Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-25 / 47. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 25. www.ujszo.com RÖVIDEN A Böngésző nyertesei A Vasárnap 7. számában feltett kérdésre Mária Faltánová a helyes válasz. E héten az 500-500 koronát Bán Csilla tamási, Pásztor Ernő szirénfalvi és Horváth Jenő légi olvasónk nyerte. Gratulálunk! Az Opera napjai Brüsszel. Az Opera napjai című rendezvénysorozattal az európai operaházak ki akarják hozni a zenés színházat a polgári gettóból és új operalátogatókat szándékoznak toborozni. „Reméljük, hogy száz operaház vesz majd részt” - jelentette ki Bemard Foccroulle, az Opera Európa Szövetség elnöke és a La Monnaie brüsszeli operaház igazgatója. A 2007-re tervezett, egész Európát átfogó akció célja, hogy a fiatalság és a ma még kevésbé érdeklődők figyelmét az opera műfajára irányítsák. Az orgonista és zeneszerző Foccroulle szerint napjaink kockázata, hogy az opera múzeummá, omamentális művészetté válik. Ez ellen az operaházak azzal léphetnek fel, hogy új operákat rendelnek és állítanak színpadra. (MTI/dpa) SZÍNHÁZ KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A szabin nők elrablása sz. 19 M°Z! POZSONY MLADOSŤ: Rejtett (fr.-oszt.) sz., v. 20.15 Szűz fiú mit sem ér (cseh) sz., v. 18 PÓLUS - ISTROPOLIS CINEMA CENTER: PiROSSZka - A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi (am. sz., v. 16,17.10,18.50 Motel (am.) sz., v. 17.30,19.30,21.20 Kisiklottak (am.) sz., v. 18.15,20.30 Hülyülésig (cseh) sz., v. 16.50 Bőrfejűek (am.) sz., v. 17.20 Szűz fiú mit sem ér (cseh) sz., v. 18.40 Casanova (am.) sz., v. 19,21.10 Rejtett (fr.-osztr.) sz., v. 20.45 München (am.) sz., v. 17.45 A nyughatatlan (am.) sz., v. 20.50 Dick és Jane trükkjei (am.) sz., v. 20.20 KASSA DRUŽBA: PiROSSZka - A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi (am.) sz., v. 15,16.30 Kisiklottak (am.) sz., v. 18,20 CAPITOL: Hülyülésig (cseh) sz., v. 16,18, 20.30 ÚSMEV: Bőrfejűek (am.) sz., v. 16 Motel (am.) sz., v. 18.15, 20 DÉL-SZLOVÁK1A GALÁNTA - VMK: Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (am.-új-zél.) sz., v 19 DUNASZERDAHELY - LUX: Csodacsibe (am.) sz. 17 Góóól! (am.) sz. 19.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: 40 éves szűz (am.) sz., v 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Az Úr angyala (cseh) 17 A rettegés háza - Amityville Horror (am.) sz., v 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Dick és Jane trükkjei (am.) sz., v 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Hervadó virágok (am.) sz., v 19 GYŐR PLAZA: Azt beszélik (am.) sz., v 18.30,20.30 Büszkeség és balítélet (ang.) sz., v 17.15, 19.45 Csak szex és más semmi (magy.) sz., v 20.15 Első a szerelem (ang.) sz., v 19.30 Kútfejek (magy.) sz., v 18.30, 20.30 Nanny McPhee - A varázsdada (ang.) sz., v 15.30, 17.30 Sziriana (am.) sz., v 19.30 Tibor vagyok, de hódítani akarok (magy.) sz., v 18,20 Üvegtigris 2. (magy.) sz., v 18,20.15 Nagyszabású kiállítás az „elátkozott" művész képeiből Több mint száz Modigliani MT1-H1R Róma. Amadeo Modigliani több mint száz alkotása látható tegnaptól a római Complesso del Vitto- riano múzeumban rendezett nagy kiállításon, amelynek célja a rendezők szerint, hogy végre igazságot szolgáltassanak az „elátkozott” művésznek. „Modigliani 1906-ban költözött Párizsba, de azzal, hogy nem állt be a két legnagyobb mester, Matisse és Picasso nyomdokaiba, lényegében ismeretlenségre ítélte magát” - magyarázta Rudy Chiappini a luganói Modem Művészetek Múzeumának igazgatója, a kiállítás szervezője. A festő elnyújtott, távolba néző alakjait alig vásárolták a 20. század elején, gyakran a vászon másik oldalára is festenie kellett, hogy költséget spóroljon. A kiállításon megtekinthető egy igazi ritkaság is - egy korai Mo- digliani-szobor - és nem hiányoznak a híres, egykor oly nagy botrányt kavart fekvő aktok sem. Látogatók Modigliani Fej című szobra előtt (AP-felvétel) Fotóvilág - a szlovákiai magyar országos sajtó hivatásos fotósainak kiállítása a pozsonyi Brámer-kúriában A pillanat profi „vadászai” A tárlaton tizenegy fotóriporter több mint hatvan felvétele tekinthető meg Egy jó fotó fél siker. (Ha nem több.) Újságíróként ezért legszívesebben egy tapodtat sem teszünk fotós kollégánk nélkül, és sürgetjük a készülő cikkhez szánt fotók ügyében. Hiszen a kellő időben elcsípett pillanat, találó fotó az, ami - még mielőtt egy- egy cikk olvasásába belekezdene - azonnal „lecsap” az olvasóra. MISLAY EDIT A Fotóvilág (A szlovákiai magyar országos sajtó hivatásos fotóriporterei 1948-2005) című kiállítást, amely szerdán nyílt A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma pozsonyi székházában, a Brámer-kúriában napilapunk akár a sajátjának is tekinthetné bizonyos mértékig, ugyanis az ott kiállított fotók közül jó néhány az Új Szóban látott napvilágot, a kiállító fotóriporterek pedig volt és mai kollégáink. Akiknek sokkal egyszerűbb a dolguk, mint a toll- forgatóké (illetve ma már inkább a billentyűzet-kopogtatóké), hiszen nekik csak a fényképezőgép gombját kell nyomkodni. Ez persze csak egy kis munkatársi provokáció: természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy hol és mire fókuszálnak, és hogy mikor nyomják le azt a bizonyos gombot. Hogy abból olyan felvétel szülessen, ami „ütős”, ami felkelti az érdeklődést és szöveg nélkül is hatni tud. A tárlat, amelynek kurátora Miklósi Péter, az első olyan kiállítás, amely a szlovákiai magyar sajtó hivatásos fotóriportereinek munkájából ad ízelítőt. Az eltelt csaknem hatvan esztendő alatt a hazai magyar sajtó nem dicsekedhetett túl sok hivatásos fotóriporterrel. Számuk máig alig több mint egy tucatra tehető. A mostani tárlat a fotóriporterek több generációját mutatja be, s az elmúlt évtizedek egy-egy pillanatát fel- vülantó munkáik révén rövid, képzeletbeli történelmi sétát is tehet a látogató, a „hőskortól” napjainkig. A múltat, a kezdeteket idézte fel az ünnepélyes megnyitón József Attüa-díjas írónk, Duba Gyula is, aki az első csehszlovák köztársaság harmincas éveiben, a Sarló mozgalom keretében indult Szociofoto-mozgalom jeles egyéniségeire is emlékezett. „Elgondolkodtató, talán a korra is jellemző, hogy nálunk nők voltak első művészei - mondta. - Mindenekelőtt Blüh Irén, Weiner Imre festő felesége. Aztán Rosie Ney, vagyis Földi Róza és a pozsonyi származású Zsigmondi Boris.” A Szociofoto művészei Duba Gyula szavai szerint egyszerre voltak társadalmi felfedezők és művészi újítók, Rosie Ney például nemzetközileg elismert művész volt a maga korában. Miklósi Péter a tárlat kapcsán hangsúlyozta, hogy gyűjteményalapozó kiállításról van. „Ez azért lényeges - mondta -, mert szembenézve önnönmagunkkal, látnunk kell, hogy a Csallóköztől a Bodrogközig sajnos tékozlókként, pazarló módon bánunk saját örökségünkkel. Vonatkozik ez mind közéletünk, mind a művészetek szinte valamennyi területére. Pedig ha nem figyelünk oda az örökhagyókra, annak mi, az örökösök látjuk kárát; arról már nem is szólva, hogy így a szükségesnél, a kívánatosnál kevesebb jelet, nyomot, kicövekelt útirányt hagyunk majd az utánunk jövő nemzedéknek - immár az Európai Unió közösségében élő szlováldai magyar generációknak. Ezért tartom alapozónak ezt a tárlatot, mert az országos terítésű szlovákiai magyar sajtó hivatásos fotósainak zöme eleddig csak elvétve, néhány csoportos vagy egyéni kiállításon lépett a széles körű nyilvánosság elé. Ám akkor is inkább művészi oldalukról mutatkozhattak meg, semmint a szlovákiai magyar sajtó fotóriportereiként.” A szlovákiai magyar országos sajtó első hivatásos fotósa Prandl Sándor volt, aki 1961-től a Hét című hetüapban dolgozott főállásban. Napüapunk csak évekkel később, 1968-ban tett szert főállású fotóriporterre Tóthpál Gyula személyében. „Ez a tárlat adósságtörlesztés, tisztelgés is egyben - mondta Miklósi Péter. - Tisztelgés az 57 esztendő szlovákiai magyar sajtójának hivatásos fotósai előtt, megkésett köszönet a kilencvenes évek derekán elhunyt Prandl Sándornak és Kontár Gyulának - és adósságtörlesztés lapjaink valamennyi fotóriporterével szemben.” A Brámer-kúriában április 2-áig tizenegy fotóriporter - Prandl Sándor, Kontár Gyula, Igor Gross- mann, Tóthpál Gyula, M. Nagy László, Könözsi István, Gyökeres György, Lőrincz János, Vlado GÍoss, Dömötör Ede és Somogyi Tibor - több mint hatvan felvétele tekinthető meg. Károly György költő tart azoktól a pályatársaitól, akik véresen komolyan veszik önmagukat és a költészetet Ihlet nincs - ötlet, tudás és akarat van HAJTMAN BÉLA A Szigetszentmiklóson élő Károly György költő volt a közelmúltban a vendége a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium által szervezett íróolvasó találkozónak. A váci Kármán József Társaság alapítójával, a Napút irodalmi folyóirat törzsszerzőjével Forgács Miklós beszélgetett. A beszélgetés fonalát gombolyító újságíró először a költő közérzetére volt kíváncsi: vajon jó-e költőként élni manapság, egyáltalán jó-e gondolkodó emberként élni olykor-olykor felboly- dult, értékevesztett világunkban? Miért ne lenne jó, hangzott lakonikusan a válasz. A legfontosabb az, hogy nem szabad a tömegkultúra fogyasztójává lennünk, ugyanis nagyon könnyen elbutíthat a média. Annak ellenére, hogy mindenevővé akar bennünket tenni a posztmodern kor, vigyáznunk kell arra, hogy ne váljunk manipulálttá és eladhatóvá. A legfőbb erkölcsi érték az őszinteség, ez az egyetlen hitel. Ma az a trend, hogy érthetetlen filmeket kell készíteni. Persze mindig lesznek olyanok, akik az érthetetlent is meg akarják magyarázni. Szegényebbek lennénk, sekélyesebb lenne az életünk, ha nem lennének köztünk olyanok is, akik a limonádét is megisszák, ezért Isten áldja meg a sznobokat. Károly György nem hisz az ihletben. Ötlet, tudás és akarat van, szerencsés esetben mindehhez az alkotókedv társulhat. Ekkor megvan az esély, hogyjó vers keletkezzék. Kukorelly Endrét idézve a magában elhivatottságot és küldetést érző költő nagyon veszélyes lehet önmaga és környezete számára, csak írni kell a verseket és kész. Persze ez egyáltalán nem egyszerű dolog. Károly György hívő költőként Isten munkatársaként alkot. De egyszersmind fél és tart azoktól a pályatársaitól, akik véresen komolyan veszik önmagukat és a költészetet. Vannak sötét és vüágos dolgok életünkben, a költő is csak ember, akinek ugyanúgy rossz- és jókedve is lehet. Forgács a Károly György által életre hívott nyelv egyes rétegeire, a hétköznapi és veretes, a tudatosan rontott és irodalmi nyelv költészetbe való beemelésére hívta fel a figyelmet. Károly Györgynél a gondolatnak is szaga van. A beszélgetésből kiderült, hogy Károly György szonettben fejezi ki leggyakrabban és legszívesebben érzéseit. A szonettet a versek királynőjének tekinti, akit ő nem meghódít, hanem leteper. Forgács hangsúlyozta, hogy Károly remekeit a nyelvi cizelláltság, a formai bravúr, hangulatában a zsörtölődő kritikai él, kiábrándultság, de mindenekelőtt az egészséges szkepszis jellemzi. A beszélgetés utolsó részében a humorra terelődött a szó, ugyanis Károly György a paródia mestere is. Számára figyelemfelkeltő az, hogy a 20. század legsötétebb korszakában, az ötvenes évek Magyarországán íródtak a leghumorosabb versek. Ma nem érnek rá egymásra mosolyogni az emberek, sajnos a mi korunk nem a humorról szól, teszi hozzá a költő. Az igaz, hogy nem csak korunkra jellemző, hogy sok esetben nem szeretik, sőt utálják egymást a költők, ám a múltban a költők közti személyes ellentétek sokkal árnyaltabbak, emberibbek voltak. Példaként Krúdy egyik írását hozta fel, melyben Gárdonyi és Bródy nem éppen baráti viszonyáról értekezett. Károly György a lévai magyar középiskolásokkal való találkozás után a Reviczky Házban a felnőttekkel is találkozhatott, sőt több diák még egyszer meghallgatta a költő és újságíró közti beszélgetést az irodalomról, tájról és indulatról. Kár, hogy az előre meghirdetett találkozót nem kísérte nagyobb érdeklődés. Ezúttal a limonádéivó sznobok otthon maradtak. (A szerző felvétele)
