámok; Kusnyir Gyula, Matyóc; Lengyel Lajos, Nagymagyar; Méry Marcella, Fél; Mol­nár Klára, Nagyölved; Németh Benő, Alistál; Obertol Éva, Búcs; Szűri Béla, Köbölkút; Udvardi István, Bátorkeszi 162 pontosok Bartha István, Léva; Farkas Renáta, Gútor; Hajdú István, Szímő; Nagy Ist­ván, Sajószentkirály; Teknős^Julian­na, Ipolyhidvég 161 pontosok Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Bugár Edith, Tallós; Gajdács József, Szentmi- hályfa; Kis Péter, Bátorkeszi; Kristóf Pál, Alistál; Mészáros György, Csalló- köznádasd; Narancsík Erika, Nagya- bony; Szalánczi Tamás, Dunaszerda­hely; Tóth László, Gúta; Zahorcsek Va­léria, Perbete 160 pontosok Balogh Árpád, Gúta; Bilás József, Dunaszerdahely; Boros Robert, Nagy­megyer; Fógel Kitti, Ipolyság; ifj. Püspö­ki Ildikó,Ipolyság; Ilon Éerenc, Ógyalla; Kiss László, Illésháza; Kiss Sándor, Nagysalló; Kosik Katalin, Szímő; Kürthy Péter, Komárom; Mandák Éva, Dunaszerdahely; Méry Máté, Fél; Öllé Sándor, Felsőszeli; Szalánczi László, Dunaszerdahely; Zagiba Tibor, Jólész E HETI NYERTESEINK Molnár Klára, Nagyölved; id. Bosák György, Taksonyfalva; Illés Etelka, Dunamocs A legutóbbi, 27. fordulóban egy kilenc, valamint hat nyolcpontos szelvény érkezett, ezért a további két nyertesről sorsolás döntött. A nagyölvedi Molnár Klára mellett a szerencse ezúttal a taksonyfalvai id. Bo­sák Györgynek és a dunamocsi Illés Etelkának kedvezett. Nyereményük egy-egy Új Szó-pénztárca. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el. A TAVASZI IDÉNY ÉLMEZŐNYE 91 pontos Valkó László, Érsekújvár 90 pontosok Gömöri Anna, Perbete; Gömöri László, Perbete; Kis Berta Terézia, Nagykapos 89 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Bugár Attila, Felsóvámos; id. Püspöki Ferenc, Ipoly­ság; Struhár Péter, Csata 88 pontosok Csóka Gizella, Egyházgelle; Jankó László, Nagymegyer; Kysler Veronika, Kisújfalu; Mocsi Áttila, Lakszakállas 87 pontosok Ambrus Mária, Baka; Gatyás Teré­zia, Perbete; Kozics Erzsébet, Illéshá- za; Nagy Attila, Alsószeli; Szalai Ti­bor, Kőhídgyarmat 86 pontosok Bubenko András, Buzita; Fitos .ászló, Szilas; Gróf Barnabás, Bős; Ja- cab István, Perbete; Kovács Tamás, Léte; Németh Géza, Alistál; Roskó Rő­tért, Tardoskedd; Somogyi János, Ve- :ekény 85 pontosok Agg Norbert, Komárom; Csóka Má­ria, Egyházgelle; Hegyi János, Jóka; Struhár Tibor, Csata; Vörös Claudia, Nyárasd; Zahorcsek Zoltán, Perbete 84 pontosok Borsányi Tibor, Nemesócsa; Ha­nyus Ferenc, Ajnácskő; Harcsa Sán­dor, Gúta; Chovan László, Zsigárd; Izsák Mária, Vágfarkasd; Kajtor Ri- chárd, Ipolyvisk; Kis Berta Éva, Nagy­kapos; Kosik Alajos, Szímő; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár Szilvia, Megyercs; Nagy Barnabás, Ekecs; Sáf­rány Magdolna, Szete; Simon Tamás, Nemesócsa; Tomasovics József, Vásá­rút; Zsigrai Béla, Nagybodak 83 pontosok Bagócsi István, Sáró; Csibrányi Er­zsébet, Nyékvárkony; Csóka Róbert, Egyházgelle; Fitos Klára, Szilas; Fógel Barbara, Ipolyság; ifj. Bilás Zsuzsan­na, Dunaszerdahely; ifj. Tomasovics József, Vásárút; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Ledeczky Noémi, Nemes­ócsa; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Orlai Zsófia, Ipolyság; Rácz Dávid, Nagyöl­ved; Soós Robert, Nagybodak; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Tomasovics Ilona, Vásárút 82 pontosok Bačkovský Viktória, Komárom; Bi­lás József, Dunaszerdahely; Csicsay László, Medve; Csóka Péter, Egyház­gelle; Csölle Erika, Nyárasd; Dobai Tünde, Kisújfalu; Fógel Pál, Ipolyság; Kosik Katalin, Szímő; Lozsy László, Vághosszúfalu; Molnár Mónika, Ko­márom; Sámson Róbert, Nána; Soós József, Nagybodak; Süli Éva, Sáros­fa; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Trhaj József, Felsővámos; Uzsák Norbert, Perbete; Zimerman Mária, Ipolysza­kállos 81 pontosok Árgyusi Katalin, Negyed; Bózsing Csaba, Vízkelet; Bubenko Ilona, Bu­zita; Czékus Irén, Marcelháza; Czetli István, Taksony; Hegyi Sarolta, Jó­ka; Kosik József, Szímő; Kristóf Jó­zsef, Alistál; Kristóf Tamás, Alistál; Méry Tamás, Somorja; Molnár Klára, Nagyölved; Molnár Zoltán, Me­gyercs; Nagy Miklós, Alsószeli; Sza­mec János, Somodi; Száraz István, Nagykér; Trhaj Zsuzsanna, Felsóvá­mos; Urbán Lajos, Nagyölved; Va- szily Ildikó Komárom 80 pontosok Czompó Viktor, Gúta; Deák Zoltán, Jóka; Duffek József, Bánkeszi; Fógel János, Ipolyság; Gatyás János, Perbe­te; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Öllé Sándor, Felsőszeli; Ölvedi György, Párkány; Stambauer György, Ebed; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 79 pontosok Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Amb­rus László, Baka; Bakos Józsefné, Dernő; Bálint István, Nagykér; Bugár Edith, Tallós; Csala Kornélia, Duna­szerdahely; Fónad Ferenc, Tornaija; Gyurkovics Gyula, Szentmihályfa; Ilon Ferenc, Ógyalla; Kiss Bálint, Búcs; Kristóf Pál, Alistál; Lakatos Ka­talin Nagymegyer; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Pupkai Mihály, Du­naszerdahely; Sinka Ferenc, Po­zsony; Somogyi Valéria, Vezekény; Stefik József, Perbete; Szalánczi Ta­más, Dunaszerdahely; Tapló László, Helemba; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Vími Emília, Nagymegyer; Vími Ti­bor, Nagymegyer; Agócs Erzsébet, Gömöralmágy 78 pontosok Árgyusi János, Negyed; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bráz Andrea, Tor­naija; Doró Zoltán, Tornaija; Fógel Icka, Ipolyság; Gajdács József, Szent­mi jjályf a; Gyenge Veronika, Vágki­rályfa; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; id. Bosák György, Taksonyfalva; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Orlai Ottó, Ipolyság; Soós Aurél, Nagybodak; Szalánczi László, Dunaszerdahely; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Vaszily László, Komárom A 27. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 9 pontos Molnár Klára, Nagyölved 8 pontosok id. Bosák György, Taksonyfalva; Illés telka, Dunamocs; Merica íven, Miksi; lágy Barnabás, Ekecs; Nagy Rózába, kecs; Valkó László, Érsekújvár 7 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Balogh Marti­na, Gúta; Bartalos János, Lég; Bartek Krisztián, Pózba; Bölcskei László, Gel- lér; Bráz László, Tornaija; Csernaj Já­nos, Hetény; Csóka Gizella, Egyház­gelle; Csóka Mária, Egyházgelle; Csó­ka Péter, Egyházgelle; Csóka Róbert, Egyházgelle; Czetli István, Taksony; Czita Béla, Nagykeszi; Czompó Viktor, Gúta; Farkas Renáta, Gútor; Fitos Klá­ra, Szilas; Gajdács István, Kispaka; Gajdács József, Szentmihályfa; Ga­tyás János, Perbete; Gömöri Anna, Perbete; Gömöri László, Perbete; Gyurkovics Gyula, Szentmihályfa; Hajdú István, Szímő; Harcsa Sándor, Gúta; Hegedűs Balázs, Vajasvata; ifj. Márkus László, Csallóköztámok; Ja­kab Igor, Perbete; Jakab István, Perbe­te; Kiss Piroska, Dunamocs; Kovács Sándor, Mad; Kristóf Tamás, Alistál; Kusnyir Gyula, Matyóc; Lóska Pál, Tornaija; Mogyorósi Heléna, Kőhíd­gyarmat; Molnár Szilvia, Megyercs; Németh Géza, Ahstál; Sáfrány Mag­dolna, Szete; Struhár Tibor, Csata; Tapló László, Helemba; Tőre Ildikó, Füleksávoly; Tóth István, Lakszakál­las; Uzsák Norbert, Perbete; Zimer­man Mária, Ipolyszakállos MEGJEGYZÉS Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem kö­zölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban közpon­ti adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állását - teljes névsor­ral - a tavaszi idény végén, vagyis a 30. forduló után találják meg lapunkban. A helyes tippszelvény TIPPELŐK (S UJ SZO-FOCILIGA'IÁ Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Panel­tipp i. Tomášov-Malinovo 4. L. P. A. ® 1 2. Neded-Kolárovo 4. L. Ny. Dk. ® 1 3. Vieska-O. Potôň/DAC B 5. L. Ny. D. ® 1 4. Tek. Lužany-Kalná n/Hr. 5. L. Ny. K. ® 1 5. Radzovce-Olováry 5. L. Kő. D. ® 2 6. Buzica-Čierna n/Tisou 5. L. K. Dk. © X 7. Košická n/V.-Krh. Podhradie 5. L. K. Dny. 1 8. H. Saliby-Váhovce TB-GA­® 9. Veľký Blh-Kráľ TB-RS ® 1 10. Inter B-Slovan B 3. L. P. © 1:2 A 27. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Tomášov-Malinovo 5:2 (helyes tipp: 1) 2. Neded-Kolárovo 3:1 (1) 3. Vieska-O. Potôň/DAC B 2:0 (1) 4. Tek. Lužany-Kalná n/Hr.2:4 (2) 5. Radzovce-Olováry 5:3 (1) 6. Buzica-Čierna n/Tisou 2:4 (2) 7. Košická n/V.-Krh. Podhradie 1:2 (2) 8. H. Saliby-Váhovce elmaradt (paneltipp: 2) 9. Veľký Blh-Kráľ 3:1 (1) 10. Inter B-Slovan B végeredmény: 1:4

Next

/
Oldalképek
Tartalom