Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-02 / 51. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 2. Sport 23 František Flossa: „Torino örök csalódás marad" Hibák az ezüst fényében ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Felemásan értékelte a XX. téli olimpiai játékokat a Szlo­vák Olimpiai Bizottság. Ugyan Szlovákia a hódeszkás Radoslav Židek révén ezüstérmet szerzett, sok sportágban elmaradtak az el­várásoktól az ország sportolói. A legfájóbb emlék pedig sokak szá­mára a hokitorna. „Ha azt vesszük, hogy az ötödik hely a legjobb ered­mény a csapat történetében, pozi­tívan kell értékelnem a torinói játé­kokat. Torino mégis örök csalódás marad, mert ez a gárda többre volt hivatott” - jelentette ki František Hossa, a válogatott vezetőedzője. František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke hang­súlyozta, nem szabad, hogy a né­hány siker elvonja a figyelmet a szlovák sport helyzetéről. „Saj­nos, ha így folytatódik a dolog, csakhamar nem lesz síugrónk, gyorskorcsolyázónk, úgy, aho­gyan most nem volt műkorcsolyá­zónk. Valamit kell kezdeni a sporttal, s ennek egyik módja, hogy lehetőséget adunk a fiatal tehetségeknek, ahogy tettük ezt Torinóban. Sokan bírálták ezt a döntésünket, de végül a sportolók nem vallottak szégyent” - mondta a sportvezető. Igor Nemeček, a szlovák küldöttség vezetője in­kább a pozitívumokat emelte ki: „Eddig ez volt a legjobban sikerült téli olimpia. Teljesült az álmunk, érmet szereztünk. A szervezésben sem voltak nagy fennakadások.” Bár még csak néhány napja ér­kezett haza a küldöttség Torinó- ból, a Szlovák Olimpiai Bizottság vezetősége már Vancouverre gon­dol. „Nem lehet elég korán kezde­ni a felkészülést. Bízunk benne, hogy négy év múlva még szebb si­kerekkel zárjuk a játékokat” - re­ménykedett Chmelár. (bt) Kevesebb éremkollekciót osztanak ki a paralimpián Még hiányzik az arany ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A XX. téli olimpiai já­tékok ugyan már befejeződött, de az ötkarikás hangulat még nem hagyta el Torino utcáit. Március 10-én kezdődik a IX. téli paralim­pia, melynek keretein belül 42 or­szág 1500 sportolója méri össze erejét. „Szlovákiát a rangos ese­ményen 26 sportoló képviseli majd három sportágban: alpesi síben, sífutásban és biatlonban. Nem lesz könnyű a feladatuk a szoros nemzetközi mezőnyben, de nagyon reméljük, hogy sikerül helytállniuk” - bizakodik Ján Ria- poš, a Szlovák Paralimpiai Bizott­ság (SPV) elnöke. Dolgukat az is megnehezíti, hogy a négy évvel ezelőtti játé­kokhoz képest most 200 érem­kollekcióval kevesebbet osztanak ki (Salt Lake Cityben 258-at, To­rinóban csak 58-at). „A Nemzet­közi Paralimpiai Bizottság igyek­szik a profi sport mintájára for­málni a tevékenységét, ennek ér­telmében Torinóban három kate­góriába sorolják a sportolókat: állók, ülők és látáskárosultak, melyek további alcsoportokra ta­golódnak. Az eddigi gyakorlattal ellentétben az alcsoportokban nem osztanak érmeket, csak a három főkategóriában” - magya­rázta a radikális éremfogyást Martin Doros, az olimpiai csapat vezetője. S hogy müyen esélyük van a szi­gorított rendszerben sportolóink­nak? „Az európai és Világkupá­kon már az új lebonyolításban folynak a viadalok, tehát ver­senyzőinknek ez nem ismeretlen dolog.' Nem lenne rossz az eddigi 26 paralimpiai ezüst- és bronzé­rem mellé megszerezni a legfé­nyesebben csillogó fémet is. A Vi­lágkupán elért eredmények alap­ján ez korántsem elképzelhetet­len” - fűzte hozzá Doroš. (up) NHL: olimpiai bajnokai nélkül kikapott a Detroit A svédek inkább ünnepeltek ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. A San Jose maga­biztosan győzte le a Detroitot a kéthetes olimpiai szünetet követő első játéknapon az NHL-ben. A vendég Red Wings svéd kulcsjáté­kosai nélkül lépett jégre, a Torinó­ban aranyérmes skandináv hoki­sok az ünneplés után ugyanis még nem érkeztek vissza a tengerentúl­ra. így több tartalék, köztük To­máš Kopecký is szóhoz jutott. A 24 éves csatár már harminckettőre gyarapította a szlovák játékosok számát az idei szezonban. Juraj Kölnik négy, Jozef Stümpel pedig három gólpasszal járult hozzá a Florida sikeréhez, (m, s) Šatan két gólt ütött a Montreal- nak (SITA-felvétel) NHL-KRÓNIKA NY ISLANDERS-MONTREAL 3:5 (0:1, 0:2, 3:2), g.: Parrish (43.), Šatan (52., 55.), ill. Pere- zsogin (12.), Rivet (36.), Higgins (40., 49.), Ryder (47). TORONTO-WASHINGTON 3:5 (2:2, 0:3, 1:0), g.: Antropov (16.), Dicker (19.), Kilger (48.), ill. Willsie (1.), Pettinger (5.), Ovecskin (21.), Clymer (38.), 40. Pettinger (40.). COLORADO-MINNESOTA 4:2 (2:1,1:0,1:1), g.: R. Blake (17.), May (18.), Hejduk (21.), Brunet­te (60.), ül. Bouchard (6.), Gábo- rik (59.). TAMPA BAY-FLORIDA 2:8 (0:2, 0:5, 2:1), g.: Lecavalier (46.), Craig (58.), ill. O. Joki- nen (1., 35.), C. Gratton (14., 33.), Gelinas (24.), Nieu- wendyk (24., 33.), Kwiatkows- ki (56.). CALGARY-VANCOUVER 1:2 (1:0, 0:2, 0:0), g.: Regehr (9.), ill. Näslund (39.), A. Carter (39.). SAN JOSE-DETROIT 5:1 (1:0, 1:1, 3:0), g.: Ekman (4.), Chee- choo (27), Marleau (51.), Ehr- hoff (52.), J. Thornton (54.), ül. Lebda (39.). (sita) Felkészülési mérkőzésen Párizsban: Franciaország-Szlovákia 1:2 (0:0) Galis csodálatos cseréi Zidane egy félidőt töltött a pályán (SITA-felvétel) Párizs. Óriási meglepetésre Szlovákia labdarúgó-válo­gatottja idegenben 2:l-re legyőzte a világbajnokságra készülő Franciaországot. Dušan Galis szerencsésen cserélt, Németh és Valacho­vič is pályára lépése után gólt rúgott. ÖSSZEÁLLÍTÁS FRANCIAORSZÁG-SZLOVÁKIA 1:2 (0:0). Góüövők: Wütord (75.), ül. Németh (61.), Valachovič (81.). Játékvezető: Thomson (skót) FRANCIAORSZÁG: Barthez­Sagnol, Thuram, Boumsong, Sü- vestre-Dhorasoo, Vieira, Zidane (46. Malouda), Diarra-Anelka (46. Henry), Trezeguet (46. Wütord). SZLOVÁKIA: Hajdúch-Zabavnüc (92. Petráš), Škrtel, J. Ďurica, M. Čech-Krajčík (77. Valachovič), Bor­bély, Jakubko (70. Bicák), Hlinka (85. Hodúr)-Hološko (59. Né- meth)-Vittek (88. Kopúnek). Jakubko helyzetével kezdődött a találkozó, de nem sokkal később már Trezeguet előtt kínálkozott gólszerzési lehetőség, kétszer is. Az első hazai lövés az első negyedóra végén szäüt a szlovák kapura: Anelka próbálkozását Hajdúch kiü­tötte. Erősödött a francia nyomás, a vendégek csak a védekezésre és labdaszerzésre rendezkedtek be. Trezegeut kecsegtető helyzetben alig lőtt mellé, a túloldalon Barthez hárította Vittek lövését szögletre. Egy mintaszerű támadás végén is­mét Trezeguet tette próbára Haj­dúch figyelmét. Ekkor már többnyi­re a két tizenhatos között folyt a já­A vüágbajnok brazü labdarúgó- válogatott barátságos mérkőzésen Ronaldo góljával l:0-ra nyert Moszkvában az orosz csapat ellen. További eredmények: Macedónia- Bulgária 0:1; Koreai Köztársaság- Angola 1:0; Irán-Costa Rica 3:2; Ciprus-Örményország 2:0; Romá- nia-Szlovénia 2:0; Finnország-Fe- héroroszország 2:2; Görögország­SPORTHÍRADÓ ♦ Férfi kézilabda extraliga, 17. forduló, előrehozott mérkőzés: Košice-Prešov 19:22 (9:8). ♦ Előkészületi labdarúgó-mérkő­zés: DAC-Matador Bratislava (III. liga) 6:1 (2:1), g.: Samardzsics 3, Urban, Sani, Belkovics, ill. Lojdo. ♦ Légfegyveres Európa-bajnok- ság, Moszkva, futócél vegyes, 40 lövés, csapat: 1. Svédország 1159, 3. Magyarország 1131. ♦ Felkészülési labdarúgó-találko­zó, Toulon: Franciaország 21- Szlovákia 21 2:1 (2:1). ♦ Női tenisz WTA-torna, Acapul­co, 1. forduló: Koukalová (cseh, 3.)-Gubacsi (magyar) 6:3, 6:3. ♦ Női kosárlabda Euroliga, ne­gyeddöntő: Pécs-Vilnius 59:63, összesítésben: 1:2„ tj.: Vilnius. ♦ Dohai női tenisztorna, egyes, 2. forduló: Li (kínai)-Hantuchová (5.) 4:6, 7:6,6:1. ♦ Férfi kosárlabda extraliga, az 1-6. helyért, 6. forduló: Košice- Lučenec 64:48, Svit-Nitra 64:55, Sp. N. Ves-Handlová 65:67. . ♦ Női röplabda extraliga, az 1^1. helyért: Senica-Doprastav Bratis­lava 3:0, Žiar-Slávia UK 2:3. ték, de a franciák többet birtokol­ták a labdát, enyhe mezőnyfölény­ben játszottak. Többnyire a jobb ol­dalon futottak a hazai támadások, s legtöbbször Sagnol beadásával végződtek. Egy félidőn át ered­ménytelenül. Szünet után Škrtel mentett a szünetben beállt Henry elől. A kö­vetkező támadásnál Boumsong le­fejelte Škrtelt, akit hordágyon vit­tek le a pályáról, de rövidesen visszajött. Ezután Hajdúch percei következtek: előbb Henry kiugrá­sát, majd Süvestre lövését ártal­Kazahsztán 2:0, Albánia-Litvánia 1:2, Tünézia-Szerbia-Montenegró 0:1, Izrael-Dánia 0:2; Törökország -Csehország 2:2, Írország-Svédor- szág 3:0, Portugália-Szaúd-Arábia 3:0. Keddi mérkőzések: Bosznia-Her- cegovina-Japán 2:2, g.: Misimovic (56., büntetőből), Spahic (64.), ül. Takahara (45.), Nakata (90.); Azer­Sorra játsszák felkészülési mér­kőzéseiket az alacsonyabb osztá­lyú csapatok: Tešedíkov-Štúrovo 3:2 (1:0), g.: Havran 2, Palic, ül. Bábsky, Tyčiak; Tešedíkovo-N. Baňa 1:1 (0:1), peredi gólszerző: Jenes; Rapid Bratislava-Gab- číkovo 4:3 (1:1), bősi gólszer­zők: Nagy T., Csicsay, Matus; H. Potôň-Gabčíkovo 2:3, g.: Juriga 2, ül. Kvačkaj, Oravec, Varga P.; Galanta-Vieska 5:1 (4:1), galán- tai gólszerzők: Harsányi 3, Čerňanský 2; V. ÚTany-Pata 6:4 (3:4), g.: Csandal 2, Lakatoš 2, Hlinický, Hodúr, ül. Dvorský 2, Hindák, M. Práznovský; Šamo- rín-Tovamíky 2:3 (2:2), g.: so- motjai gólszerzők: Horský, Ha­lász; Imel-Baka 4:5 (2:3), g.: Haris, Lovász, R. Kováč, öngól, ül. Hlatky 2, Zima, Németh, In- czédi; Sládkovičovo-V. Mača 6:0 (2:0), g.: Zsidó 2, Kruü 2, Sama- ke, öngól; Dvory n/V.-Hurbano- vo 1:4 (1:2), g.: Káplocký, ül. Konc, Kraslan, R. Vözárik, Krš- teňanský; Topoľníky-V. Meder 1:3 (1:1), g.: Johancsik, ül. Kom- játi 2, Vígh; V. Ludince-Jur n/Hr. 1:1 (0:1), g.: Goda, ill. Kri- vočenko (11-esből); N. Zámky B-V. Ludince 2:2 (1:1), nagyöl- vedi gólszerzők: Šátek, Krenčan; Šahy-Berkenye 1:2 (1:1), a ha­zaiak gólszerzője: Studva; Ma­matlanította. Henry ismét Hajdu- chot tornáztatta meg, de a túlolda­lon az előtte beállt Németh hatal­mas gólt rúgott Barthez kapujába - 0:1. Felerősödtek a francia roha­mok. Egy tizenhatoson belüli ütkö­zés után a játékvezető szigorúan büntetőt ítélt a franriákjavára. Wü­tord nem hibázott - 1:1. Vittek ki­tört, felvágták, és a csereként beállt Valachovič szabadrúgásból bevette Barthez kapuját - 1:2. A franciák már nem tudtak újítani, és így ha­talmas meglepetés született Párizs­ban. (ú) bajdzsán-Ukrajna 0:0; Algéria- Burkina Faso 0:0; Izland-Trinidad és Tobago 0:2, g.: D. Yorké (10., 52., utóbbit büntetőből); Finnor- szág-Kazahsztán 0:0 - büntetőkkel 1:3; Szlovénia-Ciprus 1:0, g: Ljubl- jankic (85.); Románia-Örményor- szág 2:0, g.: Maftei (72.), Cods (87); Görögország-Fehéroroszor- szág 1:0, g.: Szamarasz (15.). (ú) túškovo-Vieska 1:3 (0:1), g.: Puškel, ill. Bodrogi, Csépi, Doho- rák; Štvrtok n/O.-N. Zivot 2:4 (0:2), a vendégek gólszerzői: Lelkes 3, Botió; Žiharec-Vozo- kany 3:3 (2:0), g.: Bujko, Amb- ruš, Žilák, ül. Hoboth, Czibula, öngól; Selice-Král. Brod 2:2 (2:0), g.: Czanik, Tóth, ül. Kubo- vics, Klačko; H. Saliby-Vlčany 5:5 (2:1), g.: Zušťák 3, Fiaska, Szabó, ül. Karvai 2, Szász, Tóth, Jósvai; Rača-Jurová 1:1 (1:1), a vendégek gólszerzője: Mandák; Olováry-BMSE Balassagyarmat 6:2 (1:2), a hazaiak gólszerzői.: Varholák 2, György 2, Molnár, Fólián; Baloň-Kalná n/Hr. 0:1 (0:0), g.: Zorád; Želiezovce-St. Tekov 4:1 (1:1), zselízi gólszer­zők: Hegedűs 2, Tóth 2; Králová p/S.-Č. Voda 3:6, a vendégek gólszerzői: Gasparovics 3, Kiss 2, Tonkó; Baloň-Okoličná n/O. 1:1 (0:0), hazai gólszerző: Hro­mada; Kajal-Diakovce 6:2 (3:0), a vendégek gólszerzője: Gubov 2; Marcelová-Pribeta 2:2 (0:0), a vendégek gólszer­zője: Sýkora 2; Lužianky-V.- Opatovce 2:5 (0:2), g.: Čentéš, Szegény, Ul. Schwarz 2, Pät- nický, Martonka, Kučera; Trh. Hradská-DAC B/O. Potôň 2:0; Rohovce-Vydrany 6:0; V. Krtíš- Krupina3:l (1:1). (ú) EGY MONDATBAN ♦ Két bírót, Megyebíró Já­nost és Arany Tamást is elma­rasztalt a Borsodi Liga múlt hétvégi, első tavaszi forduló­ja után a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezetői bi­zottsága: előbbi csak junior, utóbbi csak NB Il-es találko­zókat vezethet a jövőben. ♦ Csupán egy évet tölt a baj­nok és kupagyőztes 1. FC Nürnberg nőikézilabda-csa- patában a magyar Szrnka Hortenzia, aki a szezon vé­gén elhagyja a német együt­test. ♦ Nyáron visszatér a tenisz­pályára Pete Sampras, az amerikaiak 14-szeres Grand Slam-győztes, volt világk­lasszis teniszezője, aki egy szeniorcsapat körversenyén szerepel majd júliusban, az USA-ban. ♦ Torino díszpolgáraivá avatták a vasárnap zárult té­li olimpia olasz aranyérme­seit, vagyis a szánkós Armin Zöggelert, a gyorskorcso­lyázó Enrico Fabrist, Matteo Ánesit, Stefano Donagrandit és Ippolito Sanfratellót, va­lamint a sífutó Fulvio Valbu- sát, Giorgio Di Centát, Piet­ro Pilier Cottrert és Cristian Zorzit. ♦ Hoang Thanh Trang (2480 Élő-pont) játszik majd a ma­gyar női válogatott éltáb­láján a Torinóban május 19. és június 5. között megren­dezésre kerülő 22. női sakk­olimpián, miután a 26 éves vietnami világklasszis febru­ár 23-án letette az állampol­gári esküt. ♦ Visszacsábítaná a VfB Stuttgarttól az Ajax Amster­dam a dán szélsőt, Jesper Grönkjaert. SPORTFOGADÁS 9. játékhét: TIPOS BINGO - NÉGY SAROK: 49, 20, 56, 41, 52, 37, 2, 19, 54, 32, 47, 16, 14, 53,43,45, 70, 73, 60,12, 1, 61, 74, 48, 69, 31, 35, 9. NYEREMÉNY: 304 korona (699 nyertes). ÁTLÓS (DIA- GONÁLIS) SZÁMOK: 10, 46, 72, 30, 26, 50, 6, 59. NYERE­MÉNY: 718 korona (74 nyer­tes). TIPOS BINGO: 33, 36, 18, 64, 62, 28, 7, 40, 51, 3, 24, 21, 66, 23, 29, 38, 22, 75, 42, 25. NYEREMÉNY: 17 714 korona (9 nyertes). AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 5593, 6432, 8229, 7694. SZERENCSÉS SOR: 3. JACK­POT: 1110 715 korona. LOTO (szerda) -I. HÚZÁS: 4, 7, 16, 25, 36, 44; pótszám: 39. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 19 763 korona (13 nyertes); 4. díj: 454 korona (817); 5. díj: 87 korona (13 056), JACK­POT: 11 714 649 korona; II. HÚZÁS: 1,11, 30, 33, 36, 41; pótszám: 20. NYEREMÉ­NYEK: 1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. díj: 21 410 korona (12); 4. díj: 749 korona (495); 5. díj: 107 korona (10644). JACKPOT: 5 442 367. JOKER-SZÁM: 057 055. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 000 korona (7); 4. díj: 1000 koro­na (74); 5. díj: 100 korona (779). JACKPOT: 3 516 870 korona. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 4, 5, 6, 16, 17, 18, 23, 24, 26, 27, 28,49, 56, 58, 64, 65, 66,67, 70, 72. (ú) BARÁTSÁGOS LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEK ELŐKÉSZÜLETI F0CIMECCSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom