Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-22 / 44. szám, szerda

KARRIER 2006. február 22., szerda 2. évfolyam 8. szám Egy rövid teszt kérdéseire válaszolva bárki meggyőződhet róla, hogy a pozíciója stabil-e, netán ideje intenzív(ebb) álláskeresésbe fogni Uj állásra van szüksége? Az álláskeresők által elkö­vetett legnagyobb hiba, hogy akkor állnak neki új munkahelyre vadászni, amikor a régi pozíciójuk már megszűnőben van. Ér­demes rendszeresen „lefut­tatni” egy rövid tesztet, hogy megérett-e a helyzet a váltásra. ÁLLÁSLES A munkahelyek többségében nincs meg az a nyílt légkör, amely­ben a vezetők és beosztottak, illet­ve a munkatársak olyan szabadon kommunikálnának, amelyből pon­tosan kiderülne, hogy az egyes al­kalmazottak helyzete, megítélése, elfogadottsága éppen hogyan néz ki a többiek szemében. Sok helyen nem része a cégkultúrának az egyes emberek rendszeres értéke­lése, s a személyekhez kötődő problémák feltárása annak érdeké­ben, hogy azokat mielőbb ki lehes­sen javítani. Vállalatvezetők sze­rint jellemző tünet, hogy az egyes emberek egyszer csak azt érzik: el­fogy körülöttük a levegő. Ilyenkor már nagyon nehéz visszaszerezni a bizalmat, annál is inkább, mert rit­kán van konkrét ok egy-egy mun­katárs ellehetetlenülésére. Sok ap­ró részlet együttesen okozza, hogy már nem felel meg annak a közeg­nek, amelyben dolgozik. Ilyenkor már biztosan szükséges a változás. Ennek több útja lehetséges. Vagy feljebb kell lépni (ami persze csak ritkán lehetséges), vagy fel kell mondani (s gyakran veszteségek árán, rosszabb fizetésért, alacso­nyabb beosztásban, kevésbé élve­zetes munkát vállalva lehet csak másutt folytatni), vagy azt is meg lehet várni, amíg felmondanak, s közben keresni valami elfogadha­tót. Csak a legbátrabbak próbálják meg nehézségeik okát feltárni, s (sikerrel) visszalapátolni a stabü talajt a lábuk alá. így aztán mielőtt a dolgok elindulnának a rossz irányba, igen hasznos megelőző vagy korrekciós lépéseket tenni. Ezekhez szolgál alapul egy rövidke teszt, amelynek a kérdéseire bárki meggyőződhet róla, hogy a pozíci­ója stabü-e, netán ideje inten- zív(ebb) álláskeresésbe fogni. 1. Kapok-e megbízásokat, ké­réseket a munkatársaimtól, bele­értve a főnökömet? És én adok-e feladatokat másoknak, szoktam- e kérni dolgokat másoktól? Általában akkor kezdődnek a bajok, amikor az ember elveszíti a kapcsolódásait a környezetéhez. Ha bizonyos ügyeket ő tud elintéz­ni, vagy még inkább neki kell elin­tézni, eseüeg más nem is intézheti e dolgokat, akkor fontos, olykor nélkülözheteden szereplője a szer­vezetnek. Ha valaki - kényelem­ből, nemtörődömségből, az átme­neti túlterheltség miatt, vagy mert utál bizonyos kötelezettségeket - elhanyagolja dedikált feladatai­nak karbantartását, annak hatás­köre egyre inkább könnyen má­sokhoz csúszhat át. Aki nem elég óvatos, attól egy idő után megkér­dezhetik, hogy mit is csinál itt tu­lajdonképpen? Ügyelni kell rá, hogy erre a kérdésre mindig jó vá­laszt lehessen adni. 2. Az utóbbi időben tettem va­lami olyat, amivel kiérdemeltem a munkatársaim és főnökeim fi­gyelmét, elismerését? Nem a vállveregetésre kell utazni. A túl nyomulós embere­ket többnyire éppen annyira utálják, mint a semmittevőket. Azt azonban mindenki tudja, ha valaki eredményesen fejezett be egy projektet, vagy a partnerek­től hozott jó pontokat a cégnek, vagy megkönnyítette a munka­társai feladatát, mert jól végezte a saját dolgát. Az elismerés, a respektus - ritkábban a szeretet - igen jelentős tényezője annak, hogy valaki biztosan üljön a szé­kén. A megbecsültség érzése szintén karbantartást kíván. Az­az nem lehet abból élni, hogy egyszer valaki egy nagyot tett. Inkább legyenek kisebbek az eredmények, de rendszeresen is­métlődjenek. így jobban emlék­szik rájuk mindenki. Aki elég ügyes és tudatos, no és ha van rá lehetősége, megtervezheti a si­kert azzal, hogy a rábízott fel­adatokat a megfelelő és előre je­lezhető időben fejezi be, s persze erről értesít mindenkit, akit kell és érdemes. Ha nem jönnek az apró sikerek, az jelezheti, hogy valami nem jól alakul. 3. Amikor új munkatársat vesznek fel a részleghez, vagy valakit elbocsátanak, kikérik az én véleményemet is? A személyi kérdések mindig a legélesebben vetődnek fel az egyes munkahelyeken. Nem mindegy ugyanis, hogy kik dolgoznak együtt. Extrém esetben akár egyet­len rossz személyi döntés az egész részleg eredményességét veszé­lyeztetheti. Ezért ha valakinek kí­váncsiak a véleményére személy­zeti kérdésekben, az meglehető­sen mély bizalmat jelez. Ugyanak­kor nem jelent feltétlenül bizal- madanságot, ha ezt nem teszik meg. Azon mindenesetre érdemes elgondolkodni, hogy müyen folya­matok indultak be, ha olyasvalakit egy ideje nem vonnak be a dönté­sekbe, vagy azok előkészítésébe, akitől pedig korábban folyamato­san véleményt kértek a szerveze­tet érintő kérdésekben. Nem érde­mes persze paranoiásnak lenni, de az erőviszonyok átrendeződésére érdemes felfigyelni. 4. Hogyan reagál a főnök, ha nemet mondok neki? Vannak főnökök, akiknek köny- nyen nemet lehet mondani, és van­nak akiknek szinte egyáltalán nem. Akárhogy is, a viselkedésük­ből levonhatók bizonyos következ­tetések, ha egy-egy dologban visz- sza kell őket utasítani. Ha a szoká­sosnál negatívabb a reakció, akkor jobb a kollégák között utánajárni, hogy mi lelte a főnököt. De eseten­ként annak is, ha látványos az en­gedékenység. 5. Jelentősen eltérnek-e a „dolgok” a megszokott üzlet­menettől? Érdemes a műszaki életből köl­csönvenni egy egyszerű módszert a helyzet felmérésére. Különböző gyártási folyamatok ellenérzésére gyakran használnak statisztikus módszereket, amikor azt vizsgál­ják, hogy a gyártósoron egymás után érkező termékek paraméte­rei megfelelnek az előre megadott szélső értékeknek. Ha a mért jel­lemzők kívül esnek az előre meg­adott határértékeken, akkor be­avatkoznak. Ha valaki arra kíván­csi, hogy miképpen ítélik meg a munkáját, mennyire biztos az állá­sa, szükséges-e a beavatkozás, például új állás keresése, akkor ne egy adott pillanatban tapasztal­takra hagyatkozzon, hanem azt fi­gyelje, hogy a folyamat belül ma­rad-« a megszokott kereteken, vagy eltér a megszokottól és a kí­vánatostól. Ha jelentős vagy tartós az eltérés, akkor lehet azt monda­ni, hogy nem jól mennek a dolgok. Ilyenkor érdemes eltervezni, hogy mi lesz a legközelebbi lépés, ami­vel a trend visszaterelhető a helyes irányba (magánéleti gondok fel­számolása, a kollégákkal való kap­csolatok normalizálása, jobb hoz­záállás, segítségkérés a főnöktől, továbbtanulás, több feladat válla­lása stb.), vagy új irány kijelölése (új munkahely keresése, önálló váilalkozásindítás, pár hónap pi­henés fizetés nélküli szabadságon, megfelelő, felvillanyozó kihívás keresése stb.). Fontos a dolgok kézben tartása, a sodródás elkerü­lése. (a hvg.hu nyomán) Magyar és szlovák menedzsereket várnak a britek Munkaerőhiány MUNKAPIAC Egyre több szakembert várnak Kelet-Európából Nagy-Britanniá- ban, mivel a szigetországban több szektorban nagy hiány mu­tatkozik. Recruitment Confidence Index (RCI) szerint ma már a brit szerve­zetek tíz százaléka toboroz Európa keleti feléből, elsősorban a mene­dzser szintű és műszaki pozíciókat töltik be többek közt Szlovákiából és Magyarországról is. A kutatás újdonsága, hogy nemcsak technikusokat, szak­munkásokat várnak az új EU- tagállamokból, hanem sok cég a vezető, senior pozíciók betöltését is így oldja meg. A megkérdezett brit vállalatok képviselőinek 39 százaléka számolt be arról, hogy egyre kevesebb és egyre kevésbé elfogadható tudásszintű jelöltet talál belföldön. 2003-ig elsősor­ban Németországban, Franciaor­szágban kerestek az angol mun­káltatók új embereket, de azóta távolabbra tekintenek. A szigetországi versenyszféra nem bizonyul optimistának, 98 százalékuk szerint a szakemberhi­ány nem fog enyhülni, sőt egyre kisebb lesz a választék. A legbizto­sabb megoldás a cégek szerint a kelet-európai országokból törté­nő toborzás mellett az alkalma­zottak képzése, (pp) Angolul tudni kell Ezer mérnököt vesz fel az Airbus KARRIER Az Airbus német részlege ezer repülési és elektronikai mérnököt keres, hogy ki tudja elégíteni a re­pülőgépek iránti megnövekedett keresletet. A vállalat szóvivője szerint az új alkalmazottakkal szembeni leg­főbb követelmény a szakmai kép­zettségen kívül, hogy beszéljenek folyékonyan angolul. Az Airbus- nak négy országban vannak gyá­rai, s gyakran légi úton szállítanak befejezetlen gépeket egyik helyről a másikra, hogy az újabb alkatré­szek a helyükre kerüljenek. A francia toulouse-i gyárban a repü­lőgép szerkezetét alakítják ki, il­letve a püótafülkét építik meg, a hamburgi gyár pedig az utastér kialakításáért felelős. A német cég vezetői szerint sze­rencséjük van, hogy a munkameg­osztás így alakult, ugyanis úgy látják, hogy a technikai forrada­lom jelenleg nem a pilótafülké­ben, hanem az utastérben zajlik. A légitársaságok azzal versenyez­nek, hogy ki tud hasznosabb szol­gáltatásokat, egyre újabb kom­munikációs lehetőségeket, érde­kes elektronikus szórakozási lehe­tőségeket kínálni az utasoknak. A vüág jelenlegi legnagyobb utas- szállító gépe, az Airbus 380 vásár­lóinak éveket kell várniuk meg­rendelésük teljesítésére, az első leszállítás ez év végén várható. Pi­ackutatások szerint az Airbus és amerikai riválisa, a Boeing 2023- ig mintegy 17 ezer új gépet ad el. Az Airbus németországi cége 21 ezer embert foglalkoztat, s a lét­számot 22 ezerre szeretnék növel­ni. A cég repülési mérnökök és elektronikai mérnökök jelentke­zését várja, (euroactiv.hu) Magyar építőmérnöki és kereskedelmi cég korrekt, becsületes területi képviselet keres hosszú távú munkára. Feltétel: • felsőfokú építőmérnöki végzettség, vagy építőipari tapasztalat • magyar-, szlováknyelv-tudás • angol-, csehnyelv-tudás előny • mobilitás, készség arra, hogy sokat utazzon Szlovákián belül, Magyarországra és esetleg más országokba a partnerekhez • home office rendszerben tudjon dolgozni (otthoni iroda). Jelentkezés magyar nyelvű fényképes önéletrajzzal e-mailen: betonmix@betonmix.hu BP-6-10721 EASTCON AG SR - 30 éves európai háttérrel rendel­kező vállalat kb. 1000 alkalmazottjának alapfilozófiája a családok életminőségének emelése. Működésünk megerősítése érdekében ÜZLETKÖTŐKET keresünk a következő területekre: Komárno - Komárom Nové Zámky - Érsekújvár Dunajská Streda - Dunaszerdahely Munkakör: • meglévő ügyfélkapcsolatok ápolása • új ügyfelek keresése Előnyök: • alapbér + jutalék • sikeres nemzetközi társaság erős hátországgal • üzletkötői és menedzseri szakbetanítások • karrierlehetőség Elvárások: • magyarnyelv-tudás • minimum középfokú végzettség • saját autó • nagyfokú mobilitás Jelentkezni lehet önéletrajzzal a következő címen a hirdetés megjelenését követő 7 napon belül: EASTCON AG SR Oravská 4, 903 01 Senec, e-mail: eastcon@eastcon.sk BP-6-10357

Next

/
Oldalképek
Tartalom