Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-11 / 35. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 11. www.ujszo.com RÖVIDEN Kanadai riporter lett a fődíjas Amszterdam. Finbarr O’Reilly, a brit Reuters hírügynökség kana­dai fotósa nyerte el a World Press Photo (a Világ Sajtófotói) 2005-ös fődíját az északnyugat-afrikai Nigerben az éhínség idején készített egyik felvételével. Finbarr O’Reilly április 23-án Amszterdamban ve­heti át ünnepélyes keretek között a kitüntetést és az azzal járó 10 ezer euró pénzjutalmat. A tekintélyes seregszemlén 122 ország összesen 4448 fotósa szállt versenybe több mint 80 ezer képpel. A zsűri 10 ka­tegóriában 25 ország összesen 63 fotósát díjazta, köztük Dezső Ta­más magyar fotóriportert, aki a Hétköznapok kategóriában (soroza­tok) lett második Romániában készített fotósorozatával. (MTI) Az Andersen-díj szlovák jelöltjei Pozsony. Ľubomír Feldek író, költő és Martin Kellenberg festő is szerepel a Hans Christian Andersen-díjra, a gyermekkönyvek írói és illusztrátorai által elnyerhető legmagasabb nemzetközi elisme­résre jelöltek listáján. A gyermekirodalmi munkásságért odaítélt, „Kis Nobel-díj”-ként is emlegetett kitüntetésre 28 országból 26 írót és 25 illusztrátort teijesztettek fel. Az Andersen-díjat kétévente az UNESCO mellett működő Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) ítéli oda. (TASR) SZÍNHÁZ KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Gyertyafény keringő vasárnap 15 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A windsori víg nők v. 19 MOZI POZSONY MLADOSŤ: 2046 (hong.-ff.) szombat, v. 18 Hervadó virágok (am.) sz., v. 16,20.20 TATRA: Nyócker! (magy.) sz. 18.30,20.30 v. 20.30 Pururambo (szí.) v. 18.30 CHARLIE CENTRUM: Company (am.) sz., v. 17.30 Az én Nikoforom (lengy.) sz., v. 17.45,19.45 Anyádat is (mex.) sz., v. 18 Sehol Afrikában (ném.) sz., v. 20 Szex és Lucia (sp.) sz., v. 20.30 AUPARK - PALACE: Azt beszélik (am.) sz., v. 18.20, 19.30, 20.30 Dick és Jane trükkjei (am.) sz., v. 17.50,19.50 Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (am.-új- zél.) sz., v. 15, 17.40, 20.20 München (am.) sz., v. 16.30, 19.40 A nyughatatlan (am.) sz., v. 18, 20.40 Zathura - Az űrfogócska (am.) sz., v. 15.30,16.30,18.30 Rejtett (fr.-oszt.) sz., v. 18.40,21 Domino (am.-fr.) sz., v. 19, 21.30 Harry Potter és a Tűz Serlege (am.) sz., v. 17 Hervadó virágok (am.) sz., v. 17,19.10,20 KASSA DRUŽBA: Harry Potter és a Tűz Serlege (am.) sz., v. 19 CAPITOL: München (am.) sz., v. 16, 19.30 ÚSMEV: Domino (am.-fr.) sz., v. 17.45,20 DÉL-SZLOVÁK1A GALÁNTA - VMK: Magasfeszültség (fr.) sz., v. 19 DUNA- SZERDAHELY - LUX: Grimm (cseh-am.) sz. 19.30 NAGYME- GYER - SLOVAN: Egy cipőben (am.) sz., v. 19 VÁGSELLYE - VMK: Edukators (ném.) 20 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Harry Potter és a Tűz Serlege (am.) sz., v. 16.30,19.30 Domino (am.-fr.) sz., v. 17 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Narnia Krónikái - Az oroszlán, a bo­szorkány és a ruhásszekrény (am.-új-zél.) sz., v. 18 LÉVA - JUNI­OR: Madagaszkár (am.) sz., v. 15.30 Légcsavar (am.) sz., v. 18.30 GYŐR PLAZA: Azt beszélik (am.) sz., v. 16.30,18.30,20.30 Bambi 2 - Bam­bi és az erdő hercege (am.) sz., v. 16.30,18.30 Büszkeség és balítélet (ang.) sz., v. 17.15, 19.45 Csak szex és más semmi (magy.) sz., v. 16.15, 18.15, 20.15 Dick és Jane trükkjei (am.) sz., v. 19.45 Félho­mály (ang.-ném.) sz., v. 20.30 München (am.) 16.45,19.45 Roko­nok (magy.) sz., v. 15.30,17.45,20 Tibor vagyok, de hódítani akarok (magy.) sz., v. 16,18,20 Üvegtigris 2. (magy.) sz., v. 15.45,18,20.15 Izmos kezekben a magyar film. Értékeit tehetséges, fiatal rendezők viszik tovább Fehér tenyér, erős tenyér Hajdú Zoltán Miklós, a Fehér tenyér főszereplője (Oláh Csaba felvétele) Provokatív, friss filmekre vágyott az idei Magyar Filmszemle nemzetközi zsűrije. A közönség óhaja ennél mindig egyszerűbb: a néző a jó filmet keresi. De a nagyon jót még in­kább szereti. SZABÓ G. LÁSZLÓ Külföldi tagja ez idáig nem volt a szemle zsűrijének, a mostani­ban Szász János filmrendező (A Witman fiúk) és Balog Gábor ope­ratőr (Jadviga párnája, Egy tél az Isten háta mögött) mellett Dimitri Eipides, a thessaloniki filmfeszti­vál alapítója, Mike Goodridge an­gol filmkritikus és Manuel Grosso Galván sevillai filmproducer és újságíró hozott döntéseket. Provokatív és friss filmekből azonban nem volt sok. Bár a ter­més meglehetősen gazdag volt, a huszonnégy versenyfilm között kevés igazán kiemelkedő alkotás szerepelt, csak a középmezőny volt erősebb, mint tavaly. Kis költségvetéssel forgatott előző két filmje (Macerás ügyek, Tamara) után Hajdú Szabolcs az idei szemle számomra legerősebb élményét nyújtotta. Fehér tenyér című alkotásában látvány és mon­danivaló, képek és érzelmek olyan ütős egysége jelenik meg a vásznon, hogy az nem tudja hide­gen hagyni a nézőt. Míg első két rendezésében az újító szándék és a játékos-lírai kamarajáték volt le­nyűgöző, új filmje (izgalmas szer­kezeti és dramaturgiai megoldá­saival, képi formanyelvével) egy kicsorbult, potnosabban egy kényszerű fordulatot vett karrier fájó mögötteseit, ha úgy tetszik: kulisszatitkait mutatja meg eddig sosem látott őszinteséggel. A tor­nászok világa azonban csak alibi volt ahhoz, hogy Hajdú Szabolcs családról, nevelésről, rendszerről és „veszedelmes viszonyokról” be­szélhessen. Pár évvel fiatalabb öccsével, Hajdú Zoltán Miklóssal együtt ő maga is tornászként in­dult, ötéves korától kilenc évig „lógott a szeren”, aztán különbö­ző okok miatt mindketten váltot­tak: ő a művészi pálya felé for­dult, öccse pedig előbb edzőként dolgozott, majd a világ egyik leg­híresebb cirkusztársulatának jeles akrobatája lett. A Fehér tenyér az ő filmje. Pontosabban: az ő film­jük. Á történet első részéhez ugyanis inkább a rendező megélt élményei szolgáltak alapul, a má­sodik rész pedig egyértelműen az akrobata fivér élete. Nagy ívű, sodró lendületű, megrázó alkotás Hajdú Szabolcs munkája, a szó szoros értelmében nagyjátékfilm. Értékesebb, látványosabb, izgal­masabb mozit e témakörben még egy nagyobb költségvetéssel dol­gozó, kivételes tehetségű ameri­kai független filmes sem készített volna. A sok szürreális, irreális és irra­cionális látomás mellett üdítően frissnek és kellemesnek hatott, ní­vósán szórakoztatott Goda Krisz­tina első rendezése, a Csak szex és más semmi, amely ugyan színházi környezetben játszódik, de csak annyira, hogy ami e bájos sztori szereplőivel megesik, az bárhol és bárkivel megtörténhetne. S bár a film első kockájától az utolsóig a magyar jellemet és a tipikusan magyar élethelyzeteket boncol­gatja, a szemle külföldi vendégei is ugyanazzal az elismeréssel fo­Szabó István filmje sem­milyen díjban nem része­sült. Nem mintha nem érdemelt volna ilyen vagy olyan elismerést. gadták, mint a hazai közönség, amelynek körében immár hosszú hetek óta listavezető az alkotás. Rég láttam ennyire szellemes dia­lógokra épülő, fényes humorú, tiszta hangvételű magyar vígjáté­kot. Itt nincsenek olcsó poénok, üres, tartalmatlan képsorok, ez egy értékes, bájos, szeretni való komédia remekbe szabott színészi alakításokkal. Schell Judit a tár­sát kereső dramaturg, Dobó Kata a színpadi „micsoda nő!”, Jordán Adél a butácska és tehetségtelen naiva szerepében bűvöli a néző­ket. A film adu ásza azonban min­denképpen Csányi Sándor, a száj­ról szájra szálló latinosán magyar szerető szerepében. A tenyeréből eteti a közönséget! De ugyanezt teszi Szabó István Rokonok című alkotásában is, Kopjáss István (sokkal súlyosabb) szerepében, sőt abban a pár perces jelenetben is, amelyet ügyvédként tölt Az igazi Mikulásban, Gárdos Péter rendezésében. Megérdemelten kapta a legjobb férfi alakítás díját. Másvalaki szóba sem jöhetett. S ha már itt tartunk: a legjobb női alakítás díját Mundruczó Kornél kórházban dolgozó, drogos Jo­hannájaként Tóth Orsi kapta, akit ugyanezért a játékáért már Dél- Koreában is díjaztak, Cannes-ban pedig hatalmas tapssal jutalmaz­tak az elmúlt évben, hiszen a film már tavaly tavasszal elkészült, s azóta járja a világot. Szabó István filmje, bár ver­senyben volt, semmilyen díjban nem részesült. Nem mintha nem érdemelt volna ilyen vagy olyan elismerést. A múlt, a rendező hir­telen megvilágosodott, de torzó­ként nyilvánosságra hozott politi­kai múltja azonban rányomta pe­csétjét a jelenre. A zsűri pedig bi­zonyára úgy gondolta: állást kell foglalnia. Á döntést, a „fő díjat” úgyis mindig a közönség osztja. A nagy érdeklődésre való tekintet­tel 25 kópiával indult hódító útjá­ra a film. Tímár Péter új opusa, A herceg haladéka, amely a „kizökkent idő­ről” szól (egy utcai rabló lövése ál­tal életét vesztett negyvenes nő egyetlen percre visszatérhet a föl­di létbe, hátha talál valakit, aki képes meghalni érte-helyette), Bollók Csaba Miraqja (egy hu­szonéves férfi „kiesik” az időből és rejtélyes bűnténybe keveredik), és Incze Ágnes Randevúja (egy hajléktalan asszony nagyvárosi bolyongásai) „elvesztek a sűrű­ben”. Témaválasztásuk ugyan mindegyiket érdekessé tette, a nagy élmény azonban hosszas vá­rakozás után is elmaradt. Nem jött, mert félúton elakadt. Igaz, nem az elsők között, de mégis célba ért új filmjével Bacsó Péter. A De kik azok a Lumnitzer nővérek? azzal előzte meg közép­mezőnybe rekedt társait, ami a rendezőnek mindig is sajátja volt: bölcs(elkedő) iróniájával és fa­nyar humorával. A film, akárcsak két főhőse, kitartóan és vitriolos hangon ostorozza az éttermek „királyait”. Kontároktól és kufá- roktól védi a szakmát, a magyar ételművészetet. S bár az alkotás a vendégek bírálatáról és a vendég­lősök bosszújáról szól, ez is csak apropó a rendezőnek, hogy ki­mondhasson nagy igazságokat. Ha bátrabb és „szívtelenebb” munkát végez a vágó, pergőbb és feszesebb történetet lát a néző, így viszont többször is inkább a vásznon látott ételek izgatják, nem pedig a film egésze. Őszin­tén szólva: egy idő után inkább már a két ételkritikus mellett fa­latozna ő is, nem pedig a mozi sö­tétjében ülne (az értékre is) egy­re éhesebben. Remekműből tehát kevesebbet termett az elmúlt év, a magyar film értékei azonban izmos ke­zekben vannak. Hajdú Szabolcs, Pálfi György és Goda Krisztina a legnagyobb reményekre is feljo­gosítanak. SZOMBATI GLOSSZA Az időről TÓTH LÁSZLÓ kívánok szólni. A riasztón szép időről. Ady mondja ezt így: „...riasztón szépek az Idők“, majd így folytat­ja: „S az Idők kedveltjei vagyunk mi.” Amikor megszülettünk, az időt kaptuk ajándékul az élettel. De nemcsak ajándékul: az idő sors is - keresztünk is az idő lett. Ember vol­tunk legszebb ajándékai, élményei mind az időtől valók, s a legádá­zabb küzdelmet is vele vívjuk. An­gyalarcú sátán, sátánképű angyal. Kijárat-bejárat, bejárat-kijárat. Gondolom, nincs senki, akinek valamilyen formában ne lett vol­na gondja az idővel. Akinek ne je­lentett volna gondot az idő. Külö­nösen mostanában - mondjuk, az utóbbi másfél évtizedben -, ami­kor mintha megnőtt volna a szá­munkra az idő jelentősége. Amit a legkönnyebben azon venni ész­re, hogy hiába rohanunk, hiába kapunk egyik dologból a másik­ba, egyszerűen nem jut időnk semmire. Hogy már nemcsak az időt mérjük, hanem mérni is az idővel mérünk mindent. Egy ro­hanás az életünk - mondjuk, s va­lóban így is van, és révükén gon­dolunk a napokra, amikor még bőven jutott időnk mindenre, sőt még amikor - ha nem is vallottuk be egészen - egy kicsit unatkozni is tudtunk, mertünk. Nem köny- nyű így, persze, ám végső soron nincs ez így rosszul mégsem. Fon­tos lett számunkra az idő, mert újra fontosak lettünk önmagunk­nak. Az emberközpontú társadal­mak mindig figyelmesen és pon­tosan mérik az időt. Ahol nem fi­gyelnek az időre, ott az ember sem fontos. Václav Havel már ellenzéki drámaíróból avanzsált köztársa­sági elnök korában fogalmazott egyszer úgy, anno dacumál, hogy 1989. november 17-én Csehszlo­vákiában járni kezdtek az órák. Mily kedves dallam volt akkor a tespedés csöndjéhez szoktatott füleknek féktelen tiktakolásuk! S azóta sem csitultak: mozgásban van körülöttünk (és bennünk) minden. Ez a nagy, mindenre ki­terjedő átrendeződés természete­sen az értékeket sem hagyja érin­tetlenül; átmeneti koroknak bizo­nyos mértékű értékválság is a kí­sérőjük volt mindig. Életünk megnehezülése, gazdasági baja­ink mellett ezzel is szembe kell néznünk: az értékek mozgásával, átrendeződésével. Ami nem min­dig történik jó irányban, s már most látjuk: mennyi gondunk lesz még azzal, hogy a kibillent egyensúlyt újra helyreállítsuk. De hát e nélkül, úgy látszik, nem megy: a sebészkés óhatatlanul egészséges részeket is érint. Mindössze arra kell(ene) ügyel­ni, ne többet a feltétlenül szüksé­gesnél, s hogy a keletkezett seb mielőbb begyógyuljon. Az idő mindig helyi idő, még ha az a hely én vagyok is. Az idő min­dig a megélt idő, az értelmezett idő, s mindig az értelmezője sze­rint értelmeződik. Rajtam kívül nincs idő (a természetnek sincs ideje - legfeljebb ritmusa; az ál­latnak sincs): az időben végessé­gem tudata képződik meg, belő­lem indul ki és vetítődik rá a világ­ra, s nem pedig fordítva. Vagyis: nem bennem összegződik vagy sűrűsödik össze (mint a tér egy kozmikus fekete lyukban), hanem ellenkezőleg: belőlem tárul s tá­gul ki véghetetlen idővé. A beha­tárol tból tart a határtalan felé; a IÍMMNUÍÍÍÍÍNHMMNMÍÍMMÍÍÍÍÍÍIMKMNÍÍNMMMMMHMNNMMft határtalan időnek nem a része vagy egyik eleme vagyok, hanem az agregátora, generátora. „...kéjes Vitus-táncuk az Idők / Itt ropják most a mi szíveinkben” - hallom tovább Adyt. Hát igen... az idő a szívünkben is van. Az űz, hajt bennünket, s ha szívünk meg­áll, többé már akkor sem múlunk el teljesen: megőrizni is meg tud bennünket az idő - szívünk gyer­mekeinkben dobog tovább, s min­denütt és mindenben ott mara­dunk, ami egyszer a mienk volt: a fák zúgásában, az ég kékjében, a virágok illatában, a tavasszal együtt éledő kósza lepke táncá­ban... A véghetetlen idők végeztéig, a múlva sem múló időben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom