Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-16 / 111. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 16. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Rátört az anyósára Vizesrét (Mokrá Lúka). Magánlaksértés és kínzás vádjával indult eljárás egy 29 éves nagyrőcei járásbeli férfi ellen. Az erőszakoskodó vasárnapra virradó éjszaka betört anyósához, majd megfenyegette az asszonyt és a lakásban tartózkodó családtagjait. Az incidensben senki sem sérült meg. A rendőröknek a randalírozó felesége elmondta, férje már öt éve verte és többször is halálosan megfenyegette, ezért hallgatott a családban uralkodó állapotokról. A férfit őrizetbe vették. (TASR) Folyik a gyilkossági ügy tárgyalása Besztercebánya. Folytatódott a kerületi bíróságon az anyja meggyilkolásával vádolt Tomáš P. és barátnője pere. A fiú elfogultsággal vádolta meg a bíróságot, majd kijelentette, új ügyvédet talált, az érintett ugyanakkor tagadta, hogy elvállalta volna a páros védelmét. A két vádlott elutasította a vallomástételt. A 21 éves fiú és három évvel idősebb barátnője vélhetően azért ölte meg a 47 éves asszonyt, mert az nem akarta megengedni, hogy a lány a házba költözzön. A gyilkosság 2003 márciusában történt, a fiatalok azóta több, egymásnak ellentmondó vallomást is tettek. (TASR) Halálra zúztak egy helybélit a lezúduló betontömbök Agyonnyomta LECZO ZOLTÁN Abara. Az Ung-vidéki településen a hét végén tragikus kimenetelű baleset történt, melynek során egy 41 éves helybéli lakos életét vesztette. Információink szerint a szerencsédenség idején a férfi négy társával együtt a Nagyráskát Abarával összekötő közút mellett álló régi dohányszárító romos épületében tartózkodott. Valószínűleg megbonthatták az építmény amúgy is rossz állapotban lévő falait, s ennek következtében a mennyezetről leváló betontömb zúzta halálra egyiküket. A tragédia helyszínére a közeli Nagykaposról érkezett rohammentő, ám ők sem tudták azonnal ellátni a sérültet, mert a testét teljesen beborította a törmelék. A többtonnás betontömböt végül csak a tűzoltók segítségével sikerült elmozdítani, ám a férfin már nem lehetett segíteni. Sérüléseiből ítélve életét valószínűleg a gyors orvosi beavatkozás sem menthette volna meg, vélhetően már a mentők megérkezése előtt halott volt. Csűri Árpád, Abara polgármestere elmondta, a régi dohányszárító hosszú évtizedek óta használaton kívüli épülete a helyi földműves szövetkezet tulajdonában van. Mivel a vállalat felszámolás alatt áll, az ingaüannal egy ideje senki a zsákmány sem törődik. Ismereden tettesek az elmúlt években már szinte minden mozdíthatót kiszereltek belőle, s ezáltal az építmény statikailag is meggyengült. Mivel a szárítót senki nem őrzi, és kerítés sem veszi körül, oda bárki akadály nélkül bejuthat. A helyi önkormányzat, bár ez nem lett volna kötelessége, az épületet lezáratta, ám ismeretlenek rövidesen még az ajtót is ellopták. Csűri Árpád azt is elmondta, a falu vezetése régebben szimbolikus áron megvásárolta volna az építményt, hogy a saját költségén lebontassa. Az ingadan környékét az ösztönző program keretében alkalmazottak segítségével többször megtisztították, ám az őrzését nem tudták biztosítani. Értelemszerűen ez a tulajdonosok kötelessége lenne. Tegnap Abarán járva azt tapasztaltuk, a hétvégi tragédia óta semmit sem változott a helyzet. A forgalmas közút mellett álló ingadan változadanul könnyen megközelíthető, oda akár gyerekek is bejuthatnak. Remélhetőleg Abarán nem kell újabb halálos kimenetelű balesetnek történnie ahhoz, hogy az épület tulajdonosai végre intézkedjenek, s a megfelelő módon le- záiják az elhagyott dohányszárítót. Csűri Árpád tájékoztatása szerint erre a helyi önkormányzat ismételten felszólítja őket. A község határában álló romos épületbe bárki akadály nélkül bejuthat (Szabó Bernadett felvétele) A statisztikák szerint a megengedett sebesség tíz kilométerrel való átlépése elég a tragédiához Helyszíni bírság helyett citrom A női sofőrök jobban betartották a szabályokat (A szerző felvétele) Kassa. Jó néhány kassai sofőr úszta meg a tegnapi nap folyamán az ötszáztól kétezer koronáig terjedő helyszíni bírságot a rendőrség és a Generali Biztosító Alma-citrom elnevezésű akciójának köszönhetően. JUHÁSZ KATALIN Az elkövetkező tíz nap során valamennyi megyeszékhelyen osztogatnak gyerekek almát, illetve citromot a sofőröknek aszerint, hogy betartották-e a közlekedési szabályokat, vagy sem. „A megelőző akció célja felhívni a figyelmet a közlekedési szabályok betartásának fontosságára. Mind a részt vevő gyerekek, mind pedig a gépkocsivezetők számára emlékezetes marad ez a találkozás. Főleg a maximális sebesség betartását ellenőrizzük, mivel a statisztikák szerint emiatt történik a legtöbb közúti baleset. Már tíz km/órás sebességtúllépés elegendő a tragédiához - tudtuk meg Gabriela Richnavská szervezőtől. A tegnapi kassai „gyümölcsosztáson” a Novomestský utcai általános iskola harmadikosai segédkeztek a közlekedési rendőröknek, és fél óra leforgása alatt húsz almát, illetve tizenkét citromot osztottak szét. A legtöbb sofőr elfelejtette bekapcsolni a biztonsági övét, néhányan túllépték a megengedett sebességet, és olyan is akadt, aki sem jogosítványt, sem forgalmi engedélyt nem tudott felmutatni. A megelőző akció május 25-ig tart, a tavalyi statisztika szerint a sofőrök 65 százaléka almát, 35 százalékuk pedig citromot kapott, a női vezetők jobban betartották a szabályokat. Tavaly ösz- szesen 2751 sofőrt állítottak meg a rendőrök és a diákok az akció során, idén is legalább ennyi gyümölcsöt, tréfás rajzot, illetve szórólapot szeretnének szétosztani. Megszűnik végre a városlakókat bosszantó bűz, a biohulladékot mostantól nem szállítják a környékre Már csak néhány hétig kénytelenek elviselni SZÁSZl ZOLTÁN Fülek. Legfeljebb még néhány hétig kénytelenek elviselni a fü- lekiek a zólyomlipcsei Biotika gyógyszergyárból származó biohulladék kellemetlen szagát. A gyár április 30-i dátummal ugyanis felbontotta a biohulladék elhelyezéséről a füleki Filagro mezőgazda- sági vállalattal kötött szerződését. A szerződés felbontásának oka információink szerint a szakszerűtlen hulladéktárolás volt. A környéken élőket közel másfél éve bosszantja a gyógyszergyárból származó, az egészségre egyébként ártalmatlan, folyékony biohulladék átható szaga. A gyógyszergyár melléktermékét a város környéki termőföldekre hordták szét, szerves trágya gyanánt használták. Havonta legkevesebb 700 és 1200 torma közötti mennyiséget szórtak szét a település közveden közelében, emiatt rengeteg panasz érkezett a városvezetéshez. A sok tárgyalásnak már-már úgy látszott, nem lesz eredménye, a szakhatósági ellenőrzés ugyanis nem hozott a város számára kedvező végeredményt. Eleve nem keletkezhetett volna probléma, ha a technológiai előírásokat maradéktalanul betartotta volna a Filagro. A biohulladékot ugyanis a kihelyezés után azonnal be kell szántam vagy tárcsázni, így a lebomlásakor felszabaduló szag sem bosszantotta volna az itt élőket. Több szakhatósági ellenőrzést is kezdeményezett a város, azok a penetráns szagot nem minősítették légszennyezésnek. Legutoljára április 4-én találkoztak az érintett felek, akkor a város vezetése már kilátásba helyezte a település általános érvényű rendeletének megsértése miatti bírság kiszabását is, ami esetenként akár a kétszázezer koronát is elérheti ilyen szabálysértés esetén. Az április 4-e utáni hetekben érkezett még néhány javaslat, melyek szerint nem a közvetlenül a Fülek melletti termőföldekre kívánta volna a Filagro kihelyezni a biohulladékot, de ezt kategorikusan elutasította a város polgármestere, Agócs József. „Az elmúlt több mint egy évben nagyon sok panasz érkezett az elviselhetetlen szag miatt, a gond most már megoldódni látszik, reméljük, a Filagrot nem éri anyagi kár. A jó együttműködés hívei vagyunk, de kötelességünk védeni a város és lakóinak érdekeit” - mondta el lapunknak Agócs József, Fülek polgármestere. Decembertől mostanáig csaknem kétmillió korona értékben fogyasztottak áramot a potyázok Áramtolvajok a Luník IX. városrész bérházaiban ÚJ SZÓ-1NFORAAÁCIÓ Kassa. A városban az utóbbi időben egyre többen próbálkoznak illegálisan villamos áramhoz jutni. Az áramszolgáltató vállalat illetékese szerint a „feketelistát” a roma gettónak is becézett Luník XI. városrész bérházai vezetik, ahol nem ritka, hogy egy bejáratban többen fogyasztanak lopott áramot, mint ahányan fizetnek érte. A számláikat havonta rendező szomszédok miatt azonban nem lehet az egész házban kikapcsolni az áramot, az egyedüli ellenintézkedés az alkalmankénti razziaszerű ellenőrzés, amelynek eredményeképp szinte félévente lekapcsolják és megbüntetik a potyázó lakókat, akik egy idő után ismét rákapcsolódnak a vezetékre, és kezdődik minden elölről. A rossz példa ragadós: a napokban Kassaújhelyen a rendőrségnek is be kellett avatkoznia egy hasonló ügyben. Az áramszolgáltató ellenőrei két, romák által lakott bérház tizennyolc háztartásában fedeztek fel áramlopást. „Ezeket a lakóegységeket tavaly decemberben már lekapcsoltuk, ekkor elhangzott az utolsó figyelmeztetés, és mivel nemrég ugyanolyan kaotikus körülményeket találtunk a helyszínen, értesítettük a bűnüldöző szerveket. Decembertől e hét elejéig csaknem kétmillió korona értékben fogyasztottak áramot a Herlianska utcai potyázok, és mivel nincs is szándékukban fizetni, eljárást kezdeményezünk ellenük” - mondta Vladimír Hric, a vállalat ellenőrző osztályának illetékese. Az áramszolgáltató vállalat vezetése a napokban Kassa főpolgármesterével is találkozik, hogy közösen keressenek megoldást az illegális fogyasztás megfékezésére. A városrész önkormányzata ugyan minden tőle telhetőt megtesz a tolvajok ellen, ám úgy tűnik, komolyabb intézkedésekre van szükség. A szóban forgó bérházakban egyébként a hivatalos statisztika szerint 160 személy lakik, az ellenőrök azonban azt állítják, ennél legalább háromszor többen tartózkodnak állandó jelleggel a lakásokban, (juk) A Roma Polgári Kezdeményezés országos értekezletet tartott, a fő téma a közelgő választás volt „A romák most is 13. századi körülmények között élnek” KOZSÁR ZSUZSANNA Kassa. Országos értekezletet tartott tegnap a Roma Polgári Kezdeményezés (ROI) Kassán, a magisztrátus tanácstermében. Az értekezlet fő témája a közelgő választás volt. Milan Mižič, a szervezet elnöke szerint az értekezletet azért hívták össze, hogy a potenciális választóknak bemutassák a Smer választási programját, mert a Roma Polgári Kezdeményezés támogatni szeretné a pártot. „Jelenleg jobboldali kormány van az országban, mely a romáknak semmiben sem segített a választási ciklusában. Magas a munkanélküliség, nagy a nyomor és az éhség, a romák de facto a 13. századi körülmények között élnek - közölte Mižič. - A Smer nem ígért nekünk semmit, mivel csak a választások után lehet konkrétumokról beszélni.” Mižič közölte, minden párttal megpróbálták felvenni a kapcsolatot, de senki nem volt hajlandó tárgyalni velük. Az MKP sem állt velük szóba, mert „csak a saját magyar romáival törődik”. Az értekezletre előkészített nyilatkozatban a ROI azt állítja, hogy „egész Európa tanúja a romák növekvő nyomorának. A kormánykoalíció azt a szociális modellt részesíti előnyben, mely otthonunk elhagyására kényszerít, hogy idegenben találjunk munkát és jobb boldogulást. Az eladósodás, a roma telepek növekvő létszáma és az ösztönző program mind arra példa, hogyan lehet minket megalázni. A roma projektekre szánt európai milliók a pszichológusok és szociológusok zsebébe vándorolnak, akik arra tanítanak minket, hogyan viselkedjünk a nyilvánosság előtt. Ez a nemzeti kisebbség megszégyenítése.”