Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-13 / 60. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. AAÁRCIUS 13. www.ujszo.com Tíz éve halt meg Krzysztof Kieslowski Duncsák Attila festőművész és Szabó Ottó grafikus a kassai Thália Színház Márai Stúdiójának kávéházában „Befejezes nélkül” MT1-HÍR Tíz éve, 1996. március 13-án halt meg Krzysztof Kieslowski lengyel filmrendező, forgatókönyvíró. 1941. június 27-én született Varsóban, apja építészmérnök, anyja irodai alkalmazott volt. Kétszer is sikertelenül próbált meg bejutni a lódzi filmművészeti főiskolára, ahonnan Roman Polanski és Andrzej Wajda karrieije is elindult. Harmadszorra felvették, 1968-as végzése után dokumentumfilmes lett, avatott kézzel ábrázolta a 60- as, 70-es évek lengyel valóságát. Nemzetközileg ismertté 1979-es Amatőr című játékfilmje tette, amelyért megkapta a moszkvai filmfesztivál nagydíját. 1981-ben kezdte forgatni Véletlen dmű filmjét, de a szükségállapot bevezetése miatt csak 1984-ben tudta befejezni. A film a „morális nyugtalanság” korszakának terméke - ez a filmművészeti irányzat a 70-es évek közepétől a 80-as évek elejéig létezett Lengyelországban, s főként a társadalmi helyzetből adódó erkölcsi problémákkal foglalkozott. Mivel Kieslowski a Szolidaritás létrejötte idején a lengyel filmszövetség alelnöke volt, rendezői munkája csaknem ellehetetlenült. 1984-ben még elkészíthette Befejezés nélkül című filmjét, amely a halál utáni élet kérdését boncolta, majd a kényszerű hallgatás évei alatt Berlinben, Helsinkiben és Svájcban oktatott. Forgatókönyvíró-társa, Krzysztof Piesiewicz adta számára az ötletet, hogy a lengyel valóságból kiindulva megfilmesítse a bibliai Tíz- parancsolatot. A szeretet, a halál és az abszolútum egyetemes kérdéseit feszegető tévésorozat két részéből készített mozifilmekkel berobbant a nemzetközi köztudatba. Az 1991-ben készült Veronika kettős élete különös történetet dolgoz fel: a két Veronika egy napon születik, külső megjelenésre azonosak, életútjuk is sokban hasonlít, de egyikük Franciaországban, másikuk Lengyelországban látja meg a napvilágot, s a lengyel meghal abban a szívbetegségben, amelyben a francia is szenved, ám ő életben marad. A kilencvenes években forgatta Három szín című trilógiáját. A címek a francia trikolór színeire rímelnek, s azokban a szabadság- egyenlőség-testvériség eszméinek nyomát kutatta, egyre mélyebbre merülve az emberi lélek útvesztőiben. A Kék 1993-ban megkapta a velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. A Fehérért 1994- ben a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díjat kapta. A legnagyobb sikert a befejező rész, a Piros aratta, meghozta számára az Oscar-jelölést. Utolsó éveiben visszaköltözött Lengyelországba, s bár megfogadta, hogy többé nem teszi be a lábát moziba, mégis új trilógia forgatását tervezte Mennyország, Tisztítótűz, Pokol címmel. Már hozzáfogott a forgatókönyvek gondolati vázlataihoz, de tovább nem jutott. Szívbántalmai miatt kórházba került, a műtőasztalon vitte el egy szívroham. Kiállítás a kulturális minisztérium galériájában Finn építészet 02/03 ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A világhírű finn építészet legújabb eredményeit mutatja be az a kiállítás, amely a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Sznf téri székházának galériájában látható március végéig. Aki már járt az ezer tó országában, tapasztalhatta, minek köszönheti ez az építészet a sikerét, a hírnevét: elsősorban természetes alapanyagainak, egyszerű, letisztult formáinak, amelyben a célszerűség a szépséggel ötvöződik, és annak a harmóniának, ahogyan ezek az építmények belesimulnak környezetükbe, szinte alig bontva meg a természet harmóniáját. A finn architektúra egyik fő jellemzője, hogy nem a természetnek kell alkalmazkodnia egy-egy épülő objektumhoz, hanem éppen fordítva: az építményeket próbálják körültekintően belehelyezni a tájba. A kiállításon lakóházak, templomok, sport- és kulturális központok, iskolák, üdülők fotói és makettjei hozzák közelebb a látogatókhoz a finnek építészetét, amelyből érdemes ihletet meríteni. Már csak azért is, mert amint az a tárlat tájékoztató panelján olvasható: „Ha a középületek építésébe elegendő pénzt fektetnek be, az nemcsak annak a jele, hogy az adott társadalom fogékony a felelősség iránt és erős kulturális tenni akarás jellemzi, hanem annak is, hogy büszke az elért eredményeire és hisz a jövőben.” (me) Művészetről és valóságról Duncsák Attila és Szabó Ottó a közönség gyűrűjében (A szerző felvétele) Kutya nehéz helyzetben vagyok. Nyugodtan, lehet engem sajnálni. Egy csendes, higgadt, egyáltalán nem „nyomuló” festőművész képeiről kellene mesélnem, akiről épp emiatt meglehetősen kevés információ található a neten. Képei leír- hatatlanok, ő maga csak hosszas unszolásra hajlandó elmagyarázni őket, ráadásul nem tudok úgy fag- gatózni, mint egy képzőművész kolléga, esetünkben Szabó Ottó grafikusművész. JUHÁSZ KATALIN Szenvtelen hírügynökségi tudósítóvá is átváltozhatnék, az lenne a legegyszerűbb: A kassai Thália Színház Márai Stúdiójának kávéháza március 8-án zsúfolásig megtelt a festészet iránt érdeklődők fiatalokkal és idősebbekkel. Az egyetemistákat és középiskolásokat tömörítő Kikelet Kassai Ifjúsági Közösség, valamint a Rovás Új Értékrend egyesület közös rendezvénye a Füter nevet'kapta, a szervezők havonta szeremének meghívni egy-egy Kassához kötődő művészt vagy közéleti személyiséget kávéházi beszélgetésre. Az első vendég az Ungvárról származó, évtizedek óta Kassán élő képzőművész, Duncsák Attila volt, alti saját műveinek elemzése mellett szentpétervári diákéveiről, ihletet adó olvasmányélményeiről, a művész és a polgár társadalmi szerepéről, valamint az életében fontos városokról is mesélt. Az est házigazdája Szabó Ottó grafikusművész volt. Költői is lehetnék, titokzatos és elvont: A művész alkotás közben egy másik dimenzióba lép át, oda, ahol képpé alakul a gondolat. Elrugaszkodik az őt körülvevő sivár világból, a mindennapok idegőrlő valóságából a fantázia birodalmába. Nem csupán sajátosan ábrázolja az őt körülvevő vüágot, hanem egy ideális világról szőtt álmait, vágyait is vászonra viszi. Szürreálisán elrendezett kirakatok ezek, melyek minduntalan egybemosódnak a realitással. Felbukkannak a Montmartre utcácskái, de valami miatt az egész olyan, mintha Kassán történne. Ha meg akarnám spórolni a melót, „magamhoz nyúlnék”, mert egyszer már próbáltam szavakba önteni Duncsák Attila képeit ezeken a hasábokon. Valahogy így: Első látásra esetlegesnek tűnő kompozíciói valójában az utolsó részletig céltudatosak, mélységük van, és afféle törött tükrökként funkcionálnak. Ezek a tükrök gyakran a mi csodálkozó arcainkat mutatják, amellett, hogy vizuális feladványoknak is tekinthetőek. Olyanok, mint az agyunk mélyéről felvillanó, érzésekből, hangokból, színekből és képekből álló kollázsok, amelyek egy-egy szó kapcsán („Eposz”, „Hajó”, „Színház”, „Karnevál”) bevillannak. A jó hangulatú beszélgetés közepe táján ráadásul mellém ültették rég nem látott barátaim négyéves, tündibündi kislányát, aki stílszerűen rajzolni kezdett a keze ügyébe kerülő cetlikre, elvette a toliamat, amellyel jegyzetelni próbáltam a beszélgetésen elhangzottakat, sőt folyamatosan kommentálta is, amit rajzol. Szóval kutya nehéz helyzetben vagyok, mert hogyan is adhatnám vissza a jópofa anekdotákat, a cinikus félmosolyokat, a művészet válságáról és a fogyasztói társadalom káoszáról elejtett tanulságos mondatokat. Félek, nem szülémé belőle olyan szókollázs, mint amilyen képkollázsokat Duncsák Attila csinál. Mert az ő látszólag szintetizáló szándék nélküli kollázsai mögött ott lapul a világ összerakásának, a valóság kiderítésének, az értékek megőrzésének szándéka. Mintha állandóan figuralitásra törekedne, ám valami vagy valaki minduntalan összerázná a kirakójáték apró elemeit. Lokálpatrióta húrokat se pengethetek. Duncsák Attila Kassához való kötődése ugyanis nem minden kritika nélküli. Kárpátaljáról költözött, szinte menekült a városba 1982-ben, számos képén jelenik meg Kassa, ám ha úgy tetszik, pusztán esztétikai megközelítéssel képes szemlélni a „festői” utcákat. Itt-ott bevillan Szentpétervár, Észak Velencéje, valamint a valódi Venezia karneváli forgataga. Mindezeken már a beszélgetés alatt elkezdtem tömi a fejem, néha elragadtam a toliamat Zsófitól, és lefirkantottam, hogy Duncsák ugyan lakótelepi lakásban él és alkot, ám festményein kiszínezi a világot, mintha menekülne az őt körülvevő sivárság elől. Vagy hogy a fiataloknak azt tanácsolja, járjanak nyitott szemmel, érzékeny belső radarral, mert a szépség iránti fogékonyságot a tanárok nem tudják megtanítani nekik. Mellettem közben elkészült még egy királykisasszony, ennek a pici lánynak könnyű, a rajztehetséget génjeiben hordozza: mindkét szülő képzőművész. Ha erre a pályára lép, nagy tülekedésre számíthat, szerencse is kell az érvényesüléshez, hatalmas a harc, a könyöklés, ráadásul meggazdagodni semmiképp sem lehet belőle. Állítja Duncsák Attila, és iszom minden szavát, hiszen ritkán szólal meg, ám mélyeket mond. De még mindig nem tudom, hogyan vetem papírra a hallottakat. Aztán a női vécében megszületik a megoldás. Két tizenéves lány beszélget. „Az elején azt hittem, unalmas lesz, de aztán olyan szépen elmesélték, mi van a képeken, hogy én is látni kezdtem a lényeget. Nehéz lehet egy festőnek, mert ha nem akar kompromisszumokat kötni, csak reménykedhet benne, hogy megértik, amit ki akar fejezni”. Mire a másik csaj: „Ja, nehéz lehet neki. Főleg mostanában, mert mindenki a tévét bámulja, kevesen járnak kiállításokra. Még kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy festményt vegyenek. Szerinted mennyibe kerülhet egy ilyen kép? Talán nem is lehet felbecsülni a valós értékét. Majd ötven, vagy száz év múlva fog kiderülni”. Köszönöm, lányok! OTTHONUNK A NYELV Mi magyarul a neinvestičný fond? SZABÓM1HÁLY GIZELLA A rendszerváltozás után számos olyan szervezet jött létre, amelyek célja egyének vagy más szervezetek támogatása, ezek közé tartoznak az 1997. évi 147. törvény alapján létesült, szlovákul a neinvestičný fond kifejezéssel megnevezett szervezetek is, amelyeket a szlovákiai magyar források a nem befektetési/ nembefektetési alap kifejezéssel említenek. A magyarországi eredetű szövegekben, ottani szervezetre vonatkoztatva ugyanakkor e kifejezéssel nem találkozunk. Bár egyes szlovákiai neinvestičný fond-ok angol nevében a non-capital fund szerepel, egyéb, például európai uniós anyagokban a non-investment fund néven említik őket, ezt a kifejezést pedig a magyar anyagokban közjogi alapítvány-nak fordítják. A magyarországi törvények értelmében viszont közjogi alapítványt magán- személy nem alapíthat, szemben a neinvestičný fond-dal. Továbbá zavaró lehet, ha a szlovák fond (azaz alap) helyett a nadáciá-nák megfelelő alapítvány szót használjuk. Ezért a neinvestičný fond magyar neveként nem javasoljuk a közjogi alapítványkifejezést. Vizsgáljuk meg most a nem befek- tetési/nembefektetési alap kifejezéseket! Ezek nyilván a szlovák neinvestičný fond lefordításával jöttek létre. Idegen nyelvekből gyakran veszünk át fogalmakat és kifejezéseket üy módon, vagyis kialakulásának módja nem ok arra, hogy a nembefektetési/nem befektetési alap kifejezést hibásnak minősítsük. Mivel azonban termi- nologikus jellegű kifejezésről van szó, a magyar terminológiaalkotási szabályok szempontjából is érdemes megvizsgálnunk. A nem tagadószót tudvalevőleg külön újuk attól a szótól, amelyre vonatkozik, terminusokban viszont az egybeírás a megszokott: nemkapitalista, nemfém, nemvezető anyag, nemvizes oldószer stb. E jelzős szerkezetek mintájára tehát inkább az egybeírt formát javasoljuk. Létezik azonban egy, a tárgyalt kifejezéshez tartalmüag is közel álló szerkezet, a nem kormányzati szervezet (angolul non-govemmental organization, szlovákul mimovládna organizácia), amely ugyan a helyesírási szótárakban még nem szerepel, ám egyéb forrásokban nagyrészt különíiják. A kifejezést rendszerint összefoglaló értelemben használják, tehát nem kormányzati szervezetek ről írnak és beszélnek. A neinvestičný fond ellenben egy szervezettípus neve, ezért nem szükségszerű, hogy a két kifejezés írásmódja azonos legyen. Most vizsgáljuk meg a nembefektetési alap kifejezést jelentéstani szempontból is! Az alap szó jogi értelemben valaminek a megvalósításához szükséges, ill. meghatározott célra rendelt vagyon, pénzösz- szeg. Ennélfogva a magyarban az alap főnév jelzője szokta kifejezni a célt, gyakran tömörített formában, pl. befektetési alap, környezetvédelmi alap, kulturális alap, Szülőföld Alap. Ha tehát az alapszó előtt nem áll a befektetési jelző, ezt az jelzi, hogy nem profitszerzési, hanem egyéb céllal jött létre, vagyis a nembefektetési jelző kitétele valójában felesleges. Bizonyos esetekben - például egy szervezet jogi formájának meghatározásakor - azonban szükséges lehet a jelzővel történő pontosítás. A nembefektetési jelző - mint láttuk - a közmagyarban egyelőre nem használatos, azonkívül írásmódja is gondot okoz, ezért célszerűbb volna helyette mást választani. Definíciója szerint az investičný fond nem profitorientált jogi személy, ezért a magyarban használhatnánk a nonprofit alap kifejezést. A nonprofit szó használata mellett főleg az szól, hogy a nembefektetésijelzőnél informatívabb, mivel jól illeszkedik a nonprofit szervezet, vállalkozás, alapítvány stb. kifejezések sorába, s így az alap célja azok számára is nyilvánvaló, akik nem ismerik az angol non-inves- tment fund, illetve non-capital fund kifejezéseket.
