Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-28 / 73. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 28. Vélemény és háttér 7 Pokolra jutással fenyegeti a Kadima választóit egy ortodox rabbi A „legunalmasabb” izraeli kampány FIGYELŐ Fegyverekkel az EU-csúcsra Rosszul vigyáztak a múlt heti brüsszeli EU-csúcs résztvevőire, legalábbis az egyik szállodában: egy belga újságírónak fegyverekkel (egy pisztollyal, illetve robbanóanyaggal) sikerült Jacques Chirac francia elnök és Angela Merkel német kancellár közelébe jutnia. A flamand VTM tévé egyik újságírónője, Katleen Peeraer minden gond nélkül bejutott abba a szállodába, ahol a két politikus megszállt - a táskájában egy Beretta pisztollyal. Kivett egy szobát, s később egy kollégája tölténytárat is vitt neki a pisztolyhoz. Másnap az újságíró egy kis pokolgéppel (plasztik robbanóanyaggal) ment be a szállóba, s a beszámolók szerint többször is sikerült közel kerülnie Chi- rachoz, illetve Merkelhez, méghozzá úgy, miközben reti- küljében ott voltak a fegyverek. A csúcs helyszínén, a brüsszeli EU-negyedben lévő Justus Lipsius épületben egyébként komolyabban veszik a biztonsági intézkedéseket, mint egyes szállodákban: az ilyen találkozók idejére az egész környéket útakadályokkal zátják le, s rendőrök ellenőrzik, hogy a belépők ren- delkeznek-e engedéllyel. Az épület bejáratánál az újságíróknak fémdetektoros kapun kell átmenniük, amely elvileg kizárja, hogy fegyvert vihessenek be a csúcstalálkozóra. Az autonómia nem lesz feltétel Minimális az esélye, hogy az Európai Unió parlamentje a Székelyföld autonómiáját a román csadakozás feltételévé emelje - fejtette ki Bíró Béla erdélyi politológus az Új Magyar Szóban. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Székely Nemzed Tanács (SZNT) képviselői a napokban ismertetik az Európai Parlament vezetőivel a székelység autonómiaigényét. „Az igény legitim. Annak esélye azonban, hogy az Unió parlamentje a Székelyföld autonómiáját a román csadakozás feltételévé emelje, minimális”. Szerinte ahhoz, hogy e távlati lehetőség azonnalivá válhasson, a román politikai rendszernek kellene máról holnapra a kanadai szintjére fejlődnie. A 82 éves, örök időktől fogva politikus Simon Peresz, a Munkapárt veteránja - most a nyerésre álló izraeli párt, a Kadima egyik erőssége - az eddigi „legunalmasabb választási kampánynak” nevezte a mai választást megelőző versengést. De az indulatok azért utat törtek maguknak, olykor meglepő szófordulatokra ragadtatták magukat a riválisok. MTl-HÁTTÉR A szenvedély inkább a választókból hiányzik, mint a politikusokból, alighanem mert lelkesítő eszmék helyett a pragmatizmus lett úrrá a közvéleményen, s a karizmatikus vezetők is hiányoznak, miután januárban Ariel Sáron miniszterelnök egy agyvérzést követően kómába esett. Az intifáda (a palesztin lázadás) évei kiábrándították a lakosság nagy részét a „Nagy Izrael” (az 1967 előtti Izrael és a megszállt területek) jobboldali ábrándjából, de az Izrael elismerését is elutasító palesztin Hamász januári parlamenti győzelme a „területet békééit” baloldali reményéből is. E fásultságnak jól megfelel a Kadima egyoldalú leválasztási terve: ha nem lesz palesztin partner, otthagyjuk Cisz- jordániát, de mi magunk szabjuk meg határainkat. Nyoma sincs a korábbi kampányokból ismert autómatrica-hábo- rúknak, az utcai plakátok - egy-két átragasztást leszámítva - békében elvannak egymás mellett, ahogyan békében sorjáznak véget nem érően a televíziós kampányklipek. A negatív kampány eszközeitől persze nem fosztják meg magukat a pártok. A jobboldali Likud, amely Sáron tavaly év végi kilépése és pártalapítása - a Kadima létrehozása - óta egykori önmagának sovány maradéka, a nyerésre álló párt programjától riogat. Klipje grafikus eszközökkel igyekszik érzékeltetni a választókkal azt, amit a csak harmadik helyre jósolt párt vezetője, Benjamin Netanjahu rendre elismétel: Ha Gáza után Izrael feladja a nagyobbik palesztin területet is, a védhetetlenségig sebezhető lesz. A képhez a felirat a leendő határokat „terrorhatároknak” nevezi. Az állam és egyház szétválasztását szorgalmazó Sinui aktivistái az utcán ortodoxnak öltözve, szakállt ragasztva óvnak a vallásosok uralmától - ők sem riadnak el az iróniától, a negatív kampánytól. Az ellenségeskedés a családi szférába is behatol. Ugyancsak a Likud választási hirdetésben „leplezte le” a Kadimát vezető ideiglenes kormányfőt, Ehud Olmertet azzal, hogy egyik fia New Yorkban él, s ott hírek szerint aláírta egy izraeli pacifista szervezet petícióját, hogy a másik fia Párizsban lakik és nem szolgált a hadseregben. A jobboldali párt politikusai rendszeresen támadják a táborukból indult, ma centrista Óimért baloldali érzelműnek ismert feleségét; de lányát is, amiért egy palesztinok jogait védő emberi jogi szervezet aktivistája. „Mit várnak tőlem? - vágott vissza Óimért. - „Kezdjem el a hasonh'tgatást, hogy ki hagyta el az országot, ki élt évekig külföldön, ki kapott külföldi állampolgárságot, és ki változtatta meg héber nevét idegenre?” A név nélküli riposzt Netanjahura vonatkozik, áld az Egyesült Államokban - Philadelphiában, majd Bostonban - töltött évei során vette fel az amerikai állampolgárságot. Egyenesen groteszk - a megjósolhatóan legbiztosabb koalíciós kapcsolat, a Kadima és a Munkapárt viszonya miatt - Simon Peresz és munkapárti utódja, Amír Perec hétvégi szócsatája. Peresz a volt szakszervezeti vezetőt alkalmatlannak nyüvámtotta a miniszterelnöki poszt betöltésére, megkérdezve: „Ugyan, mit csinált eddig?” A válasz nem késlekedett. Perec egy csapással a Likudból kivált Kadi- mának is nekitámadva kijelentette: Peresz most „fügefalevél” azoknak, akik annak idején a baloldal kormánya ellen addig lázítottak, mígnem Rabin miniszterelnököt 1995- ben meggyilkolták. A legmeglepőbb azonban alighanem a szefárd ultraortodoxok pártja, a Sasz szellemi vezetőjének, Ovadia Jószéf rabbinak a fenyegetése - az ő pártját is a Kadima koalíciós partnerének jósolják -, miszerint az, aki a Kadimára adja voksát, a pokolra jutásra szavaz. Ismét terítéken a II. világháború utáni jogsértések felülvizsgálata; a cseh kormány nem foglalkozik az üggyel Prága nem tárgyal a szudétanémetekkel KOKES JÁNOS Prága elutasította a szudétané- met kitelepítettek szövetségének legújabb felhívását, hogy kezdjen tárgyalásokat a csehországi német kisebbséget a II. világháború után ért jogsértések felülvizsgálásáról. A Szudétanémet Kitelepítettek Szövetsége (Sudetendeutsche Landsmanschaft) egy vasárnap Bécsben nyilvánosságra hozott felhívásban felszólította Václav Klaus cseh államfőt, a cseh kormányt és a parlamentet, hogy kezdjenek „nyüt és közös párbeszédet” a múltról, s határolódjanak el a „bűnös kitelepítésektől” úgy, ahogy a német kormány bocsánatot kért a nácizmus áldozataitól. Az emlékeztető követeli a Beneš-dekrétumok semmissé nyilvánítását és a német lakosságot ért háború utáni jogsértések elítélését is. Az SL szerint a Csehországban elkobzott német vagyon kérdése, eltérően Litvániától, Lettországtól, Magyarországtól vagy Romániától, a mai napig nincs jo- güag rendezve. Jirí Paroubek miniszterelnök szerint a cseh kormány nem foglalkozik a memorandummal. „Ez egy hagyományos megnyüvánu- lás, már folklór azon szudétanémet vezetők részéről, akik ebből élnek” - reagált a kormányfő a Právo című lapban. A cseh külügyminiszter viszont óvatosan fogalmazott. „Nagyon érzékeny ügy, később nyilatkozom” - jelentette ki Cyril Svoboda. A két nagy ellenzéki parlamenti párt nem lát okot a párbeszédre, szerintük a múltnak ez a része már le van zárva. „A múlt kérdéseit politikai szempontból egyszer s mindenkorra lezártnak tekintjük, s nem látunk semmiféle jogi vagy politikai okot újbóli megnyitására” - állítja Jan Zahradil európai parlamenti képviselő, a Polgári Demokratikus Párt árnyék-külügyminisztere. Vojtéch Filip, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának elnöke úgy véli, Prágának nincs miért bocsánatot kérnie. „Nem az egykori Csehszlovákia robbantotta ki a második vüágháborút. A náci Németország volt az, amely komoly károkat okozott a mai Csehországnak” - mutatott rá Filip, aki a képviselőház alelnöke is. „Kárpótlást ezért nem kaptunk. Amíg ezt a szu- détanémetek nem ismerik el, nincs miről beszélnünk” - hangsúlyozta a politikus. AII. világháború után az akkori Csehszlovákia kollektív háborús bűnösnek nyilvánította a német és a magyar kisebbséget, tagjait megfosztotta csehszlovák állam- polgárságuktól, s elkobozta vagyonukat. Hárommillió németet kitelepítettek, de a magyarok tervezett kitelepítését a potsdami nagyhatalmi konferencia nem hagyta jóvá. A szlovákiai magyarok egy részét ezért csehországi munkára kötelezték, majd a ki- kényszerített csehszlovák-magyar lakosságcsere, valamint a reszlovakizáció keretében próbáltak megszabadulni tőlük. ____________ KOMMENTÁR aHM MNMMMMNnOBMMIHMIMnMMnatMMHI Két Janukevics JARÁB1K BALÁZS Alekszei Janukevics fiatal belarusz ellenzéki politikus. A Belarusz Népi Front elnökhelyettese, a demokratikus ellenzék jelöltjének, Alekszandr Müinkevicsnek egyik fő embere volt kampánya során. Hóban-fagyban ott volt mellette a lerobbant, kifűtetien vidéki kul- túrházakban és a megannyi, kényszerből utcán tartott kampánytalálkozón. Szerény fiatalember, pedig már Bush elnökkel is találkozott Washingtonban. Nem sokan mondhatják el ezt magukról, főleg Lukasenko nem. Alekszei most a minszki fogda vendége: tizenkét nap elzárást kapott „huliganizmusért”. Akkor tartóztatták le, amikor több más politikussal együtt elhagyta a „sátorvárost”. Viktor Janukovics Ukrajna utolsó miniszterelnöke volt Kucsma elnöksége alatt. Fiatal korában ő is volt már (kétszer is) börtönben - lopásért és garázdaságért, bár ezt a tényt hivatalos életrajza nem említi. Két évvel ezelőtt Kucsma saját kezűleg választotta ki, aztán Putyin orosz elnök kétszer is felkereste Janukovicsot a választási kampány idején, deklarálva, kire tesznek az oroszok. Az ukránok viszont az oroszokra és Janukovicsra tettek egy nagyot, és inkább narancsba borították az országot (pontosabban annak nyugati és középső részét). Az orosz támogatás mellett Janukovics vulgáris múltja és viselkedése sem tetszett az egyre inkább európaizálódó ukránok nagy részének. Bár az elnökválasztások után a legtöbben leírták, Janukovics kampánytanácsadókat váltott (orosz helyett amerikaiak), és a sikeres donyecki kormányzó imázsával próbálta megerősíteni Kelet- és Dél-Ukrajnában a támogatottságát. Ehhez az is kellett, hogy politikai tanácsadókat viszont ne váltson: megmaradtak a régi, jó, orosz elvtársak. A narancsos tábor tavalyi látványos felbomlása, két ukrán kormány megbukása, az orosz gázárvita és a továbbra is hatalmas méretű korrupció mellett Janukovics manőverezése elég volt, hogy Kelet-Ukrajna a hétvégi parlamenti választásokon visszavágjon. Janukovicsnak a felmérések szerinti győzelme ellenére azonban nincs nagy oka az ünneplésre. Ukrajna minden valószínűség szerint Szlovákia példáját követi: nem a győztes tömörülés, hanem az utána következő narancsos pártok kezdhetnek koalíciós tárgyalásokat. Belarusz és Ukrajna összehasonlítása legalább egy dologban kézenfekvő: két teljesen eltérő választásokat és leckét produkált. Be- laruszban a választási eredmények egy személy döntését tükrözik, amelyhez az ottani polgárnak csatlakozni illik, vagy megnézheti magát. Ukrajnában viszont a kormányon (és elnöki pozícióban) lévő narancsos tábornak simán kioszthattak egy alapos pofont az ukránok. Mert Ukrajnában a választások már arra szolgálnak, amire kitalálták őket: hogy a nép szabadon választhassa meg képviselőit. JEGYZET Szurkolási drukk MOLNÁR NORBERT Hosszú évek óta foglalkoztat egy kérdés, amire soha nem kaptam korrekt választ, történetesen, hogy kinek szurkolna a szlovákiai magyar egy Magyarország- Szlovákia labdarúgó-mérkőzésen. Szűkebb környezetemből kiindulva a válasz akár egyértelmű is lehetne: a magyaroknak. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban találkoztam olyanokkal, akik a szlovákoknak drukkolnának. Mindenesetre az biztos, hogy tapasztalatom szerint a szlovákiai magyart nem igazán érdekelte, az olimpián hányadik lett Martina Moravco- vá, az már sokkal jobban, hogy Kovács Ági aranyérmes lett-e. Úgy döntöttem, nemzetközi felmérést végzek, hogyan viszonyulnak a kérdéshez más országokban. Alkalmam volt az elmúlt néhány napban különféle európai kisebbségek képviselőivel találkozni, akiknek feltettem a kérdést, amire én magam sem tudom a választ. Persze, a minta nem reprezentatív, mindenki csak a saját véleményét mondta, de mégis érdekes. A két olaszországi német közül az egyik azt mondta, a fiatalok inkább az olaszoknak szurkolnak. Nagyobb divat ma olasznak lenni, macsósabb, szárazabb érzés, a csajoknál jobban üt, ha valaki azt mondja, olasz vagyok, mint az, német. Hogy szőke az illető, hát majd feketének képzeli őt a lány, némi szemfényvesztés belefér. A másik német szerint egy osztrák-olaszon az osztrákoknak szurkolna (némi malidéval hozzáteszi, hiába), míg egy német-osztrákon a németeknek. De akkor sem szurkolna az olaszoknak, ha vb-döntőt játszanának a ífandákkal, mert ami olasz, nem lehet jó. Az olaszországi szlovén még a kérdésen is felháborodott: csak nem képzelem, hogy képes lenne az olaszoknak szurkolni bárki is közülük, meglátja a Ferrarit és elszömyülködik, nyomdafestéket nem tűrő szavakat használ, de azért a végére kiderül, kedvenc csapata az AC Milan. Ám az olaszokat utálja. A legváratlanabb számomra a finnországi svéd reakdója volt. Eleve a feltételezést is kikérte magának, hogy ő a svédeknek szurkolna. Svédül beszélő finnek vagyunk, magyarázta. Finnország a hazánk, a svéd csupán az anyanyelvűnk, toldotta meg. (Hab a tortán: a németországi német tőlem tudta meg, hogy idén foci-vb lesz náluk.) Nem akarok én mindebből különösebb következtetéseket levonni, nem is lehet. Még tanulságokat sem. De engem továbbra is érdekel: kinek szurkolnának a szlovákiai magyarok egy magyar-szlovák mécsesén. S hogy még nehezebb legyen a válasz: szlovák színekben a középpályán Borbély Balázs, a csatársorban Németh Szüárd és Rák Róbert; magyar színekben a csatársorban Pris- kin Tamás.
