Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-02 / 1. szám, hétfő

6

Kultúra

ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 2.

Kulturális életünk jeles személyiségei nyilatkoznak arról, hogy saját szakterületükön mit tartanak az elmúlt év legkiemelkedőbb teljesítményének és mit csalódásnak

Szubjektív művészeti legek 2005

Az év vége, év eleje a összegzések, értékelések ideje. Ankétunkban két kérdést tettünk fel a művészet különböző területein tevékenykedő szakembereknek: 1. Az Ön számára mi(k) volt(ak) a tavalyi év legemlékezetesebb eseményeit)? 2. Mi okozott csalódást?

MISLAY EDIT

Hushegyi Gábor esztéta:

1. Biennálék, művészeti vásárok, egyedi kurátori tárlatok sora várta a tárlatlátogatókat tavaly is. Személyes pozitív élményeim közé tartozik az 51. Velencei Bien- nále két központi kiállítása, a Mindig egy kicsit tovább és A művészet élménye című, konkrétan pedig Candice Breitz Mother és Father (2005) 6-6 csatornás videóinstallációja, amelyben hollywoodi filmekből sajátította ki, alakította át az anya- és apaszerepre vonatkozó részleteket. Ugyanitt, a lagúnák városában, a Chiesa di San Staeben mutatkozott be a svájci Pipilotti Rist, aki Homo sapiens sapiens (2005) c. videoinstallációjával az édenker- tet elevenítette meg a patinás szakrális tér mennyezetén. A nagy élmények közé sorolható Kiki Smith egyéni kiállítása a velencei Querini Stampaliában. Az új történetek, a történetek elbeszélésének szemtanúi voltunk a prágai biennálékon is, ahol a nagy narra- tíva - a Knízák-elleliesség - dominált elsősorban. Ám művészeti szempontból itt is egy „filmes” produkció vonta magára a figyelmet, Johan Grimonpez Looking for Alfred (2004-2005) c. munkája, amelyben a Hitchcock-filmek szürrealizmusa vált a mű témájává. A tavalyi év folyamán nem volt mellékes számomra az a tény sem, hogy Németh Ilona meghívást kapott a Flash Art 2. Prágai Biennáléjára, hogy immár közel fél éve vándorolnak művei Japán legjelesebb kortárs művészeti intézményeiben egy kortárs kelet-európai művészeti kiállítás keretében. De közveden közelünkben is volt miért betérni a galériákba, Budapesten Pauer Gyula életműtárlatára, Pozsonyban a Szlovák mítosz,

Parti Nagy Lajos

(Dömötör Ede felvétele)

Bécsben pedig Mondrian, Chagall vagy éppen a finn klasszikus modernek kiállításra.

2. A tavalyi év veszteségei között tartom számon Igor Zabel szlovén műtörténész-kurátor halálát, a művészeti negatívumok kategóriában pedig kiemelkedik a dél-szlovákiai magyar köztéri szo- bordömping (pl. Esterházy János börtönidillje Búcson).

Németh Zoltán irodalomkritikus:

1. Az elmúlt év számomra Parti Nagy Lajos-év volt, annak minden örömével és gyötrelmével együtt: ez a lenyűgöző erejű nyelvi tér szinte második anyanyelvemmé vált, miközben persze kihívásként is szembe kellett néznem a monográfiaírás nehézségeivel. A Szódalovaglás „mintamondatai”, az Esti kréta és a Grafitnesz versei, A hullámzó Balaton elbeszélései, a Mauzóleum, az Ibusár, a Gézcsók, ületve a Sárbogárdi Jo- lán-féle A test angyala újraolvasá- sai tették ki nagyrészt ezt az évet. Persze nem lehet megfeledkezni olyan elemi erejű olvasmányélményről sem, mint amüyen például Spiró György Fogság című

regénye volt, de felhívnám a figyelmet Csehy Zoltán verseire, amelyek várhatóan jövőre jelennek meg kötetben, valamint N. Tóth Anikó Fényszilánkok című regényére is. Jót szórakoztam a Johann von Kronstadt (alias Orbán János Dénes) szerkesztette Sándor vagyok én is! rovat versein az aradi Irodalmi Jelenben, és büszke lehettem a Kalligramra, amikor nekem mint elvüeg helyi erőnek több helyről dicsérték a folyóirat és a kiadó által képviselt színvonalat. Élmény volt Andrzej Stasiukot hallgatni egy besztercebányai beszélgetésen, és készülök Michal Hvorecký, valamint Nádas Péter idén megjelent, legújabb regényének olvasására is.

Ergo az irodalmi élet. Legemlékezetesebb egy manbori József Attüa-konferencia volt, ahol Rácz

Fullajtár Andrea a Médeia címszerepében (Képarchívum)

I. Péter, H. Nagy Péter és L. Varga Péter társaságában vehettem részt előadóként, valamint a szigligeti JAK-tábor, ahol egy hetet töltöttem a titkos napló írásával Mizser Attila társaságában. Nagy öröm volt számomra Gazdag József és György Norbert sikere, az általuk elnyert hazai és magyarországi díjak száma legalábbis sikerre enged következtetni, valamint A széttartás alakzatai című könyvem magyarországi és erdélyi recepciója.

2. Negatívum? Nem szoktam Robinson Crusoe módján naplót vezetni, feltüntetve a rossz és jó

eseményeket. Viszont még mindig meglep, ha egy megkritizált könyv szerzője személyes sértésnek veszi a könyvét ért bírálatot, és évek múltán is tombol benne a düh. Az is a meglepetés erejével hatott rám, hogy amikor egy-két tanulmányomban felvetettem: ha egy szöveg nyelvéből kimutathatatlan, hogy a szlovákiai magyar irodalomba tartozik (vagyis nincs semmiféle „sajátos”, jellemző vonása), akkor mi értelme elkülöníteni a magyar irodalom egészétől - ezt a véleményt az idősebb generáció nem egy tagja szinte személyes sértésként kezelte. Türelem az ún. irodalmi életben és hajthatatlanság, ke- ményfejűség azokban az elvi, szövegformálási kérdésekben, amelyek csak rajtam múlnak: ez volt a tavalyi év.

Hizsnyan Géza színikritikus:

1. Nehéz kiválasztani egyetlen „leg”-et, mert több emlékezetes színházi élményem kötődik a tavalyi évhez. Ha rangsorolnom kellene, akkor legnagyobb élményként a pozsonyi Aréna Színház Tiso-előadását említeném. Azért is nagyon fontos számomra, mert gyönyörű példája annak, hogy társadalmilag és erkölcsüeg fontos mondanivalót hogyan lehet egészen kitűnő színházi formában és színházesztétikai eszközökkel kifejezni. A szlovák színházi életben nagyon fontos eseménynek tartok két idén induló fesztivált, a Modern dráma fesztiválját Pozsonyban és a szlovák színházak Érintések és kapcsolatok (Dotyky a spojenia) c. fesztiválját Turócszentmártonban. A magyar színházi életből a legnagyobb élményem talán egy színészi alakítás volt, mégpedig Zsám- béki Gábor Médeia-rendezésében (Katona József Színház). Maga az előadás vitatható, de Fullajtár Andrea Médeia-alakítását az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar színészi teljesítményének tartom. Lenyűgözött a játékával. Nagyon érdekes volt, nagyon hatott rám Alföldi Róbert rendezése, a Sade márki 120 napja című előadás a Budapest Bábszínházban. Ugyancsak nagyon jelentősnek tartom Schüling Árpád Feketeország (Krétakör Színház) című rendezését, amelyet a nyitrai fesztiválon is lelkesen fogadott a köCandice Breitz: Mother

zönség. Ami a szlovákiai magyar színházakat illeti: nagy örömmel néztem a Komáromi Jókai Színházban Schiller Ármány és szerelem című darabját Görög László rendezésében. Elsősorban a kitűnő színészi alakítások ragadtak meg, és az sem mellékes, hogy ez végre egy olyan előadás volt, melyben a társulat idősebb és fiatalabb tagjai együtt, kitűnő színvonalon és - végre úgy tűnik - teljes egyetértésben szerepeltek.

2. Ha negatívumokról kell beszélnem, vagy olyasmiről, ami miatt szomorú voltam, azok inkább jelenségek. Például az, hogy a Komáromi Jókai Színház - annak ellenére, hogy erős színészi társulatával bárhol megállná a helyét, amint azt az Ármány és szerelemmel is bizonyította - sajnos nem igazán tudott egységesen jó évet, évadot produkálni. Sem az elmúlt évadban, sem az ideiben. És sajnos a kassai Thália Színház már évek óta nem tud igazán konszolidálódni. Ezek elég szomorú jelenségek számomra.

Takács András néprajzi szakíró:

1. Számomra a 2005-ös év legértékesebb kulturális eseménye az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes (alakulásakor Magyar Dal- és Táncegyüttes) fél évszázados jubileumának ünnepi eseménysora volt. Tevékenységével kultúránk, hagyományaink avatott ápolásáról tett tanúbizonyságot az együttes.

Az öt évtizedes munkát méltató könyv (Csanaky Eleonóra: Az Ifjú Szivek 50 éve) kordokumentum az előadóművészet azon ágának születéséről és megerősödéséről, amely azelőtt nem szerepelt a színpadokon. Mint ahogyan számomra kordokumentum volt a jubüeumi színházi előadás is. Mindkettő hűen tükrözte azt a jelentős eredményeket felmutató munkát, melyet a mindenkori politikai irányzatokkal a talpon maradásért, a példamutató tevékenység folytatásának lehetőségéért vívott küzdelemben kifejtett-kifejtettünk.

Agócs Gergely Kilencz ballada c. CD-jét hallgatva az embernek olyan érzése támad, hajdani néprajzi gyűjtésekből származó eredeti hangfelvételek kerültek a birtokába

Misztikus utazás a zúgó havasoktól a széljárta rónaságokig

HIZSNYAI ZOLTÁN

„Másfél évszázad népköltészeti gyűjtései és tudományos feldolgozó munkája után ma már aligha szükséges bizonygatni, hogy a népballada a klasszikus népköltészeti műfajok egyik csúcspontja. Tömörsége, drámaisága, a benne ábrázolt emberi léthelyzetek mélységei, a fogalmazás költőisége mindannyiunkat megérintenek, a ballada mára beépült kultúránkba. De vajon eléggé ismeijük-e és főleg, eléggé élünk-e vele? Ismeijük-e például a balladák szövegén túl dallamaikat is?” A fönti sorok Vargyas Lajosnak, a magyar és az egyetemes balladakutatás egyik legjelentősebb alakjának a tollából valók, és Agócs Gergely közelmúltban megjelent Kilencz ballada című CD-jének borítóján olvashatók.

Vargyas saját költői kérdésére

válaszolva megállapítja, hogy sajnálatos módon még a legközismertebb balladáknak is csak legfeljebb a szövege ismerős a nagyközönség számára, pedig - mint úja - „nép- dalban-népballadában szöveg és dallam elválaszthatadan egységet képez”. Ha figyelembe vesszük, hogy az autentikus folklór jó három évtizeddel ezelőtti újrafelfedezése óta a népzenei felvételek száma egyre gyarapodik ugyan, de a balladák előadásával csak igen kevés előadó próbálkozik, nincs is mit csodálkoznunk ezen. Hát igen, a balladák előadása nem könnyű feladat, ezenkívül pedig az általában egyszerűbb hangzásvüágú, mulatós asztad nóták talán valóban a népzenerajongók szélesebb rétegeinek érdeldődésére számíthatnak. Ezért aztán versmondóktól talán többször hallhatunk balladainterpretációt, mint profi énekmondóktól. Persze, az is lehet szuggesztív és drámai, de azért a ballada mégiscsak dallammal együtt az igazi. A folklór reneszánsza tehát szerencsére tartósnak mutatkozik kultúránkban, az énekelt balladák körül azonban sajnálatos módon mind a mai napig meglehetősen nagy volt a csend.

„Ezt a csöndet töri meg a táncházon és táncházzenén felnőtt fiatal muzsikusgeneráció egyik legkiemelkedőbb képviselője, Agócs Gergely. Célja, hogy bemutassa azt a páradan énekkultúrát és sokféle énekstílust, amit a ballada megőrzött a számunkra” - írja a fiatal előadóművészről nagy elismeréssel Vargyas Lajos.

Az Agócs Gergely CD-jén szereplő kilenc ballada kilenc különböző tájegység énekkultúrájából ad ízelítőt. A származási helyek keletről nyugat felé haladva: Gyimes,

Mezőség, Kalotaszeg, Bodrogköz, Gömör, Nógrád, Zoborvidék és Somogy, tehát szinte az egész magyar nyelvterület képviseltetve van. A válogatás balladatípusok és -stílusok szerint is rendkívül rétegzett. A betyárballadáktól a Három árváig és a Fehér Annáig, a régi, középkori balladáktól az új stílusú balladákig terjed a skála.

Mindez önmagában persze nem jelentene különösebb nehézséget az előadó számára, ha csupán a dallam szolgai követését tűzné ki célul. Agócs azonban az adott tájegység és korszak egész érzelemvilágának autentikus megjelenítésére törekszik. Hűen adja vissza nem csupán a jellemző éneklésmódot, hanem a tájnyelv sajátosságait is. A palóc tájszólásban előadott gömöri és nógrádi balladákkal viszonylag könnyű a dolga, hiszen maga is ezeken a tájakon nőtt fel. Ami

azonban egészen lenyűgöző: a gyi- mesi csángók meg a bodrogközi pásztorok kiejtésmódját is anyanyelvi szinten ismeri. Mintha csak közülük való lenne. Az embernek olyan érzése támad, gyűjtésből származó felvételeket hallgat. Olyan korokból, amikor nemcsak hogy a hangrögzítés technikája, hanem még a népdalgyűjtés fogalma is ismereden volt. Megelevenedik a táj, kitárulnak a lélek bugyrai. Misztikus utazás időben és térben a zúgó havasoktól a széljárta rónaságokig. Ráadásul technikai értelemben is a lehető legmagasabb színvonalon. Mintha csak egy profi hangstúdiót teleportáltak volna vissza a régmúltba.

Hogy miként lehetséges ez? Úgy, hogy Agócs Gergelynek van egy trükkje. Nagyon egyszerű fogás ez, végül is bárki élhetne vele: ő, bizony, nem kottából és nem is hang3. & Ó C J se^Sílr

K, i t t é <■ Z 6-a.i-l.3i0i

felvételekről tanulta be ezeket a balladákat. Ott járt a helyszínen, azok körében, akik a mai napig őrzik zenei anyanyelvűnknek ezeket az archaikus, ugyanakkor megdöbbentően aktuális darabjait. Szóval, élőben hallotta, empátiával hallgatta és a bőrén érezte azokat a bizonyos hegyi és pusztai szeleket.

Hogy aztán a Kilencz ballada hallgatója is a saját bőrén véli érezni mindazt, amit a régi emberek és velük együtt Agócs Gergely is mélyen és közvetlenül átérzett, az már az interpretátor nem mindennapi adottságairól tanúskodik.