Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)

2006-04-01 / 77. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 1. Családikor 13 Otthon ülve utazás Üdvözlet a kies Reklámiából Én is szeretnék..., nem, nem szántani, hatökröt hajtani, ne legyenek már nevetsége­sek, most, mikor a mező- gazdaság válságban van! Csak nagyban jövedelmez, de ahhoz meg pártgórénak kéne lenni... Az én vágyaim sokkal, de sokkal kisebbek, kérem tisztelettel, mindösz- sze csak olyan egyszerűen, tisztán, boldogan és szépen szeretnék élni, ahogyan az a reklámokban látható. TÓTH FERENC Hát először is, kezdetnek szeret­nék egy kicsit reklámnő lenni. Mert az ő élete oly egyszerű! Talán azért, mert - már elnézést - a reklámnő, úgy tűnik, teljesen ostoba. Elég, ha meglát egy doboz mosóport, és már boldogan vigyorog is. És való­sággal önkívületbe esik a boldog­ságtól, ha orrváladékát egy leven­dulaillatú papír zsebkendőbe fúj­hatja, amely - mint köztudomású - bársonyosan puha és valósággal kényezteti az orrot. A nem észkom­bájn reklámnő örülhet még az alábbi három esetben: a., ha kap egy csodálatosan hatásos tablettát hőhullám ellen, b., ha mindent el­nyelő ultramaggal bíró betét lele­dzik szépséges lábai között, c., ha fehér ruhában malac módra sárban hempergő ivadéka bűntudatosan hazajön a focimeccsről, de ő nyom­ban, de nyomban kifehéríti vissza. (Nem a gyereket. A fehér ruhát, amibe immár hagyományosan minden focizni induló kissrácot öl­töztetnek. Focizni nem hófehér ru­hában? Haladni kell a korral: le­gyünk trendik!) És igenis én is szeretnék szép nagy húszemeletes házban lakni, ahol mindenkire egyszerre jön rá a kakálhatnék, és ez okból a legfölső szinten lakó legöndörít egy tekercs vécépapírt, amit a la­kók lelkesen darabokra tépnek - gondolom, ki-ki előre sejtett testi szükséglete szerint -, aztán fut mindenki boldogan a budiba. Most mondják meg őszintén, létezhet a boldogságnak ennél magasabb fo­kozata? Persze igaz, hogy a vécépapír- tépkedésben rettentően el lehet fá­radni ám! Igen hasznos dolog üyenkor lemenni a kikötőbe, és egy egyméteres rágógumival a hónod alatt mólóról mólóra szökellni, s közben fülig érő vigyorral üdvözöl­ni minden szembejövő vadidegent. Garantáltan megfordulnak utá­nad! (Nem is kell az óriás rágó. Tö­kéletesen elég, ha így vigyorogsz.) Igen jó kockás sálakkal teli bő­röndöt is kiborítani - ha története­sen ki vagy borulva, haha! -, vagy esedeg színes festékkel teli nejlon- zacskókat a falhoz vagdalni oldot- tan nevetgélő életed páijával. És a festék amúgy csodafesték, mert a falon kívül sehová máshová abszo­lút nem fröccsen, és ezért nem is kell utána takarítani. Reklámban élni még azért is olyan jó, mert itt mindenkinek gyönyörű fehérek és csillogóak a fogai, nem olyan sár­gásak és matt ámyalatúak, mint a való életben. Sajnos, ez bizonyos hátrányokkal is jár: nem tudok egy nyavalyás polaroid fotót készíttet­ni, mert a felvételen csak az a nagy fehér folt látszik. De különben, ha valami icuri-picuri probléma mégis adódna, egyszerűen csak megláto­gatjuk a fehér köpenyes doktor bá­csit, aki dehogy is kínoz holmi fú­rókkal meg fogókkal meg egyéb la­katosszerszámokkal. Csak ad egy nagy zöld almát, te hersegve bele­harapsz, és máris egy szinten vagy Lacival. Némi veszély azért a reklámokban is leselkedik. Itt van például az a rühös kis lény, amely egyetien mozdulattal fel­nyitja nagylábujjad zsanéron forgó körmét, aztán beletelepszik a kö­römágyba, hogy ott nyomban un­dorítóan csámcsogva és bűzölögve szaporodni kezdjen. De nyugi! A csodakenőcs nyomban segít! Any- nyira nyomban, hogy szinte per­cekkel azután, hogy sikeresen meg­küzdőnél a lábgombáddal, máris teniszezőparfümtől illatosán, lobo­gó fekete hajjal vágtázhatsz végig a nedvesen csillogó tengerparti föve­nyen szélfútta sörényű fehér pej kancád hátán, a sziklákon megtörő hullámok robajától kísérve. S ha közben esedeg megéheznél - de csak ha igazán megéheznél -, nyomban haraphatsz egy csokis kekszet, mert az csak egy régi hü­lyeség, hogy a babgulyás meg a rántott szelet rósejbnival csillapítja az éhséget. Régen lehet, hogy így volt, de ma már nem! Na jó. Nemcsak csokis keksz van itt, a reklámban. Igazából füstölt sajtot is ehetsz a beduinokkal a Szahara kellős közepén, csak arra vigyázz, az istenért, hogy el ne csaklizzák közben a motorbiciklidet. Sőt alka­lomadtán fogyaszthatsz tortát is, de a tortakrém keverése közben ne telefonálj ám túl sokat az új progra­moddal, mert az asszony nyomban kiveri a balhét. De a lyukas lila te­hén tejéből készült csoki is nagyon finom, amelyet egy nagy fogú, vi­dám rágcsálócsapat állít elő egy düledező pajtában! Különben is, ha végképp nincs időd enni - mert, mondjuk, sztár vagy -, nó problém. Egy savanyí­tott tejital, és olyan bélflórád lesz, hogy akárki megnézheti. Melles­leg, nyugodtan zabálhatsz annyit, akár egy disznó, birtokodban a szu­per gyomortablettával, csak egy dologra nagyon ügyelj, kérlek: gombold vissza a szoknyád, ha föl akarsz állni, mert különben ott fogsz állni egy szál bugyiban egy elegáns vendéglő kellős közepén. Na persze, az se sokkal jobb, ha egy száradó piros pettyes gatyát megpillantva tökpucéron kimégy a hűtőhöz egy Túrórudiért, és köz­ben véletienül pont rád nyit az anyósod. Isteni szerencse, ha ma­gadra tudod csapni a hűtő ajtaját. Ha ilyesmiket eszel, abban az is jó például, hogy sok­kal több időd marad kirándulásra. Fel hát, a hideg északra, ahol meg­fagyott rénszarvasokat előzhetsz meg garantáltan télálló kocsiddal! Öregség nem akadály. Ha a megfe­lelő dilibogyót szeded, kilencven- évesen simán fejest ugorhatsz az uszoda legeslegmagasabb trambu- linjáról is. Hadd lássák az utódaid, milyen tökös nagymami vagy! Itt a reklámban a felsoroltakon kívül is rengeteg szórakozási lehe­tőség kínálkozik. Folytathatsz pél­dául szellemdús társalgást barna plüssmacival bársonyosan puha tö­rülközők halmai között, majd kö­zös erővel elküldhetitek azt a bü­dös kis görényt, aki nagy naivan szintén felajánlotta szolgálatait il- latosítási ügyben. Hát nem elmegy a jó édesanyjába? Phű, egész megfájdult a fejem. Gyorsan mulasszuk el, mert kezdő­dik a gyerekek házibulija, ahol még csocsót is kell játszanom inamsza- kadtáig. Jaj, és még előtte a lakás­ban található összes baktériumot halálfélelemmel teli sikoltásra kell késztetnem egyeden flakon tisztí­tószer puszta felmutatásával. És ne felejtsem el még előtte jól felhúzni a szomszédot azzal, hogy az én ab­lakom üvege egyeden törléssel sok­kal tisztább, mint az övé félórás iz­zasztó subickolás után. Ez mind ki­tűnő szórakozás, de jó móka foci­meccset is vezetni náthásán szaka­dó esőben, majd egyeden mentolos cukorka bekapása után szétfütyül­ni ezt az egész rohadt világot. Amúgy meg elárulok valamit: csak olyan biztosítást köss, amit a víz alatt úszó oroszlán jóváha­gyott. És csak olyan fájdalomcsilla­pítót használj, ami az elefántanyu­kának is tetszik. Mert itt az elefánt a legnagyobb fájdalomcsillapító­szakértő, a búvároroszlán a legis­mertebb biztosítási szakember. Mindkettejük segítsége igen hasz­nosnak bizonyult a múltkoriban, mikor egy szelet csokitól felturbóz­va egy maffiózó limuzinját fél kéz­zel a szakadékba taszajtottam. Az eset után eléggé sok fájdalomcsilla­pítóra lett szükségem, de a biztosí­tó legalább fizette a kórházi kezelés költségeit. Mind a nyolc hónapot. Végeredményben elmondha­tom, hogy egész életemből egyet­lenegy dolog maradt ki, gondolom, ezzel önök is így vannak: nem volt gyerekkoromban olyan semmit át nem eresztő pelenkám, amibe bát­ran pisilhettem volna. így nőttem fel, na képzelhetik. S ez úgy fáj! Úgy döntöttem, nem is megyek én már haza e szépséges új világ­ból, itt sokkal jobb. Üdvözlök min­denkit innen, a kies Reklámiából. ÁPRILIS BOLONDJA... Egy mobilszolgáltató megtörtént esetei- Müyen ISDN végberendezése van?- Nézze, én egy 23 éves szőke nő vagyok, tőlem ilyet ne váljon. b- A megjelenítendő névhez mit újak?-A nevet...- Amit a Matáv adott nekem?- Nem... amit a szülei adtak magának. •B- Milyen telefonja van?-Nokia.- És azon belül?- Ericsson 318-as. •s- Töröltem a hívásátirányítást a kóddal, de nem jó!- Milyen kóddal?- Rácsos linzer, rácsos linzer, 002, rácsos linzer és a küldés gomb. •B- És önök ott bent a központban figyelik, hogy mikor jár le a kár­tyám? •B- Jó napot! Megpróbálom beütni a pink kódom, de csak csillagokat látok!- Ez természetes. A szám titkos, tehát ön csak csillagokat fog látni.- Akkor honnan tudjam, hogy mit ütöttem be??? •B- Jó napot, én egy Vidamaxot akarnák főtőteni, de valami ke­resztet is kér, ami nincs rajta a kártyán, csak a sok szám...- A kettős kereszt billentyűt kell megnyomni, ami a telefonján van...- Jaaaa... de melyik? Ez a hópehely vagy a létra? (et) SZÓ Ml SZÓ Koldusvirágzás CSÓKA GÁBOR Nyáron a koldusok is kivirágoznak. Áprilisban még nem. Ő sem, a keresett. Ő áprilisban még nagyon hű fest­ménybeli szerepéhez. Xkkor is, ha ő maga nem tud ró­la. Mert szinte bizonyos, hogy ő volt, akit a reneszánsz festők ötszáz éve Júdás-modellnek kerestek az Utolsó vacsorához. Tudjuk, volt festő, aki sokáig nem akadt megfelelő modellre, végül a bűnözők között vélte megtalálni. Most már tudom, a Mester jobb híján rosszul választott. Nem vá­laszthatott másképpen, hiszen az időutazás csak filmalkotásokban lehetséges. Persze, az sem biztos, hogy ez a Júdás-arc lett volna a leg­megfelelőbb. A Mester számára fontos volt, hogy a modell arca poko­li kifejezéssel bújon. Az áprilisi koldus igazából nem is koldus, hiszen tevékenységéből hiányzik a módszeresség. Nem ül a megszokott helyén, nincs előtte sem kalap, sem doboz, s nem igyekszik a cél érdekében minél eleset- tebbnek látszani. Ez utóbbira különben sem lenne szüksége. Messze környéken nincs nála elesettebb ember. Arcán a pokol nyomai, vagy inkább azon túl, pokoli eltompultság. A pokolra a dagadt, lilás, talán összevert, talán megfagyott, deformált arca emlékeztet. Értelmi fo­gyatékos vagy részeg, vagy tartására már mit sem adó, s biztos, hogy hajléktalan. Á talajon ül, kenyérhéjdarabkákkal kirakósat játszik. Társa is van, ő is ápolatian a legalsó határig, de idősebb, bölcsebb, takarékosabb. Mozdulatai a magába roskadt lebomlásban és a fásult gömyedtségben merülnek ki. Kettejük piszkos sötét alakját jól kiemeli az élelmiszerrel megra­kott bevásárlóközpont fehér fala. Előttük élelmiszerrel megrakott be­vásárlókocsik zörögnek a csomagtartókhoz a parkolóban. Körülöttük a város, a polgári társadalom. Lelki szemeik előtt az Utolsó vacsora. Júdás hiányzik. A szívekben kivirágoznak a koldusok. Itt kívül majd májusban virágoznak ki. ELETKEP Tolom a szekeret KÖBÖL ZOLTÁN Tolom a szekeret a polcok között, kezemben egy darab papára fel­írva a lista: liszt, vaj, felvágott, mustár... Zsebemben a nyugdíjam. Havi nagybevásárlás, megpróbálok szépen sorban beszerezni min­dent. Sem többet, sem kevesebbet, mint ami fel van írva. Eldöntöt­tem, nem hagyom magam. Szembeszállók minden csábítással. Ott­hon összeírtam, ma csupán bepakolom az egészet a szekérbe, fizetek és már itt sem vagyok. Tolom a szekeret. Jobbról támad egy reklámtábla: -20%, balról egy másik vicsorog rám: -30%. Nézem a listámat, egyik áru sincs raj­ta. Gyorsan kisiklok a karmaik közül.- Hová mész, ember? Nagy szamár vagy, ha nem viszel haza! - szó­lít meg újból valami.- Na mi az? Nem láttál még kettőt egyben? - Láttam, de azt a tyúk tojta - mondom neki, és gázt adok a szekérnek. Valahogy mégis elgondolkozom az ajánlatán, és visszanézek. Egyik áldozata éppen három csomaggal tesz be belőle a kosarába. - Te csibész! Hát ez volt a szándékod - mormolom csak úgy az orrom alá. Az élelmiszerek az üzlet végében vannak, az odáig vezető út tele reklámharamiákkal. Sunyiban bukkannak elő és valósággal kifoszt­ják az arra járókat. Szinte bekönyörgik magukat az ember kosarába. Ők a pénztárgépek cinkosai. Egy hajléktalan, csóró emberke siet az egyik polc felé, látszik rajta, ismeri az irányt. Fél liter gyümölcsbor tizenegynéhány koronáért, műanyag üvegben. Bódító folyékony méreg. Ez a cél, ahogy megszer­zi, már siet is a pénztár felé.- Hát nem szégyelljek magatokat! - mondanám, ha lenne kinek. - Azt még elnézném, hogy megpróbáljátok becserkészni az ádagember pénztárcáját, de hogy a legszegényebbek lyukas zsebeiben is koto­rásztok, az már mégiscsak émelyítő. Tolom a szekeret. Már lassan megtelik, a tartalma még pontosan egyezik a listával. Kicsit kifújom magam, aztán újból nekivágok. Né­hány akciós áruval vívott győztes csata után elérek az élelmiszerek­hez.- Csak most ne hagyjon el a józan eszem! - fohászkodom, és beve­tem magam a sűrejébe. Szinte tapadnak rám a leárazott áruk. Némelyik suttyomban beug­rik a szekerembe. - Nem mész innen, te bitang! - kergetem ki őket egymás után, de azok szemtelenül minden polcon újra támadnak. Végre megvan minden. Nyelvet öltök az árcéduláknak, reklámok­nak, az egyet fizet - ket­tőt kapóknak, és győz­tes csatából megtérő hadvezérként indulok fizetni. Csattog a pénztárgép, fut a szalag, meg a pén­zem is. Fiókja úgy nyeli a bankókat, mint va­kondlyuk az esővizet. Mégsem vagyok na­gyon boldogtalan. Ma­radt még a havi rezsire és egy kis apró csokira, ha eljönnek az unokák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom