Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)
2006-04-19 / 90. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 19. www.ujszo.com Szabadság, szerelem. Kolovratnik Krisztián játékai kamera előtt és kamerán kívül Féltve őrzött lelki zónák Nem veri nagydobra, mi mindent tud. Pedig verhetné. Ugyanis sok mindent tud, mert sokoldalú művész. Csak nem az a fajta, aki egyfolytában erről beszél. SZABÓ G. LÁSZLÓ lyessé mindazt, amit a néző lát. Jó arc. Beszédes arc. Minden rezzenése tartalmat hordoz. Most egy vízipólóst alakít Goda Krisztina készülő filmjében. Szabadság, szerelem a címe. 1956. Szovjet katonák Budapesten. Forradalom az utcán. Több ezer kilométerrel távolabb, a világ túlsó felén, forradalom a vízben. Melbourne. Szovjetekkel küzd a magyar vízüabdacsapat. Hálás szerep a színésznek: játszhat víz alatt és víz felett. Kolovratnik Krisztián a csapat egyik megbízható tagja. Úszni eddig is tudott. A vízbeli labdajátékokhoz két hónapig (Oláh Csaba felvétele) edzett. Olykor begörcsölt a vádli- ja, a combja. A színészete soha. Nem panaszkodott. Nem kérette magát. Tette, amit tennie kellett. Ott állt a sorban Csányi Sándor és Fenyő Iván mellett. Elfoglalja magát akkor is, ha éppen nem próbál, nem forgat és szabad a napja, az estéje. Például zenét szerez. Komolyzenét. Szépet, „klasszikusat”. Erről sem beszél. Nem kürtöli tele a világot, hogy ezt is tudják róla. Pedig jelesül megy neki. Ámulatba ejtő magasságokba képes eljutni. Nem dalokat - zeneműveket komponál. Szívre és lélekre ható, érzelmekkel teli opusokat. Negyedéves főiskolásként egy vizsgaelőadás kedvéért Shakespeare-rel szövetkezett. Az ő zenéje kísérte a Sok hűhó...-t. Ez csapást vágott akkori életében. A nagy meglepetés azonban még hátravan, de nem várat sokáig magára. A zenei indíttatás adott volt számára. Édesanyja szólamvezető a Magyar Állami Operaház énekkarában. Már gyerekként is bejárt hozzá. Odaadóan hallgatta. Fülében a fél repertoár. Evidens volt, hogy hangszert tanuljon. Négy évig hegedült, aztán átült a zongorához. Hat év zeneiskola, aztán jó ideig semmi. Évekkel később egy füstös lisszaboni kocsmában felkapja a fejét egy párizsi zongorista játékára. Lenyűgözve hallgatja. Olyan blues-skálákat kapott tőle, amelyekhez hasonlót azóta sem hallott. Zseniális futamokat. Bele- borzong, ha eszébe jutnak. Az improvizálás összes gyönyörét ott érezte először. Most készített egy fotóalbumot. Magánkiadásban. De úgy, hogy az egész az ő keze munkája. Nemcsak a benne szereplő fotók, hanem maga a könyv is. Címe nincs. Illetve csak annyi: Kolovratnik. Elvégre ez is ő, ez a huszonöt feketefehér. Városképek. Ősziek. Kora tavasziak. Ködösek, borongósak, vizesek, szomorkásak. Falak, sínek, utcai lépcsőfeljárók. Duna- part, kettős magány, hidek padok. Korlátok, hidak, aluljárók. Hangtalan léptek, elhalt suttogások, elvágott tekintetek. És kövek, kövek, kövek. Élők és élettelenek. Nem zsánérképek - autonóm riport. Nem dokumentumok - képalkotások. Objektívre illő témája van bőven. Csak a színház nem szerepel köztük. A „kémkedés” nem az ő műfaja. A legintimebb pillanatokat, a próbák sokszor gyötrő perceit, óráit meghagyja a kollégáinak. Színészből van ő is, tudja, hol húzódnak a lelki zónák, a féltve őrzött érzelmi territóriumok határvonalai. Betolakodóból, hívatlan vendégből mindig van elég. Ő más utakon jár. Rejtett csapásokon. Arról, hogy Kolovratnik Krisztián filmre termett, egyre több szó esik a szakmában. Külföldi produkciókba hívják, magyar filmesek keresik. Jó arc. Képlékeny arc. Izgató arc. Kíváncsivá teszi a nézőt. Van benne valami szokatlan, valami fel- térképezhetetlen, valami megfoghatatlan. Vonzereje van. Rokonszenves arc, de egy adott ponton túl, ha a figura úgy kívánja, azt is el tudja hitetni, hogy veszélyes, beve- heteden, vagy hogy ő maga a rontó veszedelem. Pályakezdése óta a Vígszínház tagja, de nem játszik minden este. Nem terhelik agyon. Nem minden rendezőnek ő az első számú kedvence. Legalább nem koptatják olyan eszelősen. Vagy nem alázzák meg a nagy semmivel. Nem szívják a vérét. Hagyják, hogy éljen és éljen. Néha persze nagyon is hagyják, hiszen ez ilyen pálya, itt a legkiszámíthatatlanabb a dolgok állása. Még egy átütő tehetség esetében is. Volt egy film az idei filmszemlén. Bollók Csaba alkotása, a Mi- raq. Hazafelé utazik egy huszonéves fiatalember. Nehéz napja volt, látni az arcán. Egy véletlen folytán kiesik a száguldó vonatból. Túléli. Még csak össze sem törte magát. De kiesett az időből is. Magához tér, ám hiába töpreng, semmire sem emlékezik. Elindul a fák között, nem messze a sínektől, kérdezősködne, útbaigazításra lenne szüksége, tudni szeretné, hol van, merre induljon, hogy visszataláljon saját életébe, de ahogy megy, bolyong az útta- lan utakon, belekeveredik egy titokzatos, kibogozhatadan bűnténybe. O játssza a fiatalembert. Ő bolyong a sűrűben, az ádáthatadan események sorában. Ő teszi rejtéMOZIJEGY Fegyvernepper FILMAJÁNLÓ A hidegháború, a keleti és nyugati tömb szembenállásának megszűnése után hatalmas mennyiségű fegyver maradt a volt szovjet tagállamok birtokában. Ezek a fegyverek - főleg afrikai - fejlődő országokba kerültek, ahol a szörnyű helyi konfliktusokon számos nemzetközi fegyverkereskedő gazdagodott meg busásan. Sokak szerint ez a huszadik század legmocskosabb és legnagyobb üzlete. Egyedül Ukrajnában megközelítőleg 32 milliárd dollár értékű fegyvernek kelt lába 1982 és 1992 között, melyért soha, senkit nem vontak felelősségre. Az ukrán születésű Jurij Orlov (Nicolas Cage) a kockázatos, de jól menő biznisz jeles képviselője. Testvérével (Jared Leto) együtt a világ legveszélyesebb háborús övezeteiben látják el a nagykutyákat fegyverekkel. Jurijnak kalandjai során szembe kell néznie a bulldogként nyomában loholó Interpol-ügynökkel (Ethan Hawke), az életére törő konkurenciával, szerelme gyanakvásával és elsősorban saját lelkiismeretével. (port.hu) Színes feliratos amerikai thriller (2005). Rendező: Andrew Niccol. Szereplők: Nicolas Cage, Jared Leto, Éthan Hawke, Ian Holm, Bridget Moynahan. Nicholas Cage és Jared Leto (Képarchívum) RÖVIDEN Roman Polák a Nemzeti élén Pozsony. Román Polák lett a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulatának új igazgatója. Polákot tegnap a Nemzed megbízott főigazgatója, Marián Chudkovský nevezte ki posztjára. A prózai társulatot előtte Martin Huba igazgatta, akit 2005 októberében hat hónapra bíztak meg a vezetéssel. A 49 éves Roman Polák színházrendezői szakon végzett a pozsonyi színművészeti főiskolán. A 80-as években a turócszentmártoni színházban dolgozott, s ott színpadra állított munkái révén a legjelentősebb szlovák rendezők között kezdték emlegetni a nevét. A 90-es években szabadúszóként pozsonyi, brünni és prágai színházakkal működött együtt, 2000-től 2002-ig a kassai Állami Színház művészeti vezetője volt. Jellegzetes rendezői stílusában napjainkig több mint száz előadást állított színpadra. (TASR) Fiatal alkotókat inspirált a balettirodalom legrégibb műve - április 21-én, a bemutató napján világpremier tanúja lesz a Szlovák Nemzeti Színház közönsége Gasparo Angiolini és Christoph Willibald Gluck Don Jüanja új köntösben VOJTEK KATALIN A Caligula és a Raszputyin után ismét egy emblematikus figurát megelevenítő balettet tűz műsorára a Szlovák Nemzeti Színház. Hasonlóan, mint az előző kettő, a Don Juan is eredeti zenével és koreográfiával készül, így április 21- én, a bemutató napján világpremier tanúja lesz a pozsonyi közönség. Vannak, akik kétségbe vonják, hogy valóban ősbemutató lesz-e a Nikita Slovák librettójára és Mirko Krajčí zenéjére készült kétfelvo- násos, amelynek Igor Holováč a koreográfusa, ugyanis a Don Juan mint balett már kerek 245 éve létezik, korábban keletkezett, mint a téma operaváltozata, Mozart Don Giovannija. Koreográfiáját Gasparo Angiolini készítette, zenéjét pedig nem kisebb mester, mint Christoph Willibald Gluck. Bemutatója 1761. október 17-én zajlott a bécsi Kärtnertor-Theater színpadán, zajos sikerrel. A lelkes nézők főleg az újszerűt és szokadant honorálták tapsukkal, de némelyikük talán azt is sejtette, hogy a század legjelentősebb tánckompozíciójának tapsol, a cselekményes balett, a ballet d’action prototípusának. Angiolini, akárcsak kortársa és riválisa, az ugyancsak Bécsben működő Nővérré, az addig tisztán táncszerű balettet a drámai kifejezés eszközévé nemesítette. Nővérré volt az, aki 1760-ban megjelentetett Lett- res sur la danse et les ballets című művében lefektette a ballet d’action elméleti alapjait, így hajlamos volt Angiolinit saját tevékenyebb epigonjának tekinteni. Ki is tört köztük a rivalizálás az elsőség miatt, mindkettő magának követelte a „ballet ď action” megteremtésének érdemét. Ma már tudjuk, hogy az új műfaj a 18. század második felében úgyszólván a levegőben volt, Angiolini mestere, Franz von Hilverding, a francia Louis de Cahusac, Sálié, a híres táncosnő és mások törekvései mind ebbe az irányba hatottak. A Don Juan, Angiolini és Gluck mesterműve a balettirodalom legrégibb darabja, ennek ellenére a mai napig megőrizte népszerűségét, és gyakran tűnik fel a színházak műsorán. Nem kerülte el Pozsonyt sem, noha az új balettet ismertető matinén Emil Bartko, a Szlovák Nemzeti Színház balettegyüttesének igazgatója azt állította, hogy soha nem került színre Szlovákiában. Ha Szlovákiában nem is, az egykori koronázó városban igen, és kár ezekről a hagyományokról nem venni tudomást: nem egész két évtizeddel a bécsi bemutatót követően, 1780-ban Johann Schmalögger - valószínűleg saját koreográfiájával - bemutatta Pozsonyban, a városi színházban. Megemlíthető még egy pozsonyi vonatkozás: 1925-ben Pozsony híres szülötte, Lábán Rudolf készített hozzá koreográfiát Németországban. A fiatal szlovák szerzők Don Jüanja érdekesnek ígérkezik, legalábbis a matinén elhangzottakból ítélve. Mirko Krajčí zenéje többször idézi Gluck zseniális muzsikáját: mint a zeneszerző elmondta, tudatosan belőle indult ki, de a végeredmény mégis egy eredeti Krajéí-mű. A librettó érdekessége, hogy Don Juan gyermekkorával indítja a cselekményt: egy brutális, zsarnoki apa és egy szenvedő, magányos anya között nő fel a leendő szívtipró, akinek meghatározó, traumatizáló élménye a ius primae noctis jogával élő, a szép fiatal cselédet nászéjszakáján megerőszakoló apa látványa. Hogy kell-e eny- nyi pszichologizálás, elbíija-e a balett, az majd a premieren dől el. Kitűnő ötlet volt bevezetni a bemutatandó operákhoz és balettekhez kedvet csináló matinékat. A közönség megszokta, és egyre nagyobb számban látogatja ezeket a vasárnap délelőtti ismertető előadásokat, amelyeken szót kap a produkcióban közreműködő dramaturg, rendező és látványtervező éppúgy, mint a szólisták. Az utóbbiak nemcsak a vetítővásznon jelennek meg, hanem élőben is. Mivel egyre több külföldi látogatja ezeket a matinékat, jó lenne, ha kevesebb lenne a szöveg, és több részlet kerülne bemutatásra magából az ismertetett műből. A legtöbb esetben - főleg az operáknál - eddig így volt, de most, a Don Juan matinéján, amely ugyancsak hevenyészettre sikeredett (még a felolvasott szövegek is tele voltak bakikkal), alig láttunk valamit a balettból. Reméljük, hogy nem ebbe az irányba mozdul el ez a rendezvény. Igazán kár lenne. A pozsonyi városi színház, ahol 1780-ban mutatták be a Don Jüant (Képarchívum)
