Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-24 / 118. szám, szerda

Helyszínelő 111 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 24. Galántán másodszor is ugyanazok próbálták meg kirabolni a riasztóberendezéseket árusító boltot Lepattant az üvegről a kalapács Galánta. A biztonsági ka­merarendszer is nagyban segített azoknak a betö­rőknek a leleplezésében, akik május elején - idén már másodszor - próbál­tak betörni az autohifi és riasztóberendezéseket for­galmazó Sega Audio Kft. Pozsonyi utcai boltjába. GAÁL LÁSZLÓ Dudás István, a kft. tulajdonosa elmondta, első alkalommal idén ja­nuárban törtek be a boltba arcukat csuklyával eltakaró tettesek. Az úgynevezett rendőrpultra kapcsolt biztonsági berendezés azonnal ri­asztott, és az őrző-védő cég embe­rei három percen belül a helyszínre érkeztek, ám a betörőknek ez elég volt ahhoz, hogy a kitört kirakaton keresztül beszaladjanak a boltba, és amit hirtelen le tudtak emelni a polcról, bepakolják a Škoda 120- as gépkocsijukba, majd kereket oldjanak. „A biztonsági kamerák felvételein az egész akció látható, és azt a rendőrség rendelkezésére bocsátottam” - tájékoztatott Du­dás István. Az egyik betörő megsebesíthette magát, mert a nyomrögzítő szak­emberek a kitört kirakatüvegen vémyomokat találtak. Az ügyben még be sem fejeződött a vizsgálat, amikor ugyanebbe az üzletbe má­jus első hetében újra megpróbáltak betömi. Mint később kiderült, ket­ten ugyanazok voltak, mint akik ja­nuárban próbálkoztak, és ugyanazt a módszert alkalmazták: kalapács­csal igyekeztek betömi a kirakatot - de már sikertelenül. „Persze, azt nem tudhatták, hogy időközben biztonsági üveget tetettem a kitört kirakatüveg helyébe, és a biztonsá­gi kamera felvételén is látszódott, mennyire meglepődtek, amikor a kalapács visszapattant az üvegről. Kétszer-háromszor is próbálkoztak, de az üveg csak megrepedt, nem tört ki” - írta le a történteket a tu­lajdonos. A kalapáccsal nagy zajt is csaptak, amire felfigyeltek a szem­közti épületben lévő gyülekezet tagjai. Egyikük üldözőbe vette a menekülő gépkocsit, amelyben a sofőr egyedül próbált szökni, míg két társa gyalogszerrel oldott kere­ket. A gépkocsivezetőt sikerült fel­„Biztonsági üveget tetet­tem a kitört üveg helyé­be, és a kamera felvéte­lén is látszott, mennyire meglepődtek." tartóztatni. A közben riasztott rendőrök a közeli benzinkúton fog­ták el a tettestársakat. Mindhár­man a Dunaszerdahelyi járásból valók, fiatalok, egyikük még kö­zépiskolás. Az első betörésből szár­mazó árut (hangszórókat, erősítő­ket és egyéb autohifi berendezést) önként visszaszolgáltatták a rend­őrségnek. Ezeket a tárgyakat a tu­lajdonos vissza is kapta, ám nagy részüket megrongálva. Az okozott összkár a tulajdonos becslése sze­rint meghaladja a 200 ezer koro­nát. A kár legnagyobb részét a nagy felületű kirakat potyogó és szétre­pülő nagy üvegszüánkjai okozták. A tettesek megígérték, hogy a kárt térítik, ezt a bíróság is enyhítő kö­rülménynek venné, ám ígéretük el­lenére nem jelentkeztek, így komp­romisszum nélküli börtönbüntetés­re számíthatnak, és a kárt a biztosí­tó fogja rajtuk követelni. Az ügyben tovább folyik a bűnvádi eljárás. A kamerás rendszerbe és a biztonsági üvegbe fektetett eszközök megté­rültek, hiszen a kárt is csökkentet­ték, és nem utolsósorban a bizonyí­tási eljárást is egyszerűsítették. A sors iróniája, hogy a rablók éppen azt a boltot szemelték ki, amely biz­tonsági kamerák eladásával is fog­lalkozik. Németországban 108 „műalkotásért"összesen 725 ezer eurót fizettek; a vádlott egy hazai mestertől rendelt Szlovákiai Dali-hamisítványok miatt indult per Egy eredeti. Sokaknak nem tűnt fel, hogy hamisítványt kínálnak nekik. (Képarchívum) kotásokként árulta különböző mű­ÚJ SZÓ-ÓSSZEFOGLALÓ Pozsony/München. Megkezdő­dött a bírósági eljárás Németország egyik legismertebb műemlékgyűj­tőjével szemben. Az 52 éves Rudolf M.-et Salvador Dali képeinek hami­sításával vádolják. Az ügy érdekessége, hogy a vád­lott a spanyol szürrealista festő ké­peinek rendkívül jó minőségű má­solatait egy szlovák képzőművész­től, a Nagyszombatban élő Ladislav V.-tői rendelte. Német szakértők szerint az el­múlt 15 év legjobb hamisítványai­ról van szó. A hatóságok még ta­valy kezdtek foglalkozni az esettel, amikor Dali képeinek első hamisít­ványai egy stuttgarti kiállításon je­lentek meg. A rendőrség Rudolf M.-et nem sokkal a kiállítás után tartóztatta le. A nyomozás során fény derült, a Szlovákiában meg­rendelt képekre később Németor­szágban hamisította alá Dali aláírá­sát. A hamisítványokat eredeti al­emlékgyűjtőknek és galériáknak. A 108 szlovák képet összesen 725 ezer euróért adta el (több mint 27 millió korona). A német rendőrség meggyőződé­se, a szlovák festő ellen is eljárást kellene indítani, mivel tudnia kel­lett róla, hogy a megrendelő eredeti festményként fogja árusítani műve­it. Ha valaki ilyen megrendelésre dolgozik, Szabó Ottó festőművész szerint mindig tud arról, hogy a ké­peket külföldön eredeti alkotásként adják el. „Jól megfestett hamisít­ványt csak nehezen lehet megkü­lönböztetni a valódi alkotástól. Ma­napság korszerű módszerekkel tud­ják bekeverni a festéket, minek kö­szönhetően úgy néz ki, mintha több évtizeddel ezelőtt festették volna” - magyarázta lapunknak Szabó. Ladislav V. ellen viszont csak a szlovák hatóságok indíthatnak eljá­rást - ez eddig nem történt meg. A bíróságra ezért legfeljebb tanúként idézhetik elő. Marta Bujňáková, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa ér­deklődésünkre kijelentette: a szlo­vák rendőrség nem fog tájékoztatni a történtekről, eddig semmiféle nyomozást nem indított az ügyben. Értesüléseink szerint viszont a né­met hatóságok már felkeresték a szlovák művészt és néhány festmé­nyét már lefoglalták. (dp,ú) A Galántai járásban egy Mercedes égett ki - a szélvédőt betörték, előkerült a benzines kanna is Közúti balesetek adták a legtöbb munkát UJ SZO-ÖSSZEFOGLALO is a közlekedési balesetek adták a tűzeset Halálos áldozatok/ sérültek Negyvenhárom esetnél avatkoz­tak be a Nagyszombati Kerületi legtöbb munkát: tizenhatszor volt szükség a segítségükre. Autóbalese­tekben tizenegyen sérültek meg, járás közlekedési egyen baleset mentések összesen Tűzoltó-parancsnokság munkatár­egy személy pedig életét vesztette. Dunaszerdahely 2 5 2+1 gyakorlat 10 1/1 sai az elmúlt héten. A tűzesetek és További két személy műszaki bal­Galánta 4 1 3+1 gyakorlat 9 1/3 közúti balesetek, valamint a műsza­eset áldozata lett - tájékoztatott Ró­Galgóc 0 1 1 2 0/0 ki mentést igénylő események so­bért Károlyi kerületi tűzoltópa­Pöstyén 1 0 1 2 0/0 rán több mint. 270 ezer korona kár rancsnok. Ä tűzoltók tizenkétszer Szenic 0 4 1 5 1/7 keletkezett, a tűzoltók közbelépésé­néztek szembe a lángokkal, ame­Szakolca 0 1 1 2 0/0 nek köszönhetően megmentett ér­lyek tetemes anyagi károkat okoz­Nagyszombat 5 4 2+2 gyakorlat 13 0/2 tékek összege meghaladja a 10 mil­liót. A tűzoltóknak az elmúlt héten tak. A fent nevezett 270 ezer koro­nára rúgó összeget gyakorlatilag összesen 12 16 15 43 3/13 A galántai tűzoltóság operációs központja (A tűzoltó- és mentőtestület felvétele) két tűzeset következményei teszik ki: a Nagyszombati járásban több mint 150 ezer koronányi, a Galán­tai járásban pedig bő 100 ezer ko­ronányi érték vált a tűz martaléká­vá. Ez utóbbi kár egy Mercedes E tí­pusú gépkocsiban keletkezett. A Galántai járás szeredi tűzoltó- és mentőállomásának ügyeleteseit május 16-án az éjszakai órákban ri­asztották a lángokban álló Merce- deshez. A kocsi utastere és a ben­zintankhoz közeli rész égett. A szél­védőt betörték, a kocsiban megta­lálták a követ, a közelben pedig egy öüiteres marmonkannát is felfe­deztek a benzin maradékaival. Tűzoltók magasnyomású vízsugár­ral oltották el a tüzet, (as) Az iskola bejáratánál rabolták ki Dunaszerdahely. Ismereden tettes kitépett egy egyszerű bevásár­lószatyrot egy hölgy kezéből a Kodály Alapiskola bejáratánál né­hány nappal ezelőtt. A táskában fényképek, iratok és kulcsok vol­tak 400 korona készpénzzel együtt, (jóm) Nem csak a légzsák kellett a tolvajnak Somoija. Feltörtek egy Škoda Octaviát az Iskola utcai parkolóban. A kormányból kiszerelték a légzsákot, de elvitték a rádiót is, vala­mint két lámpát, (jóm) Lopás közben meghalt Alistál. Holttestre bukkantak a helyi öntözőállomás épületében. Nem tudni, hogy pontosan mikor került oda; április 13. és május 18. között történhetett a tolvaj balesete. Megállapították, hogy a férfi erőszak nélkül hatolt be az épületbe. Elvágta a villanyvezeté­keket, mert arra készült, hogy ellopja. Egy magas feszültségű vil­lanydobozt is megpróbált kiszerelni - ez okozta a vesztét. A holt­testet a férfi felesége és édesanyja azonosította; kiderült, hogy a halálos kimenetelű lopásnál kiskorú fia is vele volt. (join) Fejszés rablók a benzinkúton Cifer (Cífer). Kiraboltak egy benzinkutat a nagyszombati járásbeli faluban múlt héten péntekre virradó éjszaka. Az elkövetők pár óra alatt rendőrkézre kerültek. A két 26 éves nagyszombati férfi fejszé­vel fenyegette meg az elárusítónőt, majd kipakolták a helyiséget. A rablók ötvenezer korona értékben alkohollal, cigarettával és némi készpénzzel távoztak, de nem jutottak messzire, mert a rendőrség lecsapott rájuk, (ú) Metamfetamin a postaládában Nagyszombat. Drogárust fogtak a rendőrök szerdán a város egyik lakótelepén. A 27 éves düer postaládájából 260 adagra elegendő metamfetamin került-elő. A férfi ellen eljárás indult, (ú) Villamosból kidobott lopott iratok Pozsony. Bejelentés alapján szálltak ki a rendőrök múlt szerdán Károlyfalura. Három személyt vettek őrizetbe, akik a villamos ablakából különböző személyi okmányokat dobáltak ki, egy tás­kában pedig hordozható számítógépet nézegettek. A tárgyakat nem sokkal korábban egy pozsonyi hotelból tulajdonították el. A vizsgálóbíró egy 17 éves fiatalember ellen emelt vádat lopás bűntette miatt, az elkövetőt akár két év szabadságvesztésre is ítélhetik, (as) Tiltás ellenére gépjárművet vezettek Pozsony. A múlt héten Pozsonypüspöki területén tartott közúti el­lenőrzések során két olyan személyt is megállított és ellenőrzött a rendőrség, akikről kiderült, hogy el vannak tiltva a gépjárműveze­téstől. A VW Golffal közlekedő 32 éves pozsonyi nőt és a Škodát vezető 63 éves pozsonyi férfit beidézték a körzeti közlekedésren­dészeti osztályra - tájékoztatott DašaKollárová pozsonyi rendőr­ségi szóvivő, (as) KÖZLEMÉNY Ügyfélfogadás a galántai rendőrségen Galánta. A járási rendőrkapitányság tájékoztatja a lakosokat, hogy egyes ügyosztályain a következő ügyfélfogadási idő érvényes: ♦ 1. közlekedésrendészet Hétfő: 7.30-12.00 és 13.00-15.00, Szerda: 7.30-12.00 és 13.00-17.30, Péntek: 7.30-12.00. ♦ 2. személyi igazolványok Hétfő: 7.30-12.00 és 13.00-17.30, Szerda: 7.30-12.30 és 13.00-17.30, Péntek: 7.30-12.00. ♦ 3. fegyverosztály hétfő 7.30-12.00 és 13.00-15.00, szerda 7.30-12.00 és 13.00-17.30, péntek 7.30-12.00. ♦ 4. údevélosztály: Hétfő: 7.30-12.00 és 13.00-15.00, Szerda: 7.30-12.00 és 13.00-17.30, Péntek: 7.30-12.00. (gl)

Next

/
Oldalképek
Tartalom