Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-07 / 55. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 7. Riport 17 Mács József írót sokkolta az a most előkerült jegyzőkönyv, amely ötven évvel ezelőtti elbocsátását dokumentálja Oly korban éltem én... Az ellene felhozott legsúlyosabb vád az volt, hogy szimpatizált a magyarországi forradalommal (Somogyi Tibor felvétele) Mács József Madách-díjas író, a szlovákiai magyar irodalom elismert alkotója, a Magyar Művészeti Akadémia tagja idén tölti be het- venötödik életévét. Szinte a születésnapjára időzítve kapott egy furcsa „ajándékot”, amelyből életének egy mozgalmas, s meglehetősen sötét fejezete tekint vissza az irodalmárra, egykori újságíróra, akit a sors, pontosabban az emberi sorsok irányítói sosem hordoztak a tenyerükön. KÖVESDl KÁROLY Popély Árpád történész az ötvenhatos magyar forradalom szlovákiai vonatkozásainak kutatása közben bukkant rá a kommunista párt dokumentumai közt arra a jegyzőkönyvre, amely Mács József ötven évvel ezelőtti, Új Szóból történt elbocsátását dokumentálja. A jegyzőkönyv a Szlovák Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának 1957. március 8-án tartott nyolcadik üléséről készült. Nem mondható, hogy közismert lenne: Mács József egyik áldozata volt annak a „finom” tisztogatásnak, amellyel a magyar szabadságharc itteni esetleges hatását igyekeztek pacifikálni. A hatvannyolcat követő, pártból való kizárása ismert, de Mács kálváriája sokkal korábban kezdődött. Tulajdonképpen 1952- ben, amikor az egykori sárospataki, majd pozsonyi diákot a tehetséghiánnyal küszködő pártlap még diplomája megszerzése előtt, 1952 nyarán fölvette riporternek, majd 1957 januárjában el is bocsátotta. Elsősorban renitens nézetei miatt tette ezt, amelyeket Mács nem rejtett véka alá, de a legsúlyosabb vád ellene a magyarországi forradalommal való szimpatizálása volt. Mács József, a nacionalista Dénes Ferenc főszerkesztő a felsőbb pártszerveknek írt elbocsátási javaslatában - amellett hogy Mácsot szemtelennek és beképzeltnek nevezte - szemrebbenés nélkül írta le vele kapcsolatban (ami a felsőbb szervek szemében még a magyar forradalommal érzett esetleges szimpátiánál is nagyobb bűnnek számított), hogy nacionalista. Hogy miért kapta meg ezt a jelzőt, nem nehéz kitalálni. Új Szó-s ténykedése alatt hamar rá kellett jönnie, hogy a párthatározatokat vakon követő emberek közé került, és baj lesz a más véleménnyel. Nem ildomos például a magyar tankönyvkiadóban zajló eszte- lenségekkel foglalkozni, ahol a tankönyvekből ki kellett hagyni Ady Góg és Magógját (mert Dévény nem létezik, csak Devín), Arany Jánosnál a cseh bajnokot nem győzheti le Toldi Miklós. Nem helyénvaló például a magyar iskoláinkat ért sérelmekkel (iskola-összevonások stb.), a kétnyelvűséggel, helységneveink anyanyelvi használatával foglalkozni. Mács pedig az alattomos nacionalizmus ilyen megnyilvánulásai ellen mindig szót emelt. Logikus, hogy nacionalista lett, pedig csak feltette a kérdést: internacionalisták vagyunk vagy nem? Nacionalizmusát az akkori főszerkesztő azzal magyarázta, hogy Magyarországon járt középiskolába, hozzátéve: remélték, hogy nevelhető, és aláveti magát a csehszlovák hazafiságnak. Olaj a tűzre Az ötvenhatos forradalmat elítélő párthatározattal Mács és még néhány társa nem értett egyet. A CSKP KB ugyanis úgy nyilatkozott a magyar szabadságharcról (amit a nyolcvanas évek végéig ellenforradalomnak neveztek), mint a nemzetközi imperializmus által szőtt támadásról a magyarországi szocializmus ellen. Mács az Uj Szóban tartott pártgyűlésen, ahol felolvasták a központi bizottság levelét, szembefordult ezzel, és kimondta: a forradalmat Rákosi- ék, Gerőék szektás, a nemzeti hagyományokat sárba taposó politikája, a romló életszínvonal és az elégedetlenség robbantotta ki. Mert ha a Nyugat műve lenne, akkor miért nem választotta mondjuk Csehszlovákiát? Miért szereti a nemzetközi imperializmus éppen Magyarországot? Elképzelhető, mekkora eretnekségnek számított ez akkoriban. Dénes Ferenc és csoportja megriadt, s ezek után csak idő kérdése volt, mikor nyújtják be a számlát Mácsnak. A hóhér ne rehabilitáljon Mács Józsefet sosem rehabilitálta az Új Szó. Igaz, 1968 elején, amikor Alexander Dubček lett a CSKP KB főtitkára, az új szelek fölötti öröméről írt cikkét már Dénes Ferenc nem merte félrecsapni, és valamiféle homályos üzengetésre is sor került. Mács visszaüzent: a hóhérjaitól nem hajlandó elégtételt elfogadni. Különben is, hasznosabb dolognak tartotta a Hét című hetilap Fórum című mellékletében a szlovákiai magyarok jogait legbátrabban képviselő cikkeket szerkeszteni. A Fórum, neki köszönhetően, máig a szlovákiai magyar sajtótörténet egyik legszebb fejezetét jelenti. (Más kérdés és másik történet, hogy 1968 után a pártszervek nyomására a Csemadok kénytelen volt azt kivenni a lapból.) A történelem ritkán szolgáltat maradéktalanul elégtételt. Mács József meghurcolása sem ért véget azzal, hogy huszonöt évesen (otthonában két kisgyerekkel) éppen az ő pályájának derékba törésével akartak példát statuálni. Hatvannyolc után is belekerült a szórásba, s ekkor már a pártból való kizárása és szerkesztőségbeli lefokozása mellett sokéves írói szilenciummal is sújtották. Akkor is állítólagos nacionalizmusa miatt, de egy könyv ürügyén. A sors nem ad még egy lehetőséget kisebbik lányának sem, aki apja bűnei miatt nem jelentkezhetett egyetemre, mert felvételi papírjait a gimnázium nem továbbíthatta a Csemadok- tól kapott kádervélemény miatt. A közép-európai magyar történetek ritkán végződnek happy enddel. Sőt olykor sosem érnek véget. Igaz, az egykori besúgók sem hitték volna, hogy egykor felszínre kerül a múltjuk. Amiről azt hitték, végleg a múlté. „Ideológiailag káros volt" Részletek a jegyzőkönyvből ♦ „Az Új Szó szerkesztőbizottsága 1957. január 5-ei ülésén azt a döntést hozta, hogy Mács Józsefet azonnali hatállyal elbocsátja a szerkesztőségi állományból. Elbocsátásának közveden oka január 1-jén a Csehszlovák Rádió magyar adásában közölt újévi rádióbeszéde. Az egész beszédet, amely a széles nagy- közönség előtt hangzott el, ellenzéki hangnak minősítjük, amely az Új Szó vezetése ellen irányul, és bizonyos köröknek szolgál táptalajul itthon és külföldön. Ä magyarországi írók egy részéhez hasonlóan Mácsnak kétségtelenül az volt a célja, hogy szembeszálljon a pártszervek vezetésével. Megjegyzem, Mácsnak nem ez volt az első ilyen nyilvános fellépése. Már a múlt év elején megengedte magának, hogy cikket újon Egri elvtárs, kulturális rovatunk akkori vezetője ellen, s azt a ČSM Ifjúság magyar hetilapban közölte. Ezzel a cikkel a széles nyilvánosság előtt akarta nevetségessé tenni kollégáját, aki nagyon felelős funkciót töltött be pártunk napilapjában. Máccsal az újévi beszédet Dénes György költő, a rádió szerkesztője készítette, akinek szintén tisztázatlan volt az álláspontja a magyarországi események idején, és odáig ment, hogy kérte a pártba történt jelölésének törlését. Dénes György és Mács nagy barátok, és minden jel arra utal, hogy a beszéd minden mondata alaposan át volt gondolva.” ♦ „A magyarországi történések idején a szerkesztőségben tartott beszélgetések során és a pártgyűléseken egyáltalán nem titkolta, hogy szimpatizál azzal, ami Magyarországon történik. Amikor elítéltük néhány magyarországi író és szerkesztő álláspontját, akik cikkeikkel, felhívásaikkal az ellenforradalom számára készítették elő a talajt, Mácsnak nem akadt elítélő szava a címükre, mi több, szimpátiával nyilatkozott róluk. Jelen volt az itteni magyar írók ülésén, amelyen a magyarországi eseményekről szóló ismert állásfoglalást fogadták el, amelynek közlését na- püapunkban visszautasítottuk. Mács azonban mindenáron közölni akarta, és ezért éles harcot folytatott a szerkesztőségben. Nem egyszer ideológiailag káros anyagokat akart becsempészni napüa- punkba. Ez legutóbb az év végén sikerült neki. A januári első számba becsempészte Bábi versét, amelynek közlését a főszerkesztő helyettese, Bátky elvtárs visszautasította. Mács ennek ellenére leadta azt a kulturális rovat vezetőjének, Gály elvtársnak, elhallgatva, hogy Bátky elvtárs visszautasította, mert Magyarország integritásának horthysta koncepcióját fejezi ki.” 1957 januárjában egyik napról a másikra bocsátották el; olyan sürgősséggel, hogy másnap a portás már nem engedte be a szerkesztőség épületébe „Meg kellett fékezni az 56-os forradalom Új Szóra gyakorolt hatását” INTERJÚ Milyen érzés ötven év után ilyen jegyzőkönyvet olvasni? Meglepte? Tartalmaz-e olyan információkat, tényeket, amelyek az ön számára öt évtizedig ismeretlenek voltak? Számomra a jegyzőkönyv teljesen új, minden részletében és vonatkozásában. Én csak azt tudtam, hogy 1957. január 5-én egyik napról a másikra elbocsátottak az Új Szó szerkesztőségéből. Olyan sürgősséggel, hogy másnap, amikor el akartam vinni személyes dolgaimat az íróasztalomból, a portás már be sem engedett a szerkesztőségbe. A kirúgásom értelmi szerzője az a Dénes Ferenc, aki azelőtt a Szovjetunióban lágerparancsnok volt. Az meg sem fordult a fejemben, hogy erről jegyzőkönyv született, amely megjárta a kommunista párthierarchia különböző lépcsőit, egészen a KB Politikai Bizottságáig. Mi volt a kiváltó ok? Dénes Ferencnek a figyelmét már akkor felhívtam magamra, amikor Lőrincz Gyulát váltva főszerkesztőnek jött a laphoz. Amikor a pártközpont emberei beiktatták tisztségébe, a beköszöntőjében megjegyezte, semmi szükség csehszlovákiai magyar irodalomra meg könyvkiadásra, amikor Magyarországon éppen elég szovjet regényt fordítanak magyarra, jut belőle az itteni olvasóknak is. Dénest a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság úgynevezett magyar alelnökeként hozták az Új Szó élére, és megtették a Szlovák Nemzeti Tanács úgynevezett magyar alelnökének. Azért használom az úgynevezett jelzőt, mert hivatalosan soha nem írta magyarul a nevét. Szabó Bélával együtt azonnal tiltakoztunk. A jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy jól működött az információ- csere, mert Dénes tájékozott volt afelől, miket műveltem elődje, Lőrincz főszerkesztősége idején. A kirúgásom megokolásában az Egri Viktor regényéről írt szatírámat is úgy használja fel, hogy a nagy nyilvánosság előtt tettem nevetségessé a kulturális rovat vezetőjét, elvtársamat és munkatársamat. Pedig csak egy paródiáról volt szó. A jegyzőkönyvet olvasva utólag másképp látom egykori kollégáim viselkedését is. Eddig abban a hitben éltem, hogy a pártbizottság tagjai kiálltak mellettem, de egy kivétellel megszavazták a menesztésemet. Az egy bátor ember Balia József lehetett, mert a sorsát ő sem kerülte el: később őt is kiseprűzték a szerkesztőségből, és a Szabad Földműveshez került. Az írószövetség magyar szekciójának vezetőségi tagjaként sok borsot törtek a pártszervek orra alá. Szinte napirenden tiltakoztak minden ellen, ami a szlovákiai magyarok jogai ellen történt Szlovákiában. Gondolom, ez is kényelmetlen lehetett a hatalom számára. Látták, hogy a nézeteimmel többen egyetértenek a szerkesztőségben, és ennek hangot is adtak. Ez érlelte meg Dénesben a gondolatot, hogy le kell számolni velem. Meg kellett fékeznie a forradalom Új Szóra és a szerkesztőségre gyakorolt hatását. A kirúgást persze több figyelmeztetés előzte meg. A forradalom kirobbanásának idején például a Losonci járásban voltam riporton. Amikor visszajöttem, Dénes hívatott, és közölte, felhívta a besztercebányai kerületi pártbizottság titkára, hogy a losonci pályaudvaron egy autóbusz lépcsőjén állva tömeg előtt éltettem a magyar forradalmat. Nevetséges vád volt, nem is tudom, volt-e ilyen telefon vagy csak kitalálta. Az igazság, hogy anyám akkor már haldoklóit, azért igyekeztem Gömör- be, Nógrádba járni riportokért, hogy minél gyakrabban lehessek a közelében. Hogyan élte meg a család a tortúrát? Feleségem háztartásbeli volt, két kisgyermeket nevelt, tehát nem volt egyszerű a helyzetünk. A legmegalázóbb azonban az volt, hogy fél évig havonta be kellett mennem František Dénes elvtárshoz, írja alá a fizetésem, mert nem hagyhattak egy fillér nélkül. Fél év elteltével aztán Szőke József felvett az Új Ifjúság szerkesztőségébe, természetesen alacsonyabb fizetési kategóriában, mint amilyenben elbocsátásom idején voltam. Hogy nem nyírtak ki teljesen, annak köszönhetem, hogy a pártközpont lehetővé tette, a pártsajtón kívül más szerkesztőségben dolgozhassak. Ha Dénes elvtársé- kon múlott volna a sorsom, nem tudom, hogyan végeztem volna.
