Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)
2006-04-12 / 86. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 12. www.ujszo.com A Szlovák Filmintézet tavaly sikeres évet zárt Nyikita Mihalkov remeklése Krzysztof Zanussi új filmjében, amelyet most mutattak be Pozsonyban Külföldi bemutatkozások ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Szlovák Filmintézet éves tájékoztatóján - az intézet tevékenységének eredményességét értékelve - 2005-öt sikeres esztendőként emelték ki. A filmintézet az audiovizuális kulturális örökség szisztematikus felújítása és hozzáférhetővé tétele mellett folytatta kiadói tevékenységét, a Film.sk című filmes havilap és szakkönyvek megjelentetésével, valamint igyekezett a leghatékonyabban népszerűsíteni a szlovákiai filmtermést, illetve a hazai alkotókat az ország határain belül ugyanúgy, mint külföldön. Tavaly a szlovák film 27 ország 63 városában 77 mozgóképes rendezvényen szerepelt. 2005 legkeresettebb filmes opusa Peter Kerekes egész estés dokumentuma, a 66 szezon volt, amely igen rangos elismerésben is részesült: Párizsból elhozta a Baltyk-o-Balkan Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A külföldön legtöbbször bemutatott szlovák filmek között vezető helyen van Dušan Hanák „örökzöldje”, az Egy régi világ képei, amely megrázó erejű fekete-fehér dokumentum egy letűnt korról, a kemény kitartásról, a legtisztább emberi érzésekről és a mindennapi kenyérről. De sokat szerepelt a határokon túl Katarína Šulajová Két szótaggal lemaradva, valamint Martin Sulik cseh-szlovák koprodukcióban forgatott, Napfényes ország című alkotása is. A szlovák filmet a múlt évben főként európai országokban prezentálták, de „mutatóba” az ázsiai kontinensre is eljutott. Mindenképpen sikerként könyvelhetjük el, hogy többéves kihagyás után a tavalyi, 40 Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon Szlovákia több alkotással is képviseltette magát. A versenyprogramba két szlovák koproduk- ciós játékfilmet is beválogattak, a Napfényes országot, valamint Mészáros Márta Temeteüen halott című munkáját, amely ugyancsak szlovák koprodukcióban készült. (Szlovák változatát a hazai mozik is vetítették.) A filmintézet tavaly két szlovák film DVD-változatát kínálta a filmrajongóknak. A hazai mozgókép-történet már említett, legendás darabját, az Egy régi világ képeit második kiadásban jelentette meg. A Hanák-opus az intézet DVD-kiadványai közül - 158 eladott példánnyal - vezető helyet vívott ki az eladási listán. Kiadták továbbá Viktor Kubai animációs rendező A véres grófnő című munkáját, amelyből 2005 második félévében 88 darabot adtak el. (tébé) Martin Sulik Napfényes ország című tragikomédiája négy jó barát története, akik miután elveszítik munkájukat, különféle módon próbálnak megküzdeni a mindennapokért (Képarchívum) Füleken tárgyalt a magyar Szín-Játékos Szövetség Nyitás a határon túliak felé ÚJ-SZÓ TUDÓSÍTÁS Fülek. Kihelyezett ülést tartott Füleken a Magyar Szín-Játékos Szövetség, amely 2005 áprilisában alakult a Magyar Színjátékos Szövetség és a Szabad Színjátszásért Egyesület egyesülése nyomán. A szövetség egyik fő céljának tekinti a magyarországi és a határaikon túli, de magyar nyelven játszó nem hivatásos színjátszók és egyesületeik, fesztiváljaik érdek- képviseletét. A füleki kihelyezett tanácskozás elsődleges célja a felvidéki amatőr csoportokkal való kapcsolat kiépítése volt, ezért meghívták a Pódium Színházi Társaság, a Csemadok Művelődési Intézete, valamint több színjátszó társulat vezetőit, ez utóbbiak közül a vágkirályfaiak, a nyitrai egyetemisták és az őrsújfalui ÉS Színház képviselői jöttek el a szakmai találkozóra. Havasi Péter, a Pódium Színházi Társaság elnöke beszámolt a társaság működéséről, valamint a felvidéki országos színházi seregszemlékről, de figyelmeztetett a szlovákiai magyar kultúra atomizálódására is. Huszár László, a Csemadok Művelődési Intézetének vezetője bemutatta azt a Csemadok égisze alatt létrejött szakmai társulást, amely szintén a hazai amatőr mozgalmak szakmai képviseletével foglalkozna. Többek között a Duna Menti Tavasz és a közelgő Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny szakmai felügyeletét vállalnák. Nagy András László, a Magyar Szín-Játékos Szövetség ügyvezető elnöke szeretné, ha a határon túli társulatok immár nem vendégként lennének jelen egy-egy magyarországi seregszemlén (Kazincbarcika, Adács), hanem alanyi jogon, és ugyanúgy a magyarországi társulatok is benevezhetnének akár a Jókai Napokra, akár az Egressy Fesztiválra. Lukács László, a budaörsi Kompánia társulás vezetője szólt arról az együttműködésről, amely a lévai Pôtoň színházi csoporttal alakult ki. Az együttműködés eredményeképpen létrejött közös előadásokat Magyarországon és Szlovákiában is bemutatták. (jdj) Persona non plus ultra Színész rendez, rendező színészi feladatot vállal. Ma már egyik sem ritkaság. Főleg azok körében, akik élvezik, ha időnként „átállhatnak”. Ennek is megvan a bukéja. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kihívásról beszél a színész, kisebb felelősségről a rendező. Nem kell törődnie mással, csak magával. A szerep általában pár mondatos, bizonyos esetekben néma, kivételes helyzetekben kulcsfontosságú, de ha a kolléga bírja a terhelést, a főhősök egyikét is játszhatja. Szabó István nemrég Atom Egoyan filmjébe ült be, most Jirí Menzelnek játszik vissza. A cseh rendező a Rokonok két epizódjában tűnt fel, de elvitt már a vállán egy Costa Gavras-fümet is. A lengyel Krzysztof Zanussi legújabb opusában pedig az orosz mozi élő klasszikusa, Nyikita Mihalkov nyújt parádés alakítást. Szabó István, Jirí Menzel és Nyikita Mihalkov Oscar-díjasok. Atom Egoyan és Krzysztof Zanussi ugyancsak nagy formátumú alkotók. Előbbi jó úton halad az Amerikai Filmakadémia elismerése felé, utóbbi lassan életmű-Os- carra aspirál. Kollégák egymás filmjében szinte kéjes élvezettel játszanak. Mondják: van ebben valami izgalmas plusz. Egyfajta szakmai pikantéria. Aki rendező létére szerepet vállal, megadja magát. Aki rendezőtől színészi alakítást vár, cinkosként navigál. Zanussi lengyel-olasz-orosz koprodukciójában, a Persona non gratában Nyikita Mihalkov egy minden hájjal megkent külügyminiszter-helyettes szerepében van jelen. Nem most állt először kamera előtt. Ha csak legutóbbi két rendezését vesszük: az Oscar-díj- jal jutalmazott Csalóka napfényben Szergej Petrovics Kotov ezredes figuráját öltötte magára, a Szibériai borbélyban pedig III. Sándor cárt alakította. De feltűnt már mások filmjében is az elmúlt év(tized)ek során. Tapasztalt játékos. Nagy erejű színész. Persona non plus ultra. A legtöbbször Nyikita Mihalkov tavaly, a gdanski fesztiválon színészi elismerésben részesült energikus, túlbuzgó, megállíthatatlan hőse a történetnek, de nő- csábászként ugyanolyan hiteles, mint például magas rangú politikusként. Jancsó Miklós 1967-es rendezésében, a Csillagosok, katonákban egy fehér tisztet alakított, bátyja, Andrej Mihalkov- Koncsalovszkij Turgenyev-adap- tációjában, a Nemesi fészekben ő volt Nelidov herceg, Eldar Rja- zanov Kétszemélyes pályaudvarában a mindenről tudó hálókocsikalauz. Most Zanussi is a tenyeréből etette. Jobb szerepről színész sem álmodhat, nem még egy alkalmi játékos, aki kulcsszerepekre szakosodott. Oleg, a Persona non grata egyik vezéralakja, orosz külügyminiszter-helyettes Montevideóban, Uruguay fővárosában. Jó erőben levő, érett kora ellenére még mindig fiatalos lendületű, derűs ember. Az a típus, aki mindig az élet napos oldalán jár, nem tudja letörni senki és semmi. Lehetetlent nem ismerve, megállíthatatlanul megy előre a maga útján. Lelkiismereti kérdéseket nem feszeget, az erkölcsi akadályokat könnyedén átugorja, falakba soha nem ütközik. Stílusa van, finom modora, ezzel együtt a maga módján mégis gátlástalan. Ravasz, fondorlatos észjárású, a legrázósabb helyzeteken is játszi könnyedséggel túlteszi magát. A legtöbbször mást mond és mást gondol. Ez a stratégiája. Mivel imádják a nők, vetélytársukat látják benne a férfiak. Viktor, a lengyel nagykövet (Zbigniew Zapasiewicz) már több mint húsz éve ismeri. Még a Szolidaritás idejéből, amikor Oleg szovjet diplomataként dolgozott Varsóban. Barátságukra azonban kétféle árnyék is vetül. Viktor úgy gondolja, Oleg annak idején csak azért szimpatizált a mozgalommal, hogy pontos jelentéseket adhasson Moszkvának, Helénát, a feleségét pedig titokban gyengéd szálak fűzték hozzá. A nő hirtelen halála után fel is teszi a kérdést (Zuzana Mináčova felvétele) Olegnek: hol és mikor csábította el a feleségét, választ azonban hiába vár. A titokhoz csak egy régi fénykép vihetné közelebb, amelyet Oleg zakójának belső zsebéből emel ki. A „lopás” azonban még ott helyben kiderül, s Oleg még ebből a helyzetből is győztesen távozik. „A halak sosem alszanak” - jegyzi meg saját éberségére utalva, majd Sarkon fordul, s elhagyja a rezidenciát. Nagyobb karriert is befuthatott volna, ezt ő is tudja. Csakhogy a nők mindig jobban érdekelték, mint a politika. Jól megírt, színesen ábrázolt figura. Nyikita Mihalkov parádés alakítása. Rendező színészi kvalitásaiért ritkán részesül nemzetközi elismerésben. Ez még Jirí Menzelnek és Szabó Istvánnak sem sikerült. Mihalkovot tavaly, a gdanski fesztivál erős mezőnyéhen a legjobb epizódalakítás díjával jutalmazták. Nagy játékos. Irgalmatlanul nagy. Látható városok - hazai íróink vallomása Pozsonyról, Komáromról, Fülekről és Dunaszerdahelyről Tallózás a Kalligram tavasznyitó számában CSANDA GÁBOR A folyóirat 15. évfolyamának első összevont száma több érdekes és kellemesen meglepő újdonsággal szolgál - továbbra is kirívóan szép és igényes belső grafikai arculata mellett. Számomra elsősorban a Látható városok című összeállítás volt nagy élmény, így anélkül, hogy bárkit is befolyásolni szeretnék, elsőként ezt ajánlom minden olyan olvasó számára, akit az irodalomnak és művelődésnek a hazai, a szlovákiai magyarok kultúrájához közelebbi témák érdekelnek. Persze és másrészt: gondolom, egy-egy jó tollú szerzőnek a szülővárosához való viszonya mint vallomásos szöveg a magyarországi vagy még távolabbi olvasó számára is érdekes lehet, sőt. Az összeállítás Mayer Judit Pozsony-élményével indít; a kiváló műfordító és szerkesztő a város történelmét egy megindító- an hangulatos esszében ragadja meg. Komárom két szemszögből is bemutattalak, két szerző által, s mindkettőben hangsúlyos a szlovák-magyar kapcsolatok és együttélés szempontja: Fábián N. írásának műfaja leginkább az esz- szé és a tárcanovella irodalmi ötvözetéhez közelít, Daniela Kapi- táňováé esszéisztikus társadalmipolitikai városrajz és városkalauz. György Norbert (Füleki anziksz) is marad a kalauzoló-helyzet- elemző esszénél, bár fokozottabban személyre (magára) irányu- lón és szabottabban, s az előbbi szerző írásához hasonlóan az övé is evés-ivással zárul - a városnéző programot valóban célszerű lehet ezzel zárni. Mizser Attilának is Fülek a városa, szövegében (mi szemnek-szájnak szintén ingere) a nyelvre esik nagy hangsúly, anélkül, hogy ez látványosan hangsúlyozva volna: pontos mondatok út közben. És ugyanúgy a nyelv a főszereplő Vida Gergely pillanatfelvételeinek, versfüzérének címe: Nyári körözések a dunaszerdahelyi Vámbéry téren. A versbeszéd amúgy is megint nagy súllyal esik latba, példának okáért említhető Senecának egy teljes tragédiája: a lap 73. és 104. oldala közötti részt az Őijöngő Hercules című darab 1344 számozott sora teszi ki, Eiler Tamás fordításában (Ferenczi Attila bevezetőjével). S megtartja a Kalligram az arculatának azt az egyik jellegzetességét is, hogy versekkel indít, ezúttal Lackfi Jánosé a szó, a hozzájuk tartozó elemző értelmezés szerzője Benyovszky Krisztián. Néhány verssel szerepel Déri Balázs, Gyukics Gábor és az egészen fiatal Sirokai Mátyás, míg Mesterházi Mónika most mint műfordító gyarapítja a líra tartományát, Lars Gustav Andersson kortárs svéd költő egy versének átültetésével. A költők-írók közül Merényi Krisztián és K. Kábái Lóránt most egy-egy novellával szerepelnek a lapban, Kukorelly Endre szintén prózával: önéletrajzival, „kibírható fokozat”. - mondja a hatvanas évekről. Kulcsár Ferenc eredeti kézjegyére könnyű ráismerni, itt közölt hat verse a korábban olvasottakhoz képest rövidre fogottságával tűnik ki. Könnyű ráismerni Németh Zoltán kézjegyére is: három verse a nyelv (és a vers) tűrőképességét teszi próbára - na meg a haldokolva kacagó olvasó rekeszizmát. Alig maradt hely a három tucatnál is több szerző és műfordító írásának bemutatására, úgyhogy maradva a „szerintem” elvénél: ajánlom a Karibi elbeszélők című ösz- szeállítás novelláit, a kiváló ízelítőt Sándor Iván detektívregényéből, Gömöri György kis történelmi-irodalmi tablóját a lengyel és a magyar emigrációról, valamint Jean Baudrillard esszéit (Romhányi Török Gábor fordításában).
