Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-25 / 71. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2006. AAÁRCIUS 25. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Remény sziklaszilárd alapon HAU.KO JÓZSEF 1994 áprilisában az amerikai Maya klinikáról hazaküldtek egy Lynette nevű hölgyet azzal, hogy hasnyálmirigyét, tüdejét és máját a rák egy ritka változata támadta meg, s legfeljebb hat hete van még hátra. Lynette nem esett kétségbe, hanem eltökélte: figyelmét az Istennek és igéjének szenteli, mégpedig kizárólag azoknak a fejezeteknek, melyek a hitet erősítik. Környezete félelemmel és aggállyal teli, noha jó szándékú célzásait visszautasította. Volt ebben valami mélyreható: hitt abban, hogy éppen ezt kéri tőle Isten. Egy hónappal később ellenőrzésre ment, s eredményeit a kitűnő szakorvos - egyébként nem hívő - nem volt hajlandó elfogadni, s még háromszor megismételtette a vizsgálatot. De kénytelen volt belátni: a rák elmúlt. Lynette kérdésére, hajlandó volna-e erről a tévében is tanúságot tenni, azt válaszolta: „Igen, ha a gyógyulás egy év múlva is beigazolódik.” Mindez tíz éve történt, s az orvos megtartotta szavát, kamerák előtt rámutatott egykori páciensére, s ezt mondta: „Csodát látok.” „Mindennap - mondja Lynette - igyekszem legalább két személynek elmondani, mit tett értem az Úr.” Lynette tulajdonképpen túlélte a maga Golgotáját. Csak épp nem Pilátus, hanem a súlyos diagnózis ítélte volna szörnyű halálra. Nem szögek, hanem injekciók, szondák és katéterek szögezték volna a kórházi ágy keresztjére. Nem Veronika és cirenei Simon, hanem nővérek, orvosok és rokonok segítették volna az élet drámai végkifejletének elviselésében. De ő eltökélte, hogy nem hagyja magát, mert élt benne a remény. De kiben nem él, ki ne keresne a reményben támaszt, kapaszkodót? Miért is kőkénének az amerikaiak évente - amint erről Billy Graham baptista lelkész beszámol - 125 millió dollárt a jósokra és jövendőmondókra? Ilyen drága a remény, ha az elhintője mások hiszékenységével kereskedő kapzsi ember. Vajon miért vetik az emberek csillagokba, számjegyekbe és kártyába a bizodal- mukat, miért nem inkább Istenbe és hatalmába? Lynette nem olyasmiben reménykedett, ami homokvárra épült, hanem ami sziklaszilárdan áll. Isten igéjére támaszkodott, Isten jelenvalóságára, Isten hatalmára. Ez a remény volt lelkiéletének hajtóereje, a sötét jelen és a győzedelmesjövő közötti híd, a hajthatat- lanság, a biztos halállal szembeni még biztosabb élet. A tények minden logikája ellenére hinni abban, hogy itt valami messze meghalad minden emberi számítást. Hasonlóan, amint a zsidók rácsodálkoztak a rézkígyóra a sivatagban, Lynette életében is megvalósult az e vasárnapi evangélium ígérete: „Úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” (Jn 3, 14) Hiszen amiként Jézus Golgotája után elkövetkezett a húsvét reggele, Lynette is túljutott a maga Golgotáján a Krisztus győzelmébe vetett hitével. Hasonlóan rendhagyó egy bizonyos angol hölgy esete is, akinek ellopták a bankkártyáját. Csak hosszabb idő elteltével vette észre, s amikor letiltatta, biztos volt benne, hogy minden pénze odaveszett. Ehelyett hallatlan dolgot állapított meg: az eredeti összegnek sokszorosa volt a kártyáján. Az történt, hogy a tolvaj szerencsejátékra használta a kártyát, s nyert vele! A leleplezett tettes börtönbe vonult, a nyeremény a meglopott hölgyé lett. Bizony, sokszor úgy tűnhet, hogy mindennek vége, nincs mentség. S épp ilyenkor történik valami, ami győzelemhez és nyereséghez vezet. Nincs nagyobb nyereség, mint Krisztusban hűlni, akinek győzelméből én is kivehetett! a részem. A szerző római katolikus pap Szülők könyve - értelmileg sérült kisgyermekek neveléséhez Ki segíthet? A szakember is ember „Nehéz volt, de mindig any- nyi aktuális teendő volt, hogy mindig az aznapival kellett foglalkozni, meg arra figyelni, minden napnak megvolt a maga terhe, amit hordani meg viselni kellett.” „Ez retardált - mondta az orvos. Otthagyott engem. Ment telefonálni a gyermekorvosért. És aztán így, elejtett szavakból, fokozatosan alakult ki, hogy tulajdonképpen mi is van; egyszer-egyszer még leült egy orvos, jól megmondta, meg elkeserített minket, de hát azért foglalkozzam vele, annak ellenére, hogy nem fog fejlődni...” BORBÉLY-JÁSZBERÉNYl-KEDL Pszichológusok szerint a fogyatékos gyermekek szüleinek érzelmi reakciói, attitűdjei igen változatosak. A tragédia, hogy a gyermek sérült, nehezen elfogadható és feldolgozható élmény, akár egy életen át tarthat. Természetes, hogy a nehezített szülőszerepben vannak sérülékeny pontok, eseüeg kóros feldolgozási mechanizmusok is. Érdemes viszont felfigyelni arra is, hogy a pszichológusok szerint sérült kisgyermekekkel és szüleikkel foglalkozó szakembereknél is megfigyelhetők hibás magatartás- formák, például: Szakmai ignorancia Ez azt jelenti, hogy a szakember nem mutat kellő megértést, empátiát a fogyatékos gyermeket Ki segíthet? nevelő anya és a család érzelmi terhei iránt. Szakmai tudálékosság A szakember, a tanácsot adó specialista úgy lép föl a szülőkkel való beszélgetés folyamatában, mint aki tévedhetetlen a gyermek állapotának megítélésében, ezért a szülők észrevételeit eleve szubjektiveknek és nem reálisaknak tartja. Vég nélküli küldözgetés specialistától specialistáig Az a tapasztalat, hogy kezdetben a szülők maguk igénylik ezt, hiszen van bennük egy okkeresésre való beállítottság, és az a nem is titkolt remény, hogy valamelyik specialista meg fogja cáfolni annak a megállapítását, aki a bajt megmondta. Az a szakember, aki ennek a küldözgetésnek a gyakorlatát folytatja, gyakran azért teszi ezt, mert nem tudja, vagy nem akarja az eset folyamatos gondozását, a megmon- dás felelősségét vállalni. A titkolózás A szülőnek idegen orvosi szakkifejezések használata jellemző ezekben az esetekben, ami mintegy helyettesíti és eltakarja az állapot reális megmagyarázását. A szülőket is páciensnek tekintsék Ez a típusú szakember-magatartás a szülőket olyan hibás vágányra vezeti, amelyben nemcsak gyermeküket érzik problematikusnak, hanem kialakul bennük az a tudat, hogy egész családjuk negatívan megkülönböztetett, problémás család lesz. Szülő-szakember kapcsolat A közelmúltban a szülő és a szakember (gyakran szülő-gyógy(Képarchívum) pedagógus) kapcsolata sajátosan megváltozott. Külföldi minták alapján a hatvanas években vette kezdetét a korai gyógypedagógiai fejlesztés, az iskoláskor előtti szakasz intenzív tanulmányozása abból a célból, hogy a mielőbbi szakszerű segítségnyújtás, gyógyítás jelentős javulást hozhasson, a gyermek súlyosabb fogyatékossá válása megakadályozható legyen. Eleinte a szülők kiiktatásával, a gyógypedagógus szakember foglalkozott a kisgyermekekkel. Később a szülő coterapeutává vált, ő hajtotta végre a szakember által előírt és ellenőrzött konkrét fejlesztési programokat. Újabban világszerte egyre többen hívják fel a figyelmet a mechanikus funkciógyakorlás veszélyeire, és ennek gyakori eredménytelensége miatt a gyermek és a szülő, illetve a család kölcsönös egymásra hatásait elősegítő tanácsadás előnyeire. A szülőt is partnernek tekintik, olyan szakembernek, aki saját gyermekét úgy tudja megfigyelni, ahogyan senki más. Reméljük, hogy Önnek is ilyen szakember jut, akinek fontos az, hogy Ön és gyermeke között otthon mi történik, aki segíti tudatossá tenni az Ön munkáját. Hasznos kézikönyv folytatásokban A Medicina Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1998-ban Borbély Sjoukje-Jászberényi Márta-Kedl Márta szerzőhármas tollából a Szülők könyve, mely értelmileg sérült gyermekek neveléséhez ad a szülőknek tanácsokat erejüket meghaladó munkájukhoz. A Családi Kör a Carissimi jótékonysági alap jóvoltából folytatásokban közli ezt a könyvet, hogy eljuthasson azokhoz a szlovákiai magyar szülőkhöz is, akikhez egyébként nem jutna. Mert mi is segíteni szeretnénk! i % ÍRÓ OLVASÓK Hazaérni SZITÁS ZSUZSANNA A fecske már harmadszor repülte körül a házat. Nem tévedhet, ez az a ház. De a fészek, az nincs ott az eresz alatt. Kecsesen ült le a villanydrótra, s onnan pásztázta az ismerős udvart, ami most mégis valahogy más volt. Rövid időn belül rájött, mi az, ami hiányzik. A baromfiudvar üres volt, a csend és a mozdulatlanság tette idegenné. Most mégis mozdult valami, a kertkapun egy kisfiú lépett be. A köszönésére nyílt a ház ajtaja, fejkendős néni lépett ki rajta.- Nincs eladó tojás, Lacika, a tyúkokat levágtuk - mondta lemondóan és visszament a házba. Ekkor vette észre a fiú a fecskét. Talán dühében, hogy most a boltba is el kell ballagnia, felvett egy követ, s a madár felé hajította. Maga is meglepődött, milyen pontos volt a célzás. A földön fekvő fecske pár perc múlva tért magához. Próbálta mozdítani a szárnyát, de kínzó, égető fájdalom járta át.- Még él - mondta az idős férfi a fiatalnak, akik fölötte álltak.- Már nem sokáig - válaszolt a fiatal, s hogy nyomatékot adjon szavainak, rátiport a madár kis testére.- Jó, hogy levertem a fészküket, már bennük van a nyavalya -, s már be is seperte a tetemet egy papírzsákba. A fecske most fejezte be a hosszú, küzdelmes utat az idegen országból. Kevesen maradtak a csapatból, neki sikerült. Hazaértem, ez volt az utolsó gondolata. Minden madár a saját fészkét szereti, tartják az olaszok, akiknél ma is él az igazi család- és otthonszeretet Van-e kellemesebb hely, mint az ember otthona? MERENGŐ Otthon - ez a szó már önmagában költemény. Meleg, simogató biztonságot adó, úgy fonódik kö- rénk, mint édes, puha ölelés. Az otthon fogalmát mai értelemben először a rómaiak használták. A nagy szónok, Cicero így írt barátjához, Marcellushoz címzett levelében: „Vajon van-e kellemesebb hely, mint az ember otthona?” Az ókori államférfi szavai bizony ösz- szecsengnek a magyar közmondással, mely szerint mindenütt jó, de a legjobb otthon. A régi rómaiak az otthon istenségeinek, a lároknak házi oltárt emeltek, amelynek ba- bonaságtól megtisztított alakját ismerhetjük fel a brit házi tűzhelyen és a kandallóban. A britek úgy vélték, hogy az otthonban rejlik az az összetartó erő, mely nagy tettekre sarkallja a nemzeteket. A vüág egyik legelterjedtebb szállóigéje, „az én házam, az én váram” nem más, mint 16. századi angol jogelv. A britek szerte a vüágba, így a tengerentúlra is elvitték az otthonkultuszt. Az egyik legismertebb amerikai költő, Longfellow egyik dalstrófája így hangzik magyar fordításban: „Szívein, pihenj, otthon maradj, Ki összevissza kóborol, Az otthon boldogsága nagy. Annak szívében gond honol, Ha jótakarsz, otthon maradj...” Az otthon varázsát nem a szép bútor, a tökéletes berendezés, hanem az igaz emberi lelkűiét határozza meg (Archívum) A német otthon dicsérete fogalmazódik meg Schillernek Az ifjú a pataknál című versében. A boldog szerelmesek a legkisebb kunyhóban is megférnek, így bátorítja a szerző az otthonrakó fiatal házasokat. A francia kispolgár otthonához való ragaszkodását vallja a költő, Saint-Beuve sóhaja 1830-ban: „Születni, élni és meghalni ugyanabban a házban”. Minden madár a saját fészkét szereti, tartják a temperamentumos olaszok, akiknél még ma is él az igazi családi összetartás és az otthonszeretet. Természetesen a magyar költők, Petőfi, Arany meghitt családról, otthonról szóló versei kifejezik a magyarok otthonhoz, szülőföldjükhöz való ragaszkodását is. Mit sem bizonyít ez jobban, mint hogy az otthon varázsát nem a szép bútor, a tökéletes berendezés, hanem az igaz emberi lelkűiét határozza meg. Az a szívet-lelket melengető belső muzsika, amely szétárad otthonunk műiden zugában, s végigkísér egész életünkön át. Az otthon áldott közelségéhez képest minden más hely csak messze idegen. Otthonunkat nem pótolhatja igazán semmi sem. (méri) € < < < €
