Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-09 / 33. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 9. www.ujszo.com RÖVIDEN Nem gyengült tovább a korona Pozsony. Ivan Šramko, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke szerint a kormányválság megoldását követően a korona árfolyama Stabilizáló­dik. A kurzus alakulását illetően nem volt hajlandó találgatásokba bo­csátkozni, csupán jelezte, a politikai helyzet megszilárdulása egyben a korona árfolyamkilengését is megfékezi. A belpolitikai válság hétfői kirobbanása óta fizetőeszközünk közel 50 fillért gyengült az euróhoz képest, azonban tegnap már csak minimális küengést mutatott, és keddhez viszonyítva érdemben már nem romlott tovább. (TASR) Hitler-kép fogadta a rendőröket Komárom. Adolf Hitler képmásaival csinosította lakását egy 54 éves komáromi férfi. Az intézkedő rendőrök három Hitler-portréra bukkantak a férfi lakásán, amit azzal honoráltak, hogy nád eszmék propagálása miatt eljárást indítottaák ellene. A gyanúsított nem isme­retlen a rendőrök előtt, korábban már tizenegyszer került bíróság elé. Mostani tettéért akár három év szabadságvesztéssel is ítélhetik, (ú) PARTOK TAMOGATOTTSAGA smn C ■ÍSmer-SD CS-HZDS fűíít MKP ■ SDKÚ-DS 31,1 TASR biztosan részt vesz Zajacnak hiányzik a legjobban a KDH három minisztere, hamarosan már nem lesz miről tárgyalni Kormány: azért még lesznek ülések Csáky Pál és áz új „szerzemény", Lucia Žitňanská, a háttérben a másik miniszter asszony, Iveta Radičová (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. Először ülésezett tegnap a kormány Dániel Lipšic igazságügyi, Martin Frone oktatásügyi és Vladi­mír Palkó belügyminiszter nélkül. A miniszterek egyet­értenek abban, hogy az elő­rehozott választásokig már nem kerülnek kulcsfontos­ságú törvényjavaslatok a kabinet elé. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A kormányülések tegnaptól lé­nyegesen könnyedebb hangulat­ban zajlanak, a kulcsfontosságú • törvényeket és módosításokat fo­kozatosan néhány jelentés meg­tárgyalása váltja fel. Tegnap például egy Albániával kötendő kétoldalú szerződésen rágódott a kabinet. A miniszterek végül mindent rendben találtak és rábólintottak a jelentésre. Azt nem tudni, mikor lesz az utolsó kormányülés. A három KDH-s miniszter legin­kább Rudolf Zajac egészségügyi miniszternek hiányzott. „Főleg Daniel Lipšic sajátos humora hi­ányzik, ám Lucia Žitňanská új igazságügyi miniszternek köszön­hetően gyorsan megszokom a vál­tozást” - magyarázta Zajac. Meg­győződése: minél több nő ülne a kormányban, annál könnyebb lenne átvészelni a változásokat. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter is örömmel fogadta a hírt, hogy az üléseken egy nővel több lesz, emellett figyelmezte­tett, maradtak még feladatok. „A földművelési ágazat számára még szükséges bizonyos törvények el­fogadása, hiszen számos európai előírás, jogszabály megváltozott. Ha erre nem tudunk felkészülni, előfordulhat, hogy jövő januárjá­tól nem férhetünk hozzá bizonyos uniós támogatásokhoz” - mondta érdeklődésünkre Simon. Bízik benne, a parlamenti képviselők is megértik, hogy ezek a törvények, pártállástól függetlenül, fontosak. Mikuláš Dzurinda kormányfő azt sem zárja ki, hogy a kormány ezentúl csak kéthetente ülésezne. „Olyan helyzet van az országban, mint bárhol másutt, négy hónap­pal a választások előtt”. Nemso­kára nem igazán lesz mit megvi­tatni a kormányban, (dem) Az MVK ügynökség felmérése január végén készült, tehát még nem tükrözi, hogyan változott a pártok támogatottsága a kormányválság miatt A Smer visszacsinálná az összes egészségügyi reformot Zajac miniszter marad, a KDH se szavazott ellene ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Rudolf Zajac egészség- ügyi miniszter a helyén marad, teg­nap csak 68 képviselő szavazott a leváltására a szükséges 76 helyett. Nem támogatta leváltását a kor­mányból kilépő KDH sem. Az ülés­re rányomta bélyegét a kormány- válság, a vitát alig néhány képvise­lő figyelte, szinte csak ellenzékiek szólaltak fel. Egy ideig maga Zajac is hiányzott, ezért meg kellett sza­kítani a vitát. Az ellenzéki javaslat indoklásában Pavol Paška azzal vá­dolta a minisztert, hogy reformja tönkretette az egészségügyet. ,Amihez csak hozzányúlt, ott rom­lott a helyzet” - jelentette ki Paška. Az egészség árucikké vált, melyet sokan nem tudnak megvásárolni. Ha a Smer hatalomra kerül, akkor lépésről lépésre visszaállítja a régi rendszert. Zajac ezt tarfia a legna­gyobb hibának. ,A mai ellenzék életveszélyes az egészségügyre nézve - válaszolta a felszólalóknak.- Az egészségügy átalakult, már nincs szükség komolyabb rendszer­módosításra.” Szerinte az ellenzék­nek nincs elképzelése az egészség­ügy egészének működtetéséről, és az egyes részjavaslatok tönkretehe­tik az állami költségvetést. Bírálta az ellenzéket azért is, mert feljelen­tésekkel rontják az egészségügy jó hírét állítólagos pénzügyi visszaélé­sek miatt. „Először a Veriteľ, majd a kórházak átalakítása, végül a men­tőállomások miatt” - mondta a mi­niszter, aki szerint egyetlen esetben sem igazolódott be az ellenzék gya­núja. Védte a minisztert Karol Džupa volt HZDS-es képviselő is, aki szerint sokan csak azért bírálják Zajacot, mert most ez a divat. Sze­rinte a szakemberek tudják, hogy Zajac sokat végzett. Ugyanakkor leváltása mellett szavazott Pavol Rusko, az ANO el­nöke is, aki váltóügye kipattanásá­ig, tavaly augusztusig semmi kifo­gásolnivalót sem talált az általa je­lölt miniszter munkájában, (lpj) Madárinfuelnza, pápa, valóságshow Szavak 2005-ből TASR-H1R Pozsony. A lakosság 34,9 szá­zalékának a madárinfluenza jut eszébe, ha azt kérdezik tőle, mi volt a 2005-ös évben leggyakrab­ban hallott szó - derült ki a TNS ügynökség felméréséből. A máso­dik legtipikusabb szó vagy szó- kapcsolat „II. János Pál pápa halá­la”, a válaszadók 28,7 százaléká­nak ez jutott elsőként eszébe. A pápa így egy kevéssel megelőzte a „valóságshow” kifejezést (27,9). A listán a benzináremelés, az ár­emelés (energia) következik - minden ötödik embernek ez is eszébe jut a tavalyi évről. (A fel­mérés során több fogalmat is meg lehetett jelölni.) A 29 évnél fiatalabbaknál a valóságshow, a Harry Potter, az Artmedia Petržalka és a madárinf­luenza volt a sorrend. Az 50 év fe­lettieknél a pápa halálát az ener­giaárak emelése követte. A 30-49 éves korosztálynál gyakran buk­kan fel a „második pillér”, ami a nyugdíjreform második részét, a magán-nyugdíjpénztárakat jelöli. A férfiaknál az Artmedia és a KIA, valamint a benzin a leggyako­ribb szó, a nőknél a madárinfluen­za, a valóságshow és az áremelés. Bárdos szerint a törvényhozásban is érezhető lesz a kampány, előkerülnek a populista javaslatok Parlament: azért még lesznek ülések ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ha ma a parlament el is fogadja a választási ciklus lerövidí­tését, a képviselők azért még fog­nak munkába járni. A tervek szerint még két rendes ülés lesz, erősítette meg lapunknak Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. Bárdos szerint a hátralévő idő­szakban elsősorban azokkal a ter­vezetekkel foglalkoznak, melyek már a parlamentben varrnak, túlju­tottak az első olvasaton, s már csak a végszavazás van hátra. ,A kor­mányból valószínűleg már kevés tervezet érkezik, csak a legfonto­sabb dolgokkal kapcsolatban. Kép­viselői indítványként ugyan bárki bármit benyújthat, ám esélye pél­dául a szociális törvény módosítá­sának és hasonló dolgoknak lehet” - magyarázta Bárdos. Úgy véli, a tanácskozások ezentúl a választási kampány jegyében zajlanak majd, populista javaslatok is felbukkan­nak. Ilyen körülmények között alig van esély a nyelvi charta érvényesí­téséhez szükséges törvénymódosí­tások elfogadására, a kormány va­lószínűleg már elő sem terjeszti. A parlamentben van viszont a politi­kai tisztogatásokat lehetővé tevő köztisztviselői törvény és a kihágási norma, mely kimondaná: ittas ve­zetésre a mentelmi jog nem vonat­kozik. A KDH három menesztett minisztere visszaült a képviselői padsorba, s Daniel Lipšic bejelentet­te: legalább két tervezetet előter­jeszt, mindkettőt miniszterként is megpróbálta már elfogadtatni. Az egyik a mentelmei jog szűkítését cé­lozza, hogy az csak a parlamentben tett kijelentésekre vonatkozzon. A másik javaslat a jogi személyek fe­lelősségre vonhatóságával függ össze. A büntetőjogi reform része­ként ezt is előterjesztette, ám ku­darcot vallott, amiért az OECD bí­rálta az országot. A szervezet nyo­mást gyakorolt Szlovákiára, hogy minél előbb próbálja jogrendbe ik­tatni. Ez a jelenlegi politikai hely­zetben nem lesz könnyű. Kompro­misszumként felmerült: a büntet­hetőség lehetőségét azokra a terü­letekre - terrorizmus, ember- és ká­bítószer-kereskedelem, pornográfi­ára, korrupció, pénzmosás, pénz- és értékpapír-hamisítás - korlátoz­nák, melyeket az OECD és az euró­paijogrend előír. Ha rövid időn be­lül nem iktafiuk jogrendünkbe, az Európai Bizottság beperelheti az országot, mert nem teljesíti kötele­zettségeit. A normát sorra hagyják jóvá az uniós országok, (sza) Szarka László: A jól működő autonómia a legegyszerűbb módszere a hatalomelosztásnak Számos európai országban létezik autonómia ÚJ SZÓ-HÍR Budapest. Európai autonómia- modellek címmel rendezett a múlt hét végén konferenciát a Magyar Tüdományos Akadémia és a Duna televízió. Szlovákiából Duray Miklós és Kvarda József vett részt a tanácskozáson (Bugár Béla és Csáky Pál is kapott meghí­vót, de ők nem jelentek meg), amelyen jelen volt Tőkés László Királyhágó melléki református püspök és magyar politikusok is, túlerőben voltak az ellenzékiek. A konferencia résztvevői többnyire élesen bírálták a magyar kor­mányt és a határon túli magyar ki­sebbségi pártok vezetőit, mert azok úgymond önként lemondtak a valódi autonómia eléréséről. Tő­kés szerint Magyarországnak olyan elnök kellene, mint Basescu román államfő, aki Brüsszelben kijelentette: Románia egyesülni akar Moldáviával. Noha egyes po­litikusok radikálisan fogalmazzák meg óhajaikat, a magyar kisebb­ségeknek adandó autonómia kér­dése továbbra is terítéken marad. Csak éppen az önrendelkezés el­érésének módjaiban és módszere­iben nem egyeznek meg a magyar politikusok. A szlovák politikusok hajlamo­sak a kérdést azzal elütni, hogy az autonómia erősen az Európában bevett standardok fölé menne. Ha azonban ránéznének Európa au­tonómiatérképére, rájönnének: ez nem igaz. Az öreg kontinensen kü­lönféle autonómiák működnek, melyek a kisebbségi kérdést hiva­tottak megoldani. „A jól működő autonómia a legegyszerűbb és leg­demokratikusabb módszere a ha­talomelosztásnak” - állítja Szarka László történész. Szerinte a leg­jobb és legismertebb példa a né- • metek lakta olasz tartomány, Dél- Tirol és a svédek lakta finn Aland- szigetek. Ám Dél-Tirollal mostaná­ban gondok vannak, hiszen Auszt­ria és Olaszország összerúgta a port amiatt, hogy a dél-tiroliak kö­vetelték: Ausztria alkotmányában rögzítse, hogy minden körülmé­nyek között kiáll az autonómia mellett. A Duna televízió egyébként hús­véthétfőre tervezi Autonómia című csatornájának beindítását, (mp) AUTONÓM IAM0DELLEK Európa majdnem mindegyik államában létezik valamilyen autonómia. Három alapvető au- tonómiamodellt különbözte­tünk meg: ♦ kulturális autonómia (KA) - a kisebbségek maguk igazgat­ják kultúrájukat és oktatás­ügyüket ♦ adminisztratív autonómia (AA) - történelmi-regionális vagy földrajzi alapon hozták létre ♦ etnoregionális autonómia (EA) - régiók speciális etnikai statútummal Néhány példa: Olaszország - Dél-Tirol (ERA), Val dAosta, Szardínia, Szicília (AA) Franciaország - Korzika (ERA, AA) Spanyolország - Katalónia, Baszkföld (ERA), Galícia, Valen­cia (AA) Dánia - Feröer-szigetek, Grönland (AA), németek és frí­zek (KA) Belgium - flamandok, vallo­nok (ERA, AA), németek (AA) Nagy-Britannia - Guernsey, Jersey, Man (AA), Wales, Skó­cia, Észak-írország (ERA) Németország - dánok (KA) Finnország - Aland-szigetek (AA, ERA), lappok (ERA, KA) Svédország - lappok (ERA, KA) Norvégia - lappok (ERA, KA) Szlovénia - magyarok, ola­szok (KA) Horvátország - magyarok, olaszok, szerbek, bosnyákok (KA) Szerbia - Koszovó, Vajdaság (AA, KA) Magyarország - (KA) 13 ki­sebbség Svájc - nemzetiségi kantonok, ladinok (KA) (Forrás: MTA)

Next

/
Oldalképek
Tartalom