Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-17 / 40. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 17. Sport 21 JEGYZET Ez már nem az a Artmedia SZABÓ KRISZTIÁN Minden a Levszki mellett szólt, de az igazi szurkoló rózsaszín szemüvegen keresztül látja a világot, bízik, hisz csapatában. Hat alapember - valójában hét, hiszen Äleš Urbánek sem játszott - azonban nagyobb fut- ballklubot is padlóra küldene, mint az Artmedia. Az őszi BL- masírozás után szétszéledt a csapat, mára az is kiderült, Weiss edző is elhagyta az együttest. A felelősség egyszeriben átszállt az addigi másodhegedűsök vállára, akik szerda este bizonyíthatták volna rátermettségüket. De nem tették. Ami elmegy, el lehet rejteni hét jó csapattárs mellett tizenöt, húsz percre, kilencven perc alatt teljes mellszélességében megmutatkozik. Szerencsétlen- kedtek a csereemberek (Burák, Staňo), szenvedett a BL-mara- dék (Petráš, Halenár, Fodrek), az új szerzeményre, Kubalára pedig a szót is kár vesztegetni. Két újonc nem merült el a nagy- szombati sártengerben: a mindössze tizennyolc éves Kamenár több bravúros védést is bemutatott, Straka a második félidőben játszott remekül. „Nem történt tragédia, az élet megy tovább” - mondta Weiss edző az öltözőben a meccs után. Lehet, a Szaturnhoz tartó tréner arra gondolt, ez már nem az ő gondja, főjön a feje másnak. A mondás szerint mindig jön új tavasz. Az Artmedia is lehet még a régi. De addig inkább tartsuk készenlétben a csapat BL-meccsei- nek emlékezetes pillanatait, tavasszal elkelnek majd. Straka Gábor ezúttal védekező feladatokat kapott (SITA-felvétel) A ligeti tréner egy plusz egyéves szerződést kötött Weiss a Szaturn edzője ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A híresztelések igaznak bizonyultak, csütörtöktől Vladimír Weiss irányítja a Szaturn Moszkva labdarúgócsapatát. Az Artmedia egykori vezetőedzője egy plusz egyéves szerződést kötött az orosz klubbal, és már el is utazott Hollandiába, ahol a Szaturn jelenleg edzőtáborozik. A ligeti bajnokot egyelőre az eddigi segédje, Michal Hipp irányítja, s valószínű, hogy ő lesz Weiss helyettese. „A klubvezetőség természetesen tudott az orosz ajánlatról, a tulajdonos nem állt a távozás útjába. Weiss szerette volna ha Moszkvában is Hipp lenne a segítője, erre azonban már nem bólinthattunk rá - tárta fel az Artmedia edzője távozásával kapcsolatos részleteket Petr Kašpar menedzser. - A Levszki Szófia elleni UEFA-kupa-visszavágóra Michal Hipp készíti fel a fiúkat. Ez nem új dolog, hiszen volt időszak (a 2003/04-es idény hajrájában, Szlovák-kupát is nyert a csapattal - a szerző megj.), amikor ő irányította a csapatot. Az is megeshet, hogy a jövőben hivatalosan is ő lesz a vezetőedző. Több lehetőséget mérlegelünk. Az biztos, amennyiben Weiss vissza akarna térni, a kapu nyitva áll előtte.” (sita, tasr) UEFA-KUPA A tizenhatoddöntő eredményei, első meccsek: Udinese-Lens 3:0, Barreto (61., 82.), di Natale (35.); Bolton-Marseille 0:0; FC Bruges- AS Roma 1:2, Portillo (61.), ül. Va- naudenaerde (45. - öngól), Perrotta (75.); Beds Sevilla-Alkmaar 2:0, Tardelli (70.), Robert (79.); Thun- Hamburg 1:0, Adriano (30., 11- esből). A Slavia-Palermo és a Stutt- gart-Middlesbrough találkozó lapzárta után ért véget, (ú) SPORTHÍRADÓ ♦ Előkészületi futballmeccsek: Honvéd-B. Bystrica 0:3, Žilina- Győr 6:0; ZTE-Pápa 0:0; FTC- Felcsút 1:1. ♦ Női tenisz WTA-torna, Antwerpen, 2. forduló: Savcsuk (ukrán)- Hantuchová (szlovák, 9.) 6:4, 6:3. ♦ A leggazdagabb futballklubok: 1. Real Madrid 275,7 millió euró; 2. Manchester U. 246,4; 3. Milan 234; 4. Juventus 229,4; 5. Chelsea 220,8; 6. Barcelona 207,9. ♦ Kézüabda WHIL, 16. forduló: Slavia Praha-Zlín 26:23. ♦ Angol futball-liga, 19. forduló: Blackburn-Sunderland 2:0, g.: Bellamy (38., 63.). Sorsolás döntött Magyar-norvég a nyitányon Isztambul. A törökországi időpont-egyeztetésen eldőlt, hogy a magyar futballválogatott Norvégia ellen hazai pályán kezd a 2008-as Eb selejtezőjében. „Miután a nem tudtunk megegyezni, magunk sorsoltuk ki a programot. A verseny- naptár nem mindenben tükrözi a törekvéseinket, ugyanakkor nem rossz a menetrendünk” - mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. A magyarok idei műsora - szeptember 2-3.: Magyarország-Nor- végia; szeptember 5-6.: Bosznia- Hercegovina-Magyarország;: október 7-8.: Magyarország Törökország; október 10-11.: Málta- Magyarország. (mti) Pozsonyi kötelek között a K-1 művelői Ma Harcosok Éjszakája ÚJ SZÓ-ELŐZETES Pozsony. Vér fog folyni a fővárosban ma este, legalábbis a legutóbbi Harcosok Éjszakáján látottak alapján alapos okunk van ezt feltételezni. A Fight Promotion újra a kötelek közé hívja a K-1 zömmel európai művelőit, néhány csillagot, és persze jó pár másodvonalbeli versenyzőt. A Pasienky sportcsarnokban este hétkor kezdődő rendezvényen a ring'be lép a hazai közönség nagy kedvence, a cseh Pavol „Hakim” Majer, ellenfele a nagyon jó mérleggel rendelkező, holland színekben versenyző szerb Alek- szandar Novovics íesz. Összecsapásuk lesz az est főmérkőzése. Ezen kívül hat meccset láthatnak az érdeklődők, ezek közül egy az MMA szabályai szerint zajlik majd. (kcr) Straka a Levszki elleni meccs előtt csaknem két évig nem játszott az élvonalban Száműzetés után mélyvíz Pozsony. Nem csak a szurkolókat, a média képviselőit, de Straka Gábort is meglepte, hogy az Artmedia kezdőcsapatában kapott helyet a Levszki Szófia elleni (0:1) UEFA-kupa-mérkőzésen. SZABÓ KRISZTIÁN Mikor tudta meg, hogy kezdeni fog? Az utolsó taktikai értekezleten, körülbelül három órával a találkozó előtt. Számított rá? Már az is nagy öröm és váradan volt számomra, hogy visszahívtak Dunaszerdahelyről. Három hetet töltöttem a csapattal, igyekeztem minél jobban megfelelni. A felkészülés során nem ment rosszul a játék, reménykedtem, hogy lehetőséget kaphatok, de kilencven percre nem számítottam. Ha elfelejtjük a II. labdarúgóligát, mikor játszott utoljára igazi tétmeccset? Lássuk csak. Az elmúlt idényt a DAC-nál töltöttem. Ha az emlékezetem nem csal, 2004 májusában az Inter ellen, amikor megsérültem. A Levszki elleni meccs ebből a szempontból kétélű fegyver volt. Sokat lehetett nyerni, de veszíteni is. Már a visszahívást nagy plusznak tekintettem, ezért a téli alapozás során sem idegeskedtem, próbáltam minél jobban a felkészülésre összpontosítani. A Levszki ellen tehát nem volt bennem görcsösség, nem izgultam különösebben. Az egészséges versenydrukk természetesen megvolt, örülök, hogy élni tudtam a lehetőséggel. Weiss edző megdicsérte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. Ön milyen osztályzatot adna a teljesítményére? Nem volt rossz, de azért volna még min javítani. A szívem szerint jobban bekapcsolódtam volna a támadásokba, de elsősorban védekező feladatokat kaptam. A csapat azonban szenvedett, nem igazán tudott belelendülni. Az őszi idényhez képest egészen új összetételű tizenegy futott ki a pályára. Akadozott a gépezet, de afelől nincsenek kétségeim, fokozatosan jó kis csapat fog ismét kialakulni. A Levszki semmivel sem nyújtott többet, mint amit vártunk. A vereség ellenére nem látnám teljesen sötéten a helyzetünket a visszavágó előtt. A BL-meccsekkel ellentétben ezúttal hiányzott a szurkolói biztatás. Sőt, a hazai találkozó is idegenbeli összecsapást idézett. Meccs közben nem nagyon figyelünk oda a szurkolói bekiabálásokra. Természetesen jobb, könnyebb egy olyan környezetben futballozni, amely űzi, hajtja az embert, de ez nem befolyásolta a mérkőzés alakulását. Végeredményben mindenki annak szurkol, akinek akar. A kormányos elhagyta a hajót, Weiss edző Oroszországba szerződött. Engem teljesen váratlanul ért a hír. Olvastam, hogy érdeklődnek iránta, de nem gondoltam volna, hogy így, egyik napról a másikra távozik. Tegnap délelőtt, a levezető edzés előtt bejött az öltözőbe és elbúcsúzott a csapattól. A csere jót is tehet, de e pillanatban biztosan nem jön jókor. Van akit szívesen látna a kis- padon? Štefan Zaťko pár hónapot a DAC-nál is dolgozott, s egészen jó benyomást tett rám. Igazi kedvencem azonban nincsen. MÉSZÁROS MIHÁLY Február elején egy tíz résztvevős nagymesterversenyt szerveztek a mexikói Cuernavacában. A torna jellegzetessége az volt, hogy a versenyzők életkorának átlaga alig haladta meg a húsz évet. A sok fiatal tehetség közül a legjobb teljesítményt az ukrán Ruszlan Ponomar- jov és a spanyol Francisco Vallejo Pons nyújtották. Mindketten négy győzelem mellett veretlenül teljesítették a megmérettetést. A harmadik helyet - félpontos hátránnyal - az amerikai bajnok, Hikaru Nakamura szerezte meg. Nézzük az ukrán csillag egyik sikeres partiját: Szicíliai védelem Világos: Ponomaijov - Sötét: Bruzon l.e4 c5 2.HÍ3 e6 3.Hc3 a6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 b5 6.Fd3 Vb6 7.Hf3 (7.Hb3 Vc7 8.0-0 Fb7 9.f4 d6 10.Vf3 Hf6 ll.Fd2 Fe7 12.Bael Hbd7 13.Vg3 g6 bonyolult állásai SAKK Goloscsapov-Kobalija, 1999.) 7... Fb7 (7...Hc6 8.0-0 Vb8 9.a4 b4 lO.Hbl Hfö ll.Hbd2 Hg4 12.Hc4 Fc5 13.a5 h5 14.Fg5 Hd4 15.g3 Hxf3+ 16.Vxf3 vüágos apró előnyével Nevednichy-Papp, 2003.) 8.0-0 Hc6 9.a4 b4 10.a5 Vc7 (10...Hxa5?! ll.Ha4 Ve7 12.Fe3 Hc6 13.Hb6 Bb8 14.Fxa6 Fxa6 15.Bxa6 világos fölényével Fressi- net-Charbonneau, 2004.) ll.Ha4 Hf6 12.Fe3 Fe7 13,Fb6 Vb8 14.Ve2 0-0 15.Hc5 Fxc5 16.Fxc5 Bc8 17.Fb6 He5 18.Hxe5Vxe5 19.b3 (A futópámak és a sebezhető sötét a6 és b4 gyalogoknak köszönhetően kedvezőbb világos állása.) 19...Vc3 20.Vei e5 21.Ba4 d5 22.f3 dxe4 23,fxe4 Fc6 24.Bxb4 Fb5 25.Vxc3 Bxc3 26.Fxb5 axb5 27.BÍ2 és sötét feladta, mert 28.Be2 után vüágos megvédi mindkét gyenge gyalogját, míg sötét a b5-öt nem képes sehogy sem. 2472. számú fejtörő R. Teschner (1967) Vüágos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - vüágos: Kai, Vd8, He6 és g4 (4 báb). Sötét: Kf7, Ve7, Hh7 és h8 (4 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (Námestie SNP 30,814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 400 koronás, ligás megfejtőink között egy 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2470., a 2471. és 2473. számú fejtörőkkel együtt - 2006. március 6. SPORTMENÜ Röplabda FÉFI EXTRALIGA, rájátszás, 1-4. helyért, 8. forduló, előrehozott meccs, 17.00: Pú- chov-Prešov. NŐI EXTRALIGA, rájátszás, 5-9. helyért, 6. forduló, előrehozott meccs, 17.30: Ma- lacky-Žilina. Kosárlabda NŐI EXTRALIGA, rájátszás, 1-4. helyért, 2. forduló, előrehozott meccs, 17.30: Cas- sovia Košice-Poprad. (ú) H Fantasztikus mérkőzést láthattak a bostoni nézők: a Celtics kétszeri hosszabbítás után kapott ki a Cleve- landtől, noha Paul Pierce 50 pontot szórt. INDIANA-MILWAUKEE 88:77, Id.: A. Johnson 24, ill. Redd 24; ORLANDO-MIAMI 100:110, Id.: Howard és Bat- tie 16-16, ill. Wade 36; PHI- LADELPHIA-SAN ANTONIO 103:100 - hossz, után, Id.: Iverson 42, ül. Parker 23; BOSTON-CLEVELAND 109:113 - kétszeres hossz, után, Id.: Pierce 50, ill. L. James 43; CHARLOTTE-NEW JERSEY 94:95, Id.: Knight 28, ÜL Jefferson 25; NEW YORK-TORONTO 98:96, Id.: Curry 18, ill. Bosh 25; MEMPHIS-SAC- RAMENTO 84:78, Id.: Gasol 24, ill. Kevin Martin 14; MINNESOTA-SEATTLE 102:92, Id.: R. Davis 25, ill. R. Allen 23; NEW ORLE- ANS-PORTLAND 102:86, Id.: Snyder 22, ill. Randolph, Webster és Dixon 12- 12; DALLAS-WASHINGTON 103:97, Id.: Josh Howard 26, ill. C. Butler 27; DEN- VER-PHOENIX 101:116, Id.: Anthony 29, ill. Marion 21; GOLDEN STATE-LA CLIPPERS 88:81, Id.: Fisher 21, ill. Cassell 16; LA LAKERS- ATLANTA 110:114, Id.: Bryant 39, ill. Josh Smith és Childress 21-21. (o, sita) NIKÉ s * * 1 2 r . - a , n im 88 - m; Péntek, február 17. Francia labdarúgó-bajnokság: 1045. Lyon-Nantes 1,4-3,6- 7,1-1,052,35. Holland futballbajnokság: 1057. Nijmegen-Twente 1,8- 3,2-3,8-1,2-1,7; 1058. Arnheim-Eindhoven 4,0-3,2-1,751,75-1,15. SPORT A KÉPERNYŐN GALAXIE SPORT - 15.00: Lazio-Udinese, olasz labdarúgó A-liga-mérkőzés (felv.) 21.10: Manchester City-Charl- ton bajnoki futballmeccs(felv.) SPORT 1 - 20.45: Lyon-Nantes, francia bajnoki labdarúgómérkőzés (élő), (ú) SPORTFOGADÁS A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 1, 3, 6, 22, 28, 31, 34, 37, 38, 41, 44, 46,48, 51, 54, 56,68, 77, 79,80. (ú)