Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-07 / 55. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 7. Sport - régiófoci- hirdetés 21 Focistop esetén a paneltippeket vesszük figyelembe első tavaszi, azaz tizenhatodik szelvényünk kiértékelésénél Lesz szombaton focikikelet a Csallóközben? Vasárnap a királyfíakarcsaiak (sötét mezben) a bakaiak elleni találkozójukon a hófocit gyakorolták (Fogas Ferenc felvétele) Dunaszerdahely. A hétvégén lehullott hó a tavalyi tavasz­nyitóhoz hasonlóan meg­kérdőjelezte a március 11-12-ére tervezett idény­kezdést a dunaszerdahelyi területi bajnokság pontva­dászatában. Mi alábbi összeállításunkban annak jártunk utána, vajon elkép­zelhetőnek tartják-e a baj­nokság elitmezőnyében közreműködő együttesek - vezetői, hogy szombaton és vasárnap játékra alkalmas pályákon bajnoki meccsek­re kerüljön sor. ÁGH ISTVÁN Halasztanának Természetesen azoknál a klu­boknál érdeklődtünk, melyek a sorsolás alapján hazai környezet­ben fogadnák ellenfelüket. Bemer Lajost, a jányoki sportegyesület elnökét a vőki pályán értük utol, ahol a Jányok-Csenke fazonigazí­tó főpróba zajlott. „Pályánkat a szombatról vasárnapra lehullott, mintegy tíz centi vastagságú hóle­pel borítja. Ha gépekkel végez­nénk el a hóeltakarítást, akkor ezt a beavatkozást a pálya állaga sínylené meg. Az olvadás pedig sártengerré változtatná a játékte­ret. Szerintem az irányító szerv­nek mielőbb gyors döntést kelle­ne hoznia a halasztásról” - fogal­mazott a felső-csallóköziek tiszt­ségviselője. Józsa László, az alistáliak klubelnöke szombaton még bí­zott a sorsolás szerinti idénykez­désben, hiszen a balonyiak elleni edzőmeccsük nem viselte meg a játékteret. „A meccs utáni órák­ban fordult a kocka, hótakaró bo­rítja a játékteret. Szerintem a hét végéig nem tudjuk olyan állapot­ba hozni pályánkat, hogy azon bajnoki összecsapásra kerülhes­sen sor. Ha rajtam múlna, későbbi időpontra halasztanám az idénykezdést” - nyilatkozta lapunknak a klubvezető. Elkezdenék Gulázsi Attila, az őszi éllovas királyfíakarcsaiak csúcsvezetője kollégájával ellentétben a szom­bati kezdésre voksolt. „Ha min­den a tervek szerint alakul, akkor kedden letakarítjuk pályánkat, hogy a hét végén játszani lehes­sen nálunk. Igyekezetünket az is motiválja, hogy a II. ligás bacsfai- ak fakócsapatát fogadjuk. A ven­dégek szakvezetői a szombati já­téknapra való tekintettel nem küldhetik pályára az A csapat ép­pen akcióban lévő játékosait, ígérem, mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy nálunk játékra alkalmas pálya fogadja a csapatokat.” Az ambiciózus nyékvárkonyiak első embere, Gróf Sándor kétesé­lyesnek tarja a közelgő tavaszi raj­tot. „A hirtelen jött kiadós égi ál­dás nem tett jót pályánknak. Ha a hét elején nem folytatódik a hava­zás, akkor elképzelhetőnek tar­tom, hogy focira alkalmas körül­ményeket teremtsünk nálunk. Mi a magunk részéről mindent elkö­vetünk azért, hogy sor kerülhes­sen a sárosfaiak elleni párharcra” - latolgatta a focikikelet esélyeit a klubelnök. Szerdán döntenek A Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetségen egyelőre ki­várásra rendezkedtek be. „Leg­frissebb közlönyünkben arra fi­gyelmeztettük a futballklubok ve­zetőit, hogy házigazdaként köte­lesek mindent megtenni annak érdekében, hogy a nyitófordulót a kitűzött napon és időpontban játszhassák le a csapatok (hóelta­karítás, a játéktér színes mész- porral történő kijelölése, színes labdák bebiztosítása). A szövet­ség sporttechnikai bizottsága végleges döntését a 26. forduló (2006. március 11-12-ére terve­zett mérkőzések) esetleges elha­lasztásáról csak holnap, március 8-án hozza meg. A klubok a dön­tésről szövetségünk honlapján, valamint az Új Szó-ban szerez­hetnek tudomást” - fogalmazott Borbély Jenő, a területi szövetség titkára. A lévai futballszövetség illetéke­sei már előbb meghozták döntésü­ket a focistopról, most a dunaszer- dahelyiekre figyelnek tippverse­nyünk résztvevői. A 16. fordulónk kínálatában ugyanis kivétel nélkül a dunaszerdahelyi területi bajnok­ság 26. fordulójának mérkőzései szerepelnek. Amennyiben Csalló­közben sem lesz folytatás, akkor a játékszabályok értelmében a pa- neltippek eredményei alapján ér­tékeljük ki a szelvényeket. ELŐKÉSZÜLETI FOCI A hirtelen ismét téliesre fordult időjárás, a rossz pályaviszonyok el­lenére az elmúlt hét végén is sorra játszották előkészületi találkozói­kat az alacsonyabb osztályú baj­nokságok tavaszi nyitányára ké­szülő csapatok. V. Ludince-Vráble 1:2 (0:1), g.: Krenčan, ill. Balko, Túrčan; Galanta-Bernolákovo 1:0 (1:0), g.: Kiss; Neded-V. Opatovce 3:0 (1:0), g.: Beneš 2, Vlčan; Vráb- le-Hurbanovo 4:1 (2:0), g.: Balko, Turčan, Sepeši, Tužinský, ül. Kúrák; Tek. Lužany-Dolný Piai 4:0 (4:0), g.: Petráš 2, Šál, Páchnik; Štúro- vo-Tešedíkovo 1:2 (1:0), g.: Bábs- ky, ill. Palic, Czanik; Gabčíkovo-N. Život 2:3 (1:3), g.: Csicsai K., Csi- csai L., ill. Király, Botló, Balia; Kolá- rovo-Baka 4:0 (3:0), g.: Dani 2, Kiss, Zahorec; Sládkovičovo-Šala B/Veča 4:3 (3:3), g.: Blaho, Nagy, Horváth, Samake, ill. Masný 2, Mó- nosi; Imeľ-Kalná nad Hronom 4:3 (3:0), g.: Szabó Attila, Zemanek, Smida, Polgár, ill. Csontos 2, Dvo- rakovič; Imeľ-N. Zámky B 3:6 (1:2), g.: Haris 2, Lovász M., ill. Ko­vács 2, Jankovič 2, Hatina 2; Tek. Lužany-Vysoké Tatry 3:1 (1:1), a hazaik gólszerzői.: Petráš 2, Štrú- bel; Jur n/Hr.-V. Tatry 1:1 (1:0), hazai gólszerző: Srna; Štúrovo B- Dvory n/Ž. 5:4 (2:2), a vendégek gólszerzői: Sárközi 2 (egyet 11- esből), Bernáth, Lakatos; Zeliezov- ce-Žemberovce 4:3 (0:1), a zselízi- ek gólszerzői: Kokoška 2, Csudái 2; Želiezovce-V. Tatry 6:3 (1:1), a ha­zaiak gólszerzői: Kokoška 2, Csudái 2, Forró 2; Tešedíkovo-N. Mesto n/V. 3:4 (2:0), peredi gólszerzők: Türza 2, Dobrý; DAC B/O. Po- tôň-Topoľníky 2:1 (0:0), hazai gól­szerzők.: Lehota, Csiba; Vieska-Pl. Štvrtok 7:2 (3:1), g.: hazai gól­szerzők: Csémy 3, Bogyai 2, Molnár Adrián; Veiké Úlany-Jánovce 5:2 (0:1), hazai gólszerzők: Csandal 2, Kelecsényi, J. Hodúr, Baréák. (ú) POZSONYI Ili. LIGA - TAVASZI MENETREND 16. forduló, március 18., 10.00: Rapid Ružinov-Slovan Bratislava B; 10.30: MŠK Iskra Petržal- ka-Čunovo; március 18., 10.30: Rača-Dunajská Lužná; 15.00: Láb-SFM Šenec, Svätý Jur-La- mač, Jablonec-Ružinov, Pezi- nok-Stupava, Inter Bratislava B-ŠKP Dúbravka. 17. forduló, március 25., 10.30: Ružinov-Rapid, ŠKP Dúbravka-Pezinok; 15.00: La- mač-SFM Senec; március 26., 10.30: Slovan B-Rača; 15.00: Inter B-Láb, Stupava-MŠK Petr­žalka, Čunovo-Jablonec, Dun. Lužná-Sv. Jur. 18. forduló, április 1., 10.00: Ra­pid-Čunovo, MŠK Petržalka-ŠKP Dúbravka; 15.30: SFM Se- nec-Dun. Lužná; április 2., 10.30: Rača-Ružinov; 15.30: Láb-Lamač, Sv. Jur-Slovan B, Jab- lonec-Stupava, Pezinok-Inter B. 19. forduló, április 8., 10.30: Ružinov-Sv Jur, ŠKP Dúbrav- ka-Jablonec; április 9., 10.30: Slovan B-SFM Senec; 15.30: Pe- zinok-Láb, Inter B-MŠK Petržal­ka, Stupava-Rapid, Čunovo- Rača, Dun. Lužná-Lamač. 20. forduló, április 15., 10.00: Rapid-ŠKP Dúbravka; 10.30: MSK Petržalka-Pezinok; 16.00: SFM Senec-Ružinov, Lamač-Slo- van B; április 16., 10.30: Rača- Stupava; 16.00: Láb-Dun. Luž­ná, Sv. Jur-Čunovo, Jablonec- InterB. 21. forduló, április 22., 10.00: MŠK Petržalka-Láb; 10.30: ŠKP Dúbravka-Rača, Ružinov-La- mač; április 23., 10.30: Slovan B-Dun. Lužná; 16.00: Pezi- nok-Jablonec, Inter B-Rapid, Stupava-Sv. Jur, Čunovo-SFM Senec. 22. forduló, április 29., 10.00: Rapid-Pezinok; 16.00: SFM Se- nec-Stupava, Lamač-Čunovo; április 30., 10.30: Rača-Inter B; 16.00: Láb-Slovan B, Dun. Lužná-Ružinov, Sv. Jur-ŠKP Dúbravka, Jablonec-MŠK Petr­žalka. 23. forduló, május 6., 10.00: MŠK Petržalka-Rapid; 10.30: ŠKP Dúbravka-SFM Senec, Ru­žinov-Slovan B; május 7., 16.30: Jablonec-Láb, Pezinok-Rača, In­ter B-Sv. Jur, Stupava-Lamač, Čunovo-Dun. Lužná. 24. forduló, május 13., 10.00: Rapid-Jablonec; 16.30: Lamač- ŠKP Dúbravka, SFM Senec-Inter B; május 14., 10.30: Slovan B-Čunovo, Rača-MŠK Petržal­ka; 16.30: Láb-Ružinov, Dun. Lužná-Stupava, Sv. Jur-Pezi- nok. 25. forduló, május 17., 17.30: Rapid-Láb, Jablonec-Rača, MŠK Petržalka-Sv. Jur, Pezinok-SFM Senec, Inter B-Lamač, ŠKP Dúb- ravka-Dun. Lužná, Stupava-Slo- van B, Čunovo-Ružinov. 26. forduló, május 20., 10.30: Ružinov-Stupava; 17.00: La- mač-Pezinok, SFM Senec-MŠK Petržalka; május 21., 10.30: Slo­van B-ŠKP Dúbravka, Rača-Ra- pid; 17.00: Láb-Cunovo, Dun. Lužná-Inter B, Sv. Jur-Jablonec. 27. forduló, május 27., 10.00: Rapid-Sv. Jur, MŠK Petržal- ka-Lamač; ŠKP Dúbravka-Ru- žinov; május 28., 10.30: Rača- Láb; 17.00: Jablonec-SFM Senec, Pezinok-Dun. Lužná, Inter B- Slovan B, Stupava-Čunovo. 28. forduló, június 3., 17.00: Láb-Stupava, Cunovo-ŠKP Dúb­ravka, Ružinov-Inter B, Slovan B-Pezinok, Dun. Lužná-MŠK Petržalka, Lamač-Jablonec, SFM Senec Senec-Rapid, Sv. Jur- Rača. 29. forduló, június 10., 17.00: Sv. Jur-Láb, Rača-SFM Senec, Rapid-Lamač, Jablonec-Dun. Lužná, MŠK Petržalka-Slovan B, Pezinok-Ružinov, Inter B-Čuno- vo, ŠKP Dúbravka-Stupava. 30. forduló, június 17., 17.00: Láb-ŠKP Dúbravka, Stupava-In- ter B, Čunovo-Pezinok, Ružinov- MŠK Petržalka, Slovan B-Jablo- nec, Dun. Lužná-Rapid, Lamač- Rača, SFM Senec-Sv. Jur. POZSONYI IV. LIGA, A-CS0P0RT - TAVASZI MENETREND 16. forduló, március 18., 15.00: Vrakuňa-Bemolákovo, Tmávka- Blatné; március 19., 15.00: Jarov- ce-SFM Senec B, Malinovo-Štart Bratislava, Tomášov-Králová pri Senci, Rovinka-BCT Bratislava, Devínska Nová Ves-Danubia Bra­tislava, Vajnory-PVFA. 17. forduló, március 25., 10.00: BCT-Vrakuňa, PVFA-Dev. N. Ves; 10.30: Danubia-Rovinka; 15.00: Štart-SFM B, BCT-Vrakuňa; már­cius 26., 15.00: Vajnory-Jarovce, Bemolákovo-Tomášov, Králová p/S-Trnávka, Blatné-Malinovo, 18. forduló, április 1., 15.30: Tmávka-Bemolákovo, Vrakuňa- Danubia; április 2., 15.30: Jarovce -Štart, SFM B-Blatné, Malinovo- Králová p/S., Tomášov-BCT, Ro- vinka-PVFÄ, Dev. N. Ves-Vajnory. 19. forduló, április 8., 10.00: PVFA-Vrakuňa, BCT-Tmávka; 10.30: Danubia-Tomášov; április 9., 15.30: Dev. N. Ves-Jarovce, Vaj- nory-Rovinka, Bernolákovo-Mali- novo, Králová p/S.-SFM B, Blat- né-Štart. 20. forduló, április 15., 16.00: Štart-Králová p/S., Trnávka-Da- nubia, Vrakuňa-Vajnory; április 16., 16.00: Jarovce-Blatné, SFM B-Bernolákovo, Malmovo-BCT, Trnávka-Danubia, Tomášov- PVFA, Rovinka-Dev. N. Ves. 21. forduló, április 22., 10.00: PVFA-Tmávka, BCT-SFM B; 10.30: Danubia-Malinovo; április 23., 16.00: Rovinka-Jarovce, Dev. N. Ves-Vrakuňa, Vajnory-Romá- šov, Bemolákovo-Štart, KráTová p/S.-Blatné. 22. forduló, április 29., 16.00: Štart-BCT, Tmávka-Vajnory, Vra- kuňa-Rovinka; április 30., 16.00: Jarovce-Kráľová p/S., Blatné-Ber- nolákovo, SFM B-Danubia, Mali- novo-PVFA, Tomášov-Dev. N. Ves. 23. forduló, május 6., 10.00: PVFA-SFM B, BCT-Blatné; 10.30: Danubia-Štart; 16.30: Vrakuňa- Jarovce; május 7., 16.30: Rovin- ka-Tomášov, Dev. N. Ves-Trnávka, Vajnory-Malinovo, Bernolákovo- KráTová p/S. 24. forduló, május 13., 16.30: Štart-PVFA, Tmávka-Rovinka; má­jus 14., 16.30: Jarovce-Bemoláko- vo, Králová p/S.-BCT, Blatné-Da- nubia, SFM B-Vajnory, Malino- vo-Dev. N. Ves, Tomášov-Vrakuňa. 25. forduló, május 18., 17.30: To­mášov-Jarovce, Vrakuňa-Trnávka, Rovinka-Malinovo, Dev. N. Ves- SFM B, Vajnory-Štar, PVFA-Blat- né, Danubia-Králová p/S., BCT- Bemolákovo. 26. forduló, május 20., 17.00: Štart-Dev. N. Ves, Tmávka-To- mášov; május 21., 17.00: Jarovce- BCT, Bemolákovo-Danubia, Krá- ľová p/S.-PVFA, Blatné-Vajnory, SFM B-Rovinka, Malinovo-Vra- kuňa, Tmávka-Tomášov. 27. forduló, május 27., 10.00: PVFA-Bemolákovo; 10.30: Danu- bia-BCT; 17.00: Vrakuňa-SFM B, Tmávka-Jarovce; május 28., 17.00: Tomášov-Malinovo, Rovin- ka-Štart, Dev. N.Ves-Blatné, Vaj- nory-Král’ová p/S. 28. forduló, június 4., 17.00: BCT-PVFA, Štart-Vrakuňa, Jarov- ce-Danubia, Bemolákovo-Vaj- nory, Králová p/S.-Dev. N. Ves, Blatné-Rovinka, SFM B-Tomášov, Malinovo-Trnávka. 29. forduló, június 11., 17.00: Malinovo-Jarovce, Tmávka-SFM B, Tomášov-Štart, Vrakuňa-Blat- né, Rovmka-Králová., Dev. N. Ves- Bemolákovo, Vajnory-BCT, PVFA- Danubia. 30. forduló, június 18., 17.00: Ja­rovce-PVFA, Danubia-Vajnory, BCT -D. N. Ves, Bemolákovo-Rovinka, Králová-Vrakuňa, Blamé-Tomášov, Štart-Tmávka, SFM B-Malinovo. Olvasóink figyelmébe Holnapi számunkban a III. li­ga nyugat-szlovákiai csoportjá­nak tavaszi menetrendjét kö­zöljük. — fii —--------------------­rr HP P1 '----------------------------------------—-----------------------------------------------------------------------------------------------­Játsszon a 40 ezer koronás fődíjért! FOCI LIGÁJA Első tavaszi szelvényét csütörtökig postázhatja! ________ .......................

Next

/
Oldalképek
Tartalom