Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-18 / 65. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 18. Családikor 13 Száz házasság közül tíz boldog, húsz határozottan boldogtalan és hetven közönyös vagy még rosszabb Összeillő párok és a jó házasságok A világ úgy van berendezve, hogy az életben minden, ami jó és kellemes - kivétel. Az emberek közül csak ke­vesen gazdagok, csak na­gyon kevesen jók, még keve­sebben okosak és (a nőket kivéve) csak kevesen szé­pek. Az elégedett emberek száma elenyésző az elége­detlenkedéshez képest: tel­jesen egészséges ember, akiben semmi betegség sem bujkál, alig van. És - az egy- ügyűeket kivéve - boldog ember is alig van, ellenben a boldogtalanok száma óriási. AAARKÓ EMIL Ha ezekkel a tényekkel számot vetünk, bele kell nyugodnunk abba is, hogy a szó legkomolyabb értel­mében boldog házasság is kivételes jelenség. Ahogy én az életet szemlé­lem, száz házasság közül tíz boldog, húsz határozottan boldogtalan és hetven közönyös. De amikor ezeket a számokat említem, inkább opti­mista vagyok, mint pesszimista. Azokról a házasságokról, me­lyekben a felek ki nem állhatják egymást és szabadulni szeremének egymástól, most ne beszéljünk. És nem akarok egy szót se szólni azok­ról a házasságokról sem, amelyek­ben a felek szerelem nélkül, vagy érdekből, vagy megszokásból, vagy a társadalmi rend tiszteletben tartá­sa miatt maradnak együtt - hiszen ezek is eléggé sajnálatra méltóak. Most csupán a boldog házasságok­ról kívánok szót ejteni, tehát a há­zasságok közül minden tizedikről. Ezeket alkotják, ahogy azt mondani szokás, az összeülő párok. Igen, de a házasodó felek néha olyan esetekbe is egymáshoz ülő- eknek tartják magukat, amely ese­tekben hosszabb-rövidebb idő múl­va kiderül, hogy tévedtek. Minden­esetre nagyon fontos dolog volna bizonyosan tudni, hogy egy pár, mely házasságot szándékozik köt­ni, valóban összeillik-e vagy sem? Jómagam e tekintetben a közmon­dások bölcsességére nem adok, mert gyakran bizony azok is félrevezetőek lehetnek. Ellentétek vonzása Például azt mondják, hogy az el­lentétek vonzzák egymást. Lehet, hogy ebben van is valamennyi igaz­ság - más vonatkozásban. De hogy egy igen magas férfi igen picinyke nőt szeressen meg - az ritka eset. Mint ahogy a szép küllemű is ritkán bolondul bele kimondottan csú­nyába (bár erre is akadhat példa), a fiatal fiúk sem szoktak beleszeret­ni vénkisasszonyokba. Még nem ta­lálkoztam azzal sem, hogy egy há­zasulandó gazdag úr tűvé tette vol­na a várost egy ritka szegény leány után. A közmondással éppen ellen­kező az igazság: amikor az ember házastársat keres, rendszerint gon­dol arra, hogy közte és választottja között minél több hasonlatosságot találjon. Annyi azonban igaz, hogy a fel­tűnő szépség és a nagy boldogság ritkán fér össze. Tudvalevő, hogy a nők nagyon hiúk: kevésbé tudvale­vő, hogy a férfiak még százszor hi­úbbak, különösen az ún. szemreva- ló emberek. Mind a nők, mind a férfiak között elég nagy számban vannak tapasztalt hódítók, akik tudják, hogy a kiszemelt férfi vagy nő figyelmét és érdeklődését ho­gyan kell megnyerni. Éppen azért, mert a szépekkel szemben a kísér­tések veszélye igen nagy, a szép pá­rok békéje, nyugalma és boldogsá­ga ritkán tartós. A rokonszenv Azt gondolnám, hogy nem az el­lentétek, hanem az egyformaságok vonzzák egymást. Ha egyik fél sem nagyon gazdag, és egyik fél sem koldusszegény, ha egyik fél sem túlságosan szép, sem túlságosan csúnya, ha kor, műveltség, ízlés, er­kölcs és társadalmi felfogás tekinte­tében egyeznek a felek, akkor meg­van a lehetősége annak, hogy meg­értsék egymást, és hogy érzelmeik­nek összhangját észrevegyék. Nem hiszem ugyanis, hogy egy ember­nek az érzelemvüága egy másüt ember érzelemvüágához hozzá tudjon idomulni. Egy kevésbé mű­velt egyén nevelhető annyira, hogy ugyanolyan művelt legyen, mint egy másüt; de hogy valakinek az ér­zelemvüága úgy meg tudjon vál­tozni, hogy olyan legyen, mint a másik emberé, azt lehetetlenség­nek tartom. Az érzelem, az emberi lélek szuverén - a szív nem nevel­hető és nem tanítható. Az eüenben igen fontos, hogy két ember, aki há­zasságot szándékozik kötni, egy­más érzelemvüágának összhangját fel tudja ismerni. Ehhez nagy őszinteség és nyütság szükséges - két olyan jellemvonás, mely már biztosítja a rokonszenvet, a rokon­szenv pedig a szeretetnek legalább ötven, a szerelemnek pedig hu­szonöt százaléka. Egy lélek két testben A boldog párok lelkületben egyek. Ki van zárva, hogy valaki, aki minden vagyonát szét tudná osztani a szegényeknek, belesze­ressen egy fösvény emberbe. Ki van zárva, hogy egy vallásos lelkű em­ber bele tudjon szeretni egy istente­len lénybe. Lehetetlen, hogy egy tisztességes lélek megszeressen va­lakit, akiben nincsen semmi becsü­letérzés. Az összeülő párokat meg lehet fi­gyelni nemcsak erényeikben, ha­nem hibáikban is, mert még ezek­ben is nagyon hasonlítanak egy­máshoz. Vagy mind a ketten túlsá­gos gonddal öltözködnek, vagy mindketten hanyagok egy kissé; a gondatlanság, a szórakozottság, a vüágtól való túlzott visszahúzódás vagy a társaság keresése mindkét félben megvan, s ugyanaz a kedély­hullámzás tapasztalható náluk, esetleg ugyanaz a féltékenység vagy a vüágnak ugyanaz a semmi­bevevése. Egymásért élnek-halnak, mindennek egyformán örülnek, s ha az egyiket baj éri, a másik azt mondja: „Ne búsulj, pajtás - megle­szünk mi így is, vesszen minden, csak te maradj meg nekem!” Frázis az üyen mondat, vagy valóság? E tekintetben szerintem kétség soha­sem lehet, mert az ajkak hazudhat­nak, de a szem soha! Az összeülő pár - egy lélek két testben. Régi elméletem, hogy műi­den férfi félember és minden nő félember. Isten félembereket te­remt; ezek amikor felnőnek, elkez­dik keresni a másik felüket, a kiegé­szítő felüket. A legtöbbször nem ta­lálnak rá; mikor azt hiszik, már- már megvan, akkor tíz esetben ki­lencből kiderül, hogy mégsem az igazi. Téves a kapcsolás. Am ami­kor az ember, aki természeténél fogva félembernek születik, rátalál a maga igazi kiegészítő felére - olyankor a vak is látja, hogy ez az igazi összeillő pár! Alem az ellentétek, hanem az egyformaságok vonzzák egymást OTLET-TAR Varrásminta keretben- hímezte az iskolában. Mert akko­riban még üyesmire is megtanítot­ták a kislányokat. Iskolába kerülve már el tudta ol­vasni a hímzést. Legfelül a nagy ábécé A-tól Z-ig, aztán a számok következnek 1-től 0-ig, majd a kis ábécé, a cirádás monogram ábécé, s végül a hímzés készítőjének mo­nogramja, V. I. és az évszám: 1922. Nagynénje tizenegy éves volt, ami­kor ezt készítette. Egy másik sokkal díszesebb hímzést is talált - üyen mintákat ma már talán nem is is­mernek. Hogy ki készítette, nem tudni - a monogramot szétrágta a moly, de az évszámot - 1889 - megkímélte. Olvasónknak tervei voltak a hím­zéssel. Szépen kimosta, kivasalta, vett egy darab zsákvásznat, felvarr­ta rá a hímzést és bekereteztette. A különös kézimunkaképet minden­ki megcsodálja, (köp) Az 1922-es hímzés zsákvászonra erősítve, keretben (Képek: Vári) TIPPEK Ez a hímzésminta 1889-ben ké szült, restaurálásra szorul Pincetakarításkor találta olva­sónk a kincseket. Egy kopott kis kofferben lapultak a számára oly kedves emlékeket idéző tárgyak (másoknak tán csak kacatok). A bábszínház tagjai sajnos elpusztul­tak (édesanyja varrta a kézre húz­ható bábokat), megette őket a moly. Talált egy pici gyerekcipőt - csak egyet -, ebben tanult járni. A kincsek nagy része a kukában vé­gezte, de két szép darabot megtar­tott. Gyerekkori emlékei fűződtek hozzájuk. Kislány korában örökké a nagymama rongyos zsákját kutat­ta, babaruhának való anyagot kere­sett. Egyszer talált két hímzett anyagot, valami különös jelekkel. Olvasni még nem tudott. Nagyma­mája elmesélte, hogy a középső kis­lánya, az Ilcsi - olvasónk nagynénje SZ0 MlSZ0 Késedelmeskedő tavasz TÓTH FERENC Az idén valahogy késik a tavasz. Elmúlt március idu­sa, s ha napközben csordul is az eresz, éjszaka kemé­nyen fagy. A medve? Persze, kijött, vagy úgy egy hó­napja, mikor éppen mínusz húsz fok volt árnyékban. Mesélik, hogy csak ásított egy nagyot, visszaállította az ébresztőóráját egy hónappal, és visszacsoszogott a barlangjába. Szavahihető szemtanúk szerint - üyenek mindig vannak - a váüa fölött még hátraszólt: - Nyugi. Még nincs itt az ideje. Hogyhogy nincs itt az ideje? A fenébe is, tavaly üyenkor már virág­zott a..., az a kis izé, olyan kis sárga, tudják. De ez évben? Kérem, itt jégvirágon kívül még semmi sem nyüt. Igaz, abból viszont bő volt a termés. Na de hol vannak az igazi virágok? Virágot akarunk! Ibolyát, üyesmit. Persze, nem alulról szagolni, azt azért nem. De március kö­zepén minimum hóvirágot igénylünk! Sőt követelünk! Ki szerez ér­vényt jogos virágköveteléseinknek? Nem. Szóvirágokkal nem étjük be! (Azokkal már amúgy sem.) Újabb szavahihető tanúk - nem azok, akik a medvével beszélget­tek, hanem egész mások - szerint egy hóvirág már ki is bújt Kelet- Szlovákiában - tudják, az a terra incognita Kassa után -, de amikor megcsapta az éjszakai mínusz tizenöt, esze nélkül ugrott fejest nyom­ban vissza az avarba, és rémülten annyit mondott csak: - Huuú! - Igaz, aztán még hozzátette szomszédjához, az ibolyához fordulva: - Nem kéne azért mégiscsak készülődni? - Mire az ibolya megvetően nőtt egy tized millimétert, majd továbbra is némaságával tüntetett. Magában, persze, azt gondolta: Mit merészel ez a pimasz sápadtar- cú? Tény és való, hogy az ibolyának kék a vére, ezen kár is volna vitat­kozni, nyilván azért üyen rátarti. Tessék? Hogy az ibolya szerény? Ugyan kérem, ne üljenek föl műiden szóbeszédnek! Túdnánk mesél­ni az üyen szerénynek nevezett ibolyákról! Késik a tavasz, valahogy késik a tavasz. Tavaly üyenkor mán tán ró­zsa is volt, én mondom. Nem, nem a zuhanyrózsa virított ki. Nem, nem is az influenzajárványt kísérő lázrózsák. És nem is a rózsám, tu- bicám szökkent szárba. Valahogy ezek a madarak se igen jönnek. Reggel kinyitom az abla­kot, hát egy nagy varjú telepszik a diófára, erősen a szemembe néz, és tömören csak annyit mond: - Kár. - Na jó, a varjú az egy született pesszimista. De hol vannak a többiek? Például a gólyamadár. Kapd össze magad, dominó színű édes egykomám, mert ha késel, idén megint nem áll meg nemzetségünk vészes fogyása! Szavahihető tanúk persze tudják, mi az ábra. A gólyamadár ott áll a Nüus partján, térdig békában, közömbösen tisztogatja a csőrét, és közben hallgatja az északi híreket. Ezek persze nem olyan széüelbé- leltek, mint az emberek hírei. Ha csak annyira lennének igazak, a gó­lyamadár már régen híres kövület lehetne, a gyerekutánpótlásról meg valami egész más állat gondoskodna. Talán a vadnyúl. Ki tudja, lehet, hogy más lenne úgy az élet. A gólya évente egyszer, a maxi­mum kettő-három gyerekével, a vadnyúl meg azért... Lehet ám, hogy úgy elszaporodnánk... Na szóval, a gólya hallgatja az északi híreket, klappint egyet a piros csőrével, ami nagyjából azt jelenti: - A naptár az csak naptár. Pont olyan gyarló emberi találmány, műit a többi. Sokkal biztosabb dol­gok vannak a vüágon, még ha láthatadanok is. Én meg nem megyek sehova, mert a Kárpát-medencében ott fagynánk rakásra. Különben is, lehet, hogy éppen véget ért a Kis Éghajlati Optimum, és ez már a soron következő jégkor első fuvallata. Több dolgok vannak földön s égen, mintsem bölcselmetek felfogni képes. Ennyit mond csak a gó­lya, mert nem kenyere a szószaporítás. Szavahihető tanúk vannak rá, mert azok mindig mindenre vannak. A tavasz meg csak késik és ké­sik, és nem jön és késik. Már a tavasz se a régi, én mondom. A szabadidő érdekes és értelmes kihasználásáról Ne csellengjenek céltalanul PÉTERFl SZONYA Az utóbbi években a szakértők egyre nagyobb hangsúlyt helyez­nek a szabadidő értelemes kihasz­nálásának fontosságára. Mivel a kor, a családok megnövekedett igé­nyei és a szükséges anyagiak meg­teremtésére kényszeríti a szülőket, sok kiskorú magányosan tölti dél­utánjait. Ha a szülők nem szervezik meg számukra a különórák mene­tét, a fiatalok csoportokba verődve a bevásárlóközpontokban, utcákon- zömmel értelmedenül, olykor ki- sebb-nagyobb kihágásokat is elkö­vetve - múlatják az időt. Tavaly a Jednota Coop és a Hen­kel társaság Ne cseüengjenek elne­vezésű tervezete anyagi segítséget fürdetett a gyermekek szabadidejét szervező iskoláknak, központok­nak, társulásoknak. A zsűri 654 ter­vezetet bírált el, a háromfordulós megmérettetésnek 13 nyertese lett, majd 1,5 millió koronán osztoztak.- Kellemesen meglepett, hogy a fia­talokkal foglalkozók nagy hozzáér­téssel rejtett tartalékaik felfedezé­sére és kiaknázására motiválják őket. Azok a pályaművek voltak a legjobbak, amelyek nem csupán megcélozták a gyerekeket, hanem ahol az érintettek, vagyis a fiatalok voltak a tervezetek társszerzői. A megvalósítás során előfordult, hogy a tapasztalt szakmai vezető­ket fiatal önkéntesek segítették, ami kedvezően befolyásolta és ösz­tönözte a foglalkozások résztvevőit- mondott véleményt Dagmar Kopčanová, a fővárosi Gyermek­pszichológiai Kutatóintézet pszi­chológusa. A díjnyertes tervezetek célkitűzése a gyerekek kézügyessé­ge, ének- és tánckézségének fejlesz­tése meüett az olvasás vagy akár a népi hagyományok, a természetvé­delem iránti érdeklődés felkeltése. A Ne cseüengjenek tervezet ked­vező fogadtatása arra késztette megalkotóit, hogy további pályá­zóknak is - a Henkel társaság 700 ezer koronát ajánlott fel erre a cél­ra - anyagi támogatást nyújtsanak.- Ha a gyerekek lehetőséget kap­nak arra, hogy szabad idejüket ér­telmesen és érdekesen töltsék, könnyebben eüen tudnak állni az életüket, jövőjüket veszélyeztető káros csábításoknak - mondott vé­leményt a tervezet kapcsán Juraj Lackovič, a támogató társaság szlovákiai elnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom