Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-24 / 118. szám, szerda
26 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 24. www.ujszo.cotn Elhunyt Galgóczy Tibor Ismerősök, barátok hitetlen- kedve fogadták a szomorú hírt, hogy Galgóczy Tibor, a sokak által tiszteletben tartott kiváló ember és művész 83 éves korában elhunyt. Hitetlenkedve, mert nemrég még munkássága elismeréséről, kitüntetéséről szóltak a hírek. Néhány esztendeje már Kassán élt ugyan, de nem szakadt el Nagykapostól. Amikor csak tehette, hazalátogatott. Visszahúzta a szíve, az emlékek: itt volt fiatal, itt szeretett és itt alkotott. Eredeti szakmáját tekintve okleveles közgazdász volt. Elismert szakember, aki makacs hittel és erővel valósította meg elképzeléseit. Már gyerekként rácsodálkozott a falusi pásztorlegény faragott botjára, ostorára és egyéb tárgyaira. És ő is próbálkozott, kezdetben csak apró tárgyak faragásával. Felnőttként már tudatosan tanulmányozta a pásztorművészetet, mint a népművészet egyik ágazatát. Személyesen megismerkedett híres faragó pásztordinasztiákkal, felkutatott mintegy tizenöt olyan mestert, akiknek munkái azelőtt ismeretlenek voltak a szakiroda- lomban. Túdományos kutatásainak eredményéről tanulmányokat írt magyar és szlovák nyelven, melyek ma már az adott témában alapműnek számítanak. A nagyközönség csodálatát az általa készített, faragott tárgyakkal nyerte el. Alig van Szlovákiában múzeum, ahol ne találkoznánk munkáival, a szaruból készült kürtökkel, nyakékekkel, karperecekkel, brossokkal. De külföldre is jócskán kerültek alkotásaiból, Európa több országába, sőt az Amerikai Egyesült Államokba is. A sors kegyes volt hozzá. Művészetét a hozzáértő szakmai közösség elismerte. 1979-től a „népművészet mestere”, 1980-tól a „népművészet kiváló mestere” cím lett. Helyi civil szervezetek kezdeményezésére májusban Nagykapos díszpolgárává avatták, sajnos már csak in memoriam. Nagykapos, 2006. május 15. Demjénné Kovács Erna Felvetődött a partnervárosi kapcsolat létesítése Az első lépés a tenger felé JUHASZ KATALIN Az első városi síneket 1891-ben rakták le Kassán a lóvasút számára. Sokáig áruszállításra is szolgált a villamos. Városnézés villamoson zötyögve A villamosok „pihenőhelyét" a közönséges utas nem láthatja Kassa. A horvátországi Split ugyanazon a napon, május 7-én ünnepelte alapításának évfordulóját, mint Kassa. Ebből az alkalomból Eugen Čuňo alpolgármester meghívást kapott a tengerparti város hivatalos ünnepségsorozatára, amelyről felvillanyozva és ötletekkel telve tért haza. „Split városa idén 1700 éves. Fantasztikus volt látni azt az erős, egészséges lokálpatriotizmust, amely spontán módon nyilvánult meg azokban a napokban. A szervezett programok, kulturális, egyházi, közéleti események mentén igazi népünnepély alakult ki, szó szerint az egész város lakossága ünnepi hangulatban volt. Kassán kissé hiányolom ezt a lelkesedést, Tornaija. Tornaijai Kulturális Nyár címmel április végén, az Ifjú Szivek előadásaival indult a városi hivatal és a helyi művelődési központ rendezvénysorozata a gömöri városban. A különféle kulturális, tudományos és közművelődési rendezvények sorában - a szervezők reményei szerint - mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Az elmúlt hét végén Sajószámya városrészben az R-Go együttes adott ingyenes koncertet, melyre mintegy 2000-2500 ember volt kíváncsi. Ugyancsak az elmúlt héten Tornaija adott otthont a Cigány és nem cigány kultúrák együttélése Közép- és Kelet-Európábán elnevezésű kétnapos tudományos tanácskozásnak. A résztvevőket a város polgármestere, Dubovszky László köszöntötte a városháza felújított dísztermében. A tanácskozáson lske. Az 1297-ben előbukkanó Iske névforma, bár olykor kisebb torzítással (1427 - ízke) a további századokban is fennmaradt. Majd 1920-ban, az újszülött és történelaz itteni emberek talán kevésbé kötődnek városukhoz, mert feltehetően kevesebbet is tudnak róla” - véli az alpolgármester. Eugen Čuňo találkozott az adriai város polgármesterével, Zvonimir Puličcsal, és a tárgyalás során felvetődött egy esedeges partnervárosi kapcsolat lehetősége. Kassa jelenleg tizennégy várossal ápol hivatalos partnerkapcsolatot az Egyesült Államoktól Bulgárián át Törökországig, Horvátország azonban egyelőre hiányzik a „listáról”, amelyen ráadásul egyeden tengerparti város sem szerepel még.„Kassa most tette meg az első lépést a tenger felé” - nyilatkozta tréfásan az alpolgármester, ám a partnervárosi együttműködésnek szerinte a turizmus élénkítése mellett jóval nagyobb távlatai is lehetnek. A huszadik Kolcun-féle városnéző sétát a „kerek évforduló” tiszteletére a szervezők egy aprósággal tették kellemesebbé. A résztvevők lábizmainak kímélése céljából villamos várta az addig hűségesen barangoló csoportokat. A téma pedig természetesen a városi tömeg- közlekedés története volt. KOZSÁR ZSUZSANNA Kevesen tudják, hogy az ország területén Kassa büszkélkedhet a legrégebbi közlekedési vállalattal, az első városi síneket 1891-ben rakták le. Persze a boldog békeidőkben még nem villamos áram hajtotta a járgányokat, hanem egy mélabúsan ballagó szürke vagy barna paci húzta. A város legelső tömegközlekedési útvonala a vasútállomástól a Fő utcán át a Ko- menský utca feléig tartott, később meghosszabbították egészen a Csermelyig. Persze a kezded időkben nem is annyira a „tömegek közlekedtek”, mint inkább a város gyárait és üzemeit látták el áruval. Ä lóvasút „melléktermékei” azonban nyüván nem nyerték el különösebben a városi polgárok tetszését, ezért már a következő évben átállt a városi tömegközlekedés a gőzmeghajtásra. Az igazi villamosok 1913-ban kezdtek fúrni a város utcáin, és még a hatvanas évek közepéig kihasználták a szerelvényeket áruszállításra is. A dohánygyár, maláta-, kávé-, tégla- és gépgyár mind rendelkezett saját sínekkel, melyek az üzem udvarába vezettek. A régi sínek és régi gyárak maradványait itt-ott ma is látni még. A Fő utcai sínpárok ma is megvannak, de utoljára valódi villamos Szepsi. A Bódva menti városban is kialakították az eMagyar pontot, mely a magyar ajkú lakosság ingyenes vagy olcsó közösségi internet- hozzáférését biztosítja. Az országban jelenleg 26 eMagyar pont működik, Kelet-Szlová- kia területén Nagykapos, Királyhel- mec, Kassa, Torna és Rozsnyó mellett mostantól Szepsiben is. A pontok kialakítását a magyarországi Informatikai és Hírközlési Minisz1986-ban járt rajtuk. A városközpont műemlékeinek nem tett jót a szerelvények okozta rázkódás, a dóm és más épületek védelme érdekében ezért a síneket máshová helyezték át. Ma a régi lóvasút emlékére a nyári turisztaszezonban ismét jár a Fő utcán az egy lóerős jármű, mellyel ha gyorsabban, mint gyalog, nem is, de legalább kényelmesebben el lehet jutni a Fő utca egyik végéről a másikra. Virágkorát a villamosközlekedés a hatvanas és hetvenes években élte. Az akkori Kelet-szlovákiai Vasmű miatt megépült a sín egészen a gyárig, és az ország területén csak itt próbálkoztak három villamosszerelvény összekaptérium kezdeményezte hazai minta alapján, mivel kiemelt fontosságúnak tartja a határon túli magyarság információs társadalomba való bekapcsolódását. A pontok szolgáltatásait elsősorban magyar intézmények veszik igénybe, különösképpen a pályázatok leadásának idején. Ám nem ritka az sem, hogy diákok használják ki az intemetszolgáltatást. Mivel a kezdeményezés csak két éve indult, még kevesen ismerik az eMagyar pontok előnyeit. A pontok létrehocsolásával. Az R jelzésű villamosok háromvagonos változatban ma már nem járnak, estik két vagont kapcsolnak össze, sőt nem ritka, hogy kevésbé forgalmas órákban csak egy szerelvény gurul a várakozó utasok elé. A virágkorban 150 jármű csörömpölt Kassa utcáin, ma ennek egyhar- madával kell az utasoknak megelégednük, a jegyárak pedig a hajdani szocialista idők egykoronás jegyéhez képest ma 12 és 16 korona. A tömegközlekedést tekintve van Kassán néhány Közép- Európában egyedinek számító jelenség. Az egyik a vülamos- és trolivezetékének kereszteződése, a másik pedig a Szepsi úti körforzói szerinti elképzelés az, hogy egy nagy közös portálon keresztül az érdeklődő hozzájuthasson minden magyar kulturális, művészeti, tudományos kezdeményezéshez, mely a világhálón hozzáférhető. A www.magyar.sk gyűjtőoldal segítségével nemcsak többféle aktuális rendezvényről szerezhet tudomást a látogató, hanem egyes intézmények, szervezetek, iskolák honlapját is megkeresheti, illetve turisztikai információkat is találhat. A szlovákiai magyar sajtó digitalizált galom, ahol a villamos mind a négy irányban közlekedhet. Az ország területén sajnos Kassa jegyzi a legnagyobb villamosbalesetet is. 1978. október 30-án, a kora reggeli órákban történt. A „Terasa”-lakó- telepről lefelé jövet a tömött, két- vagonos villamos annyira felgyorsult, hogy az amfiteátrum melletti kanyart már nem tudta bevenni, kisiklott, és felborult. A mintegy 80 kilométeres sebességgel sodródó járművet a fák és villanyoszlopok állították meg. A 26 éves vezetőnő és kilenc utas életét vesztette, a tíz súlyos és nyolcvan könnyebb sérült pedig nyilván sohasem felejti el azt a reggelt. Az eset feljegyzései ma már nincsenek meg, mivel húsz év eltelte után megsemmisítik az üyen jellegű iratokat. Ma már csak találgatni lehet, müyen műszaki megíúbásodás vezethetett a szerencsétlenséghez, illetve hogy valóban a vezető volt-e a hibás. A sebesültek számát is sokan vitatják, mivel a várakozó utasok egy része már fel sem fért a villamosra, any- nyira tele volt a jármű, és egy vagonba többen fémek be száz embernél. De az igazság már örökre homályban marad. Kassa azonban nem felejt. A nagykórház melletti domb aljában ma minden villamos lelassít és megáll, pedig ott nem vehet fel utasokat. Ä baleset emlékére és újabb szerencsétlenségek megelőzése érdekében iktatták be ezt a rövid, biztonsági megállót. A mai Kassán persze autóbuszok és trolik is járnak. Mostanság némelyikük éppen villamospótló járatként szolgál, mert a sínek egy részét javítják. A tömegközlekedés további fejlődéséről persze vannak különböző tervek, ám ezek gyakran változnak. Egy biztos. Metró a közeljövőben még nem lesz Kassán. változatához szintén hozzájuthat, de akár a Magyar Elektronikus Könyvtár kiadványait is szemügyre veheti. Az eMagyarország-háló- zatban 2700 hozzáférési pont kínál lehetőséget azoknak, akiknek odahaza vagy munkahelyükön nem áll módjukban az interneten tájékozódni. A határon túli magyarok lakta településeken összesen 180 pont kialakítását tervezik, ebből Szlovákiának 32 jut. Az első szlovákiai hozzáférési pontot Somoiján adták át 2005 májusában, (kozs) Tudományos konferencia, koncert, színház, táncshow Tornaijai Kulturális Nyár ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Valószínűleg személynévből származik Helységnevek - Iske BOGOLY JÁNOS részt vevő kutatók megismerkedhettek az Epeijesi Egyetem Nemzetiségi és Regionális Intézetének, valamint a pilzeni Nyugat-Csehországi Egyetem Bölcsészettudományi Karának roma kutatási programjaival is. Egy, a témához kapcsolódó fényképkiállítás is megnyílt, ahol a csoltói cigány hagyományőrző együttes műsorát is meghallgathatták az egybegyűltek. A konferencián elhangzott előadások - kiegészítve a már említett gömöri cigánykutatás eredményeiről számot adó dolgozatokkal - hamarosan egy szlovák nyelvű tanulmánykötetben lámák napvilágot. A Tornaijai Kulturális Nyár rendezvénysorozat a komáromi Jókai Színház bemutatójával, majd a Republic együttes koncertjével folytatódik. De lesz itt ír táncshow, dzsesszfesztivál, fellép az Edda, Demjén Ferenc, illetve a tervek szerint az Elán együttes is. (ú) mét kereső Csehszlovákiában a különös Ižka nevet kapta, amit aztán a következetesebb „keresztapák” 1927-ben a ma is hivatalos Ižkovce névre változtattak. Nevének eredete ismeretien, valószínűleg birtokos személynévből származik. A legmodernebb villamosba háromszázan is beférnek (Szűcs Éva felvételei) A tervezett 32 hozzáférési pontból Szepsiben a huszonhatodikat adták át, a kezdeményezés két éve indult Újabb eMagyar pontot adtak át Szlovákiában ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS