Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-17 / 112. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2006. április 17., szerda 3. évfolyam, 19. szám Ki kér a Desszertből, avagy ki hallgat ma jé zenét? „A gépzene miatt lassan már a muzsikusok is elfelejtenek játszani" - állítja Kronauer Ferenc 30. oldal Ötvenéves a magyar alapiskola A csatai oktatási intézmény a jubileum alkalmából felvette Baross Gábor nevét 31. oldal 32. oldal Őszre szaunát is építenek a Vadasban A cég a 2005-ös esztendőt nem zárta jól, ám az igazgató nem aggódik A tragédia helyszínén még most is megrázó látvány fogadja az embereket. A kerozin szaga még hónapokkal a tragédia után is érezhető. Emléket állítanak a légikatasztrófa áldozatainak Az egyik szalagon magyar nyelvű felirat olvasható Hejce. A magyarországi községben nemrégiben Ladány Lajos, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselője és Rohály Géza polgár- mester közös sajtótájékoztatót tartott, melyen bejelentették, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei kisközségben ez év október 15-e és november 1-je között leplezik le azt az emlékművet, melyet a Borsó-hegyen történtjanuári légikatasztrófa áldozatainak tiszteletére állítanak. LECZO ZOLTÁN Néhány órával a sajtótájékoztató előtt az említettekkel autóba ültünk, és elindultunk a baleset helyszínére. A szinte járhatatlan hegyi úton vészesen imbolygott a régi katonai szállítójármű. Nem először tettem meg gépkocsival ezt a néhány kilométeres utat a Borsó-hegy tetejére, ám még egyetlen alkalommal sem sikerült úgy feljutnom, hogy közben ne lett volna halálfélelmem. A helybéli sofőr azonban ügyesen manőverezett a csúszós talajon, kerülgette a fákat, nekem meg „csak” arra kellett vigyáznom, hogy le ne harapjam a nyelvem, illetve ki ne essek a terepjáróból. Húszpercnyi „utazás” után érkeztünk meg a légikatasztrófa helyszínére. Azt hittem, a legrosszabbon már túl vagyok, de tévedtem. Az elém táruló látvány megdöbbentő volt. Pont azon az ötszáz méter hosszú és harminc méter széles tisztáson álltunk meg, ahol letarolta az erdőt a becsapódó repülőgép. A kerozin szaga még hónapokkal a tragédia után is érezhető. A derékba tört vagy a földből kiszakított fák olyanok, mintha emlékoszlopok lennének, melyeket ügyetlen óriások faragtak. Némelyik törzsére koszorúkat, virágcsokrokat erősítettek az áldozatok hozzátartozói. Az egyik szalagon magyar nyelvű felirat olvasható: „E helyen vesztette életét...”, amott egy fekete fejfa... Huszonhét évet élt, akinek az emlékére állították. A földön rengeteg gyertya és mécses. Az egyik fa tetején a lezuhant repülőgép roncsdarabját lóbálja a szél... „A szerencsétlenség helyszínét egy kősziklával jelöljük meg - töri meg a csendet Rohály Géza. - Már tárgyaltam ebben az ügyben az erdőgazdaság vezetőivel, ők a terület tulajdonosai. Támogatják a kezdeményezést. Információim szerint a szlovák hadügy illetékesei egy márványtáblát helyeztetnek el a sziklán, melyre az összes áldozat nevét fölvésetik.” „A területet azonban előtte még egyszer átvizsgálják a katonák - veszi át a szót Ladányi Lajos. - Itt, ahol a repülőgép roncsa égett, még rengeteg apróbb fémtárgyat jeleztek a detektorok. A szakemberek fölszedik onnan a földet, amelyet át is rostálnak. Pontosan nem tudom, mikor kerül erre sor, de ezt még mindenképp el kell majd végezniük.” Bár a katonák már négyszer átfésülték a tragédia helyszínét, szétszórt tárgyakat bárki találhat a Borsó-hegyen. Csatokat, apró alkatrészdarabokat, üvegszilánkokat, papírfecniket mi is láttunk az avarban. Ha valaki ilyesmit talál, általában leteszi azt a mécsesek mellé. „Mindent úgysem tudnak itt összegyűjteni” - folytatja Ladányi. - A kidőlt fák sok tárgyat maguk alá temethettek, évek múlva is kerülhetnek majd elő dolgok. Az egyik fa törzsébe például a becsapódás során mélyen belefúródtak a gép alkatrészei. Ezeket sem viszi el innen senki. Azt azonban meg kell akadályozni, hogy a szerencsétlenül járt katonák személyes tárgyai illetéktelenek kezébe kerüljenek. Ezért is kezdeményeztem néhány hete a terület újbóli A Hejcén felállítandó emlékmű tervezett helyéről jól látható a Borsóhegy csúcsa előkészítő és felügyeletét ellátó szlovák-magyar tárcaközi vegyes bizottság májusban Pozsonyban arról döntött, hogy a hejcei emlékmű elkészítésére a Szlovák Építészeti Kamara ír ki pályázatot, s a beérkezett tanulmányok közül egy kilenctagú bírálóbizottság 2006. június 23-ig választja ki a legjobbakat. Az első három pályázat készítője pénzjutalmat kap. Hejcén a szeren- csédenül járt szlovák katonák tiszteletére nemcsak emlékművet állítanak, hanem egy 700 négyzetméter alapterületű emlékparkot is kialakítanak. A falu önkormányzata egy, a község belterületén lévő parcellát ingyen ajánlott fel erre a célra. Rohály Géza azt is elmondja, ha nem sikerült volna megállapodniuk a szlovákiai illetékesekkel, a község önkormányzata eldöntötte, mindenképp emléket állít az elhunyt katonáknak. Ezután megtekintjük az emlékpart tervezett helyét. A területről jól látható a Borsó-hegy teteje, innen az erdő békésnek tűnik. A polgármester elmondja, milyen átalakításokat végeznek majd el, hogyan oldják meg a terület világítását, milyen változtatásokra lesz szükség. Ladányi Lajos hangsúlyozza, az emlékmű mielőbbi elkészítése már csak azért is rendkívül fontos, hogy a halottak napján a községbe érkező hozzátartozók méltó körülmények között róhas- sák le kegyeletüket elhunyt családtagjaik emléke előtt. Lassan véget ér a rendezvény, pakolnak a tévéstábok, az újságírók pedig sietnek, hogy a másnapi számban már hírt adhassanak a hejcei sajtótájékoztatóról. Én is útnak indulok. Miközben lassan magam mögött hagyom a községet, fülembe csengnek azok a mondatok, amelyekkel az egyik helybéli búcsúzott tőlem. „Szerkesztő úr! Tudja, minek örülnék a legjobban? Ha maga vagy a többi újságíró soha sem tudta volna meg, hol is van a mi kis falunk. Ha ma nem ismerné a világ Hejce nevét, az azt jelentené, hogy januárban nem történt volna meg itt ez a szörnyűség.” (Szabó Bernadett felvételei) átkutatását. A történtek sajnos engem igazoltak, vagy ötszáz kilónyi alkatrészt találtak a katonák.” Indulnuk kell. A sajtótájékoztatóra összesereglett újságírók valószínűleg már türelmetlenül várakoznak a faluban. A visszafelé vezető út éppoly viszontagságos, mint idefelé volt. Közben azon gondolkodom, talán nem is baj, hogy nem lehet egykönnyen eljutni a tragédia helyszínére. A nehézségek valamelyest távol tartják a bámészkodókat és a katasztrófaturistákat. A természet pedig lassan majd elfedi az erdő sebeit. A községházán rendezett sajtótájékoztatón aztán megtudhatjuk azt is, hogy Szlovákiában az emlékmű felállítására közadakozásból eddig 1,2 millió korona gyűlt össze, s ezt az összeget a szlovák kormány várhatóan újabb 1,2 miihó koronával egészíti ki. Az OTP Bank egymillió koronát ajánlott fel, s az egyik országos tévécsatorna a légikatasztrófával foglalkozó dokumentumfilmjének bevételeit is erre a célra kívánja fordítani. Az emlékmű megépítését A derékba tört fák olyanok, mintha emlékoszlopok lennének, melyeket ügyetlen óriások faragtak Ha valaki valamilyen apró roncsdarabot talál a Borsó-hegyen, általában leteszi a mécsesek mellé
