Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)
2006-04-29 / 99. szám, szombat
14 Családikor ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 29. www.ujszo.com HÉTVÉGI OLVASMÁNY NEM CSAK HORGÁSZOKNAK Áprilisi csukák (Képarchívum) A csuka számomra az egyik legizgalmasabb hal. Mindig megdobogtatja a szívem a csukarablás látványa, amikor harsogva vág a kishalak közé rejtekéből a csúcsragadozó. Mihelyt vizet látok, azonnal a bokrok, vízbe dőlt fák, nádasok széleit kutatom: hátha meglátok egy hosszú, csőrös fejben végződő halat, amint éppen lesben áll. KÖVES Dl KÁROLY Gyermekkoromtól tart ez a vonzalom, amelynek oka egyszerű: a dimbes-dombos Gömörország vizeiben, ahol a horgászatba szerelmes lettem, nemigen fordul elő harcsa, legfeljebb a Sajó lentebbi részén, Lénártfalva határában, ahol a Sajó és a Rima összesimul. A süllőt is lejjebb, a Sajó magyarországi szakaszán fogják, igaz, azt is csak azóta, hogy bezárt a gömör- horkai cellulózgyár. A kis Murány folyócskában, ahol nebulóként áztattuk a horgot, legfeljebb domoly- kót, jászkeszeget, paducot, helyenként egy-egy márnát tudtunk horogra csalni. A csuka, az ünnep volt. Első ragadozómat a szomszéd faluban élő nagybátyámmal fogtam, aki elvitt egy kis tóhoz, amely a tavaszi kiöntés után maradt meg a Turóc patak mentén. Bokrok közt, eldugott helyen lapult a tavacska, amelyben ott maradt egykét csuka, s miután az ott fellelhető összes kishalat felzabálták, nem volt nehéz kifogni őket. A cuppa- nással eltűnő, majd a víz alatt jól láthatóan suhanó úszó látványa valósággal megbabonázott. Mondanom sem kell, azóta jó pár csukeszt fogtam. De az az izgalom, amikor az ember beveti a kishalas szereléket a rablás közelébe, s kisvártatva eltűnik, majd rángatózva iramodni kezd az úszó, semmihez sem mérhető. Vörös farkak a dzsumbujban Április elején, nem bírva magammal, felhívtam a barátomat, ugoijunk már ki egy kicsit levegőzni. Igaz, ilyenkor szinte minden hal védett, jóformán csak kárászt lehet fogni, de hát a horgászvér mindentől képes megpezsdülni. A baj csak az volt, hogy éppen tetőztek a folyók, a legtöbb szóba sem jöhetett. Marad a Kis-Duna ágvize, sütöttük ki rövid tanakodás után. Lehet, hogy már feljöttek a halak a holtágba, egyik kedvenc helyünkre. Nem is vittünk más csalit, csak harmatgilisztát, amiből este begyűjtöttem egy befőttesüvegre valót. Hát, bizony, a halak nem jöttek fel. A holtág vize rezdületlenül folyt, s hiába kajtattam végig a partot, halnak, se kicsinek, se nagynak, nyomát se láttam. Nemhogy kárásznak, egy árva snecinek sem. Marad a folyó. Ha már itt vagyunk, nem megyünk haza anélkül, hogy ne áztassuk meg a horgot. Legfeljebb semmit se fogunk, de elmondhatjuk, hogy pecáztunk. A Kis-Dunát Pozsony alatt nagyon kevés akadó tarkítja, de pár éve találtam egy helyet, ahol jókora bedőlt fa lassítja a folyást, alatta langós, mély a víz. Itt dobtam be a horgot, kis, húszgrammos ólommal küldve a fenékre egy jókora esőgilisztát. Barátom feljebb maradt, a kocsi közelében. Már jó ideje bámultam a bot spiccét, de kapás csak nem jelentkezett. Tőlem feljebb nagy csobbanás törte meg a csendet. Nicsak, beindultak a márnák, gondoltam. Később még egy csobbanás, majd hosszú csönd, csak az első bogarak zümmögtek kitartóan. Aztán a bedőlt fa által összegyűjtött hordalékban mozdult valami. Különös, gondoltam, hiszen mióta itt ülök, halnak nyomát se láttam. Lehet, hogy a tavalyi teknős mozgolódik? Nyáron többször láttam ezen a helyen, a vízbe nyúló gallyakon sütkérezett. Kicsit közelebb merészkedtem, és a látványtól elállt a lélegzetem. Akkora csukát pillantottam meg, mind a karom. Uszonyát remegtet- ve állt egy helyben, szinte kivolt a háta a vízből. Majd egy burvány, és eltűnt. Kisvártatva megint mozgás támadt, közelebb a sodráshoz, az akadó végében, majd egy narancs- sárga, csíkos farok merült ki a vízből. Tejó ég, mekkora csuka! Mi a fene van itt? Aztán, ahogy egyre szaporodott a mozgás, csobogás, hol egy sárgás uszony, hol egy barna hát villant ki a vízből, leesett a tantusz: itt bizony csukáék ülik a nászukat! Megbabonázva néztem őket, megfeledkezve a pecabotról, horogról, mindenről. A hordalék közepén, a gallyak sűrűjében legalább féltucatnyi csuka tülekedett szaporodási bódulatban. Rácsör- rentem a barátomra, jöjjön gyorsan, ha látni akar valamit. Leesett az álla neki is. Ráadásul sosem látott üyet. Szinte alkonyatig bámultuk a varázslatot, amely, mihelyt lebukott a nap, egy csapásra véget ért. Na, ide két hét múlva visszajövünk, mondja barátom, ha leívtak, éhesek lesznek. Arra bizony várhatunk még több mint egy hónapot, mondtam. Május közepéig védett a csuka. Bár fel nem foghatom, miért, ezek egy hét múlva már zabálni fognak. Az ikráikkal nem törődnek, úgyhogy nyugodtan lehetne horgászni rájuk. A fene érti a szlovákiai előírások logikáját. Sóvárogva, sóhajtozva ballagtunk a kocsihoz. Az egy szál keszeget, amit sikerült fognom, visszaadtam a folyónak. A settenkedő Egy héttel később fotós kollégámmal jártunk riporton. Átmotoroztunk egy csatorna fölött. Éppen arról tartottam neki kiselőadást, mennyire kedveli a csuka az üyen jelentéktelen kis vizeket, ahol nem háborgatják. Ronda, jelentéktelen, egyenes vonalú csatorna volt, akár egy hosszú várárok. Átkeltünk a hídon, s mivel nem sürgetett az idő, szóltam, álljon meg pár percre, megnézem a vizet, van-e már benne valami élet. Nem sokat lehetett látni, az erős tavaszi szélben hullámokat vetett a víz. Nem úgy a híd közelében! Küszök százai bandáz- tak a híd alatt, ahol a szél nem borzolta a vizet. Néhány testes bodorka is feltűnt kissé mélyebben, majd - sejtettem, hogy érdemes megállni! - egy sötét árnyalak tűnt fel, és közeledett az önfeledten hancúrozó kishalak felé. Legalább négy-öt kilós csuka volt az illető. Szinte mozdulatlanul haladt, mint egy fatörzs, és szemmel láthatóan megpróbált a halak közé lopakodni. Azok persze, mint a függöny, megnyitották az utat előtte. Az egész húsz másodpercig tarthatott, mert a csuka valószínűleg meglátott a hídon, és egy-két lendületes tempóval beúszott a híd alá. Hát így állunk, gondoltam, beindultak őkelméék. Megéheztek. Hej, micsoda gyönyörűség lett volna elhúzni előtte egy körforgót, és érezni a bot rándulását! Hiába, ki kell várni a május közepét. A magányos útonálló Pár nap múlva nejemmel jöttünk Mosonmagyaróvárról. A határon átérve, a közeli oroszvári tóhoz vezető útnál elkezdtem mocorogni. Ismeri a fajtámat, odaszól az asz- szony: - Fogadjunk, hogy szeretnéd megnézni a tavat. - Naná - morogtam. Nem jártam itt legalább hat éve. Az a gond ezzel a tóval, hogy sorompó zárta le az utat, s ha pontyozni jött az ember, legalább egy kilométert kellett caplat- ni befelé a sok cuccal, botokkal, vödörrel, hátizsákkal, a kocsit meg kint hagyni mindenféle gyanús alakok kényének-kedvének. De ahogy látom, most már nincs sorompó, se tiltó tábla. Nosza, guruljunk beljebb! Csodálatos környezetben, erdős, galériás mező szélén bújik meg ez a tavacska, meg a testvére, a nagyobbik. Köztük út vezet. Leparkolunk, s hányaveti sétával odaballagunk a tóhoz (pedig legszívesebben rohannék, mint egy gyerek). Csak óvatosan, mondom nejemnek, a halak riadósak, minden gyanús mozgásra, árnyékra elugranak. A víz szélén bokrok, a bokrok előtt sújtásos küszök, bodorkák gyűrűznek a víz felszínén. De mi az ott, balra? Az a fatörzsféle? Az bizony csuka őkelme! Szinte a partnak támaszkodva, mint egy kilövésre váró torpedó, úgy dekkol a kishalak mozgásától elbűvölt jókora, legalább háromkilós csuka a tó szélében. Láthatóan éhesen. Aztán tempósan odébbáll. Valószínűleg nem szereti, ha emberek bámulják. Eny- nyi volt az élmény. Mehetünk, mondom nejemnek. Látod, üyen egyszerű néha megtalálni a halat. Ennek a csukának itt a tanyája, a közeli bokorban. Majd meglátogatom. Látom, érti is, nem is, mit mondok. Sebaj, nem is értheti, mit jelent áprilisi csukát látni. A vérbeli pecás azonban tudja, mitől kezd gyorsabban verni a pulzusa: ismét talált egy helyet, ahol (mivel nem tartozik a székrecsegtető, zabáló, söröző, zajongó, a vizet öklömnyi gombócokkal verető kocapecások táborába) feledhetetlen perceket tölt majd, ha eljön a megfelelő pillanat. ____________ A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Sár garéz kilincsek Gyakran előfordul, hogy a tisztítópép vagy por rákenődik a bútor fájára és foltot hagy rajta. A bajon úgy segíthetünk a legkönnyebben, hogy vékony kartonpapírból kivágjuk a tisztítandó tárgy alakját, és tisztítás közben mindig ráillesztjük, akkor nem piszkolódik be a fa. Sárgaréztisztítók Leghatékonyabb tisztítóeszköz az ún. ecetpép, közvetlenül használat előtt készítjük lisztből és ecetből. Finom fűrészport is keverhetünk hozzá, akkor még szebben tisztít. A pépet rákenjük a tisztítandó tárgyra, száradni hagyjuk, végül posztódarabbal alaposan ledörzsöljük. Az ecetsav feloldja az oxi- dálást, a liszt és fűrészpor pedig mint csiszolóeszköz szerepel. Selyemanyag Selyemanyagot, ha kényes, lehetőleg mindig benzinben mossunk. Egy ruhához elegendő egy liter benzin, hosszú estélyihez több kell. Mély tálba tesszük a ruhát, ráöntjük a benzint, kicsit nyomogatjuk, ha nagyon piszkos, még egyszer ismételjük az eljárást. Azután kirázzuk, ruhaakasztóra tesszük és levegős, száraz, de nem napos helyen és vüágért sem tűz közelében szárítjuk, szellőztetjük. A vasalás az utolsó kellemetlen szagnyomot is elveszi. A benzinben való mosást szabadban vagy nyitott ablaknál végezzük. Selyemruhák Selyemruhák ruhaaggatóinkról könnyen lecsúsznak. Ennek megakadályozására horgoljuk át a ruhafogast pamuttal. Selyem, műselyem Selyem és műselyem megkülönböztetését szemre kevesen tudják. Általában az a tapasztalat, hogy a műselyem sokkal fényesebb, mint az igazi selyem. Égetési próbánál a műselyem szálak hirtelen, élénk lánggal égnek. A különbség a természetes és műselyem között az ún. szakítópróbában mutatkozik. Ha az anyagot nyelvünkkel megnedvesítjük és kezünkkel szétszakítjuk, a műselyem nedves állapotban feltűnően gyorsan és könnyen szakad. A valódi selyem nedves állapotban sem szakad könnyebben, mint szárazon. Selyempapír Selyempapír nagyon jó szer láb- fázás ellen. Reggel csavarjuk be lábunkat fehér selyempapírba és húzzuk fel erre a harisnyát. Lábunk egész nap kellemes meleg lesz. Vigyázzunk arra, hogy sem a selyempapír, sem a harisnya ne legyen ráncos. Selyempapír sokféleképpen használható a konyhán is . Darabokra vágjuk és ledörzsöljük vele az evőeszközt. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Nap Kiadó ajándékát is megnyerheti. Beküldési határidő: tében mi határozhatja meg a nyelvi dominanciát? a) az anya nyelve b) az apa nyelve c) az iskola nyelve 2. Melyik fogyatékossággal élő gyermek integrálható a legkönnyebben a saját családjába? a) a vaksággal b) a siketséggel c) az értelmi sérüléssel 3. Mivel tudjuk kíméletesen kisikálni a mosogatót? május 3. a) ecettel b) cukorral 1. Kétnyelvű gyermekek ese- c) sóval 4. Mit jelez, ha a gyermek lop? a) hiányt szenved valamiben b) bűnöző alkat c) keveset foglalkoznak vele 5. Hol simul össze a Sajó és a Rima? a) Magyarországon b) Muránynál c) Lénártfalva határában KI A NYERŐ A Családi Kör április 15-ei Nyerőjének szerencsés beküldői: Izsák Mária, Vágfarkasd Varga Júlia, Párkány Onda Tímea, Kiskövesd Az ajándékot a nyerteseknek a Henkel postázta. Április 22-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: le, 2a, 3b, 4c, 5b. A Lilium Aurum ajándékát Halgas Ildikó, kulcsodi kedves olvasónk nyerte. CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
