Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-04 / 3. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2006. január 4., szerda 3. évfolyam, 1. szám Csáky Pál szerint a határnyitással egy történelmileg elfogadhatatlan állapotot oldottak fel. Üröm az örömben, a kisszelmenciek még mindig csak vízummal utazhatnak. Megnyílt a határ, megoldódtak a gondok? Az ukrán hatóságok a vízum nélkül érkező kárpátaljaiakat visszafordították a határról (Szabó Bernadett felvétele) Nagyszelmenc/Kisszel- menc. Tavaly augusztusban örömteli fordulat állt be a hatvan éve kettészakított Kis- és Nagyszelmenc ügyében. Az ukrán hatóságok ugyanis elkezdték a két község közötti határátkelő építését. LECZO ZOLTÁN A kishatár néhány héten belül el is készült, ám hiába várták annyian annak megnyitását, hónapokig egymásnak ellentmondó hírek láttak csak napvilágot, és a határnyitás egyre késett. Az évvégén már a legderűlátóbbak sem hitték, hogy a helyiek a kishatárt még az idén használhatják, így annál meglepőbb volt a bejelentés, hogy 2005. december 23-án délelőtt 10 órakor mégiscsak sor kerül az avatóünnepségre. Az Ung-vidéki településre érkezve meglepetten láttuk, hogy a rendezvényre legalább annyi újságíró jött el, mint ahá- nyan a nagy napra a két község lakói közül összesereglettek. Politikusokból sem volt hiány, az ukrán hivatalos szervek képviselőin kívül jelen volt Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, Berényi József, a külügyminisztérium államtitkára, Eörsi Mátyás magyar európai uniós parlamenti képviselő, Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke, Köteles László, az MKP parlamenti képviselője és még sokan mások. A nagyszelmenci Lizák Péter rendkívül izgatott volt, mint mondta, több évtizede várja, hogy elsőként mehessen át a szelmenci kishatá- ron, hogy ezután megölelhesse odaát élő unokatestvérét. Lizák úr azt is elárulta, ő sem bízott abban, hogy még az idén megnyílik az átkelő. Annál nagyobb öröm, hogy a helyiek ilyen szép karácsonyi ajándékot kaptak a két ország politikusaitól. Az avatóünnepségen Csáky Pál megjegyezte, a határnyitással egy történelmileg elfogadhatatlan állapotot oldottak fel, és Ukrajna ezzel a gesztussal egy újabb ablakot nyitott a közös Európa felé. A szlovák kormány miniszterelnök-helyettese javasolta, tavasszal a kis- és nagyszel- menciek közösen rendezzenek egy újabb ünnepséget, amelyen az átkelő megnyitásáért tevékenykedő összes hazai és külföldi politikust, civil szervezetet és magán- személyt vendégül látják. A rendezvény költségeinek fedezéséhez a miniszterelnök-helyettes 100 ezer koronát ajánlott fel. Beszélt Illár József Kisszelmenc polgármestere és Tóth Lajos Nagyszelmenc első embere is. Az ünnepélyes szalagátvágásból semmit sem láttunk, a fotósok sorfala eltakarta a látványt. Ami azonban ezután következett, valószínűleg egy életre megmarad az emlékezetemben. A határ két oldaláról özönleni kezdtek az emberek, a határőrök alig győzték a munkát, hisz a helyiek hatvan éve vártak arra, hogy végre megölelhessék szeretteiket. A régen várt örömbe azonban egy kis üröm is vegyült, ugyanis az ukrán hatóságok csak azokat a kisszelmencieket engedték átlépni a határon, akiknek volt érvényes beutazási engedélyük. A határnyitást követő eufória első perceiben még mindenki korlátozás nélkül használhatta a kishatárt, a politikusok távoztával azonban az ukrán hatóságok a vízum nélkül érkező kárpátaljaiakat visszafordították. Megrázó élmény volt látni az egyenruhások sorfala mögül nem egy esetben könnyes szemmel integető kisszel- menci embereket, akik mindössze hozzátartozóikat akarták megölelni, illetve elhunyt rokonaik Nagyszelmencen lévő sírjára szerettek volna egy csokor virágot elhelyezni. A határnyitást követően Berényi József, a szlovák külügyminisztérium politikai államtitkára is arról beszélt, ukrán kollégáikkal keresni fogják annak lehetőségét, hogy a szelmenci átkelőt a jövőben a kárpátaljai községek lakói vízummentesen használhassák. A jelenlegi helyzetben megoldást jelentene, ha a kisszelmenciek kedvezményesen juthatnának hozzá a szükséges okmányhoz, amire egyébként az államtitkár ígéretet is tett. Az ünnepségen megjelent Eörsi Mátyás európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, azoknak a politikusoknak, akik beleszülettek Európa egykori megosztottságába, most kötelességük az embereket elválasztó kerítések és határvonalak felszámolásáért küzdeniük. Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke azt mondta, a szelmenciek számára a kishatár megnyitásával - csak az idén december 23-án fejeződött be végérvényesen a második világháború. Míg a politikusok a helyi kul- túrházban sorra tartották az ünnepi beszédeket, én Kovács Istvánnéval beszélgettem. Magda néni két cekkerrel épp a kis- szelmenci rokonaihoz igyekezett. Mint mondta, hatvan éve nem volt módja átmenni hozzájuk. Amikor a hozzátartozói felől érdeklődtem, hosszasan elgondolkodott, majd így szólt: „Tudja, hogy már a nevük sem jut az eszembe? Pedig közeli rokonok élnek odaát. Beszélik, hogy egyikük meghalt, ám a temetésére sem tudtunk átmenni. Nem baj, most majd megkeresem az ott élőket, és végre mindent megbeszélünk.” Azzal otthagyott, és tovább ballagott a hóval borított nagyszelmenci főutcán. Én meg azon gondolkodom, milyen fura is ez a világ. A politikusok ritkán tesznek olyasmit, ami pártállástól függetlenül mindenki javát szolgálja. Ez a 2005. december 23-ai szelmenci határnyitás tagadhatatlanul ilyen gesztus volt. Ha a diplomaták azonban még egy-két esztendővel tovább egyeztettek volna egymással, hogy minden a nemzetközi előírásoknak megfelelően történjen, félő, nem nagyon lett volna kinek megnyitni az itteni átkelőt. Az öregek időközben sorra elmentek, a megnyitóünnepségen egyedüliként fellépő kisszelmenci ukrán népdalcsoport pedig fájdalmasan jelezte, hogy az elmúlt 60 esztendő odaát sem múlt el nyomtalanul... ^ __i___a (Ro bert Šándor felvételei) Decemberben a kassai Cassovia sportcsarnokban megrendezték a furcsa tárgyak kiállítását. A nem mindennapi tárlatra sok látogató volt kíváncsi.
