Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-01 / 26. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 1. Vélemény és háttér 7 Távozott posztjáról a világgazdaság kormányosa, Alan C. Greenspan, az amerikai jegybank elnöke Kristálytisztán látó örök ködösítő Greenspan jellegzetes fintora Erin Crowe képén. A festő egész sorozatot készített a jegybank elnökéről, egy-egy darab ára az egekig szökött. (Reuters-felvétel) Az 1987 augusztusában még Ronald Reagan által kinevezett Alan C. Greenspan tegnap töltötte utolsó napját az amerikai jegybank (Fed) elnöki székében. A sokak szemében egy rocksztárnak megfelelő dicsfényben fürdő, maholnap 80 éves jegybankelnökről máig nem lehet megmondani, zseni-e vagy „csak” mázlista. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A mindenkori amerikai elnök után a második legfontosabb posztnak számító jegybanki elnöki tisztséget 18 éven át betöltő Greenspan a Fed kilenc évtizedes történetének legismertebb vezetőjévé nőtte ki magát, akiről csak szu- perlatívuszokban nyilatkoznak, és szinte nemzeti sporttá vált rejtélyes megnyilatkozásainak értelmezése. A ráaggatott jelzők közül a legismertebbek: ő az amerikai gazdasági konjunktúra mérnöke, ő a világgazdaság többszöri meg- mentője. A fellegjárás után térjünk a földre, és vizsgáljuk meg, mi minden fűződik a tegnap leköszönt jegybankelnök nevéhez. Válságok levezénylője A statisztikai adatokért lelkesedő, reggelente a kádban vaskos kimutatásokat böngésző, girbegurba grafikonokban elmélyedő Greenspan „uralkodása” idején az amerikai gazdaság csupán két rövid és enyhe visszaesést könyvelt el (1990-1991-ben és 2001-ben). A vizsgált időszakban 27 millió új munkahely keletkezett, és a dinamikus gazdasági növekedés ellenére az infláció üteme minimálisra süllyedt. Alig két hónappal kinevezése után 1987 októberében beütött a tőzsdekrach a Wall Streeten, az árfolyamok nagyobbat estek, mint a máig legnagyobb válságként elkönyvelt 1929-es idején. A pánikhangulatban Greenspan gyors helyzetelemzést végzett, és átlépte a közgazdasági dogmákat, történelmi ismereteire alapozva határozottan és radikálisan cselekedett: a felbolydult tőzsdét nem monetáris szigorral büntette, hanem a kedélyeket megnyugtatva megjelent a tévékamerák előtt, és annyit mondott, hogy a Fed biztosítja a piac likviditását. Ennyi elég is volt a károk mérsékléséhez, az indulatok lecsillapításához - és egy legenda megalapozásához. A vágtató 90-es években, az internet alapú gazdaság időszakában az elsők között jött rá, hogy a csúcstechnológia vezérelte hatékonyságnövelés garantálja az alacsony inflációt és a magas foglalkoztatottságot - ezért a kritikusok nyomásának ellenállva nem emelte a kamatlábakat. Az eredmény a példa nélküli, több mint 10 évig tartó konjunktúra lett. Viszont Greenspan hibájának tartják, hogy a 90-es évek végén, a részvényárak elszabadulásakor nem figyelmeztetett a várható összeomlásra. Ez azonban csak részben igaz, mivel 1996-ban, számos rejtélyes megnyilatkozása egyikeként szólt a befektetők „ésszerűden tobzódásáról”. Jelzését nem vették komolyan, és 2000- ben, a spekulációs buborék kipukkanásakor 8 billió (8 ezer milliárd!) dollárnyi befektetés tűnt el az értékpapírpiacról. Ám ez a brutális korrekció is beleillett Greenspan filozófiájába, aki a léggömb szétdur- ranása után elegánsan, az alapkamat minimálisra, 1 százalékosra csökkentésével levezényelte a válságot, így a recesszió enyhére és rövidre sikerült. Sejtelmesen sugalmazott A márciusban 80 éves jegybank- elnök legendás volt sejtelmes megnyüatkozásairól, a komoly döntéseit megelőző homályról. A CNBC televízió odáig jutott a rejtély megfejtésében, hogy ha Alan Greenspan vastag táskával érkezik a Fed kormányzótanácsi ülésére, akkor változni fog az alapkamat, ha üres a táska, minden marad a régiben. Persze megelőzhette volna a pletykát azzal, ha csak a föld alatti garázsban száll ki a kocsiból vagy titkárával küldi előre az aktatáskát, de nem. A bankárt híressé tették zavarba ejtő beszédei. A U.S. News & World Report szerint „kevesen tudják olyan alaposan összezavarni a Wall Streetet, mint Alan Greenspan jegybankelnök”. A pénzügyi mágust időnként annyira nehéz volt megérteni, hogy a Motley Fool rádióműsorba beépítettek egy játékot „Mit mondott a jegybankelnök?” címmel, amelyben az volt a feladat, hogy a hallgatók értelmezzék Greenspan beszédeinek egy- egy részletét. Az utóbbi időben pedig sporthasonlatokkal élve szemléltette a gazdasági kijelentéseit, ezzel is bonyolítva az elemzők életét. Egyszer megjegyezte: „Ha szokatlanul világos, amit mondok, akkor valószínűleg félreértettek.” Bonyolult megfogalmazásai a magánéletébe is elkísérték. A fáma szerint háromszor is meg kellett kérnie az NBC külpolitikai újságírója, Andrea Mitchell kezét, mire az akkor már több mint egy évtizede élettársának számító hölgy rájött, hogy voltaképpen házassági ajánlatot kapott. Vagyis a misztérium legalább olyan fontos volt neki, mint a kamatszint. A bankár munkásságát elismerte a világ. Angliában lovagi gá ütötték, a francia Becsületrend tagja és az amerikai civileknek adható legmagasabb kitüntetés, a Szabadság Érdemrend tulajdonosa. December óta London „szabad polgára”, ami számos privilégiummal jár, például berúghat, és nem vihetik tömlöcbe hangoskodásért, birkákat terelhet át a London hídon, és ha netán akasztására kerülne sor, a hóhér kötél helyett selyemzsinórt használna. Beválik Bernanke? Mától új, ismeretien korszak kezdődik a világgazdaságban, és nem lesz táska, melynek vastagsága legalább valamelyest eligazít minket abban, mi várható. Sokaknak a remekül klarinétozó és szaxofonozó Greenspan volt a kályha, amelyhez visszatérve a sötét szobában is lehetett tájékozódni. Mától nem lehet, Greenspan távozik, az utód az 51 éves Ben Bernanke, aki 2002-től három évig jegybanki kormányzó volt, ezt követően Bush elnök gazdasági főtanácsadójaként is dolgozott. Bernanke a greenspani politika folytatódását ígérte első bemutatkozó beszédeiben, mellyel a pénzügyi világ mandátumváltással kapcsolatos aggodalmát igyekezett hűteni. (shz, h, NSZ, FN) JEGYZET Mephisto BUCHLOVICS PÉTER Ha életemben egyetlenegy filmet sem láttam volna, csak azt a pár képkockát a Mephisto végén, Kla- us-Maria Brandauer arcát, azt a borzalmas kiszolgáltatottságot, a döbbenet pillanatát a csapda be- zárultakor, annak az elkárhozott- ságnak a tudását - „a nincs menekvés az ördöggel kötött paktumból” felismerését, már akkor is azt mondanám: mindent láttam, amiért egyáltalán érdemes filmet nézni. Fuj, ez is milyen pa- tetikusra sikeredett, pedig most higgadtnak kéne lenni, de nem megy. Még úgyse, ha tudom, miféle gyomorfordító játékokra használják fel sokan a rendszer- váltás óta nyilvánosságra hozott ügynökaktákat és listákat, sokszor pont azok, akik - ha beszélhetünk itt egyáltalán fokozatokról- még mocskosabb, még ártóbb módon, önként és dalolva, szinte kéjelegve mószerolták be legközelebbi munkatársaikat, barátaikat, családtagjaikat. S hogy sokszor pont ez utóbbiak tetszelegnek a nemzetmentő demokrata pózában, alkalmas pillanatban meglobogtatva a „bizonyítékod’, pedig nem az igazság kiderítése a céljuk, mert az levéltárosok, kutatók, történészek dolga. Hanem a diadal, az erkölcsi álfölény népszerűsége, a pillanatnyi látványos ítélkezés a tömeg jóleső dorombolásától kísérve. De ettől függetlenül Szabó István ügye akkor is torokszorító. Torokszorító azért, mert Gervai András ÉS-beli cikkét, s aztán még csomó mindent végigolvasva, beleértve Szabó nyilatkozatait és magyarázkodásait is, nem a felháborodást érzem, sokkal inkább keserűséget, csalódást, nem a művészben, hanem az emberben. S nem abban az egykori 19 éves srácban, hanem a mostani férfiban. Mert bármennyire is tudom: a művészi alkotás nem ítélhető meg erkölcsi alapállásból, a törés fáj. Nem tudom magamban semmiképp sem összeegyeztetni a kisstílű jelentések szerzőjét a rendezővel. Azzal, aki ember és hatalomviszonyáról, a diktatúra torzító hatásairól, az önmagunk elárulásáról fausti mélységű filmeket forgatott. Igen, mondhatjuk, hogy már Dosztojevszkij is, Ezra Pound is, Csáth Géza is..., kilométer hosszan sorolhatunk alkotókat, kiknek életműve aranyfedezet, de akiknek pont az életműve a bizonyíték arra: nyomorúságból, bűnből, gyengeségből is születhet remekmű. Hogy CSAK attól még senki sem lett nagy művész, ha életében egyszer sem árult el senkit, nem követett el bűntényt, nem verte a feleségét, nem paráználkodott, nem hazudott, stb. Ha így lenne, a legjobb könyveket csak erkölcsileg hófehér emberek írnák, azaz nem is emberek. Ugyanakkor nem választható el a művész az embertől, mert az alkotás mindig személyes tett, személyes akkor is, ha nem gyónás és nem önfeltárás, abban mindenképp, ahogy és amit láttat, felidéz, megteremt. Emberi az is, hogy példaképeinket idealizáljuk, szeretjük tudni, hogy ők minden szempontból tökéletesek és feddhetetlenek. Nincs mit megbocsátanom, mert nincs jogom ítélkezni. Csak az a fájó kérdés marad, miért nem lehetett ezt kimondani, önként, őszintén, a lehető legegyszerűbben, pontosan és sokkal hamarább? Miért ez a kínos, méltatlan, szerencsétlen „megmagyarázom a bizonyítványom”, Mester, ha a lélek mélységeiről, hazugságról és őszinteségről, az egész rohadt életről Ön a kevesek egyike, aki érvényeset tud mondani? Hacsak nem pont ezért. KOMMENTÁR A Kánaán meg a kacsa BARAK LÁSZLÓ A minap egy szlovák kolléga azt írta, hogy Orbán Viktor akár nemzeti szocialista vezérként is definiálható, hiszen retorikailag egyre többször tetten érhető e tekintetben is. Ami egyébként törvényszerű ballasztja a tömegpártgründolásnak. Az efféle pártépítés lényege ugyanis az, hogy kizárólag a „nép szava”, akarata legyen az adott politikai gyülekezet fundamentuma. A nép fogalmába pedig belefér, a legfennköltebb erkölcsi etalont fémjelző alanytól a legszélsőségesebb fasisztoid baromig bezárólag, mindenki. Akarata pedig, mióta világ a világ, az, hogy folyvást a tejjel-mézzel folyó Kánaán és sültgalamb- rajok közegében ejtőzhessen, önnönmaga dicsőségére. Legyen neki dajkája a bölcsőtől a sírig...! Csak természetes, hogy egy minden áron sikert áhító tömegpárti rétor ilyesmit sem rest megígérni. Hogy aztán ezt a legkevésbé sem gondolja komolyan, s előbb-utóbb úgyis kibújik majd a szög a zsákból, azzal egy kampány kellős közepén csak a hülye törődik, nemdebár... Ezt mutatja most a magyarországi ábra. Törvényszerű, hogy az efféle helyzetekért mindig kizárólag maga a nép viszi el a balhét. De nem ám csak azért, mert a kampányderbik végén rendre agyba-főbe verik egymást a szemben álló szurkolótáborok. Hanem, mert minden egyes meccs után ugyanoda kénytelenek hazamenni a legények. Ami a legkevésbé sem a vágyott és beígért Kánaán. Ki-ki a maga otthonába megy ugyanis. E tájakon a lerohadt posztkommunista lakótelepi lyukakba, a kölcsönből kiszenvedett családi házakba, esetleg az ügyeskedéssel vagy éppen a munkamánia gyümölcseként megszerzett luxusvillákba vagy éppen a híd alá... Hogy aztán már másnap elölről kezdődhessék az egész. Üsd, vágd, nem apád...! Vajon miért lehet érdekes és tanulságos az, ami Magyarországon történik, nekünk, szlovák állampolgároknak? Általában, mert némi eltéréssel ugyan, de tulajdonképpen ugyanaz folyik minálunk is, mint ott. A szlovákiai magyar pedig duplán stigmatizált a magyarországi közélet által, hiszen érthető okokból, a futballhasonlatnál maradva, szinte mindenkinek van odaáti csapata is. Kinek a zöldek, kinek a lilák, kinek OV a führere vagy éppen a Luxus Fletó... Pedig ezeknek minálunk is van pandanja. Amelyektől, akiktől, például pénztárcánk állapotától vagy éppen intelligenciahányadosunktól függően, nap mint nap mogorván vagy akár némi vi- gyorral ébredünk. Miközben mi együtt is a nép vagyunk, ugyanaz az akaratunk, mint a népé odaát: Munka, család, biztonság! Sült galambot, rogyásig! Itt is van, aki elintézné ezt nekünk, s van, aki azt állítja, megcsináltuk...! Mi viszont nézünk, mint a moziban, s észre sem vesszük, hogy a happy end meg évek óta sehol! Csak a hanta, a rizsa, a nemzet, a haza, a nesze semmi, fogd meg jól. Pedig ha e jelképes mozi helyett itt-ott a tükörbe néznénk, szembesülhetnénk egy valóbb világgal is. Már attól kevésbé lennénk megvezethetők, ábránd- kergetők, csalódottak, indulatosak, hogy a tükörben nem Orbánt, nem Gyurcsányt, nem Dzurindát, nem Ficót látnánk. Nem gondolkodnánk például, a nemzeti szocializmus természetrajzán sem. Amit ugyanis a tükörben látunk, azok csak mi lehetünk! Ami pedig úgy tipeg, úgy hápog, úgy fosik, mint a kacsa? Az biztosan kacsa... FIGYELŐ Fejvadászcégek a külvárosokban A diszkrimináció miatt nehezebben foglalkoztatott diplomás külvárosi fiatalok munkaközvetítését márciustól 130 fejvadász cég végzi a francia kormány megbízásából. A külvárosi zavargásokban részt vett tinédzserek megfékezése kapcsán sokat lehetett hallani idősebb, diplomával rendelkező társaik közreműködéséről, az úgynevezett „nagy testvérekről”, akik maguk is alkalmi munkákból vagy munkanélküli segélyekből élnek. Az ő megsegítésükre Jean-Lo- uis Borloo munkaügyi miniszter felhívására 130 fejvadász cég jelentkezett; az ő feladatuk lesz ötezer diplomás külvárosi fiatal munkahelyhez juttatása. A francia kormány 12 millió eurót különített el az újfajta munkaközvetítésre, ami fiatalonként 2400 euró befektetést jelent. A Le Figaro szerint a külvárosi fiatalok elsősorban bölcsészdiplomával rendelkeznek, amely nem örvend nagy megbecsülésnek a munkáltatók körében. Ráadásul a bölcsészek elhelyezkedéséhez sokszor elengedhetetlen protekció és ismerősi kör a bevándorlók gyermekei számára gyakorlatilag nem létezik. Emellett gyakran semmilyen komolyabb tapasztalattal nem rendelkeznek a munka világából. A fejvadász cégek a munkahely keresése mellett minden egyes fiatal személyes felkészítését is vállalták. Az állami munkaközvetítő (ANPE) nemrégiben nyitott külön irodát Párizs közelében a külvárosok diplomás fiataljainak, de náluk egyelőre csak kétezer személy jelentkezett. A tapasztalatok szerint a külvárosi fiatalok egy része perspektíva hiányában két-há- rom év után abbahagyja felsőfokú tanulmányait, mert a diszkrimináció a diplomás bevándorlókat jobban sújtja, mint képzetlen társaikat - véli az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) nevű egyesület. A párizsi újság szerint a novemberi zavargások óta a munkaerőpiac sokat változott: a nagyvállalatok önként jelentkeznek a munkaközvetítőkben, hogy külvárosi fiatalokat foglalkoztassanak.
