Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-15 / 62. szám, szerda

30 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 15. www.ujszo.com Vízparti községről lévén szó, dereglyére utalhat a név Helységnevek - Deregnyő BOGOLY JÁNOS Beszélgetés Zupko Mária szociálpolitikussal, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat képviselőjével Helyenként engedékenyebb januártól a szociális törvény „Országos szinten „dobogós" helyet foglal el a munkanélküliségi listán Nagyrőce és Rimaszombat, tőlünk keletebbre pedig Tőketerebes" (A szerző felvétele) Már 1315-ben olvashatjuk Zemp­lén megye községeinek névsorá­ban a Deregneö, majd 1332-1337 körül a pápai tizedszedők jegyzé­kében a Dorgnew, Dreguen meg­nevezést. 1403-ból ismert a De- regnew név, majd az egri Szent Já­KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. A Rozsnyói Városi Te­levízió egyenes adása két jól műkö­dő cégen keresztül próbált rámu­tatni a vállalkozás buktatóira, a hi­vatalok útvesztőire, de a járásban nyilvántartott munkanélküliek hozzáállására is. A Gemtex cég igazgatója, Ľudovít Meszner és a Mayser cég ügyintézője, Szaniszló Andrea próbálta az ötven percben felvázolni, milyen nehézségekkel kellett megbirkózniuk, mire Rozs­nyón megkezdhették működésü­ket. A Gemtex varroda 720 alkal­mazottat foglalkoztat, s a korábbi Tatrasvit 6-os számú leányvállala­tából alakult a ’90-es évek elején. A német többségi tulajdonú Mayser 2002-től van jelen a városban, fő­leg fehémeművarrással foglalko­zik, de készítenek kalapokat és au­tóipari termékeket is. Szaniszló Andrea elmondta, hosszú ideig azért nem tudták beindítani a gyár­tást, mert Rozsnyó és a szomszédos Berzéte pereskedett a területért, amelyen a gyár új gyártóegysége­ket épített volna. Szerencsére, az utolsó pillanatban, mielőtt más ke­let-szlovákiai helyszínt választottak volna, a berzétei polgármestert le­váltották, és az utána következővel az új munkahelyek létesítése érde­kében sikerült megegyezni. A cég jelenleg 90 alkalmazottal dolgozik, és a közeljövőben még jelentős bő­vítéssel számolnak. Ám a buktatók­nak még korátsem volt vége. Miu­tán több mint 10 millió koronát fek­tetett be a Mayser a vállalkozásba, egy új telektulajdonossal gyűlt meg a bajuk, aki bár az építkezés idején még nem volt a telek tulajdonosa, ennek ellenére kifogásolja, hogy az építkezési engedély megadása ide­Szepsi. A 2. számú alapiskola tornatermében megrendezték a fo­cimmá 10. évfolyamát az 1996-ban született gyerekek számára. A „mi­nibajnokságon” a vendégfogadó szepsi csapaton kívül Rozsnyó és Mecenzéf fiúcsapata is részt vett, sőt a Miskolci Városi Sportiskola (MISI) is képviseltette magát, nem­zetközivé téve ezáltal a megméret­tetést. A kupa mellett, melyért a ve­télkedés folyt, minden csapatnak szántak valamilyen apró emléket a szervezők, és külön díjazták a leg­nos Könyvében (1549) láthatjuk a Dereghnieo megnevezést. Ettől kezdve vált általánossá a ma is használatos Deregnyő név. Mai szlovák hivatalos nevét - Drahňov - 1920-ban kapta. Nevének erede­te ismeretlen, bár a dereglye mint vízparti község esetében névere­detként számításba jöhet. jén senki sem kérte a beleegyezé­sét. Az ügy jelenleg a kerületi bíró­ságon van, és a cég tavaly novem­ber óta semmilyen állásfoglalást nem kapott a fejleményekről. A vizsgálat azonban veszélybe sodor­hatja a gyártás megkezdését az új egységnél, mivel a végzésig az épít­kezést le kellett állítani. Mindezek után sem ment még el a kedve a né­met befektetőnek attól, hogy a tér­ségben maradjon. Szaniszló And­rea rámutatott, hogy éppen a hiva­talok azok, amelyek sok esetben megnehezítik a vállalkozást. Ha ki­mutatható, hogy valamilyen hiva­tali hiba folytán a cég kárt szenve­dett, kártérítést követelhetnek. Rendkívül nehézkesnek tartja az ügyintézést. Példaként felhozta a Tesco létesítését, amelyet előnyben részesítettek a Mayser terveivel szemben. Azóta a Tesco a 150 al­kalmazottból már a harmadától megvált, miközben a Mayser cég már két hónapja megkezdhette vol­na a gyártást. Az új gyártóegysé­gekbe mintegy 40 alkalmazottat szeretnének felvenni, ha találnak megfelelő jelentkezőket. A nagy probléma Ľudovít Meszner szerint ugyanis az, hogy az itt élő emberek nem veszik komolyan a munkáju­kat, nincs meg a kellő szakmai is­meretük. Hiányzik az emberekből az igény a folyamatos képzésre. Mint mondta, a Gemtexnek évente 40 milliós kára keletkezik a selejtes darabokból. A hibás áruk 80 száza­léka pedig a hanyagság következ­ménye. A Gemtex hiába talál Angli­ában vagy Svájcban üzleti partne­reket, ha nem tudnak a feltételek­nek megfelelni. A nehézségek elle­nére a cégnek további tervei van­nak, szeretnének még az idén fo­gyatékkal élőket is alkalmazni. jobb játékost és legjobb kapust is, valamint csapatonként a legki­emelkedőbb focistát. A szepsi fut­ballban egy időben hiányzott az utánpódás, ám most már újra fog­lalkoznak a legkisebbekkel is. A fel­nőtt futballisták is a Bódva Sport­egyesületben kezdték valamikor a felkészülést. Az idei tornán a hatá­ron túli vendég nyerte el a kupát, Szepsi pedig Rozsnyó mögé szorult a harmadik helyre, de két kiemel­kedő játékost is díjaztak a vendég­látó csapatból, Tomáš Pulent és Ronald Konkolyt. A legjobb kapus a miskolci Egyed Balázs lett. A megyei önkormányzati választások után a Magyar Koalíció Pártja úgy gondol­ta, az arányosság elvét kö­vetve a szociális bizottság vezetését minden körül­mény között az MKP-nak kellene megkapnia, már csak azért is, mivel felké­szült szakembere van. FARKAS OTTÓ A legutóbbi tanácskozáson a megyefőnök már tett javaslatot a poszt betöltésére, Zupko Mária, a magyar párt jelöltje azonban nem szerepelt ajelöltek között. A testü­let leghamarabb a március 28-án sorra kerülő ülésén foglalkozik új­ra a témával, ekkor a megyei el­nöknek új javaslatokkal kell kiruk­kolnia. Képviselő asszony, az előző vá­lasztási ciklusban Ön volt a Besz­tercebányai Megyei Önkormány­zat mellett működő szociális bi­zottság elnöke. Mi történik a fo­lyamatban lévő ügyekkel abban az esetben, ha a megyefőnök nem Önt, hanem más párt képvi­selőjét nevezi ki a szociális bi­zottság élére? A jogfolytonosságnak akkor is meg kell maradnia, ha megváltozik a szociális bizottság elnökének a Felhívtuk az illetékesek figyelmét, hogy sok csa­lád él minimálbérből, a gyermekeik mégsem jo­gosultak a juttatásokra. személye. Bármilyen pártnak a képviselője is legyen a testület ve­zetője, természetesen a birtokom­ban lévő dokumentumokat a ren­delkezésére bocsátom, és ügyelni fogok rá, hogy egyetien ügyet se le­hessen a szőnyeg alá seperni. A szociális munka soha nem a pár­tokról szólt, hanem a segítségre szoruló emberekről. A folyamatban lévő ügyek kö­zött találhatók olyanok, amelye­ket a legnagyobb körültekintés­sel kell kivizsgálni? Több is. Kettőt említenék: az egyikre Brüsszelből, a másikra Strasbourgból kaptunk visszajel­zést. Az ombudsman hívta fel rá a figyelmünket, mindkét témával behatóan kell foglalkozni, részle­tes elemzésnek kell alávetni. Mivel név szerint tudjuk, kik végett szü­lettek a panaszok, egyértelmű, Tisztelt Szerkesztőség! A fiam meglepett az Új Szó 2006. január 25-i számának mel­lékletével, a Szülőföldünk 3. évfo­lyamának 4. számával, az Aki visszatért a pokolból című írás ró­lam szól, és minden szava igaz. 1940. II. 1-jén megkaptam a be­hívót Kassára a 21. gyalogezred­hez. Igen ám, de pár hónap után már mozgósítottak Erdély vissza­csatolásához. Onnan visszatérve Kassára mint szorgalmas kiskato- nát átvezényeltek Kárpátaljára há­rom hónapra a lőszerraktár őr­zésére, s majd onnan irányítottak hogy hol kell az ellenőrzést kezde­ni, kiket kell megkeresni. Januárban lényeges módosítá­sok történtek a szociális törvé­nyek terén, Ön szerint indokol­tak a változások? Az ellátási rendszerben voltak olyan hiányosságok, amelyekre az MKP parlamenti képviselői is fel­hívták már a figyelmet. Helyi szin­teken is jelezték a gondokat, me­gyei szinten pedig éreztük, hogy problémák vannak az ellátási rend­szerben... Tehát Ön szerint indokoltak a változások. Nos, ha ez így van, ragadjunk ki néhány konkrét esetet. A szociális támogatási rendszer­ben pontosan a rászorultsági támo­gatásban határoztak meg új di­menziókat. Eddig azok a gyerekek kaphattak ösztöndíjat, illetve ked­vezményes áron ebédet, akiknek a szülei rászorultsági juttatásban ré­szesültek. Többször felhívtuk az il­letékesek figyelmét, régiójukban sok család él minimálbérből, ezek­nek a családoknak a gyermekei mégsem jogosultak a szóban forgó juttatásokra. A törvény módosítása után nemcsak az anyagi szükség- helyzetben lévő, hanem a létmini­mum alatt élő családok gyermekei is jogosulttá váltak, országos vi­szonylatban most körülbelül 60 ezer rászorulton tudunk segítem. Országos állapotot említ, vi­szont Szlovákia déli járásaiban sokkal súlyosabb a szociális helyzet, mint az ország többi ré­szén. Természetesen az ilyen családok többsége azokból a járásokból ke­rül ki, ahol magas a munkanélküli­Budapestre, a magyar királyi főve- zérségre. A leszerelésig ott vol­tam. Itthon voltam pár hónapig, és ismét megkaptam a behívót. Mint a romániai és az erdélyi ma­gyarok kiképzője, ott voltam szin­tén úgy másfél hónapig. A leszere­lés után máris megkaptam a SAS behívót ki a Donhoz, ahol rajpa­rancsnok voltam. Mínusz 43 fokos hidegben majd’ megfagytunk, a fegyvereink nem működtek, után­pótlás nem volt, vezetőink nem voltak, magunkra hagytak. Mi, magyarok nyáriasan voltunk öl­tözve, és bizony először a tisztje­ink, vezetőink fagytak meg. Az orosz katona mindenütt ott volt. A civil lakosság segített szállással és ség. Ha a Besztercebányai kerületet veszem alapul, országos szinten „dobogós” helyet foglal el a mun­kanélküliségi listán Nagyrőce és Ri­maszombat, tőlünk keletebbre pe­dig Tőketerebes. Az előző évvégéig csak azokban az iskolákban kapha­tott minden gyerek kedvezményes áron ebédet, ahol a rászorultak aránya elérte a 70 százalékot, nos januárban ez az arány 50 százalék­ra csökkent. Ismét országos adatot említek: januártól 220 iskolával bővült azoknak az oktatási intéz­ményeknek a száma, ahol minden gyerek kaphat juttatást. A gyakor­lati tapasztalatokra való tekintettel a tanszervásárlási támogatás a nagycsoportos óvodás után is jár, ha szeptembertől iskolás, és a csa­lád rászorul. Miként vélekedik az egészség- károsodottak új támogatási rendszeréről? Ebben is történtek változtatások, a mozgássérültek például ezentúl két kerekes székre is kaphatnak tá­mogatást: a kézzel hajthatóra 16, A Nagyrőcei, a Losonci és a Rimaszombati járásból költözött el a legtöbb fia­tal, nem maradt, aki el­lássa az idős embereket. az elektromosra 110 ezer koronát. Megváltozott az étkeztetési hozzá­járulás is, a daganatos megbetege­dések esetén azok kaphatnak ét­keztetési hozzájárulást, akik diétá­ra kényszerülnek, és testsúlyuk 10 százalékkal csökkent a korábbihoz képest, ez az arány eddig 20 száza­lék volt. A diétához való hozzájáru­a koszttal, répalevesen, zabkenyé­ren és fagyott lóhúson tengőd­tünk, amíg a gyűjtőtáborba nem értünk. 1943 őszén ismét SAS be­hívót kaptam, mert már a Kárpá­toknál voltak az oroszok. A fron­ton 3 karácsonyt töltöttem, min­dig az első vonalban. Istennek kö­szönhetem, hogy segített és haza­jöhettem. Nehéz életem volt, részt vettem a második világháborúban, a ma­gyar hazáért akár az életemet is feláldoztam volna, de nem kap­tam semmit cserébe. A haláltábort túlélőket kártalanították, bennün­ket máig nem. Harminc évet dol­goztam kőbányában, nyugdíj előtt megrokkantam. A kommunizmus láshoz tartozik még, hogy eddig a cukorbetegek egységesen 983 ko­ronát kaptak, az új törvény szerint csak azok a cukorbetegek kaphat­nak támogatást, akik inzulinterápi­án vannak, amellett is vannak vala­milyen komplikációi, de akkor sem többet, mint 500 koronát. Hány szociális intézmény tar­tozik a Besztercebányai Megyei Önkormányzat hatáskörébe, és hány idős ember van várólistán? Összesen negyvenhét szociális intézmény tartozik a megye hatás­körébe, ezenkívül hetvennél több, amelyik magánkezdeményezésből vagy egyházi kezdeményezésből jött létre. Négyszáznál több nyug­díjas vátja, hogy bekerüljön a nyug­díjasok otthonába. Legsúlyosabb a helyzet a három déli járásban - Nagyrőce, Rimaszombat és Losonc - ahol háromszázan vannak váró­listán. Ezekből a járásokból költö­zött el a legtöbb fiatal és nem ma­radt családtag, aki ellássa az idős embereket. Előreláthatólag megyei pénzből nem épülnek újabb nyug­díjas otthonok, ez a feladat a pol­gármesterekre vár. Ha arról beszé­lünk, hogy a falvakból elköltöztek a fiatalok, akkor meg kell említeni, hogy ott maradtak az üres óvodák, a kihasználatlan iskolák, amelyek egy kis ráfordítással átalakíthatok szociális intézménnyé. Tüdők né­hány kezdeményezésről, amely a régiónkban elindult, sőt néhány kedvezően elbírált pályázatról is, de erről a témáról nem vagyok ille­tékes beszélni. Annak mindeneset­re örülök, hogy az elkövetkező két- három évben tudomásom szerint négy szociális otthon jön létre a megyében, és mintegy 120 ember­nek nyújt majd lehetőségeket, hogy idősek otthonában éljen. ideje alatt egyes köpönyegforga­tók állandóan üldöztek. 2003-ban felkerestem a magyar követséget Kassán, a második világháború­ban kitüntetett katonaként kapok- e valamit? A válasz az volt, hogy ez az ügy már elévült. A nagyköve­tet nem is láttam, csak az irodában egy fiatal nő közvetített. Ezúton mondok köszönetét az Új Szó szerkesztőségének, valamint Kovács Ágnesnek, hogy megjelen­hetett a lapban a történetem. Eddig a legnagyobb kitüntetést és megbecsülést az Új Szó Szülőföl­dünk mellékletében kaptam. Kö­szönöm. Üdvözlettel: Király József Bódvavendégi, 2006. február 14. A szepsi csapat a harmadik helyen végzett (Bodnár Ottó felvétele) Sok esetben megnehezítik az ügyintézést a hivatalok A vállalkozás buktatói Szepsi, Miskolc, Rozsnyó és Mecenzéf versenyzett Tízévesek rúgták a labdát KOZSÁR ZSUZSANNA POSTA

Next

/
Oldalképek
Tartalom