Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-15 / 110. szám, hétfő

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 15. www.ujszo.com Lucia Hurajová és Horján Viktor az Isten egy DJ c. darabban (Fotó: SDÚ) A pozsonyi Új Dráma 2006 fesztivál negyedik napja Elsőfájlozók, utolsó kenetek FORGÁCS MIKLÓS Rafinált technoguruk és szinte törzsi társadalmak ösztönlényei népesítették be az Új Dráma 2006 játéktereit. Talán az a közös ben­nük, hogy zsigerileg mindannyian vágynak a spiritualitásra, izgatja őket a mennyek és poklok birodal­ma, de itt a földön akaiják megte­remteni a megváltás terét. Ám sö­tétben tapogatóznak, mert vagy a valóságot nem érzékelik, vagy igen profán vízből főzik szent levesüket. Stanislav Štepka Radosini Naiv Színháza sokat tett azért, hogy ki­alakítsa a szlovák ember magát ál­modozó, érzékeny és „elvarázsolt” lényként láttató önképét. A poéti- kus kisemberek mitológiáját gyártó műkedvelőből mára végérvényesen nézőit a legprimitívebb világképpel szórakoztató kisiparos lett. Csütör­tök este játszott Tízparancsolat c. anekdotagyűjteménye a legriasz­tóbb szexista hagyományokra épül. Štepka színháza a sztereotípiák vi­lága, a politikusok lopnak, hazud­nak, a nő kellemeden hangú teher­tétel, a férfi a világ közepe, akinek történetei vannak. Ondrej Spišák rendezése egyértelműen a kisszín- padi formákat s a bábszínház esz­közrendszerét tekinti kiinduló­pontnak, de nem tud lemondani az operettharsányságról és a nyárs­polgári geghajhászásról. A német Falk Richter Isten egy DJ c. digitális szürrealizmusából trendi misét celebrált Marián Ams- ler az Aréna Színházban. Egy va- lóságshow két elsőfájlozója szorul be egy hangstúdiót és hideg sztár­otthont egyaránt idéző kocka ki­párnázott terébe. A fiú és a lány vallani kezd magáról, egy szerelem története bontakozik ki az egyre harsányabb, nagyon ‘in’, szexi, on­line és „poszt-poszt dekonstruktív” beszélgetésből. Ám a magánszféra egyre inkább elsikkad a médiatér, a nyilvános önmegvalósítás, az ar- tisztikus autentikusság és az ott­honpótló szórakoztatóipar profit- orientált labirintusában. A szerző és a színpadra állítok jól ismerik ezt a közeget, s nagyon szellemesen fricskázzák öntömjénezését, sőt démonizálását, felületességét, de megkerülhetedenségét, hideg ki­számíthatóságát, s mégis emberi esendőségét. Röpködnek a divatos témák: a szubjektum orgiája, a fik­ció vége és az új radikális valóság, önkorrekció, az élet modem for­mái. A szavak értelmüket vesztet­ték, már csak kommersz sámánok ráolvasásai. A nő bravúrosan pózo­ló díva, a férfi lazán civil. Lucia Hurajová technikás, hideg fejjel gondolkozó színésznő, aki hihetet­len tudatossággal váltogatja az ér­zelmi síkokat, keveri a nőiesség szí­neit. Hoiján Viktor pőrébben áll a színpadon, erőssége a civil megszó­lalás, az alázatos, de nem egyéni­ségföladó visszafogottság. A magyar drámát Tasnádi István Kohlhaas Mihály-adaptációja, a Kö­zellenség képviselte. Az erkölcsi meggyőződéséhez görcsös igazság­érzettel ragaszkodó lócsiszár törté­nete Tasnádinál a hatalom packá- zásának, kiábrándító kicsinyessé­gének keserű paródiája lett. Ondrej Spišákot rendezőként viszont az eredeti alapvetés, az erkölcs körül­járása érdekelte: mi történik, ha egy tiszta ember erkölcsi érzéke csak egy szűk szférára teljed ki, s igazságérzete romboláson keresz­tül teljesedik ki. Tasnádi darabjá­nak gunyoros, értékrendekben nem bízó leegyszerűsített képlete állt az egyik oldalon, Spišák heroi- záló jellemrajztól, szenvedélyek áradásától nem riadó rendezése a másikon. A két világ alig találko­zott. Lenyűgöző a főszereplő, Mi­lan Ondrík fizikailag is hihetetlen teljesítményt követelő alakítása, de ha ellenfele, Wenzel von Tronka csak egy züllött, alkoholista vég­lény, akkor az egész alapkonfliktus csupán konstrukció marad. Az elő­adás egy ősi, szinte természeti nép nyers világába kalauzol, ahol még vérrel kell fizetni a becsületsérté­sért, vad és túlfűtött érzelmek ural­kodnak itt, a szenvedély és apoka­lipszis kéz a kézben járnak. Az elő­adás viszont nem tudja megtagadni a szerző ironizáló hajlamát sem, groteszk bohóctréfává, meghök­kentő karikatúrává válik az igaz­ságkereső kálváriája. A dalokon ke­resztül pedig valamiféle brechti el­idegenítő szándék is ráakaszkodik a nyitrai Andrej Bagar Színház pro­dukciójára, s így már annyi irányt skicceinek fel az alkotók, hogy azok egymást kioltva zavarba ejtő káosz­ba szelídülnek. Nagy kár, hiszen Kohlhaas felesége halála utáni dü­hödt favágása a fesztivál egyik leg- megrendítőbb jelenete volt. Duncsák Attila festőművész alkotásaiból látható kiállítás a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában. (Somogyi Tibor felvétele) Szabó Győző a pozsonyi Stokában is eljátszotta Macbeth szerepét. Most kamera előtt áll Szabadjeggyel a pályán Bár nem volt rabigában a Katona József Színházban, két évvel ezelőtt Szabó Győző mégis úgy döntött: inkább szabadon folytatja. Szerződést bontott, s azóta produkciókra szerződik. Most éppen Macbethként gyilkol a budapesti Tűzrak- tárban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Független térben, független szí­nészekkel, független előadásban. A végeredményt tekintve ugyanazt éli meg most is, mint sok évvel ez­előtt a Bárka égisze alatt született Szentivánéji álomban, amellyel a nyitrai fesztiválon is emlékezetes sikert arattak. Tizenegy év a Katonában. Sok volt? Elég volt. Meg jó is és szép is, bár érzésem szerint rám nem figyeltek eléggé. Akárkivel beszéltem, min­denki azt mondta: jobban is kihasz­nálhattak volna. Én úgy láttam: foglalkoztatták eleget. Mégis voltak nálam jobb pozíciót élvező fiatal színészek! Szabad­úszóként azonban senkit semmiért nem okolhatok. Ebben a helyzet­ben sokkal több van. Több remény és több izgalom. Olyan darabok­ban tudok elmélyülni, amelyek va­lóban érdekelnek, mert kíváncsivá Én mindig gyorsan váltok, ha már eldöntőm, hogy változtatni fogok. Semmi kecmec, nyafogás. Az az igazság: filmes körök­ben sokkal előbbre tartottam, mint a Katonában. Én tudok hát­térben állni, statisztálni viszont már nem szeretnék. A Katoná­ban is eljátszottam jó kis szere­peket, országos ismertségre azonban a tévésorozattal és a filmszerepeimmel tettem szert. Élvezem, hogy szabad vagyok. Macbethként persze megéri tempózni. Nekem ilyen állomás volt Clau­dius is a Hamletben, vagy Hamlet a Rosencratz és Guildenstemben, a Mesterember-Szamár a Szentivánéji álomban, vagy a Kormányos A vi­harban. A Macbeth sokak szerint na­gyon pofán talált. Nehéz munka volt. Hosszas egyeztetés a marosvá­sárhelyi kollégákkal, aztán a próbák a hideg raktárban, se mosdó, se bü­fé, csak a mostoha körülmények, s bár még most is érés alatt az elő­adás, halkan elmondhatjuk: szép Igen, ő a nagy kedvencem. Min­dent tudok róla. Évszámokat, tör­téneteket, filmeket. Nagyon elmé­lyültem az életében. Szeretem az ilyen vad, lázadó, öntörvényű figu­rákat. A sármja, a játéka is lenyű­göz. Minden, amit magában hor­doz. Különleges jelenség volt. Egyedülálló a színészvilágban. E dalra tanított anyám címmel most jelent meg magyarul az 1994-ben írt önéletrajza. Gondo­lom, már megvette. Nem vettem meg. Várom, hogy megkapjam valakitől ajándékba. A barátaim tudják, hogy Brando- fanatikus vagyok. Csak eszébe ju­tok valakinek a könyvről. Stanley Kowalski mellé én egy Csehov-szerepet osztanék önre, ha rendező lennék. A medvét. Szeretem Csehovot. Két darabjá­ban játszottam. Nyunyin voltam a Lakodalomban, Vándorlegény a Cseresznyéskertben. Ami jön, azt játszom. III. Richárdért sem kö- nyörgök az Úrhoz. Ha megkapom, örülni fogok, ha nem, abba sem ha­lok bele. Ghánát is csak úgy „ajándék­ba” kapta? Szeretek utazni, új helyekre jár­ni, segíteni. Ez most minden egy­szerre adatott meg. Egy kulturális egyesületet támogató magyar csa­pat tagjaként márciusban két he­tet töltöttem Ghánában. Építő­munkás voltam egy kicsit. Vakol­tam. Voltak szakemberek, mellet­tesznek, és az adott kérdésekről gondolok is valamit. Ebből eredően pedig rengeteg ötletem lehet. Zsámbéki Gábor, a Katona Jó­zsef Színház igazgatója nem ma­rasztalta, amikor közölte vele, hogy menni szeretne? Nyűt csaT tákra, nyűt terepre. Én már ezzel nem foglalkozom, így kellett lennie és kész. Ez olyan „közmegegyezéses” eljövetel volt. Megérett a helyzet? Igen. De legalább lehetőségem van kamatoztatni a színészi képes­ségeimet. Játszhatott a Katonán kívül is. Tévésorozatban, játékfilmekben. Szeret, nem szeret, Balra a Nap nyugszik, Valami Amerika, Ma­gyar vándor. Csakhogy Zsámbéki Gábornak ez nem nagyon tetszett. Ezért aztán közölte vele, hogy szeretné lezárni „katonás” kor­szakát. Könnyen ment? így most jobban kihasználhatják a sokféleségemet. De hogy olyan színész, ami­lyen, azt a Katonának köszön­heti. Nem! Sokat köszönhetek a Ka­tonának, magamnak viszont sok­kal többet. A hőzöngés, a méltat­lankodás nem jellemző rám, dol­gozni viszont tudok, nagy a te­herbírásom. A Katonában is ma­ximálisan teljesítettem, még ha nem is mindig érdemes felada­tokban. Tanárokhoz járhattam, Zsámbéki taníttatott. Ösztönös- ségemhez, vademberségemhez nagyon sokat szívhattam magam­ba. A kollégáktól is sokat kaptam. Az igényességem, a munkamorá­lom mellettük alakult ki. De már a saját utamat járom. megkapja mindazt, amiért külön útra lépett? Úgy gondolom, hogy igen. És van egy plusz örömöm is. Nem az árral úszom, hanem a saját erőmből. munka volt, végül is összejött. Sok ötletet hoztam én is, a rendező, Fésős András és a többiek is. Nagy ívre tudtam felfektetni a szerepet. Azt hittem, ez is majd egy vér­gőzös fenevad lesz, de nem. Közös megállapodás volt a ren­dezővel, hogy Macbethet sodoija az ár, már nem tud visszalépni, csak előre menni, de nem olyan vé­reskezű zsarnok, hanem egy érzel­mekkel teli, sokat hezitáló-meditá- ló, színes figura, aki már bánja, hogy gyilkolt, csak nem tud megáll­ni, sodródik tovább, míg a végén teljesen bekattan, és az őrületével rohan a halál felé. III. Richárdot szeretném eljátszani, vagy Stanley Kowalskit A vágy villamosában, de ez sem rajtam múlik. Én nem hívok meg kávézni egy rendezőt csak azért, hogy rám bízzon egy szere­pet. Nem teszek ajánlatokat. Ha rám gondol valaki, akkor igen, bol­dogan pokolra szállók vele. Ha Stanley Kowalski, akkor Marlon Brando. tűk gyorsan betanultam. Ghánát semmiféle szinten nem lehet Eu­rópához hasonlítani, de kedvesek, szeretetteliek az ottani emberek, a pénz utáni hajsza még nem fer­tőzte meg őket. Napi megélhetési gondokkal küszködnek, ennek el­lenére mégis boldogabbak, mint mi vagyunk. Most ismét kamera előtt áll. Kivel forgat? Gyöngyössy Bencével és Kabay Barnával. Ugyanaz a vonal, mint a Meseautó vagy az Egy szoknya, egy nadrág. Csak most: Egy bolond százat csinál. És ön lesz az az egy, aki... ... nem! Azt a szerepet Gáspár Sándor játssza. Én a barátját alakí­tom, akit a régi változatban Benkő Gyula formált meg Latabár Kálmán mellett. Élvezi? Nagyon. Bár nevettetni mindig nehezebb, mint őrjöngve drá- mázni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom