Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-09 / 57. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AAÁRCIUS 9. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ WSJE Jelentősen, 18%-kal nőnek az amerikai haderő iraki és afganisztáni bevetésének költségei az előző 12 hónaphoz képest, ráadásul úgy, hogy a Pentagon erre az évre már csapatcsökkentésekkel számol - írta a The Wall Street Journal amerikai napilap európai kiadása. A márciusban immár negyedik évébe lépő iraki, valamint az afganisztáni hadjárat a szeptember 30-án záruló pénzügyi évben együttesen 117,6 milliárd dollárba kerül majd az amerikai adófizetőknek. A hadsereg költségesebb fegyverrendszereket használ, mint korábban, s az olajárak is jelentősen nőttek, ami a működési költségeket fokozza. A hadi kiadások jelentős növelése Peking ambícióiról és részben az önbizalmának növekedéséről is szól Kínáé lesz a 21. század Kínával kapcsolatban két figyelemre méltó hír jelent meg a világsajtóban az elmúlt hetekben. Az egyik, hogy Tajvanon megszüntették azt a tanácsot, amely a szárazföldi Kína és a sziget egyesülésével hivatott foglalkozni, amire Peking meglehetősen ingerülten reagált. A másik hír, hogy egy év alatt 14,7 százalékkal növekednek az ázsiai nagyhatalom védelmi kiadásai. ONDREJCSÁK RÓBERT A tajvani tanács megszüntetését sokan csupán szimbolikus jelentőségűnek ítélik, rámutatva, hogy fennállása óta gyakorlatilag nem fejtett ki jelentősebb tevékenységet. Ne felejtsük el azonban, hogy olyan régióról beszélünk, ahol a szimbólumoknak nagy jelentőségük van. Mert hát mi is a valós helyzet Kína és Tajvan viszonyában? A hetvenes évek eleje óta minden mérvadó ország elfogadja az „egy Kína” elvet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szárazföldi, pekingi kormányt ismerik el az egyetlen hivatalos kínai kormánynak, míg Tajvant hivatalosan Kína részének tekintik. Ez az állapot tükröződik az ENSZ-ben is. Ettől függetlenül azonban Tajvan gyakorlatilag rendelkezik szinte minden olyan attribútummal, amely egy államisághoz kell: államigazgatással, hadsereggel, bíróságokkal. Ráadásul nagyon sok ország tart fenn úgynevezett „kereskedelmi képviseleteket” Tajpejben. Hivatalos diplomáciai kapcsolatokat nem, hiszen nemzetközüeg nincs elismerve Tajvan függetlensége, gyakorlatilag viszont ezek a képviseletek sok esetben hasonló szerepet töltenek be. Mindebből kiviláglik, hogy Tajvan államisága sok esetben valós, viszont a szimbólumok, amelyek a nemzetközi jog szerinti helyzetet tükrözik, azt erősítik, hogy Tajvan Kína része. Ezért kell tehát figyelembe venni a szimbólumokat a tajvani kérdésben, hiszen nagyrészt ezek fejezik ki a hivatalos pekingi szuverenitást a sziget felett. Ilyen szempontból vizsgálva érthető az erős pekingi reakció a tajvani lépésre, amelyet úgy értékelnek, hogy Tajpej újabb lépést tett a hivatalos elszakadás felé. Márpedig ezt Peking soha nem fogja elfogadni. A hivatalos kijelentéseken, deklarációkon túl immár saját törvényeik is erre kötelezik a pekingi vezetőket: hivatalosan, a törvények szintjén is elfogadásra került ugyanis az az elv, amely szerint ha Tajvan deklarálja függetlenségét, Peking casus bellinek, tehát háborús oknak fogja tekinteni a lépést. A kínai hadi kiadások jelentős növelése a kínai ambícióiból és részben az önbizalom növekedéséről is szól. A nagyjából 35 milliárd dolláros katonai költségvetés már önmagában is jelentős, nagyságrendben az európai nagyhatalmakéval, Nagy-Bri- tanniával és Franciaországgal hasonlítható össze. Ráadásul ha ehhez hozzászámoljuk azt az immár szinte közhelynek számító információt, hogy a valós kínai kiadások. elérhetik ennek az összegnek akár a háromszorosát is - lévén, hogy Kína más költségvetési kategóriákba „rejti” katonai kiadásai jelentős részét - ez immár az USA után a második-harmadik helyre „röpíti” Pekinget a globális védelmi kiadások képzeletbeli listáján. Természetesen ezt a tényt is összefüggéseiben kell vizsgálni. A kínaiak számára - ha végigtekintenek tágabb régiójuk térképén - nem túl kedvező összkép rajzolódik ki stratégiai szempontból. A tágabb kelet-ázsiai, illetve nyugat-csendes- óceániai térségben szinte minden globális szinten is fontos hatalom érdekei megtalálhatók, és többségük területileg is jelen van: Japán, India, Oroszország és az Egyesült Államok. És akkor még nem beszéltünk a kisebb, de nagyon komoly kockázatot rejtő problémákról, mint például a Koreai-félsziget vagy Délkelet-Ázsia egyes gócpontjai (a kínai-vietnami viszony). Ráadásul Kínának itt van a saját, specifikus problémája Tajvannal, márpedig ebben a kapcsolatrendszerben közvetetten az USA is komolyan érdekelt. Nem elhanyagolható szempont a gyorsan növekvő gazdaság számára az energiabiztonság kérdése sem. Sok szakértő szerint a jövőben éppen az energiahordozók ellenőrzése lehet az egyetlen módja annak, hogyan lehet Kínát komolyabban befolyásolni. A felsorolt stratégiai tényezők közül éppen az energiaellátás biztonsága és a tajvani kérdés a két legfontosabb Peking számára. Geopolitikai szempontból tehát Tajvan és az energiahordozók miatt kulcsfontosságú lesz a Tajvani-szoros és a Dél-kínai-tenger ellenőrzése, ami magyarázatot adhat a kínai légierő és részben a flotta intenzív fejlesztésére. Tajvan esetében nem szabad elfeledkezni a rakétaerőről sem, hiszen Peking stratégiai szint alatti rakétáinak döntő többsége a Tajvani-szoros kínai oldalán, Tajvannal „szemben” állomásozik. Ráadásul mindkét vonatkozásban nagyon komolyak az amerikai érdekek. Az USÁ gyakorlatilag védnökséget vállalt Tajvan felett, és Bush elnök többször is célzott arra, hogy Washington nem nézné ölbe tett kézzel szövetségese lerohaná- sát. Ami az energiahordozók ellenőrzését illeti, jelenleg az összes tengeri szállítási útvonalat, amely fontos a kőolajtranszport szempontjából, az amerikai haditengerészet ellenőrzi. Ha a trendek nem változnak meg radikálisan, vagy nem következik be valamüyen előre nem látható politikai, gazdasági összeomlás, Kína a 21. század egyik legfontosabb globális hatalma lesz. Természetesen legfontosabb érdekei tágabb geopolitikai térségében (Kelet-Ázsia) jelennek meg, de potenciáljának és ambícióinak súlya akkora, hogy Peking hatással lesz egy sor más fontos geopolitikai régióra is, nehi utolsósorban Közép- Ázsiárá és az Indiai-óceán medencéjére. A kérdés csak az, hogyan kezelik majd ezt a tényt a többi nagyhatalom stratégái, elsősorban pedig az Egyesült Államok. Egy biztos: Kína olyan potenciállal és fejlődési pályával rendelkezik, hogy fejlődését figyelmen kívül hagyni lehetetlen. A párt előző szóvivője azt nyilatkozta, a katolikus egyház a világ legnagyobb homoszexuális szervezete Szakít az egyházzal a svájci kereszténydemokrácia MTl-HÁTTÉR Feszültté vált a svájci Kereszténydemokrata Néppárt (CVP) és a katolikus püspöki kar viszonya, miután a párt úgy döntött, a jövőben nem igazodik kötelezően az egyház irányvonalához. A párt 1894-es alapítása óta szoros viszonyt ápolt a katolikus egyházzal, ám az utóbbi időben egyre több nézeteltérés tört a felszínre. A nézetkülönbség a kereszténydemokraták előző szóvivőjének elszólásában csúcsosodott ki: Monika Spring szexuális kérdésekben fajankónak nevezte a pápát, a katolikus egyházat pedig „a világ legnagyobb homoszexuális szervezetének”. A szóvivőnőnek természetesen távoznia kellett. Az abortusz, az egynemű pár- kapcsolatok elismerése és a vasárnapi munka ügyében a keresztény- demokrata párt és a katolikus egyház között huzamosabb ideje fennálló feszültségekhez újabbak járultak: nincs egyetértés a menedékjogra és a külföldiekre vonatkozó törvények megszigorítása ügyében. Míg a kormánykoalíció részét alkotó kereszténydemokraták a szigorítás mellett vannak, a klérus haladó szárnya a baloldal által ez ügyben kezdeményezett népszavazást és aláírásgyűjtést támogatja. A kereszténydemokraták saját bevallásuk szerint nyitottabbá akarnak válni „anélkül, hogy feladnák a lényeged’. Eszerint továbbra is a keresztény értékekhez igazodnak, de „függetlenül” a római katolikus egyháztól. Marianne Binder, az új szóvivő szerint ezzel a svájci katolikusok többsége is egyetért. Külső megfigyelők szerint a CVP nem kíván elfordulni a katolikus egyháztól, hanem önálló erőként akaija meghatározni magát. Svájcban különbözőképpen ítélik meg a pártok az egyházak politikai szerepvállalását: míg a baloldal jóindulattal szemléli, ha egyházi részről erős szociális elkötelezettséget vállalnak, addig a jobboldal számára túl sok, ha vallási közösségek akarják megmondani az embernek, hogy szavazzon. A jobboldali-konzervatív Svájci Néppárt (SVP) főtitkára, Gregor Rutz egyenesen XVI. Benedek pápát idézte, hogy kifejezésre juttassa az egyház erőteljes politikai szerepvállalásával kapcsolatos helytelenítését; eszerint „az egyháznak az alapvető értékeket kell közvetítenie”. Ezen értékek alkalmazása azonban - véli a konzervatív pártvezető - már magánügy, és az egyén felelősségétől függ. Olyan szociálpolitikai kérdésekben, mint például a menedékpolitika, a svájci egyházak többnyire a baloldali pártokkal értenek egyet, és progresszívnak mutatkoznak. Társadalompolitikai kérdésekben viszont, mint amilyen a művi terhességmegszakítás engedélyezése vagy az egynemű élettársi kapcsolatok elismerése, az egyházak vezetése inkább a jobboldali és konzervatív álláspontot osztja. KOMMENTÁR Hamász-fityisz MAL1NÁK ISTVÁN Hónapokba telhet, amíg megtudjuk, valójában mit is szándékozik tenni Izrael a Hamász győzelme után bekövetkezett alapvetően új helyzetben. Kedden kezdődött Izraelben a hivatalos kampány, a választások 28-án lesznek. Az új, szükségszerűen koalíciós jeruzsálemi kormány felállása, majd a palesztinokkal kapcsolatos izraeli tervek kidolgozása is eltart egy ideig. Az új kabinetet illetően csak az tűnik biztosnak, hogy a Kadima lesz a vezető ereje. A legvalószínűbb szövetséges a Munkapárt, viszont éppen a Hamász hatalomra kerülése miatt érezhetővé vált az izraeli társadalomban a jobboldali érvrendszer térhódítása. Pillanatnyilag a nemzetközi konstellációk nem Izraelnek kedveznek. Izrael léte szempontjából alapvető fontosságú, milyen politikát folytat majd a Hamász-kormány, ez pedig attól is függ, mennyi pénzt kap. Nagyon rossz, hogy a Közel-Kelet egyetlen demokratikus országának számító Izrael sorsát is meghatározó folyamatokban az USA és az EU engedte vezető szerephez jutni a putyini Oroszországot. Az tény, Moszkva kompromisszumos javaslatai jelenleg segíthetnek az iráni atomválság megoldásában, de ne feledjük, a nélkül az elvi támogatás nélkül, amelyet Moszkva korábban - az orosz atomlobbi befolyásának köszönhetően - Teheránnak nyújtott, nem fajultak volna idáig a dolgok. Vagyis a Kreml, amely segített a tüzet szítani, most a legfőbb tűzoltó szerepében tetszeleg. Moszkva egyedüli célja a néhai szovjet befolyás visszaszerzése a térségben, s ezt az Irán- probléma mellett a Hamász meghívása is igazolta. A Hamász mindenben fityiszt mutatott az oroszoknak, egyetlen javaslatot sem fogadott el. Nem hajlandó elismerni Izraelt, nem válik politikai párttá, nem szünteti be az Izrael elleni harcot, nem oszlatja fel fegyveres alakulatait. Az egyetlen eredmény - mint az orosz lapok is írták - az volt, hogy a világ három napig az orosz fővárosra figyelt. És a Kremlnek már ez is elég volt ahhoz, hogy a totális kudarcot sikerként tálalja. Ennél már csak az USA és az EU reagálása volt szerencsétlenebb. Amint bizonyossá vált, hogy a Hamász Moszkvába megy, Washingtonban jelezték, talán mégis adnának valami támogatást a palesztinoknak, az EU pedig 150 millió eurós gyorssegélyt folyósít a Palesztin Hatóságnak, még a Hamász-kormány hivatalba lépése előtt. Az álhumánus érv: ne a palesztin nép igya meg a totális anyagi csőd levét. Mellesleg a Hamász politikájának és saját választásának a levét. Brüsszel felelősségerérez. Mi lenne, ha a Hamász is érezne felelősséget a palesztin nép iránt? Amit a vezetői Moszkvában mondtak, abból csak az szűrhető le, hogy eszük ágában sincs lemondani a terrorizmusról - egyéves tűzszünet ide vagy oda. És mivel Európa eddig se tudta nyomon követni, hová kerülnek a palesztinokba ölt milliárdjai, az eredmény végül is az lesz, hogy az európai adófizetők pénzéből fogják gyilkolni az izraeli zsidókat. Bár sosem tudták egyértelműen bizonyítani, de még Európában is mindig erős volt a gyanú, hogy az uniós támogatásokból a palesztin terrorszervezeteknek is jutott pénz, a korrupt palesztin vezetők magánszámláiról nem is beszélve. Pár hete a palesztin főügyész azt állította, több mint 700 millió dollárt loptak el a közvagyonból, s több tucat tisztségviselő letartóztatását is elrendelte. JEGYZET Táborbontás! Oszolj! KOCUR LÁSZLÓ Amíg eljutok a villamosmegállótól a szerkesztőségik, öten próbálnak rávenni, hogy vegyem meg a hajléktalanok lapja, a Nota Bene legutóbbi számát. Már-már ciki mindegyiknek azt mondani, kösz, már megvan, az én hajléktalanom Jozef, aki a főpostánál árulja és nem néz ki hajléktalannak, holott az, én nála szoktam vásárolni. De nála is csak havonta egyet. Ugyanezen az alig pár száz méteres útszakaszon legkevesebb három koldus próbálkozik. Az egyik némán, leszegett fejjel ül a két mobilszolgáltató boltja között, előtte zsírtól kemény usánka; egy másik mellett kutyája fekszik, ő maga pedig furulyázik, a harmadik - ő a legélelmesebb, a zebránál „dolgozik” - interaktív, rövid, nehezen érthető bevezetőt is hörög, miközben az arra járó elé tartja műanyag poharát. Nem a tavasz csalta elő őket: hétfővel megszűnt a vereknyei sátorváros, ahol majd’ kétszázan alhattak az egyébként kényelmes katonai sátrakban. Most viszont újra harcba kell szállniuk a jobb fekvésű padokért, szellő- zőrendszer-kivezetőkért, nem is beszélve a hőcserélő állomások előtti aknákról, mert akinek ilyenje van, az már majdnem lakás... A sátorváros nyilván nem maradhatott ott a végtelenségig, bár a távozó kereszténydemokrata belügyminiszter egyik utolsó jó ötlete volt annak létrehozása. Valahova pedig menniük kell a fedél nélkülieknek, a sors fintora, hogy személyi igazolványuk szerint van állandó lakhelyük... Iveta Radičová miniszter asszony részéről látszik az erőfeszítés, hogy szülessen valamiféle megoldás a hajléktalanok helyzetére. Nem áll elő eget rengető vagy újdonságnak számító dolgokkal, javaslatai mégis újszerűnek tűnnek. Sőt úgy fest, mintha ő volna az első szociális ügyi miniszter, aki komolyan gondolja, hogy talál, de legalábbis keres valamiféle megoldást erre az áldatlan helyzetre. A hajléktalanok politikai szempontból súlytalanok. Nem járnak szavazni, így nem jelentenek célcsoportot a politikai marketingben utazók számára. Nem csoda, hogy így senkit nem érdekelnek.
