Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-14 / 61. szám, kedd
10 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 14. www.ujszo.com Egy év alatt 4,4 százalékkal emelkedtek az árak Mészáros Győző, az Agro-Váh igazgatója: A mezőgazdaságfejlődéséhez az agrárkamara arculatváltása is kell Növekvő lakásköltségek S1TA-HÍR Pozsony. Az elmúlt egy évben 4,4%-kal nőttek az árak Szlovákiában, a februári havi infláció pedig 0,6%-ra rúgott - derül ki a statisztikai hivatal februári inflációs jelentéséből. Februárban leginkább a lakásköltségek nőttek, az előző hónaphoz képest közel 2%-kal, az előző évhez képest pedig 12%-kal. Adagosán 0,5%-kal drágultak az előző hónaphoz képest az élelmiszerek is. Februárban a burgonya ára csaknem 12, a káposztáé 19, a petrezselyemé 17, a paprikáé 13%- kal nőtt, drágábban juthattunk hozzá azonban egyes gyümölcsféleségekhez, a kenyérhez és a cukorhoz is. Míg a banán és az alma drágult, a narancshoz és a citromhoz 2-3%-kal olcsóbban juthattunk hozzá. A húsipari termékek közül a csirke- és a sertéshús 2-2,5%-kal lett olcsóbb, többe kerül azonban a marhahús. Februárban, elsősorban a benzinárak emelkedése miatt enyhén drágult a közlekedés. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Jirko Malchárek békülne a KIA-val Pozsony. Jirko Malchárek gazdasági miniszter jövő héten újabb próbát tesz a zsolnai KIA Motors beszállítóival kapcsolatos problémák elsimítására. A beszállítók és az állam közötti feszültség azután éleződött ki, hogy a kormány megvonta tőlük a korábban jelzett állami támogatásokat. A KIA a kormány február elsejei döntését követően jelezte, hogy jogi úton próbál érvényt szerezni a követeléseinek. A kormány azzal védekezik, hogy a 10 beszállító cég számára csak a korábbi miniszter, Pavol Rusko ígért támogatásokat, amit azonban a kormány soha nem hagyott jóvá. Malchárek a jövő heti tárgyalásoktól azt reméli, hogy a KIA beszállítói megértik a kormány döntését, és nem viszik bíróság elé az ügyet. (SITA) Lemaradunk a bérekben Pozsony. A visegrádi országok közül Szlovákiában a legalacsonyabbak a fizetések. Tavaly a havi fizetés nálunk 448 euró volt. Régiónk országai közül az első helyen Csehország van, amely tavaly megelőzte Magyar- országot. Nyugati szomszédunknál 639 euró, Magyarországon pedig 638 euró a havi bér. Lengyelországban havonta 592 euró volt az ádagbér. Összehasonlításképpen Németországban a havi bruttó áüagfizetés az elmúlt évben 3384 euró volt. (CTK) Generali Biztosító: már nyereséges — Pozsony. A Generali Biztosító tavaly 30,5%-kal növelte biztosításból származó bevételeit, elérve az 1,8 milliárd koronát, ennek köszönhetően a 2005-ben végre nyereséget termelt (18,6 millió korona) - mondta Peter Thir- ring, a társaság elnöke. Az idén már több mint 2 milliárd korona biztosítási díjjal számoló olasz pénzintézet piaci részesedése Szlovákiában tavaly 3,6%-ra nőtt, miközben 2002-ben még csak 1,7% volt. A biztosító leány- vállalata, a VÚB Generali nyugdíjbiztosító becslések szerint közel 200 ezer ügyféllel a 3. legnagyobbnak számít a piacon, (shz) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 37,640 Lenavel zloty 9,579 Anqol font 54,548 Maovar forint (100) 14,394 Cseh korona 1,305 Svéd korona 4,014 Dán korona 5,047 Szlovén tollár (100) 15,714 Japán ien (100) 26,524 Svájci frank 24,002 Kanadai dollár 27,197 USA-dollár 31,569 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 36,62-38,62 30,72-32,38 1,28-1,34 13,72-15,02 OTP Bank 36,64-38,56 30,68-32,38 1,27-1,33 13,81-14,87 Postabank 36,67-38,61 30,80-32,34 1,28-1,34 12,59-16,19 Szí. Takarékpénztár 36,58-38,46 30,62-32,22 1,26-1,34 13,68-14,97 Tatra banka 36,63-38,59 30,72-32,36 1,27-1,33 13,77-14,91 UnlBanka 36,64-38,56 30,72-32,32 1,27-1,33 13,96-14,69 Általános Hitelbank 36,62-38,58 30,70-32,34 1,26-1,34 13,79-14,85 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Vezető feladatuk a piacszervezés Mészáros Győző igazgató a tanúsítvánnyal, amelyet az általa vezetett peredi Agro-Váh Kft. évente megkap a földművelési minisztérium szakbizottságától. (Szőcs Hajnalka felvétele) Pered. Az agrárkamara fő feladata a piac szervezése és irányítása, az információgyűjtés és -továbbítás - állítja a kamara mai közgyűlésével kapcsolatban Mészáros Győző, a peredi Agro-Váh Kft. igazgatója, aki az egyik legfontosabb kérdésnek a taglétszám növelését tartja. GAÁL LÁSZLÓ A terméshozamokkal, termék- feleslegekkel, az intervenciós felvásárlásra felajánlható mennyiségekkel kapcsolatos adatokat nekünk termelőknek kell összegyűjtenünk, és továbbítanunk az illetékes szakmai szervek felé, nem várhatjuk, hogy ezt majd a minisztérium elvégzi helyettünk - nyilatkozta lapunknak Mészáros Győző. Az egykori földművelésügyi államtitkár úgy véli, az elmúlt egy év alatt, amióta a kamara először működött Úgy kellene intézni, hogy az Európai Unió támogatásából valóban az egész vidék, tehát az agrártermelő is részesüljön. önkéntes tagság alapján, több fontos kérdés nem került kellőképpen megvitatásra a széles szakmai nyilvánosság előtt. Egyik legfontosabb kérdésnek a taglétszám növelését tartja. „Egy kétezres létszámú kamara nem képviselheti igazából az egész agrártársadalmat, ha figyelembe vesszük, hogy a közvetlen kifizetéseket több mint 14 ezer agrárvállalkozó igényli” - érvel a szakember, és felteszi a kérdést, tu- datosítják-e eléggé a termelők a tagság szükségességét egy olyan kamarában, amely tagja a Szlovák Köztársaság gazdasági és szociális bizottságának, és amely a szlovákiai termelők érdekeit védi az európai szakmai szervezetekben (COPA -COGECA). „A kamara csak az erős regionális agrárönkormányzatok és a megfelelő összetételű központi kamarai szervek, növénytermesztési, állat- tenyésztési, vidékfejlesztési stb. szekciók együttműködésével lehet sikeres.” - állítja Mészáros. Arra is rámutatott, hogy a kamara működéséhez pénzre van szüksége, ezt pedig a tagsági díjakból szerzi, ezért mindenkinek el kell döntenie, akar-e kamaratag lenni, össze kell számolni a tagságot és ennek alapján megállapítani a tagdíj nagyságát. Arra is figyelmeztet, hogy a kamara nem lehet „zártkörű”, mert főleg a külföldi üzletláncok megjelenése és a hazai piac alakulása arra kényszerít, hogy az agrártermelők szorosabban működjenek együtt az élelmiszeriparral. „A kamarának az értékesítési szervezetek és egyesületek szakmai irányítását is fel kell vállalnia, és ezt a kérdést közgyűlésen meg kell vitatni. A földművelési és vidékfejlesztési támogatásokról szóló készülő törvény és a piac- szervezési intézkedések is arra kényszerítenek, hogy az egyes vállalkozói szervezetek írásos szerződést kössenek egymással. A kamara fontos feladata az agrárpiaci helyzet felmérése és a piacszervezés, mert csak így előzhető meg a káosz.” A volt államtitkár arra is felhívja a figyelmet, hogy a vidékfejlesztés az egyik fontos összetevője az EU közös agrárpolitikájának. Ebben pedig nagyon fontos, hogy az agrárágazat egyeztessen a megyei fejlesztési tervekkel. Meg kell vitami, hogy ki tárgyaljon majd a megyei és az államigazgatási szinten a vidék- fejlesztés és a mezőgazdasági fejlesztés kérdéseiről. Mészáros Győző szerint egyáltalán nem kellene különbséget tenni a mezőgazdasági fejlesztés és a vidékfejlesztés között. Ez azért is fontos, mert az elkövetkező években az Európai Uniótól az eddiginél jóval több támogatást kellene kapnunk vidékfejlesztésre, és ezt úgy kellene irányítani, hogy a támogatásból valóban az egész vidék, tehát az agrártermelő is részesüljön. „Ezt olyan fontos kérdésnek tartom, hogy szerintem a földművelési minisztériumot is át kellene keresztelni földművelési és vidékfejlesztési minisztériummá.” Egy további fontos kérdés, amit a kamara nem hagyhat figyelmen kívül az alternatív energiaforrások megjelenése. , A mezőgazdaságban egy-két éven belül gyökeres profilváltásra lesz szükség, mert már nemcsak táplálkozási célokra kell termelni, hanem energiaforrásként szolgáló termékeket is elő kell állítani - figyelmeztet Mészáros, hozzátéve: Ez pedig az egész agrártermelés átszervezését igényli majd. Meg kell határozni, hogy a termékek mekkora hányada szükséges élelmiszeripari célokra és mekkora szolgáljon energiatermelés céljaira. Ez természetesen az egyes régiók szerinti elosztást is jelenti. Nem szabad megengedni, hogy ezt a lehetőséget külföldi beruházók használják ki helyettünk. A káoszszerű termelés elkerülése végett a kamarának az egész agrártársadalmat bevonva kell legalább tíz-tizenöt éves időszakra előremutató stratégiát kidolgoznia.” A fogyasztóvédelmet nálunk az állam évente 2,5 millió, Csehországban 23,5 millió koronával támogatja Nagy a lemaradásunk az energiahatékonyságban ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Hozzáférhető energiaforrások mindenki számára - ez a jelmondata az idei Fogyasztók Világnapjának, amit a Fogyasztók Világszövetsége évente március 15-én rendez. Ä fogyasztói szervezetek a holnapi világnapon szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a villany, az ivóvíz, a gáz, a fűtés korántsem olyan elterjedt és bárki számára hozzáférhető energiaforrás, mint azt a nyugati társadalmak lakói gondolják. Jelenleg a Föld minden harmadik lakója nem élvezheti a vülanyvilágítás előnyeit, és nagyjából ugyanilyen az aránya azoknak, akik nem tudják, milyen is a tiszta ivóvíz. Ugyanekkor a fejlett nyugati társadalmak energiafogyasztása jóval meghaladja az energiatermelési lehetőségeiket. Az Európai Unió lakossága például a világ lakosságának alig 7%-át teszi ki, ugyanakkor a Föld energiatermelésének csaknem a 20%- át fogyasztja. Az EU tagállamai fogyasztásuknak alig a felét képesek előállítani, a fennmaradó részt importból fedezik. Míg a fejlődő országokban a fogyasztói szervezetek elsősorban arra törekednek, hogy minél több ember jusson tiszta ivóvízhez, az Európai Unió tagállamaiban a fő cél az energiahatékonyság növelése. Szlovákiában 1993-ban 755 pe- tajoule (PJ) energiát fogyasztottunk, ami a Szlovákiai Fogyasztók Szövetségének elemzése szerint 2010-re 801, 2020-ra pedig 836 PJ-re nő. A fogyasztás növekedésével együtt azonban 1993-tól folyamatosan javulnak Szlovákia energiahatékonysági mutatói is. 1995-ben például fajlagosan még 2,3-szor több energiát fogyasztottunk, mint az Európai Unió tagállamaiban. Mára ez 1,80-szorosra csökkent, és 2030-ra várhatóan már csak 1,1-szeres lesz. Persze ez még mindig magas érték, a Szlovákiai Fogyasztók Szövetése szerint ráadásul továbbra is lemaradunk a nyugat-európai országoktól a természetes energiaforrások (víz-, szélenergia) kihasználásában. Jozef Lounek, a Szlovákiai Fogyasztók Szövetségének első alelnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kormány 2030-ig kidolgozott energetikai koncepciója nem is számol azzal, hogy nagyobb mértékben átállnánk valamilyen új energiaforrásra. Ugyanakkor szerinte a jelenlegi energia- források kihasználása egyre költségesebb lesz. A holnapi világnappal kapcsolatban a fogyasztóvédők nem felejtették el megemlíteni silány anyagi helyzetüket sem. Miroslav Tülák, Szlovákiai Fogyasztók Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint jelenleg 40 fogyasztóvédelmi szervezet működik az országban, amelyeknek az állam évente alig 2,5 millió koronás támogatást nyújt. Csehországban ugyanakkor az állam évente 23,5 millió koronát fordít erre a célra, (mi) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2006. már. 12-től) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 0,90 1,001,000,10 Privatbanka 1,15 1,251,351,50 0,20 OTP Bank 1,20 1,20 1,20 1,201,20 0,55 Istrobanka 1,600,50 Ľudová banka 1,00 1,201,201,30 0,40 UniBanka1,101,20 1,20 1,20 0,30 Poštová banka 1,00 1,101,201,30 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,001,00 0,40 Tatra banka0,50 Slovenská sporiteľňa 1,35-1,45 1,60-1,701,60-1,701,85 0,10 Všeobecná úverová banka 1,25 1,351,501,15 0,10-1,20 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2006. már. Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap 12-től) Lakossági folyószámla ČS0B 0,20-0,50 0,70-1,30 0,90-1,50 0,95-1,55 1,25-1,75 1,05-1,65 0,10 Privatbanka 0,60 1,00 1,60 1,80 2,000,10-0,50 HVB Bank Slovakia 0,80-1,70 0,10-1,90 1,25-2,05 1,75-2,55 1,85-2,50 1,85-2,50 0,10 OTP Bank 0,50 0,50 1,30-1,60 1,40-1,70 1,80-2,00 1,80-2,00 0,00-0,75 Istrobanka 0,70-0,85 1,00-1,30 1,40-1,70 1,50-1,80 2,000,15 Ľudová banka 0,45 0,80-1,30 0,80-1,30 1,00-1,50 1,00-1,50 1,10-1,60 0,20-0,70 UniBanka 0,70-0,80 0,75-0,90 0,80-1,00 1,45-1,65 1,55-1,75 individuális 0,15 Dexia banka0,80-1,10 1,00-1,30 1,00-1,60 1,00-1,40 1,00-1,60 0,10 Tatra banka 0,30 1,15-1,35 1,35-1,55 1,45-1,65 1,45-1,650,30 Slovenská sporiteľňa1,10-1,40 1,35-1,45 1,60-1,70 1,60-1,70 1,85 0,10-1,10 Všeobecná úverová banka1,00-1,65 1,30-1,85 1,40-2,00 1,55-2,15 1,75 0,10-1,00 Poštová banka 1,00 1,50-1,80 1,60-1,90 1,70-2,00 2,10-2,40 2,20-2,50 0,10-0,60