Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-15 / 38. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 15. www.ujszo.com iŐVIPM Vágó István a Deja vu klubban Pozsony. Vágó István személyében ma este is illusztris vendége lesz a pozsonyi Deja vu klubnak (Bazová utca, Hlava XXII étterem). Magyarország legnépszerűbb kvízmestere, a Legyen ön is milliomos, a Mindent vagy semmit és más népszerű televíziós játékok műsorvezetője hobbizenészként a dzsesszzenétől sem áll távol. Zenekara, a Favágók több népszerű dzsessz standardot is műsoron tart. A klubest alatt sem csak szóban szórakoztatja majd a jelenlévőket, hanem pár dal erejéig a házigazda Deja vu vendégeként, basszusgitáros poszton is bemutatkozik. A belépés díjtalan, kezdés 18 órakor, (sd) Kovács László „vascuhókjai” Párkány. Ma délután 16 órakor izgalmas kiállítás nyílik a Párkányi Városi Galériában. A Szentendrén élő, de Párkányhoz is több szállal kötődő Kovács László „Putu” kovács iparművész Vascu- hókok címmel állítja ki különleges, vasba álmodott munkáit. A tárlat kurátora Dr. Balázs György, (-ez-) Luciano Pavarotti Budapesten Budapest. Luciano Pavarotti 2005-2006-os búcsúturnéjának egyik utolsó koncertjét Budapesten tartja - a világ egyik legnagyobb tenoija augusztus 19-én, este 8 órakor lép a közönség elé a Puskás Ferenc stadionban. A hangversenyen, amelyre a jegyeket már elkezdték árusítani, Leona Maggera vezényel, s a MÁV Szimfonikus Zenekar működik közre. 2005-ben és 2006-ban az énekes koncertkörúton köszön el rajongóitól - a Farewell Tour állomásai azok a városok, amelyek különösen kedvesek a világsztár szívének. Ezek egyike Budapest, ahol 1986-ban az Erkel Színházban Puccini Bohémélet című operájában Rodolphe szerepében láthatta a magyar közönség. (MTI) Március közepéig a Szépművészeti Múzeumban Tengeri csaták MTl-JELENTES Budapest Veronese, Türner és Kandinszkij egy-egy remekművét mutatja be a Szépművészeti Múzeum március közepéig látható kamara-tárlata. A múzeum centenáriumi éve alkalmából decemberben Géniuszok és remekművek címmel hat kiállításból álló sorozatot indított, amelyen a világ legrangosabb múzeumainak gyűjteményéből válogatva mutat be eddig még nem látott mesterműveket. A rendhagyó vállalkozást kedvezően fogadta a közönség: a sorozat Tiziano és a velencei Madonna című első tárlatát 25 ezren látták nem egész másfél hónap alatt. A sorozat második epizódja a Tengeri csaták címet kapta és három, különböző korszakban élt alkotó ebben a témában született egy-egy alkotását helyezte középpontba. A festőiséget és rajzosságot egyensúlyban tartó Veronese A lepantói csata allegóriája című műve, a 16. századi Velencét ábrázolja, a romantikus Türner A trafalgari ütközet 2. vázlata dmű alkotása a 19. századi Angliáról ad képet, míg Kandinszkij 31. Improvizáció (tengeri csata) című alkotása a 20. századi önelvű vizualitást ábrázolja. A három kölcsönzött műtárgy a világ három különböző pontjáról érkezett: Veronese képe a velencei Gallerie dellAccademiából, a Tür- ner-festmény a londoni Taté Gal- leryből, Kandinszkij Tengeri csata improvizációja pedig a washingtoni National Galleryből. A Szépművészeti Múzeum saját anyagából és a magyarországi magángyűjteményekből összeállított válogatással kiegészülő kiállításon összesen 14 festmény, és a trafalgari csatában győztes Victory hadihajó másfél méteres makettje látható. Veronese: A lepantói csata allegóriája A szerzők nem akartak sokat markolni, csupán szórakoztató szándékkal közeledtek a közönséghez Az inas minden háznál hallgatózik Nagy Kornélia és Dudás Péter (Gabriel Bodnár felvétele) Vajon lehet-e most morgolódni? Illeni semmiképp sem illik, mert a bemutató közönségének tetszett a Gyertyafény keringő, mellettem végig hahotáztak. Ráadásul a hírek már szétspricceltek: mindenki tudja, hogy ez egy hetek alatt ösz- szekalapált előadás, hogy az eredetileg betervezett darab nem állt színpadra magától, hogy a rendező, mondjuk így, lebetegedett, és menteni kellett a helyzetet. JUHÁSZ KATALIN Moravetz Levente, a Thália Színház főrendezője Harvey Keitek, a Pulp Fiction problémamegoldó emberét lepipálva cselekedett, és előkapta a helyzet kulcsát, az aranyozott gyertyatartót. Ez a zenés vígjáték ugyanis tuti közönségdarab. Szerették is a színigazgatók, állítólag a húszas-harmincas években valahol mindig műsoron volt, aki strapamentes sikerre vágyott, ehhez nyúlt. Remekül van megírva, a cselekmény pörög, mint a búgócsiga, a poénok némelyike simán veri a Vidám Színpad fénykorának termését. A mai közönségnek fjedig vannak receptorai az olyasféle avíttas komikumhoz, amilyen a Magyar Televízió archívumából hetente előbányásztatik. Az ős-filmeknek, bohózatoknak, idióta jeleneteknek hála még ma is vicces, ha valakinek fürcsa neve van, ha dadog, feszeng egy szmokingban, hátba veri a másikat, kiszól a közönségnek, vagy részegen kis híján rázuhan a nőre. De csitt. Több zokszó ne essék. Mert e mű bizony hat. Sok fordulatot és dialógust akár ma is taníthatnának a drámaírói szakon, ha létezne ilyen. A számomra ismeretlen két szerző, Seigfried Geyer és Kätscher Rudolf (ez utóbbi nyilván a dalokat jegyzi) nem akart sokat markolni, csupán szórakoztató szándékkal közeledtek a közönséghez. Egy rég letűnt korba, a bárók, inasok, nagyságák és szobalányok világába kalauzolnak naiv meseszerűséggel, hiszen ebben a darabban van átjáró a társadalmi osztályok között, elég felvenni egy drága bundát, szmokingot, és máris kész az első félreértés, amely persze továbbiakat szül. Ne bosszankodjunk azon, hogy a darab tele van sztereotipizált karakterekkel, hogy minden inas megdézsmálja a gazdája borait, hogy a személyzet minden háznál hallgatózik és leskelődik a kulcslyukon, hogy az összes úrinő sportot űz félje felszarvazásából, és hogy a megcsalt félj rögtön párbajozni akar. Azon se akadjunk ki, hogy már megint Petrik Szilárdot láthatjuk szívtipró-szerepben, a dörzsölt inasként színre lépő Dudás Pétertől szintén ismeijük már ezeket a gesztusokat és grimaszokat, vagy hogy az „ejtett” szerető szerepére jobb híján egy gimnazista lányt szerződtettek. A vészhelyzetek ilyenek, finomkodásra nincs idő: gyors gégemetszés, amíg még él a páciens. Sokkal rosszabb is lehetett volna a végeredmény. A Tháliában korrekt iparosmunkával egy épkézláb előadás született, amely akár hónapokig futhat. Egyvalaki miatt viszont érdemes volt sorsára hagyni a félkész Szomory Dezső-darabot. Ez pedig Nagy Kornélia, aki Mariska szerepében az összes babért learatja, szó szerint lejátssza a színpadról két tapasztaltabb kollégáját. Ezt a leányzót meg kell zabálni! Ahogy úrinőként besétál a színpadra, és két perc múlva már mindenki sejti, hogy álruhás szobalánnyal van dolgunk, ahogy flörtöl az inasruhába bújt gróffal, aztán ahogy af- fektáló nagyságából visszavedlik egyszerű fruskává, nos, azt nem akármilyen élvezet nézni. Minden gesztusa természetes, nem a rutin mozgatja, hanem a belső báj és az ösztönös tehetség. Még az első hallásra nem igazán karakteres betétdalokba is sikerül lelket lehelnie. Sőt talán akkor kezd el működni a darab, amikor ő belép az ajtón. Az eleje ugyanis meglehetősen vontatott, háromszor is eléneklik-zongo- rázzák a címadó Gyertyafény-ke- ringőt, közben a báró és inasa úgy beszélgetnek egymással, mint két szellemi fogyatékos. A már említett gimnazista, Pa- lencsár Júlia eléggé hangsúlytalan .jelenetet rendez”, nem igazán hihető, hogy a nagyvilági nőcsábász egy percig is komolyan vette őt. Nem tud visszafojtva hisztizni sem, műit Varga Lívia, aki csak rávillantja szemét a báróra, és a levegő máris megfagy. Kristóf Roland, a szintén nagyon fiatal „hebegős szolga” viszont már-már meggyőző, főleg amikor sajátos összeadási módszerrel kerekíti fel a neki fizetendő összeget, hülyét csinálva a szórakozott báróból. Flórián R. Szabolcsnak a felszarvazott félj kurta szerepe jutott, akit jobb megoldás híján harsány teatralitással kelt életre. Dévényi Ildikó koreográfiái kí- mélőek, ám szellemesek, főleg a két férfi főszereplő tánca sikeredett rendkívül humorosra. A zenei alapokért Benkő László, az Omega billentyűse a felelős. Nos, neki nem ez élete fő műve, a helyében ki sem íratnám a nevem a színlapra, ám megint csak tekintetbe illik venni a „gyorsított eljárást”. Az első felvonás hangsúlyozottan zongorázós számainál talán felesleges volt a többi hangszer beiktatása, én legalábbis nem szeretem, ha valaki zongorához ül, és szolid pianisz- szimó helyett egy egész zenekar zendít rá. Molnár Gabriella ízléses jelmezei egyszerre korhűek és maiak, színárnyalataik, sőt díszítő motívumaik is remekül passzolnak Bényei Miklós elegáns díszletéhez. A városligeti villa halijának vitrá- zsain hosszú percekig lehet legeltetni a szemet, kész képzőművészeti alkotás. Csupán a szőnyeg zavarja az összhatást, az ugyanis a Thália Színház előterének leszőnye- gezése során maradt fel. Egy pesti báró nem lehet ennyire smucig, ir- gum-burgum! Elvégre nobesse oblige... KÖNYVAJÁNLÓ Palóc lakodalom CSANAKY ELEONÓRA Jeles néptánc-szakemberünk, Takács András, januárban volt 75 éves. Mikor ez alkalomból nála jártam, sugárzott az örömtől, s én azt hittem, ez a derű a jó egészségben megélt születésnapnak szól. Kiderült azonban, hogy egy még nyomda szagú könyv okozta az eufóriáját, ami ugyan nem az ő szerzeménye, mégis az ő gyereke! Takács András boldogan tett elém két rendhagyó méretű könyvet, a címük: Palóc lakodalom. Az egyik 1942-ben, előjegyzés alapján, névre szólóan, számozott példányban jelent meg, a másik ennek 2005-ös hasonmás kiadása, kibővítve Takács András előszavával. Forgatom az elsárgult lapokat, összevetem a régit az újjal, közben hallgatom a könyv történetét: A Kálót Műsorközpont Budapesten 1942-ben Falusi képeskönyvek sorozatcímmel jelentette meg a Palóc lakodalom című könyvet 2000 példányban, olyan elképzelésekkel, hogy az elkövetkezőkben különböző tájegységek különböző jellegű népi szokásait, hagyományait mutatja majd be, ehhez hasonló reprezentatív kivitelben. A háború azonban közbeszólt. A megjelent I. kötetet, a Palóc lakodalmat, így sok szempontból kuriózumként kezelhetjük: kezdve azzal, hogy egy néprajzi anyag útjára bocsátott szándékként elindult, de a sorozat sose valósult meg. A könyv, melyről a hasonmás kiadás készült, az 513-as számú, s eredetileg a hajdani Népes-koreográfus, Hemerkáné Lágler Olga tulajdona volt, aki 1980-ban Takács Andrásnak ajándékozta, mert szűk családja körében a könyv nem bírt valós értékkel. A második tulajdonos azonban a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tette e könyvritkaságot, mely tartalmát tekintve dalokat, rigmusokat és a lakodalmi szokások gyönyörűséges rajzsorozatát tartalmazza. Szinte hihetetlen, hogy a felsorakoztatott 32 rajz egy 11 éves kislány, a galgamácsai Rácz Veronika munkája, aki az adott faluközösségben élve istenadta tehetséggel figyelte meg és örökítette meg a falusi lakodalom Beköszöntővel, Lánykéréssel, Háztűznézővel stb. induló, Vágótorral, Hívogatással folytatódó eseménysorát, míg bekövetkezik a Kontyolás és Vége a lakodalomnak. Hová lett, mivé lett ez a gyermek az elmúlt 60 év alatt, akinek megadatott, hogy fényképezőgépet megszégyenítő pontossággal tudja kiemelni a lényeget? Falusi utcaképeket, a viseleteket, a parasztember nagy alkalmakra kijáró büszke, egyenes tartását, s azt, mikor, kinek, hol a helye... A képekhez párosított dalok Manga János, Kerényi György, Sólyom Károly és Bartók János gyűjtéséből valók, ami szintén a kuriózumok sorát gyarapítja, hisz a népdal- gyűjtés úttörői voltak ők tájainkon. A közzétett dalok zöme galgamácsi gyűjtés, de varnak Zséréről, Zsitva- besenyőről, Kolonyból, Tűdről, Menyhéről származó dallamok is. A gyönyörű kivitelezésű, bőrkötéses hasonmás kiadvány a Clara Design Studio munkája, az SZK Kormányhivatala, az SZK Kulturális Minisztériuma és Csúsz Péter támogatásával jelent meg, s 2005 decemberében került az olvasókhoz.
