Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-02 / 1. szám, hétfő
20 Panoráma - hirdetés ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 2. Szigorú biztonsági intézkedések közepette látványos tűzijátékokkal ünnepelte a világ az új év eljövetelét, komoly rendbontások nem voltak A tavalyinál felhőtlenebb év igézetében Csók a diadalív árnyékában. A francia fővárosban mintegy félmillió ember köszöntötte az új év beköszöntét. (AP-f elvétel) NAPTÁR Január 2 EGY GONDOLAT „Minden kormányzat legnagyobb erőssége a gyönge ellenzék.” (Juhász Gyula) NÉVNAP Ábel A latin eredetű név, de gyökerei régebbre nyúlhatnak visz- sza, már az első emberpár, Ádám és Éva kisebbik fiát is így hívták az Ószövetségben. Jelentése múlandóság és lehelet. Ma Ákos, Bazil, Bertold, és szlovák Alexandra nevű ismerőseinket is köszöntsúk! MAI ÉVFORDULÓINK 160 éve született Budán Erkel Sándor zeneszerző, karmester. Erkel Ferenc fia, a Nemzeti Színház operaigazgatója, majd az Operaház első karnagya volt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 35 éves Mednyánszky Szilvia kajakozónő, világbajnok. 35 éves Rónaszéki Ildikó vízilabdázónő, az 1991-ben Euró- pa-bajnoki aranyérmet nyert magyar válogatott tagja. 50 éves Somossy József vízilabdázó, a Spartacus, a Bp. Honvéd, a válogatott egykori kiválósága. NAPI VICC Az indián bemegy a polgár- mesteri hivatalba azzal a szándékkal, hogy túl hosszú a neve, és szeretné megváltoztatni. Az adatfelvételnél a titkárnő megkérdezi:- Jelenleg mi a neve?- Szélsebesen szálló ezüstnyílvessző.- És mi legyen az új neve? -Sutty. London/Párizs/Berlin/ Moszkva/New York/ Sydney. Látványos tűzijátékkal ünnepelték milliók Európában és világszerte a 2006-os esztendő beköszöntét. Szilveszter éjszakájára több helyütt szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. A természeti csapások és terrortámadások sorozata által beárnyékolt óesztendőtől örömmel búcsúztak. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London belvárosában százezrek ünnepeltek újév hajnalán a metró- sztrájk ellenére. A londoni metró szombat délben kezdődött 24 órás sztrájkjának kevéssé volt érezhető a hatása, jóllehet a hatóságok előzetesen komoly felfordulástól tartottak. Végül azonban a 400 kilométeres metróhálózat 276 állomásából mindössze 31 volt zárva az óév utolsó és az újév első éjszakáján, és a 12 fő metróvonal zöme kisebb késésekkel ugyan, de működött. Az ünneplés hagyományosan első számú színhelyén, a Trafalgar♦ Az Empire című amerikai magazin szavazásán Tom Cruise lett minden idők legiz- gatóbb színésze. Tom Cruise hollywoodi filmsztárt választották minden idők legizgatóbb színészének. Az Empire című amerikai magazin 10 ezer filmrajongót kérdezett meg és a szavazás alapján Cruise mellé került Angelina Jolié, mint a legjobb színésznő. A legjobbak közé választották még Kevin Spacey színészt és Kate Winslet színésznőt. (MTI) ♦ Megtalálták a Csaó Darwin! új műsorvezetőjét. Két jelölt volt, Bochkor Gábor helyére, aki a szombat esti óévbúcsúztató adástéren becslések szerint 220 ezren zsúfolódtak össze, és további 150 ezren várták az éjfélt a Temze partján, valamint a parlament híres óratornya, a Big Ben tövében. A Big Ben éjféli óraütésének pillanatában a Temze túlpartján lévő, 135 méter magas óriáskerék, a London Eye szerkezetén és a folyón lehorgonyzóit uszályokon hatalmas és minden eddiginél látványosabb tűzijáték vette kezdetét. A tömeg biztonságára 2600 rendőr ügyelt, a levegőben is rendőrségi helikopterek keringtek. A francia főváros sugárútján, a Champs-Elysées-n a rendőrség becslése szerint mintegy félmillió ember köszöntötte az új év beköszöntét. A sugárúton különösen erős volt a rendőri jelenlét, s országszerte összesen 25 ezer rendőr és csendőr ügyelt a rendre. A hatóságok tartottak attól, hogy esetleg megismétlődnek a novemberi franciaországi külvárosi zavargások során tapasztalt kiteijedt erőszakos cselekmények. Az erőszakos cselekmények száma végül felülmúlta az egy évvel ezelőtti szintet: Franciaországban 425 gépkocsit gyújtottak fel, ami több mint 100-zal haladja meg a 2004 szilveszterén történt gyújtogatások számát. ban volt látható utoljára. Nacsa Olivér és egyik legjobb barátja, Harsányi Levente közt dőlt el a verseny. A befutó végül a Banánhéjból ismert humorista lett, aki így januártól a tíz éve már örök társává vált Bagi Iván nélkül áll a kamerák elé. „Természetesen Ivánnal folytatjuk a Banánhéj című műsorunkat” - kommentálta a fejleményt Nacsa. „A TV2 azért Olivért választotta, mert olyan, aki a különböző játékok kitalálásában maga is aktívan részt vesz. Továbbá a Banánhéj, illetve a Csaó Darwin! jelképei, a banán és majom nem él távol egymástól” - adott tette hozzá Barna György, a TV2 kreatív igazgatója. (TV2) A német fővárosban a fagypont alá süllyedt hőmérséklet eüenére a szervezők szerint csaknem egymü- lió ember hatalmas tűzijátékkal búcsúzott az óévtől a Berlin történelmi városközpontjában álló Brandenburgi Kapunál. A szilveszteri vidám hangulatot, s az új évvel kap♦ Huszonkét évi keresés, nyomozás után végre rábukkantak az olasz rendőrök egy körözött maffiózóra - a halálos ágyán. A rendőrség eredetileg nem tudta, hogy a maffiának dolgozó, régóta keresett Domenico Lo Galbo kábítószer-kereskedő időközben abbahagyta alvilági tevékenységét, mert súlyosan megbetegedett, és hazatért meghalni családjához a szicíliai Bagheriába. Egy füles révén a rendőrök a helyszínre siettek, rajtaütöttek a lakáson, hogy végre őrizetbe vegyék a bűnözőt. Meg is találták - a halálos ágyán felravatalozva, temetésre előkészítve, mert nem sokkal a rajtaütés előtt meghalt. (MTI) csolatos várakozásokat csak tetézte, hogy idén Németországban rendezik meg a labdarúgó világbajnokságot. Bécsben a Práterben és a polgármesteri hivatal előtt mintegy 650 ezer ember ünnepelt. Az orosz fővárosban a hideg és nyirkos időjárás ellenére ezrek búMTI-HÍR Nairobi. Owen, a kétéves vízüó és Mzee, a 130 éves óriás teknősbéka furcsa kapcsolata még egy évvel azután is fennáll, hogy a vízilovat a tavaly december 26-i délkelet-ázsiai szökőár elszakította cs; djától. Owen szüleivel együtt élt a Szabaki folyóban, amikor az India eánon kialakult cunami h as hullámai elérték a kelet-afri, partokat. A hullámok belesodorták őt az óceánba, ahol azután egy korallzátonyon kötött ki. A part menti kisváros, Malindi lakói halászhálókkal kifogták a kölyök vízilovat, és elszállították a Haller Park állatcsúztatták 2005-öt a Kreml falainak tövében. A nagy erőkkel kivonuló rendőrség kis csoportokban engedte be az ünneplőket a Vörös térre, s esetenként szemet hunyt afelett, hogy a szilveszterezők a hivatalos tiltás ellenére pezsgőspalackokat vittek magukkal az orosz főváros egyik legismertebb nevezetességének számító térre. Több százezer ember ünnepelte az ausztráliai Sydney kikötőjében, hogy beköszöntött a 2006-os esztendő. A kelet-ausztráliai metropolisz kikötői hídjára egy óriási világító szívet vetítettek vörös fényekkel, s nagyszabású tűzijáték köszöntötte az új évet közép-európai idő szerint délután két órakor. Az új esztendőt mégsem Sydney-ben ünnepelhették először, hanem a Kiriba- ti-szigeteken és Új-Zéland keleti részén, amelynek lakói már középeurópai idő szerint délben ádéptek 2006-ba. Ajellemzően felszabadult ünneplés Ázsiában éles ellentétben állt a tavalyi szilveszterrel, amikor az Indiai-óceán térségében pusztító szökőár miatt sok ünnepséget lemondtak. New Yorkban a Times Square-on a hideg, a hó és a szigorú biztonsági ellenőrzések ellenére közel 1 milliónyian várták a 2006- os év beköszöntét. menhelyére, ahol összetalálkozott Mzeevel, a teknősbékával és elfogadta őt nevelőszülőnek. A teknősbéka kezdetben el akarta őt utasítani, de Owen kitartó volt: mindenhová követte és megpróbált hozzábújva aludni. Néhány nap elteltével Mzee beadta a derekát - már ha lehet ilyet mondani egy óriásteknőc- re - és ahogy teltek a hetek, viszonozta is a ragaszkodás jeleit. Mára Owen és Mzee elválaszthatadan, bár időközben Owen alaposan megnőtt. A park gondozói most azt tervezik, hogy 2006 elején bemutatják Owent egy Cleo nevű 13 éves nőstény vízilónak, hátha tartós kapcsolat alakul ki kettőjük között. KÉPZELJE! A cunami hozta össze a vízilót és a veterán teknősbékát Állati furcsa pár kapcsolata Ankét A Time magazin szerint a Gates házaspár és Bono az év emberei. De ki lesz az év szlovákiai magyarja? Vannak-e olyan személyiségeink, akikre nyugodt szívvel szavazhatunk? Olyanok, akik jó évet zártak, akik sikeresek, akiknek valamit köszönhetünk. Kedves olvasó, döntsön Ön, hogy ki az év szlovákiai magyarja, szavazzon! És indokoljon! Töltse ki szelvényünket, és határozza meg, ki az év embere! Ne feledje, vannak nagyszerű sportolóink, íróink, művészeink, közéleti személyiségeink, akik legalább annyit tettek, mint a politikusok. Ön dönt, ha szavaz! Ki 2005 szlovákiai magyarja? Játékszabály 1. Az ankét szervezője a Petit Press Rt., társszervező az A SMS Rt. 2. Az ankét 2005. december 27-étől 2006. február 4-éig tart. 3. Az ANKÉT 2005 az év szlovákiai magyar személyiségének választása. A verseny kétfordulós. Az első fordulóban a benevezés zajlik. Ez kizárólag az Új Szóban - 2005. december 27-étől 31-éig - megjelenő szelvény kitöltésével és elküldésével történhet. Beküldési határidő: 2006. január 2. Cím: Petit Press a. s., nám. SNP 30, 818 08 Bratislava 16. A borítékon kérjük feltüntetni: ANKÉT 2005. Egy beküldő szelvényenként csak egy személyiséget javasolhat, de több szelvénnyel is támogathatja egy személy jelölését. 4. A második forduló 2006. január 9-én kezdődik. A tízes szavazólista azokból a személyiségekből áll össze, akik a legtöbb szavazószelvényt kapták. Négy fordulón át SMS-ben lehet rájuk szavazni. Fordulónként kiesik a két utolsó helyre került személy. A végeredményt 2006. február 4-én tesszük közzé. 5. A szelvénybeküldők közül tízen Új Szó-ajándékcsomagot kapnak. Az SMS- szavazásba bekapcsolódók közül fordulónként 3 Új Szó-ajándékcsomagot sorsolunk ki. A nyertesek nevét folyamatosan közöljük az Új Szóban. liflBüiffl ankét - Ki 2005 szlovákiai magyarja? A javasolt személy neve: Miért javaslom: A beküldő neve: Címe: Jt Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (02/59233401, fax: 02/59233338) Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (02/59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Kocur László - fókusz (02/59233443) Mislay Edit-kultúra (02/59233430), Urbán Gabriella - panoráma (02/59233444), J. Mészáros Károly-sport (02/59233431), Horváth Erika - Nagyszünet, Iskola utca (02/59233427). A regionális híradás vezető szerkesztői: Klein Melinda (02/59233426) - Közép- és Kelet-Szlovákia, Korpás Árpád (02/59233436) - Nyugat-Szlovákia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 02/59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. Kiadja a Petit Press Rt., E-mail: redakcia@ujszo.com Nám. SNP 30,81101 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. www.ujszo.com Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 02/59233278, lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/59233235,02/59233200,02/59233240, fax: 02/59233295 E-mail: i^ cuna@ujszo.com . Kassa: B. Nemcovej 32,055/6709548', 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2. Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk jr\ honlapon található. Lapunk a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával jelenik meg. Avdi, 0ljre?J of Circulations