Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-30 / 75. szám, csürörtök
14 Gondolat ÚJ SZÓ 2006. AAÁRCIUS 31 www.ujszo.com Csicsay Alajos megfogalmazása azt sejteti, hogy valamilyen „partizánakció" következményeként kerültek „szlovák szavak" a szótár 2. átdolgozott kiadásába Mi fán terem a Magyar értelmező kéziszótár? Az Új Szó 2006. február 17-i számában Csicsay Alajos tollából „Mennyi siska van a fán!” címmel egy írás jelent meg, amelyben a szerző a Magyar értelmező kéziszótár 2003-ban megjelent 2. átdolgozott kiadását, pontosabban a szlovákiai magyar lexikális elemek közlését bírálja, kiválasztásuk módján ironizál. SZABÓM1HÁLY GIZELLA Eredetileg nem kívántunk reagálni az írásra, mivel azonban nyilván az Új Szó-olvasók egy jelentős részének nincs meg a szótár új kiadása, a cikk nyomán torz kép alakulhat ki róla, annál is inkább, hiszen az írás szerzője ismert, írogató pedagógus. Kissé furcsálljuk, hogy az új kiadás után három évvel figyelt fel (mások figyelmeztetésére) Csicsay Alajos arra, hogy „a magyar értelmező szótárba szlovák szavakat loptak be”. Az értelmező szótár új kiadásáról - többek között a közölt szlovákiai anyagról is - az Új Szó Gondolat című mellékletében már 2003. szeptember 5-én ismertetés jelent meg Szabómihály Gizellától, az Irodalmi Szemle (2005,3. szám, 63-69.) pedig Jakab István Eretnek gondolatok a megújított Magyar értelmező kéziszótár lapozgatása közben című írását közölte. Az értelmező szótárba bekerült szlovákiai magyar elemekkel több írásában is foglalkozott a szótárszerkesztő munkaközösség itteni tagja, Lans- tyák István, aki még a megjelenés előtt írt a kérdésről (1. A Magyar értelmező kéziszótár új kiadása és a magyar nyelv szlovákiai változatainak szókincse, Fórum Társadalom- tudományi Szemle IV. évfolyam, 2002, 3. szám, 115-128.), és ő a szóanyagot legteljesebben bemutató tanulmány szerzője is (Szlovákiai magyar vonatkozású szócikkek a Magyar értelmező kéziszótár átdolgozott kiadásában. Lanstyák István—Menyhárt József szerk.: Tanulmányok a kétnyelvűségről II, Pozsony: Kalligram Könyvkiadó, 2004, 166-211.). A kilencvenes években különböző helyeken publikált egyéb írásainkat most nem idézzük. A szlovákiai magyar vonatkozású szócikkek a Gramma honlapján is olvashatók (www. gramma.sk, Szójegyzékek rovat). A szerző megfogalmazása azt sejteti, hogy valamilyen „partizánakció” következményeként kerültek a szótárba „szlovák szavak”, holott a szótár átdolgozott kiadása a Magyar Tüdományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében készült, jeles nyelvészek közreműködésével; a főszerkesztő Pusztai Ferenc volt, a szerkesztőbizottság tagja volt többek között Kemény Gábor, a Nyelvművelő kéziszótár egyik szerkesztője és szerzője is. Csicsay Alajos érdekes módon csak a szlovákiai magyar elemekre figyel fel (1. „Fölöttébb értékes mű az új Magyar értelmező kéziszótár, amelynek sava-borsát a szlovákiai magyarok »szókészletének elemei« adják”). Bár igaz, hogy a határon túli magyar lexikális elemek közül a legnagyobb részt a szlovákiai magyar elemek alkotják, de a szótárban bizony szép számmal találunk kárpátalji és erdélyi regionális elemeket is. A határon túli nyelvészeket a szótármunkálatokban való együttműködésre a Nyelvtudományi Intézet igazgatóhelyettese, Bakró-Nagy Marianne kérte fel, aki 1994 októberében kelt levelében tájékoztatott az Értelmező kéziszótár átdolgozási munkálatairól, s ezzel kapcsolatban arra kérte őket, hogy tegyenek javaslatot „arra nézvést, hogy a határainkon túli területekről, azaz a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági magyar nyelvváltozatokból milyen, széles körben vagy általánosan elterjedt címszavak, szócikkek, szójelentések kerüljenek be a szótárba”. Az erdélyi eredetű lexikális elemeket a Babes-Bolyai Túdományegyetem magyar tanszékének professzorai, Péntek János akadémikus és Szilágyi N. Sándor, a kárpátalji elemeA határon túli magyar lexikális elemek közül a legnagyobb részt a szlovákiai magyar elemek alkotják a szótárban. két Csemicskó István, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója, rektorhelyettes, a szlovákiai magyar anyagot pedig Lanstyák István, a pozsonyi Comenius Egyetem docense dolgozta fel. Mindannyian Magyarországon is ismert, a kérdéskört behatóan ismerő, sokat publikáló szakemberek. Vajdasági regionális elemek végül is személyi és szervezési okok miatt nem kerültek bele a szótárba. Milyen típusú szavak vannak a szótárban? Csicsay Alajos a lexikális elemek kiválasztásával kapcsolatban ezt írja: „Ami azt illeti, alapos gonddal állították össze ezt a »vibrané szlo- vá«-csomagot, sajnos még kihagytak belőle olyan fontos szavakat, mint például a zavadzál primátor (mennyivel több egy »primár úr« a »primátomál«?) és az obcsianszki, hiszen már készül az uniós változata is.” A szótárba bekerülő lexikális elemek kiválasztását valóban gondos munkálatok előzték meg. Előzményként főként Jakab István munkásságát említhetjük, aki sok kontaktusjelenségre hívta fel a figyelmet, az általa feldolgozott lexikális elemek közül a szótárban is olvashatók, pl. az átmegy valakin (a betegség), a brigád, a dezert, a diplom, a járási város, a nafta, az összpontosítás, a protektoroz stb. Az utóbbi évtizedben a Jakab István és más nyelvművelők által gyűjtött anyagot kérdőíves módszerrel ellenőriztük, akárcsak a további, az írott szövegekből és az élőnyelvi gyűjtésekből származó egyéb szavakat, kifejezéseket. A szótárba végül is azok egy részét javasoltuk felvételre, amelyekre elsősorban is folyamatosan vannak írott példák (pl. a sajtóból), illetve amelyek a szlovákiai magyar beszélőközösségben igazolhatóan elterjedtek. A szerző (és Balázs Géza ismert magyar nyelvművelő) által hiányolt zavadzál „hanyagolásának” fő oka az, hogy tájszó, ráadásul nemcsak a mai Szlovákia területén beszélt palóc nyelvjárásokban él, hanem a határ túloldalán, Magyarországon is. Ennél nagyobb földrajzi elter- jedtségű szavak is kimaradtak; mivel a szerkesztők a határon túli elemek tekintetében csak mutatványanyag közlésére szorítkoztak. Csicsay Alajos itt idézett és egyéb példáiból úgy tűnhet fel, hogy az értelmező szótárba elsősorban is szlovák kölcsönszók kerültek bele (a szövegben az említetteken kívül még ezeket említi: tyepi, szpacák, szpori, ticsinki, treszká). Nos, a szótárban 104 önálló és 8 utaló szlovákiai magyar szócikk van, azonkívül 125 közmagyar szócikknek van szlovákiai vonatkozása; ezek közül 53 közvetlen kölcsönszó (pl. alobal, bandaszka, frajer, spekacski, zsumpa), 18 pedig alaki kölcsönszó (pl. báger, dezert, infarkt, jogurt, prax). Az olvasók eldönthetik, hogy használják-e ezeket a szavakat, illetve ha nem, akkor mit használnak helyettük. A többi szó és kifejezés tehát a közmagyarban is használatos (vagy használatos volt), de a magyarországi, illetve a szlovákiai magyar beszélők másként használják őket. Az eltérésnek többféle oka lehet, ezek közül a fontosabbak: a) Két egyetemes magyar szó sajátos, csak nálunk használt állandósult szókapcsolatot alkot, pl. polgári társulás a magyarországi egyesület helyett, a községi hivatal a polgármesteri hivatal helyett. b) Az egyetemes magyar szónak nálunk sajátos jelentése vagy jelentésárnyalata alakult ki, ilyenek pl. szemafor, amelynek egyetemes magyarjelentése ’vasúti jelzőberendezés’, a szlovákiai és az erdélyi magyarban Ttözú ti jelzőlámpa’. Ébbe a csoportba tartozik a szerző által is említett boróka vagy a pástétom is, az utóbbiról később még szót ejtünk. c) A szlovákiai magyarban általános használatú olyan szó vagy kifejezés, amely a magyarországi nyelvhasználatból már kiavult, ilyen például a kaszárnya és a fizikai személy (Magyarországon ma általában a laktanya és a természetes szemäy a használatos). d) A szlovákiai magyar szónak más a stílusértéke, mint a magyar- országinak. Ilyen például a kurzus (’tanfolyam’, ill. ’árfolyam’ értelemben), amely az egyetemes magyarban (és Magyarországon) a szótár minősítése szerint kissé választéAz utóbbi évtizedben a Jakab István és más nyelvművelők által gyűjtött anyagot kérdőíves módszerrel ellenőriztük. kos, a szlovákiai magyarban viszont bizalmas stílusértékű, és ide tartozik a Csicsay Alajos által is említett balkon is. A balkon és a pástétom példája azt mutatja, hogy a cikk szerzőjének esetleg gondot okozhat a szótár használata. Csicsay Alajos ugyanis ezt úja: „Itt van például a balkon meg a pástétom. Fene gondolná, hogy ezek is szlovákiai magyar szavak, de ha mégis, akkor hurrá! (Vagy hajrá?) Mert általuk két szlovákiai magyar költővel több lett, mint amennyit eddig számon tartottunk. Hogy kik ezek? Hát Babits és Csokonai. Igaz, hogy Babits bús donnája nem valamelyik itteni, netán erdélyi „blokk” barna balkonján mereng, hanem valahol spanyolhonban [sic! Sz. G.] Milyen kár! De hátha mégis Trianon előtti jövevényszavunk ez a fránya balkon. Meg talán a pástétom is, hiszen Csokonai Estvéjében (jaj, milyen régen »volt«) harciasán óvja a pómépet attól, hogy az urakkal »tortátát s pástétomot« etessen.” A szerzőnek kár volt ennyi energiát pazarolnia annak cáfolására, hogy e két szó sajátos „szlovákiai magyar” lexéma volna, hiszen ezt nem állította senki sem. A szótár megfelelő szócikkeiben ugyanis ez olvasható: Balkon( fn kissé vál, <a szí. inban: ált. haszn.> (lakóházi) erkély Tehát: a balkon a közmagyarban kissé választékos, a szlovákiai magyar nyelvhasználatban viszont általános használatú. Mind az írott szövegek feldolgozása, mind pedig a kérdőíves adatok azt támasztják alá, hogy az azonos jelentésű erkély és a balkon között a magyarországiak az előbbit, a szlovákiaiak az utóbbit részesítik előnyben. Pástétom( fn 1. Darált húsból, májból stb. készült, kenyérre kenhető, fűszerezett, hidegen fogyasztott étel. 2. biz-< a szí. m-ban:> húskrém (konzerv) A pástétom szó Magyarországon is használatos, csak éppen - ahogy a fönti értelmezésből is kiderül nem konzervipari termék megnevezésére. Például a szlovákiai magyarok által májpástétom-nak nevezett konzerv dobozán Magyarországon ez olvasható: májkrém (pl. szárnyas májkrém, serié májkrém). Csokonai versében aligha van szó húskrémkonzervről, így a szónak ez a jelentése szlovákiai magyar, maga a pástétom mint szókészleti elem pedig jelentésbeli kölcsönszó. A szótár tájékoztat Végezetül még az értelmező szótárak funkciójáról kell szólnunk, úgy tűnik ugyanis, hogy a szerző kissé félreérti, legalábbis erre lehet következtetni ebből az idézetből: „Hogy megjelent az új kéziszótár, sokat köszönhetünk neki. Büszkék lehetünk rá, hogy irodalmi nyelvünket mi, szlovákiai magyarok hamarjában kétszázhúsz szóval gazdagítottuk, [...]” Az értelmező kéziszótár átdolgozott kiadása azonban nem a magyar irodalmi nyelv szótára (az irodalmi nyelv, köznyelv, standard nyelvváltozat stb. közötti különbségek taglalására most helyhiány miatt nem térhetünk ki), ez egyértelmű a szótár használatát bemutató Tájékoztatóból (XII. old.), amely így kezdődik: „Az átdolgozott Magyar értelmező kéziszótár - a szókészletnek csak egy-egy sajátos és szűkebb területét átfogó szótárakkal, például a szakszótárakkal ellentétben - általános szótár [kiemelés az eredeti szövegben], vagyis a magyar nyelvnek lehető legszélesebb tartományait öleli fel, kiterjedve a szaknyelvi és a nyelvjárási szókészletnek a köznyelvvel (még vagy már) szorosabban érintkező, mintegy közös rétegeire, sőt a határon túli regionális nyelvváltozatokra is.” Az értelmező szótár elsősorban tájékoztat, a magyar emberek által használt szavakat közli, attól fügA Magyar értelmező kéziszótár három éve megjelent átdolgozott kiadása nem a magyar irodalmi nyelv szótára. getlenül, hogy valakinek az adott szavak tetszenek-e vagy sem, így többek között a durva stílusminősítésű szavak (pl. baszogat vagy seggfej) is megtalálhatók benne. Sőt mintát sem kíván adni, ahogyan azt Csicsay Alajos feltételezi („viszont nem muszáj minden rossz példát mintának elfogadni”). Amint Jakab István írja: „A szótár szerkesztői ugyanis nem ajánlják ugyan pl. a szlovákban használatos és a szlovákiai magyarban is előforduló boráéi szónak (jelentése: rendetlenség, felfordulás, kupi) a kerülését, de a szí. m-ban (szlovákiai magyarban) jelzésen kívül megtalálható mellette a biz (bizalmas) stüusérték-jelölés is. Ez a tősgyökeres magyar elemeknél is azt jelenti: használata bizalmas környezetben, fesztelen társalgási körben ajánlott, választékosabb vagy hivatalos nyelvhasználatban nem” (i. m. 67. oldal). A szótár arra való, hogy egy-egy általunk nem ismert szó jelentésének utánanézzünk. Ebből a szótárból megtudhatjuk, miről beszélnek az erdélyi magyarok, ha az autogá- ra vagy a doszár szót használják, mit akarnak mondani a kárpátalji- ak a reket-tel vagy a vizsgát fogaddal s minden nem szlovákiai magyar, hogy mit jelent a cselenka vagy az ofina. Sőt, a szlovákiai magyarok is megtudhatják ez utóbbi szavak jelentését, vagy ahogyan Jakab István írja idézett írásában: „Tudomásul kell vennünk, hogy Trianon következményei nyelvi tekintetben sokkal súlyosabbak, mintsem hogy azt néhány lelkes nyelvművelő fel tudná számolni. Az ellen tehát, hogy ezek az elemek bekerültek a magyar nyelv értelmező szótárába, nem emelhetünk kifogást” [...] „még hasznunkra is lehet ezeknek az elemeknek a szótá- razása, mert a szótárból tudomást szerezhet a felvidéki ember ezeknek a mibenlétéről, használati értékéről” (i. m. 66-67. oldal). A magyar nyelvnek vagy a magyar nyelv valamely változatának „gazdagításaiként értelmezni azt, hogy egy szótárba új szókészleti elemek kerültek be, körülbelül olyan, mint ha a magyar nemzet történetének gazdagításáról beszélnénk azért, mert egy történelmi lexikonnak egy-új kiadása jelent meg, amely az előző kiadás óta eltelt eseményeket is tartalmazza, vagy ha a Ki kicsoda című kortárs életrajzi lexikon új kiadásakapcsán arról beszélnénk, hogy a világ és a magyarság új művészekkel, tudósokkal, politikusokkal stb. gazdagodott. Csicsay Alajos szövegéhez hasonlóan gunyoros hangú írást olvasott fel Balázs Géza tavaly ápril® ban a Kossuth Rádió anyanyelvi műsorában. Ebben részletek hangzottak el két rádióhallgató leveléből, amelyben azok felháborodásukat fejezik ki a kontaktusjelenségeknek az értelmező szótárban való közlése miatt. Balázs Géza lényegében egyetértve e laikus véleményekkel, szlovák szavak százainak, ezreinek a beözönlésével riogatta a hallgatóságot (miközben az értelmező szótár átdolgozott kiadása mintegy 75.000 szócikket tartalmaz, ezen belül a határon túli elemek aránya még az 1%-ot sem éri el). Erre a nyelvművelő műsorra reagált Péntek János Balázs Gézának út, eddig még nem publikált levelében, amelyből kollégánk szíves engedelmével néhány részletet közlünk. RÉSZLETEK PÉNTEK JÁNOS BALÁZS GÉZÁNAK ÍRT LEVELÉBŐL „...hogy saját nyelvét mindenki a közös nyelv részének érezhesse...” [...] Magad is tudod, hogy a hét évtizedes elszigeteltség és néhány évtizedes agymosás után előbb és utóbb is folyamatosan nem a nyelvészek, hanem a magyar anyanyelvűek csodálkoztak rá egymásra. A magyarországiak azokra a „románokra”, „szlovákokra” stb., akik - hogy, hogy nem - beszélnek magyarul, az erdélyi, a felvidéki magyarok pedig arra, hogy Magyarországon magyarul beszélnek ugyan, de másképpen, mint ők. Amiből néha arra következtettek, hogy ők maguk mégsem tudnak igazán magyarul, mégsem igazi magyarok. Ennek a másságnak csak egyik része az, hogy többségükben kétnyel- vűek, hogy nyelvhasználatukban gyakoribbak az otthon megszokott nyelvi kölcsönzések, kontaktuselemek. De többnyire archai- kusabb is a nyelvhasználatuk, re- gionálisabb is. De ez mindig így volt azokkal, akik a peremrégiókban éltek. Az 1990 előtti évtizedekben ezt csak fokozta és szentesítette az, hogy a magyar nyelvi kodifikáció szinte kizárólag a magyarországi nyelvhasználatra volt tekintettel (a legfontosabb kodi- fikációs kézikönyvek, a szótárak elsősorban). [...] Azt pedig teljesen félreérted, ami a kodifikációs szótárakkal történt és történik a mi közreműködésünkkel. Ha az összehangolt nyelvi tervezés a különfejlődést kívánta volna kodifikálni, mintegy szentesíteni és bátorítani, akkor nem a közös kodifikációs szótáraink bővítését, tágítását kezdeményezzük, és támogatjuk, hanem ki-ki elkészíti saját régiója eltérően szabályozott értelmező szótárát, helyesírási szabályzatát és szótárát, idegen szavainak szótárát stb. Látnod kellene, hogy ennek az ellenkezője történik: az a program, amelyet a határon túli kutatóállomások dolgoztak ki, és amelyet előbb „detrianonizálás”- nak neveztek, utóbb „határtalaní- tás”-nak, azt tűzte ki célul, hogy saját szakmai eszközeivel megteremtse a lehetőségét a magyar sztenderd nyelvváltozat, a főváltozat közössé tételére. Hogy közmagyarrá tegye azt, ami még most inkább csak „közmagyarországi”. Mindez a Te szövegedben úgy jelenik meg, mint valamely merénylet a magyar nyelv ellen, vagy akár úgy, mint merénylet a magyarországi magyar nyelv ellen. Szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi nyelvészek követték el ezt a merényletet. Magam is ott vagyok a merénylők között, sőt tekintheted úgy is, hogy főkolompos vagyok, mert az említett kutatóállomások megtiszteltek azzal, hogy szóvivőjük lehetek. [...] Igen, mi blokklakásban lakunk, és az legalább annyira kényelmetlen, mint a panellakás. Nyelvileg sem jobb egyik, mint a másik. A nyelvnek, közös nyelvünknek kellene olyannak lennie, hogy kényelmes legyen mindannyiunk számára. A nemzeti nyelv biztosan nem olyan kategória, mint az állampolgárság. Olyannak kell lennie, hogy mindenki, aki magyarul beszél, saját nyelvét a közös nyelv részének érezhesse. Vagy nem ez a „haza a magasban”? [...]
