Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-10 / 34. szám, péntek
vww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 10. FÓKUSZBAN: AZ ENERGIASZÁMLÁK 3 Az egyes régiók között idén is jelentős különbségek lehetnek az energiaár-emelések mértékében Ha túl magas a havi előleg... A távhőszolgáltatást a Szlovák Energiaügynökség ellenőrzi, a hibák eltávolítását azonban csak a Szlovák Energiafelügyelet rendelheti el (Képarchívum) A házkezelőségek ezekben a napokban tudatják a lakókkal, milyen előlegeket kell majd fizetniük a hő- és vízszolgáltatásért. Van, ahol az előleg 700 koronával is emelkedett. Mit tehetünk, ha nem vagyunk megelégedve a házkezelő döntésével? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A vizet a valódi fogyasztás szerint fizetjük, a havi átalány összegét a tavalyi fogyasztás ádagából számítják ki. Hasonló a helyzet a meleg vízzel és a távfűtéssel is, ha a felhasznált hőt mérik. Ha nem, akkor a lakók számától függő átlagolást alkalmaznak. A napokban megküldött értesítések az előlegekről már figyelembe veszik az energiaárak emelését, az előlegek így nagyjából 200-700 korona közötti összeggel nőttek. A villanyáram esetében az áremelés átlagosan 5 százalékos, a főzésre használt gáz esetében 25, a fűtésre használt gáz esetében pedig 5 százalékos volt. Jelentős mértékben, átlagosan 23 százalékkal drágultak a víz- és csatornadíjak, de 15-17 százalékkal fizetünk többet a hőszolgáltatásért is. Mivel a regionális energiaszolgáltatók más-más árat szabnak, így az egyes régiók között jelentős különbségek lehetnek. Ha nem vagyunk elégedettek a házkezelő által kiszabott előlegekkel, nyugodtan felkereshetjük a házke- zelőséget vagy a lakóközösség közös képviselőjét. Ezeknek kötelességük, hogy megindokolják az emelést. Ha a házkezelő nem indokolja meg kellőképp az előleg emelését, akkor már csak a fogyasztói szervezetekhez fordulhatunk tanácsért. Ezek azonban tényleg csak tanácsokkal láthatnak el bennünket, mivel az előleg emelésének a jogosságáról csak a bíróság dönthet. Nem számíthatunk jogerős döntésre a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet részéről sem, hiszen az előleg a felügyelet szerint nem tartozik az árkategóriák csoportjába. Más a helyzet azonban az éves elszámolással. Ha ezzel nem vagyunk elégedettek, akkor már nyugodtan fordulhatunk a felügyelethez is. Ez megvizsgálja a számlákat és az energiaszolgáltatók által kiszabott dijakat. Ha ezt követően felmerül a gyanúja annak, hogy a számlázás diszkriminatív a fogyasztóra, a házban található többi lakás számlázását is átnézik. Ha kiderül, hogy a számlázást nem minden fogyasztó számára azonos kritériumok alapján végezték, a felügyelet kötelező érvényű felszólítást küld a kezelőnek a hiányosság felszámolására. Nem csak a számlázással lehetnek azonban problémák. Az egyre magasabb árakért ugyanis nem egyszer silány szolgáltatást kapunk. Ez a legtöbbször a vízszolgáltatást érinti. Hogy milyen víz kerül a hálózatba, azért a szolgáltatók a felelősek. Szinte nincs is olyan háztartás, ahol még ne folyt volna a csapból pirosas színű víz. Ezt a többségünk hagyja elfolyni, és általában eszünkbe sem jut, hogy az ilyen vízért akár nem is kellene fizetnünk. A víz minőségét az erre szakosodott laboratóriumokban ellenőrzik. Ilyen laboratóriuma minden nagyobb vízszolgáltatónak van. A vízminőség ellenőrzését elvégzik azonban a Vízügyi Kutató- intézethez tartozó laborban is. Egy- egy ellenőrzés 5-6 ezer koronába kerül, amiben azonban még nincs benne a mintavétel ára. (mi) Ügynökség vagy felügyelet? A távhőszolgáltatás gazdaságosságát a Szlovák Energiaügynökség ellenőrzi, ez azonban nem rendelheti el az esetleges hiányosságok eltávolítását. Ezt csak a Szlovák Energiafelügyelet teheti meg. A felügyelet ellenőrei készítik el a hibákról szóló jelentést, meghatározva azt is, hogy a hiányosságokat meddig kell eltávolítani, (m) A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet, az Állami Energiafelügyelet és a Szlovák Energiaügynökség hatáskörei Kihez fordulhatunk számlázási problémákkal? ÚJ SZÓ-T1PP Problémáink vannak az energiaszámlákkal vagy a havi előlegekkel, ám nem tudjuk, kihez forduljunk? Az említett területtel általában három intézmény, a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet, az Állami Energiafelügyelet és a Szlovák Energiaügynökség foglalkozik. A különbség elsősorban a hatáskörökben van. Szlovák Kereskedelmi Felügyelet Kiket ellenőriz? ♦ Azokat a vállalkozókat és társa-- ságokat, amelyek a lakóházak kezelésével foglalkoznak, vagyis a házkezelőket. ♦ A lakásszövetkezeteket, ha a lakások már a lakók tulajdonában vannak. ♦ A városi és községi hivatalokat, ha a lakástulajdonosok a hivatallal kötöttek szerződést a lakóházak fenntartásáról. Mindez érvényes a bérlakásokra is. Kiket nem ellenőriz? ♦ A lakástulajdonosok közösségét. Ezek esetében ugyanis az ellenőrzést a közösség szervei végzik. ♦ A lakásszövetkezeteket, ha szövetkezeti lakásokról van szó. Ez utóbbiakat a szövetkezet ellenőrző bizottsága felügyeli. ♦ A fegyveres testületek (katonaság, rendőrség) építményeit. Ezeknél ezt a feladatot a védelmi és belügyi tárcák ellenőrei végzik. Mit ellenőriz? ♦ A lakhatással összefüggő szolgáltatások számlázását. Az ellenőrzésre a lakás használójának kell felkérnie a hivatalt. Mit nem ellenőriz? ♦ A lakásszövetkezetek és lakóközösségek felújítási alapjait. ♦ A szolgáltatásokért fizetett havi előlegeket. Ezeket a házkezelőség a lakás tulajdonosával kötött egyezség alapján szabja meg. A vitás kérdéseket csak a bíróság döntheti el. ♦ A víz, gáz, villany és hőszolgáltatás árát. Ez az árszabályozási hivatal és az Állami Energiafelügyelet hatáskörébe tartozik. Állami Energiafelügyelet ♦ Ellenőrzi az energiahálózatok biztonságát. ♦ Biztosítja a villany- és gázszolgáltatók ügyfeleinek a biztonságát. ♦ A jövő évtől már a 2006-os évre szóló költségek szétírását is ők felügyelik. Szlovák Energiaügynökség ♦ Ellenőrzi és kiértékeli az energetikai rendszerek működésének az anyagi hatékonyságát. ♦ Tanácsot nyújt az energiatakarékoskodásról és az alternatív energiaforrásokról. ♦. Ellenőrzi az energiaforrások hatását azok környezetére. FONTOS CÍMEK ES TELEFONSZAMOK Szlovák Kereskedelmi Felügyelet Pozsonyi kerület: Prievozská 32, 827 99 Pozsony 27, telefon: 02/58272 272-3, fax: 02/58272 270, e-mail: lubica.petiova@soi.sk , simona.illitova@soi.sk Nagyszombati kerület: Trhová 2, 917 01 Nagyszombat 1, telefon: 033/5512 656, fax: 033/5512 656, e-mail: tt@soi.sk Trencséni kerület: Sládkovičova 11, 971 01 Privigye 1, telefon 046/5422 771, fax: 046/5422 771, e-mail: tn@soi.sk Nyitrai kerület: P.O. BOX49A, Staničná 9,949 01 Nyitra 1, telefon: 037/7720 001, fax: 037/7720 024, e-mail: nr@soi.sk Zsolnai kerület: Predmestská 71, 011 79 Zsolna 1, telefon: 041/7632 139, fax: 041/7245 868, e-mail: za@soi.sk Besztercebányai kerület: Dolná 46, 974 00 Besztercebánya 1, telefon: 048/4124 693, 048/4151 871, fax: 048/4152 286, e-mail: bb@soi.sk Eperjesi kerület: Konštantínova 6, 080 01 Eperjes 1, telefon: 051/7721 597, fax: 051/7721 596, e-mail: pr@soi.sk Kassai kerület: Vrátna 3, 043 79 Kassa 1, telefon: 055/6220 781, fax: 055/6224 547, e-mail: ke@soi.sk Szlovákiai Lakóközösségek Szövetsége Központ: Južná trieda 93, 040 01 Kassa, telefon: 055/6782483, e-mail: zsvb@nextra.sk , honlap: www.zsvb.sk Regionális képviseletek: Pozsony, RND, Škultétyho 5, telefon: 02/55423019 Privigye, telefon: 0905 673 118 Garamszentkereszt, telefon: 045/6725473, 0905 191605 Besztercebánya, Komenského 21, telefon: 0903 7210376, 0908 939 269 Kassa, Južná Trieda 93, telefon: 055/6770013, 0905 767779 Szlovákiai Lakásszövetkezetek Szövetsége Központ: Palárikova 16, 812 60 Pozsony, honlap: www.szbd.sk , telefon: 02/5726 7301, fax 02/5249 2141, e-mail: szbd@next- ra.sk Szlovák Lakásgazdálkodási Szövetség (a lakáskezelőségek és a hőszolgáltatók szervezete) Központ: Nobelova 18, 831 02 Pozsony, tel.: 02/ 49 23 12 46, 02/ 49 23 12 47, e-mail: zbhs@zbhs.sk , honlap: www.zbhs.sk Árszabályozási Hivatal Úrad pre reguláciu sieťových odvetví, Bajkalská 27, 821 01 Pozsony, telefon: 02/58100418, 58100411, honlap: www.urso.gov.sk Szlovák Energiaügynökség Igazgatóság: Bajkalská 27, P. O. Box 14, 827 99 Pozsony, telefon: 02/58 24 11 11, fax 02/53 42 10 19, e-mail: office@sea.gov.sk , honlap: www.sea.gov.sk Kirendeltségek: Besztercebánya, Rudlovská cesta 53, 974 28, tel: 048/414 2350, fax: 048/ 414 2351, e-mail: seabb@isternet.sk Pozsony, Bajkalská 27, 827 99, telefon: 02/5824 8230, fax: 02/5342 1027, e-mail: seaba@maü.viapvt.sk Kassa, Krivá 18, 041 94, telefon: 055/678 2532, fax: 055/678 6411, e-maü: sea@ke.sknet.sk Trencsén, Hurbanova 58, 911 00, telefon: 032/743 5216, fax: 032/743 6057, e-mail: seatn@isternet.sk Állami Energiafelügyelet Igazgatóság: Hurbanova 58, 911 00 Trencsén, telefon: 032/7435 216, fax 032/7436 057, e-mail: sei@tn.sknet.sk Szlovákiai Fogyasztók Szövetsége Központ: Palisády 22, 811 06 Pozsony, telefon és fax: 02/54 41 11 48 Szlovák Metrológiai Felügyelet ♦ a mérőórákat ellenőrzik Igazgatóság: Geologická 1, 821 06 Pozsony, tel./fax 02/4552 5473,4552 5529, e-mail: smi@smi.sk Kirendeltségek: Pozsony, Geologická 1,811 22, tel./fax 02/4552 5473 a 4552 5529 Nyitra, Kmeťkova 3, 949 01, tel.: 037/6522 360, fax: 037/6522 350 Besztercebánya, Hviezdoslavova 31, 974 01, tel.: 048/4151 042, fax: 048/4151 210 Kassa, Zemplínska 46, 041 64, tel.: 055/6786 248 fax: 055/6767 693 VARHAT0 IDŐJÁRÁS: JOBBARA FELHŐS EG; -3 ES +1 FOK A Duna vízállása - Pozsony: 250, apad; Medve: 115, árad; Komárom: 125, változatlan; Párkány: 65, árad. A Nap kel 07.09-kor - nyugszik 17.04-kor A Hold kel 13.57-kor - nyugszik 06.14-kor ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA Túlnyomórészt felhős időre van kilátás, helyenként havazás is előfordulhat. Gyenge, délnyugaton nyugati irányú szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és 0 fok között alakul, éjjel akár -7 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála. Holnap a mainál ritkább felhőzetre és egy-két fokos lehűlésre számítanunk. Nappal -4 és 0, éjjel -3 és -10 fok körül alakulnak a hőmérsékleti értékek. Vasárnap napos idő várható. Az időjárás alakulása jobbára kedvezőtlenül fog hatni az emberi szervezetre; ingerlékenyebbek, fáradékonyabbak lehetünk, és nehezebben tudunk összpontosítani. Megviselheti az időjárás a reumatikus és mozgásszervi, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőket. Fájdalmat érezhetünk az ízületek tájékán, és a régebbi sebek helyén. Kiújulhat néhány bőrbetegség. Holnap a maihoz hasonló hatásokkal számolhatunk. TUNISZ 15 -.._